Míg igazán be nem nőtt a fejem lágya, míg tényleg fel nem nőttem, addig nekem is jó volt. Úgy látszik viszont, hogy későn érő vagyok és ráadásul lassan is jutottam oda, hogy elég erősnek érezzem magam ahhoz, hogy belássam kinőttem őt. De még szeretem, nem tudok mit tenni. Átgondoltam, ezért írtam, hogy a végtelenségig nem csinálom, csak míg reményt látok a javításra. A tegnap is nagyon rossz volt otthon. Megint újabb kérdések, amikre már nem válaszoltam, elég volt. Semmit nem jelent mire mit válaszolok, hiszen már ezer kérdést feltett és a válaszaim alapján döntsön. Azt mondta nem tud. Szeret, de nem tud megbocsátani. Kértem, mondja meg mit akar, mi a megoldás, mit tegyek? Nem tudja hogy lenne jó, mit kellene tenni. Tehát helybetopi. Idegörlő időszak. Lídia. Én azt javaslom, a kérdzz - felelek c. játékot hagyd abba. Már mindenre válaszoltál, és a legrosszabba amit magaddal tehetsz, ha végre nem hagysz fel ezzel az örökös magyarázkodással. Amit tudnia kell a párodnak, már tudja, megbeszéltétek nem egyszer. Nem kell túlspilázni a dolgokat, ez az én véleménym. De ne feküdj a lába elé lábtörlőnek, ne érezze, hogy a kezében vagy. Különben nem tudsz változtatni az életeden, hidd el. Vedd kezedbe a sorsod.
az ő nyelvén beszélni csak te tudsz, mert te éltél vele. az, hogy nem az ő nyelvén mondtad el, nem a te hibád, hanem az övé, mert te a házasság nyelvén beszélsz, ő pedig erre süket. és éppen ezért nehéz tanácsot adni, miként lehetne rávezetni a részletekre. de példaképp -tehát nem konkrét ötlet, mert információhiányvan ,- de nem érzed magad mellette eléggé nőnek. teszem azt egyszerű vizuális probléma van. te hordasz egy neked tetsző csini rucit, amiben ő észre sem vesz. te úgy érzed, felhívod magadra a figyelmét, mert csini vagy, ő nem látja ezt, nem is érzékeny erre. akkor másképp kell ezt kezelni, mert ha egyre kihívóbb cuccost viselsz, egyszercsak feltűnik neki, de már nem azt fogja látni, hogy neki öltözöl, hanem, hogy manusokat hajtasz, lévén őt ez az öltözködés nyilvánvalóan nem érinti. ez, mint minden példa sánta. de az ő nyelve azt jelenti, hogy olyan jellemzőket kell keresned, amivel rámutathatsz a jelenlegi helyzet hibáira, ráadásul érzékeli is amit mondani akarsz. láthatóan bonyolult a dolog, de nem lehetetlen. emiatt mondom, innen okos tanácsot adni nem lehet, és a példa szerint nem te beszélsz rosszul, hanem ő nem érti a nyelvet, hiszen a kihívó ruhában már ezer manus hugyozik utánad, csak a férjed nem vesz észre.... sajnos nem tudom hirtelen érthetőbbre fogalmazni... Azért,ha úgy Istenigazából megerőlteted magad,mindig tudod hozni a formádat!!:))))))))))))
az ő nyelvén beszélni csak te tudsz, mert te éltél vele. az, hogy nem az ő nyelvén mondtad el, nem a te hibád, hanem az övé, mert te a házasság nyelvén beszélsz, ő pedig erre süket. és éppen ezért nehéz tanácsot adni, miként lehetne rávezetni a részletekre. de példaképp -tehát nem konkrét ötlet, mert információhiányvan ,- de nem érzed magad mellette eléggé nőnek. teszem azt egyszerű vizuális probléma van. te hordasz egy neked tetsző csini rucit, amiben ő észre sem vesz. te úgy érzed, felhívod magadra a figyelmét, mert csini vagy, ő nem látja ezt, nem is érzékeny erre. akkor másképp kell ezt kezelni, mert ha egyre kihívóbb cuccost viselsz, egyszercsak feltűnik neki, de már nem azt fogja látni, hogy neki öltözöl, hanem, hogy manusokat hajtasz, lévén őt ez az öltözködés nyilvánvalóan nem érinti. ez, mint minden példa sánta. de az ő nyelve azt jelenti, hogy olyan jellemzőket kell keresned, amivel rámutathatsz a jelenlegi helyzet hibáira, ráadásul érzékeli is amit mondani akarsz. láthatóan bonyolult a dolog, de nem lehetetlen. emiatt mondom, innen okos tanácsot adni nem lehet, és a példa szerint nem te beszélsz rosszul, hanem ő nem érti a nyelvet, hiszen a kihívó ruhában már ezer manus hugyozik utánad, csak a férjed nem vesz észre.... sajnos nem tudom hirtelen érthetőbbre fogalmazni... A példa alapján értem mire gondolsz, de valóban nehéz átültetni az esetünkre. Egyébként a példához kapcsolódva annyit, hogy van 2-3 nem túl mini, de rövid szoknyám. Ritkán hordom őket, bár szerintem még 40 évesen felvehetem őket, látok jóval idősebbeket akár rövidebben is. Erre most azt mondja, hogy ilyen szoknyában csak a 20 évesekk járnak. Pedig ez előtt is látott bennük, még sem szólt, hogy szerinte már kiöregedtem belőlük. Na, heló, köszönöm a soraidat, de azt hiszem ha mostanáig nem találtam meg vele a közös nyelvet, már nem is fogom. Szia.
