Címkék: 32 dkg leveles tészta (a sarkai épek legyenek), 30 dkg rebarbara, fél citrom, 8 dkg cukor, 1 evőkanál vaj, 5 dkg őrölt mogyoró, liszt a szóráshoz, porcukor a szóráshoz, mentalevél a díszítéshez. Az öntethez: fél citrom, 1 teáskanál kukoricakeményítő, 1, 5 dl kókusztej (dobozban kapható), 2 dkg kristálycukor, 2 tojássárgája.


Rebarbararétes kókuszöntettel

Hozzávalók:

32 dkg leveles tészta (a sarkai épek legyenek), 30 dkg rebarbara, fél citrom, 8 dkg cukor, 1 evőkanál vaj, 5 dkg őrölt mogyoró, liszt a szóráshoz, porcukor a szóráshoz, mentalevél a díszítéshez. Az öntethez: fél citrom, 1 teáskanál kukoricakeményítő, 1,5 dl kókusztej (dobozban kapható), 2 dkg kristálycukor, 2 tojássárgája.


Elkészítés:

Egy nagyobb konyharuhát vagy abroszt a konyhaasztalra terítünk, kevés liszttel megszórjuk. Kiterítjük rá a leveles tésztát, megszórjuk a mogyoróval. A rebarbarát, ha szükséges, meghámozzuk, kis kockákra vágjuk, a citromot kifacsarjuk, és a cukorral együtt a rebarbarával elkeverjük. Ezt elosztjuk a kiterített tésztára, felül legalább 2 cm-es sávot üresen hagyva. Az abrosz segítségével feltekerjük a rétest, a végeken vizes ujjal összenyomkodjuk. A sütőt 200 fokra előmelegítjük, a rétest nagyobb tepsibe tesszük úgy, hogy a varrat alul legyen. Olvadt vajjal megkenjük. Sütőpapírral letakarjuk, felül néhány helyen megszurkáljuk. A sütő középső rácsán 30-40 percig sütjük, közben vajjal még kenegetjük. Az öntethez a citromot kipréseljük, a citromlét a keményítővel egy edénykében elkeverjük. A többi anyaggal is vegyítjük, kevergetve felforrósítjuk, amíg besűrűsödik. Kihűtjük. A rétest tálaláskor porcukorral megszórjuk, meleg vagy hideg öntettel tálaljuk, mentalevélkékkel díszítjük. (Kókuszöntet helyett pudingporból készült vaníliakrémmel, de akár vaníliafagylalttal is tálalhatjuk.) Egy adag: 1150 kJ/266 kcal Ajánlott ital: édes fehérbor - Tokaji Mylatta Cuvée 2003


Elkészítési idő: 60-80 perc

Elkészítési módja: sütőben sütés

Jellemzők: sütemény, tavaszi

Forrás: Magyar Konyha


« Vissza a receptkeresőhöz


Hirdetés

hirdetés


Belépés
alway
Friss kommentek

A nap fotója: tüzes lehelet

Alkohol? Az jó, csak lenyelem. Ha pedig erős, ak...

Szkarabeusz || 2010 || Már || 12.

Ha munka nélkül maradtál: ezt nem árt tudnod!

nem jelenik meg amit írunk.Miért?...

Linzi || 2010 || Már || 12.

Fejezd be a tanulmányaidat

Az a helyzet,hogy Lajosné megint bebizonyított...

yudi || 2010 || Már || 12.

Legforróbb téma
Legfrissebb cikkek
Hírlevél
Szavazás
Ajánlat