Fórum » Család és kapcsolatok » Elvakult, önostorozó, álszent szülők, miért így gondolkodtok?
 Ebben hol van az önfeladás ? Hol van csak a gyereknek élés ? Sziasztok!
Válasz Hyppolitának: ebben a sorban van az önfeladás:
"Bármi is a baj, ha a szülők a saját érzelmi problémáikba merülnek el, nem tudnak jelen lenni gyerekeik számára."
Igenis van úgy, hogy érzelmi és egyéb probléma adódik, ilyenkor nem tudunk ténylegesen, 100 %-ig önfeledten foglalkozni a gyermekünkkel. Foglalkozunk vele, igyekszünk, hogy ne látszódjon rajtunk a gondterheltség, vidámnak tettetjük magunkat, figyelünk rá, és szerintem attól még jelen vagyunk nekik, hogy gondolkodunk közben máson is! Ez a mondat, illetve az egész idézet egy olyan kérdésre volt kioktatásnak szánt válasz, amiben egy kétségbeesett anyuka szeretett volna tanácsot kérni. Mert fáradt, gondjai vannak, elkeseredett, és retteg, hogy ez az állapot hatással lesz a gyermekére, nem akarja, hogy a kimerültség miatt legyen belőle rossz anya. a kérdésből sütött, hogy támaszt, vigasztalást, megnyugtatást vár, erre jött ez a válasz...és sajnos sokan vannak a környezetemben, akik ha hasonló cipőben járó anyukát látnak, csípőből elítélik, mert "milyen anya az ilyen" meg "a gyerek az első, minek nyavajog?!" Miért jó az, hogy egy idegbeteg, hullafáradt, saját magát totál háttérbe szorító anyja van egy gyereknek, akinek a párjával sincsen jó viszonya, a környezete leírta mint embert, a társadalom számára csak mint anya létezik már, lemond a saját érzéseiről, meg sem éli a saját életét? Milyen lelkivilága lesz egy boldogtalan anya gyermekének?
És a férjed ezt rezzenéstelen arccal viseli? És ha ő így érzi nem arra törekszik hogy az ő fiának vasbeton erejű családja legyen?! Nem értem!!!!! A férjedet....... Gyurma...írok privát
Az anyósom nem akarta a férjem, de mivel sikertelenek voltak a próbálkozásai (nehéz vödrök cipelése...stb), hogy elhajtsa, így a párom megszületett....miután elváltak a gyerek vele maradt, felnevelte. Közben akadtak udvarlói, végül 16 éves volt a párom, amikor újra férjhez ment az anyja. Kimondva nincs ugyan, de a párom érzi, hogy az anyja őt okolja azért, hogy pusztán az ő létezése miatt, nem tudott magának egy sokkal jobb partit találni. És a férjed ezt rezzenéstelen arccal viseli? És ha ő így érzi nem arra törekszik hogy az ő fiának vasbeton erejű családja legyen?! Nem értem!!!!! A férjedet.......
Az anyósom nem akarta a férjem, de mivel sikertelenek voltak a próbálkozásai (nehéz vödrök cipelése...stb), hogy elhajtsa, így a párom megszületett....miután elváltak a gyerek vele maradt, felnevelte. Közben akadtak udvarlói, végül 16 éves volt a párom, amikor újra férjhez ment az anyja. Kimondva nincs ugyan, de a párom érzi, hogy az anyja őt okolja azért, hogy pusztán az ő létezése miatt, nem tudott magának egy sokkal jobb partit találni. Ez az a szitu, amikor a "ki a rokonságot, ki a távolságot tartja!" - alapállásból a második variációt érdemes előnyben részesíteni. Puszta önvédelemből. Hogy legyen esélye (esélye!, nem tuti eredménye!) a mentálisan egészséges életre. Neki és majdani párjának-családjának. Mert az ilyen ember (???) rátelepszik és megmérgezi az életét az utódjának is: mint a saját lányára féltékeny anya: ha nekem sikertelen volt valamiért az életem (holott nem is biztos, hogy az volt, csak úgy érzi az illető), akkor nehogymá' neked jobb legyen! Szimpla féltékenység és irígység, közeli rokonsággal súlyosbítva (mindenkitől rosszul esik az ilyen magatartás, de a legközelebbi rokontól -szülő, gyerek, párunk- nem számít ilyesmire az ember, ezért még rosszabbul esik). Ahogy más irigy emberekkel sem lehet igazán mást tenni, mint kerülni őket, úgy tudni kell a rokonnal kapcsolatban is meglépni az ilyet. Mert a létünkért ugyan nekik tartozunk köszönettel (nélkülük mi sem élnénk), de ez nem azonos azzal, hogy a teljes életünket alárendeljük az ő elvárásaiknak, szidalmaikat hallgatva. (nem összekeverendő a rászoruló szülőt bármilyen formában segítő-gondozó-ellátó gyermeki magatartással: ez utóbbi természetes egy egészséges felállású családban = szülő szereti gyermekét és viszont.) Ilyen irigy mentalitású nagyi nem csak a gyermeke lelkét mérgezi meg, hanem az unokára sincs jó hatással, finoman szólva.... És akkor az unoka is a nagyi "martaléka" lesz = torz kép a gyerek-szülő, unoka-nagyi viszonyról. Ez már viszont a szülő felelőssége: engedi-e? Én nem engedném, ezért írtam a távolságtartó magatartásról......
