Címkék: 1 pohár szusi rizs (japán rövidszemű rizs), 1 dl rizsecet, 3 evőkanál cukor, só.
A töltelékhez: 1 csomag tengeri algapapír (nori - ázsiai boltokban kapható), 1 avokádó, 1-1 db színes kaliforniai paprika.
Zöldséges szusiNálunk is egyre kedveltebb a tradicionális japán étel, a szusi. A halas változat mellett sokféle zöldséges makit is feltálalnak az éttermekben. Szusit otthon is készíthetünk, ebben segít szakácsunk, Kaldeneker György. Hozzávalók: 1 pohár szusi rizs (japán rövidszemű rizs), 1 dl rizsecet, 3 evőkanál cukor, só. Elkészítés: A rizst többször mossuk meg hideg vízben, csepegtessük le, tegyük egy lábasba. Annyi vizet öntsünk rá, hogy ellepje, majd lassú lángos állandó kevergetés mellett főzzük. Ízesítsük sóval. Ha a főzőlevét elfőtte, pótoljuk kevéske vízzel. Addig főzzük, míg a rizsszemek puhák nem lesznek. A rizsecetet tegyük kis lábasba, adjuk hozzá a cukrot, majd forraljuk fel. Óvatosan keverjük a megfőtt és még forró rizshez. Hagyjuk állni addig, míg langyosra nem hűl. Az avokádót vágjuk kétfelé, a magját vegyük ki, hámozzuk meg, ujjnyi csíkokra vágjuk fel. Ugyanúgy a színes paprikákat is. Egy tengeri algalapra tegyünk a megfőtt rizsből, tetejére a zöldségeket és mintha rétest készítenénk, göngyöljük fel. Kezünkkel szorosan nyomjuk össze. Vigyázzunk arra, hogy a töltelékből mindenhol egyformán legyen. Ha elkészült, éles késsel szeleteljük fel, tálaljuk kis tálakra, savanyított gyömbért, japán zöldtormát (vasabit) és szójaszószt kínáljunk. Elkészítési idő: 40-60 perc Elkészítési módja: főzés Jellemzők: zöldségétel, vegetáriánus, japán Forrás: Kaldeneker György receptjei « Vissza a receptkeresőhözHirdetés |
Belépéshirdetés HírlevélFriss kommentekFrakki, ha minden 5. évben egyszer, az is rendsze... Linett || 2010 || Sze || 09.Frakki:))) Az a függőség teljesen rendben van:)... Lylia || 2010 || Sze || 09.Sajnos nem. Pár hónapja valamelyik tudományos c... Lylia || 2010 || Sze || 09.Legforróbb témaLegfrissebb cikkekSzavazásAjánlat
|
![[origo] Női Lapozó címlap](http://www.noilapozo.hu/templates/imgs/nl_logo.jpg)
