A kedd az új hétfő - Az asztrológia ad magyarázatot az okára

Multiethnic,People,With,Startup,Business,Talking,In,A,Cafe
Shutterstock -
Mars asztrológia Hold
Ahogy a hónapokat, úgy a hét napjait is egy-egy bolygó uralja, ám nem mindegy, hogy melyik.

Az asztrológia hagyománya szerint a hétfőt a passzív Hold uralja, így teljesen hibásan alakult ki, hogy a munkahét akkor és nem kedden kezdődik, ami már a tettre kész Mars napja. Az asztrológusok úgy vélik, a Hold hatásának köszönhetően a hétfő nem a munkakezdés vagy az indulás ideje, hanem inkább az elgondolkodás, a lelki élet, a család, a tervezés és az elkövetkező napok átgondolásának a napja. Őseink például azzal tisztelték meg a Hold napját, hogy meztelenül és az otthonuk közelében tartózkodtak, ruhát mostak, főztek, a halottaik emlékét ápolták. 

Astrological,Forecast,,Meaning,,Influence,Of,Planet,Mars
Kedden a Mars energiái segítenek minket. 
Forrás: Shutterstock

A csillagjósok úgy vélik, a kedd az új hétfő, ugyanis azt a napot már a Mars uralja,  ami aktívvá, harcossá és tettrekésszé tesz minket. Ezen a napon már sokkal inkább készenállunk a teendőinkre, jobban megy a munka, és általában is sokkal rugalmasabban reagálunk a külvilág kihívásaira. tehát, ha tehetsjük, erdemes a hétfő helyett a keddet választani arra, hogy valami újba fogjunk bele vagy hogy folytassuk a korábban megkezdett munkát. 

A Mars bolyó uralma alá a Kos és a Skorpió csillagjegy tartozik: akik a legszenvedélyesebb karakterek közé tartoznak. Amíg azonban a Kos fizikailag addig a Skorpió mentálisan mutatja meg többnyire az erejét. 


 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.