Én már a kérdést sem értem! Mi az hogy "feláldoztam magam a gyerekeimért" - kérte valaki?! Az szüljön gyereket aki a vele járó örömökért teszi, aki áldozatnak tekinti az ne is szüljön. Az úgyis csak önmagát képes szeretni. Az anyósom nem akarta a férjem, de mivel sikertelenek voltak a próbálkozásai (nehéz vödrök cipelése...stb), hogy elhajtsa, így a párom megszületett....miután elváltak a gyerek vele maradt, felnevelte. Közben akadtak udvarlói, végül 16 éves volt a párom, amikor újra férjhez ment az anyja. Kimondva nincs ugyan, de a párom érzi, hogy az anyja őt okolja azért, hogy pusztán az ő létezése miatt, nem tudott magának egy sokkal jobb partit találni.
Már megint a végletek.... Mi az, hogy önfeladás? És mi az, hogy megszégyeníti a gyereket, ha nem törődik vele? És mi az, hogy törődés? Miben nyilvánul meg? Időben? Pénzben? Csak-csak? Vagy is-is? És mennyi a helyes mennyisége egyiknek-másiknak? Ki szabja meg? Ha attól eltérő, akkor rossz? Ha nem, akkor a mérték-meghatározás volt az?
Nem végletekben kellen gondolkodni, hanem a saját, egyéni mércénket felállítani, a saját körülményeink-lehetőségeink figyelembevételével, aztán ehhez megpróbálni igazodni. Ez sem lesz egyszerű, mindig kivitelezhető, ha meg mások mértékét próbáljuk magunkra adaptálni, akkor pláne sokszor fogunk csüggedten magunk elé meredni: nem sikerült....
Józan ész. Ebben a témában is. A végleteket lehet általánosságként említeni, példákkal alátámasztva. De attól még nem lesznek általánosak (és helyénvalóak sem), hogy sokan sok példát tudnak felhozni egyik vagy másik végletre. Attól még még véglet marad a valóban létező magatartásforma.
Józan ész + egyéni lehetőségek. Én már a kérdést sem értem! Mi az hogy "feláldoztam magam a gyerekeimért" - kérte valaki?! Az szüljön gyereket aki a vele járó örömökért teszi, aki áldozatnak tekinti az ne is szüljön. Az úgyis csak önmagát képes szeretni.
\"A szülők megszégyenítik gyerekeiket, ha nincs számukra idejük.Bármi is a baj, ha a szülők a saját érzelmi problémáikba merülnek el, nem tudnak jelen lenni gyerekeik számára.A legnagyobb sérülés, ami egy gyereket érhet, ha vágya, hogy individumként szeressék és szeretetét fogadják el, nem teljesül...Minden gyereknek kétségbeejtően fontos tudnia, hogy a szülei egészségesek, és képesek gondját viselni és hogy fontos a szüleinek.\"\"A fontosság azt jelenti, hogy a gyerek különleges volta tükröződik e szülei vagy más, jelentős gondviselők szemében.Fontosságát az is jelzi, hogy mennyi időt töltenek vele.A gyerekek intuitíve tudják, hogy az emberek arra szentelnek időt, amit szeretnek.A szülők megszégyenítik gyermekeiket, ha nincs rájuk idejük.\"Ezt egy fórumon olvastam, már eleve idézet volt, hogy kitől, azt nem tudom, nem tüntette fel. De nagyon sokan gondolják ezt, sajnos sokan élnek eszerint. az oké, hogy imádjuk és neveljük a gyerekünket, foglalkozzunk vele, de miért érzik sokan kötelességüknek, hogy önmagukat, a saját életüket, mindenüket feladva csak a gyereknek éljenek? És még bele is kössenek abba, aki ezt nem így gondolja? Már megint a végletek.... Mi az, hogy önfeladás? És mi az, hogy megszégyeníti a gyereket, ha nem törődik vele? És mi az, hogy törődés? Miben nyilvánul meg? Időben? Pénzben? Csak-csak? Vagy is-is? És mennyi a helyes mennyisége egyiknek-másiknak? Ki szabja meg? Ha attól eltérő, akkor rossz? Ha nem, akkor a mérték-meghatározás volt az?
Nem végletekben kellen gondolkodni, hanem a saját, egyéni mércénket felállítani, a saját körülményeink-lehetőségeink figyelembevételével, aztán ehhez megpróbálni igazodni. Ez sem lesz egyszerű, mindig kivitelezhető, ha meg mások mértékét próbáljuk magunkra adaptálni, akkor pláne sokszor fogunk csüggedten magunk elé meredni: nem sikerült....