Lidia sajnos értem,ezért akadtam ki tegnap(még egyszer bocs,de ma is ugyanúgy látom)mert én tényleg azt mondom minden helyzetben meg KELL próbálni azt,hogy a házasság menthető-e de sajnos ez alól a te házasságod kivétel! Nem akarok neked fájdalmat okozni,de nem látom a közös jövőtöket,még egyszer bocs érte:(( Nem kell bocsánatot kérned, igazán. Lehet hogy tényleg nem fog sikerülni. Most megyek haza, bő három nap otthon. Tiszta ideg vagyok már előre. Majd lesz valahogy. Igyekszem minél kevesebbet görcsölni rajta, de nehéz. Ha jól leszek, lehet hogy felnézek hozzátok a hosszú hétvégén. Majd meglátom mi hogy alakul. Sziasztok.
Úgy látom éppen csak hogy elkerülték a hsz-eink egymást. Szerinted hogy kellene az ő nyelvén elmondani? erre nagyon nehéz válaszolni
az ő nyelvén beszélni csak te tudsz, mert te éltél vele. az, hogy nem az ő nyelvén mondtad el, nem a te hibád, hanem az övé, mert te a házasság nyelvén beszélsz, ő pedig erre süket. és éppen ezért nehéz tanácsot adni, miként lehetne rávezetni a részletekre. de példaképp -tehát nem konkrét ötlet, mert információhiányvan ,- de nem érzed magad mellette eléggé nőnek. teszem azt egyszerű vizuális probléma van. te hordasz egy neked tetsző csini rucit, amiben ő észre sem vesz. te úgy érzed, felhívod magadra a figyelmét, mert csini vagy, ő nem látja ezt, nem is érzékeny erre. akkor másképp kell ezt kezelni, mert ha egyre kihívóbb cuccost viselsz, egyszercsak feltűnik neki, de már nem azt fogja látni, hogy neki öltözöl, hanem, hogy manusokat hajtasz, lévén őt ez az öltözködés nyilvánvalóan nem érinti. ez, mint minden példa sánta. de az ő nyelve azt jelenti, hogy olyan jellemzőket kell keresned, amivel rámutathatsz a jelenlegi helyzet hibáira, ráadásul érzékeli is amit mondani akarsz. láthatóan bonyolult a dolog, de nem lehetetlen. emiatt mondom, innen okos tanácsot adni nem lehet, és a példa szerint nem te beszélsz rosszul, hanem ő nem érti a nyelvet, hiszen a kihívó ruhában már ezer manus hugyozik utánad, csak a férjed nem vesz észre.... sajnos nem tudom hirtelen érthetőbbre fogalmazni...
