Címkék: 1 kg újkrumpli, 0, 5 dl olaj, 6 dkg napraforgómag, 0, 5 kg cukkini, 4 tojás, 2 gerezd fokhagyma, 2 doboz joghurt, 15 dkg zellergumó, csapott evőkanál curry, cayenne bors, 5 mentaágacska, só.
Újkrumpli mentával, tzatzikivelA zsírban pirított zöldpetrezselyem illatába burkolódzó burgonyagömbök íze önmagában is vetekszik a mellette lévő húsok, pecsenyék ízeivel. Amikor az első újburgonya a tavasz és nyár hírnökeként betoppan konyhánkba, érdemes olyan ételeket készítünk, amelyeknek ő a főszereplője, és nem csak a húsok kiszolgálója. Olyan ételt tehát, amely hús nélkül is gasztronómiai élményt jelent, nem beszélve arról, hogy egészségünk védelmének is áldozunk egy keveset. Hozzávalók: 1 kg újkrumpli, 0,5 dl olaj, 6 dkg napraforgómag, 0,5 kg cukkini, 4 tojás, 2 gerezd fokhagyma, 2 doboz joghurt, 15 dkg zellergumó, csapott evőkanál curry, cayenne bors, 5 mentaágacska, só. Elkészítés: A burgonyát megmossuk, meghámozzuk, leszárítjuk. Tepsibe rakjuk, olajjal megcsepegtetjük, sózzuk. Sütőben 200 fokon 45 percig aranybarnára sütjük. Közben félidőben megforgatjuk, 40 perc elteltével pedig a napraforgómagot is rászórjuk. Közben a cukkinit megmossuk, legyaluljuk, megsózzuk, szitán fél órán át hagyjuk lecsepegni. A tojásokat keményre főzzük, kis kockákra aprítjuk. A fokhagymát meghámozzuk, zúzzuk, a joghurttal, sóval, cayenne borssal, curryval összekeverjük. A zeller leveleit megmossuk, durvára aprítjuk. A zellert vékony szeletekre vágjuk. Nem sokkal a tálalás előtt a cukkinit, tojást, zellerlevelet, zellerszeleteket a joghurthoz adjuk. A mentalevélkéket leszedjük, finomra vágjuk, a burgonyára szórjuk. A burgonyát forró tálon kínáljuk, vagy tányérokra elosztjuk, külön edényben adjuk a cacikit. Egy adag: 2725 kJ/650 kcal Ajánlott ital: félszáraz fehérbor - Gyöngyöstarjáni Sárgamuskotály Elkészítési idő: 60-80 perc Elkészítési módja: főzés Jellemzők: köret, vegetáriánus, tavaszi Forrás: Magyar Konyha « Vissza a receptkeresőhözHirdetés |
Belépéshirdetés HírlevélFriss kommentekBuktató rúzsnyomok- félrelépés pasiszemmel Ezt miért nevezed kutakodásnak,hiszen nem lehet ... yudi || 2010 || Júl || 31.Legforróbb témaLegfrissebb cikkekSzavazásAjánlat
|
![[origo] Női Lapozó címlap](http://www.noilapozo.hu/templates/imgs/nl_logo.jpg)