Józan ész. Ebben a témában is. A végleteket lehet általánosságként említeni, példákkal alátámasztva. De attól még nem lesznek általánosak (és helyénvalóak sem), hogy sokan sok példát tudnak felhozni egyik vagy másik végletre. Attól még még véglet marad a valóban létező magatartásforma.
Józan ész + egyéni lehetőségek.
\"A szülők megszégyenítik gyerekeiket, ha nincs számukra idejük.Bármi is a baj, ha a szülők a saját érzelmi problémáikba merülnek el, nem tudnak jelen lenni gyerekeik számára.A legnagyobb sérülés, ami egy gyereket érhet, ha vágya, hogy individumként szeressék és szeretetét fogadják el, nem teljesül...Minden gyereknek kétségbeejtően fontos tudnia, hogy a szülei egészségesek, és képesek gondját viselni és hogy fontos a szüleinek.\"\"A fontosság azt jelenti, hogy a gyerek különleges volta tükröződik e szülei vagy más, jelentős gondviselők szemében.Fontosságát az is jelzi, hogy mennyi időt töltenek vele.A gyerekek intuitíve tudják, hogy az emberek arra szentelnek időt, amit szeretnek.A szülők megszégyenítik gyermekeiket, ha nincs rájuk idejük.\"Ezt egy fórumon olvastam, már eleve idézet volt, hogy kitől, azt nem tudom, nem tüntette fel. De nagyon sokan gondolják ezt, sajnos sokan élnek eszerint. az oké, hogy imádjuk és neveljük a gyerekünket, foglalkozzunk vele, de miért érzik sokan kötelességüknek, hogy önmagukat, a saját életüket, mindenüket feladva csak a gyereknek éljenek? És még bele is kössenek abba, aki ezt nem így gondolja? Ebben hol van az önfeladás ? Hol van csak a gyereknek élés ?
\"A szülők megszégyenítik gyerekeiket, ha nincs számukra idejük.Bármi is a baj, ha a szülők a saját érzelmi problémáikba merülnek el, nem tudnak jelen lenni gyerekeik számára.A legnagyobb sérülés, ami egy gyereket érhet, ha vágya, hogy individumként szeressék és szeretetét fogadják el, nem teljesül...Minden gyereknek kétségbeejtően fontos tudnia, hogy a szülei egészségesek, és képesek gondját viselni és hogy fontos a szüleinek.\"\"A fontosság azt jelenti, hogy a gyerek különleges volta tükröződik e szülei vagy más, jelentős gondviselők szemében.Fontosságát az is jelzi, hogy mennyi időt töltenek vele.A gyerekek intuitíve tudják, hogy az emberek arra szentelnek időt, amit szeretnek.A szülők megszégyenítik gyermekeiket, ha nincs rájuk idejük.\"Ezt egy fórumon olvastam, már eleve idézet volt, hogy kitől, azt nem tudom, nem tüntette fel. De nagyon sokan gondolják ezt, sajnos sokan élnek eszerint. az oké, hogy imádjuk és neveljük a gyerekünket, foglalkozzunk vele, de miért érzik sokan kötelességüknek, hogy önmagukat, a saját életüket, mindenüket feladva csak a gyereknek éljenek? És még bele is kössenek abba, aki ezt nem így gondolja? Szegénykém mit fogsz ezért kapni?!
\"A szülők megszégyenítik gyerekeiket, ha nincs számukra idejük.Bármi is a baj, ha a szülők a saját érzelmi problémáikba merülnek el, nem tudnak jelen lenni gyerekeik számára.A legnagyobb sérülés, ami egy gyereket érhet, ha vágya, hogy individumként szeressék és szeretetét fogadják el, nem teljesül...Minden gyereknek kétségbeejtően fontos tudnia, hogy a szülei egészségesek, és képesek gondját viselni és hogy fontos a szüleinek.\"\"A fontosság azt jelenti, hogy a gyerek különleges volta tükröződik e szülei vagy más, jelentős gondviselők szemében.Fontosságát az is jelzi, hogy mennyi időt töltenek vele.A gyerekek intuitíve tudják, hogy az emberek arra szentelnek időt, amit szeretnek.A szülők megszégyenítik gyermekeiket, ha nincs rájuk idejük.\"Ezt egy fórumon olvastam, már eleve idézet volt, hogy kitől, azt nem tudom, nem tüntette fel. De nagyon sokan gondolják ezt, sajnos sokan élnek eszerint. az oké, hogy imádjuk és neveljük a gyerekünket, foglalkozzunk vele, de miért érzik sokan kötelességüknek, hogy önmagukat, a saját életüket, mindenüket feladva csak a gyereknek éljenek? És még bele is kössenek abba, aki ezt nem így gondolja?
Hirdetés
|
Belépés
Hírlevél
Friss kommentek
Legforróbb téma
Legfrissebb cikkek
Szavazás
Ajánlat
|
![[origo] Női Lapozó címlap](http://www.noilapozo.hu/templates/imgs/nl_logo.jpg){kind=logo}