hát szerintem ezeket már otthon előadta valamiképpen, csak nem a férj nyelvén. és ugye nem jellemző, hogy aki a másikat hibásnak látja, szerencsésnek mondaná magát, hogy egy "ilyen" mellett élhet... na hát éppen ez a baj,benne,hogy a férjnek külön nyelvezete van! Szeretném megtudni,rajta kívül érti-e még valaki? basszus mindig azt mondják ,aki kíváncsi hamar megöregszik......:))
Én elmondtam neki, hogyan éltem meg az elmult 20 évünket, azokat is elmondtam amit az előbb Sapironak irtam. Ettől világosabban nem tudom az értésére adni a dolgokat. Mégis úgy látja, hogy ő szeretett, én pedig őt nem. Ennyi. Ő szerencsétlennek érzi magát, hogy egy ilyen nővel találkozott, és vett feleségül, aki nem értékeli őt, csak átveri. Neki nincs hibája! Érted? Lidia sajnos értem,ezért akadtam ki tegnap(még egyszer bocs,de ma is ugyanúgy látom)mert én tényleg azt mondom minden helyzetben meg KELL próbálni azt,hogy a házasság menthető-e de sajnos ez alól a te házasságod kivétel! Nem akarok neked fájdalmat okozni,de nem látom a közös jövőtöket,még egyszer bocs érte:((
hát szerintem ezeket már otthon előadta valamiképpen, csak nem a férj nyelvén. és ugye nem jellemző, hogy aki a másikat hibásnak látja, szerencsésnek mondaná magát, hogy egy "ilyen" mellett élhet... Úgy látom éppen csak hogy elkerülték a hsz-eink egymást. Szerinted hogy kellene az ő nyelvén elmondani?
Lidia ,bárcsak a férjed is úgy érezné,hogy ezért a házasságért minden t meg kell tenni! De most tőled követeli azt a változást is amit eddig nem tudott kicsikarni belőled! Őszintén szólva 20 évnyi házasságot senki nem dob el felelőtlenül,de amikor leültök beszélgetni,legalább akkor igyekezz úgy beszélni a vágyaidról,hogy mit szeretnél érezni mellette ,hogy végre essen le már neki,hogy ő is hibás! Így nem fog soha tudatosulni benne,és bocs a tegnapi reagálásomért,én kicsit előre szaléadtam ,mert aggódok érted,még pedig azért mert amikor tudatosul benned az,hogy eddig tudtad megtenni nem tovább,akkor olyan érzeted fog támadni,mintha eddig kínaiul beszéltél volna,amit csak te értesz senki más! ha a férjed olykor belenézhetne eyg ilyen hozzá szólásodba,ha csak egyetlen egyszer is el tudna jutni ahhoz a sötét tudatához,mennyire szerencsés, hogy te még mindig őt akarod az összes hibájával,akkor biztosan megértené,hogy hajszálon függ a boldogsága! Én elmondtam neki, hogyan éltem meg az elmult 20 évünket, azokat is elmondtam amit az előbb Sapironak irtam. Ettől világosabban nem tudom az értésére adni a dolgokat. Mégis úgy látja, hogy ő szeretett, én pedig őt nem. Ennyi. Ő szerencsétlennek érzi magát, hogy egy ilyen nővel találkozott, és vett feleségül, aki nem értékeli őt, csak átveri. Neki nincs hibája! Érted?
Lidia ,bárcsak a férjed is úgy érezné,hogy ezért a házasságért minden t meg kell tenni! De most tőled követeli azt a változást is amit eddig nem tudott kicsikarni belőled! Őszintén szólva 20 évnyi házasságot senki nem dob el felelőtlenül,de amikor leültök beszélgetni,legalább akkor igyekezz úgy beszélni a vágyaidról,hogy mit szeretnél érezni mellette ,hogy végre essen le már neki,hogy ő is hibás! Így nem fog soha tudatosulni benne,és bocs a tegnapi reagálásomért,én kicsit előre szaléadtam ,mert aggódok érted,még pedig azért mert amikor tudatosul benned az,hogy eddig tudtad megtenni nem tovább,akkor olyan érzeted fog támadni,mintha eddig kínaiul beszéltél volna,amit csak te értesz senki más! ha a férjed olykor belenézhetne eyg ilyen hozzá szólásodba,ha csak egyetlen egyszer is el tudna jutni ahhoz a sötét tudatához,mennyire szerencsés, hogy te még mindig őt akarod az összes hibájával,akkor biztosan megértené,hogy hajszálon függ a boldogsága! ha a férjed olykor belenézhetne....
hát szerintem ezeket már otthon előadta valamiképpen, csak nem a férj nyelvén. és ugye nem jellemző, hogy aki a másikat hibásnak látja, szerencsésnek mondaná magát, hogy egy "ilyen" mellett élhet...