Szakíts kíméletesen - Megmutatjuk, hogyan!
Nélküle akarod folytatni, de fogalmad sincs, hogy mondd el neki? Legszívesebben elmenekülnél, csak ne kelljen kimondanod, hogy vége? Mi elmondjuk, hogyan szakíthatsz a pároddal hatékonyan, mégis humánusan!
Elhallgatott konfliktusok, a másik elviselhetetlen modora, szexuális problémák vagy éppen egy új szerelem. Felesleges folytatnunk a sort, hiszen ezernyi oka lehet annak, ha úgy döntünk, egyszer s mindenkorra véget vetünk jelenlegi kapcsolatunknak. A tervezés szintjén nincs is a szakítással semmi gond: a megoldhatatlannak tűnő problémák megérlelik bennünk az elválás szándékát és ezzel együtt a ránk váró, boldogabb jövőről szőtt ábrándokat is. A szakítás épkézláb kivitelezésébe viszont gyakran beletörik a bicskánk, hiszen az évek óta szaporodó negatív emóciók - a harag, a félelem és a bűntudat - gátat szabnak a magabiztos cselekedeteknek és az ésszerű gondolkodásnak. Így aztán lányos zavarunkban irracionálisan és infantilisen kezdünk viselkedni: hisztizünk, műbalhét szítunk, szó nélkül, titokban költözünk el, extrém esetben csupán egy sms-ben vagy a közösségi portálok üzenőfalán keresztül közöljük a "kedvessel", hogy vége a közös történetnek. Hiába is keressük, az érett, felnőtt viselkedésnek, empátiának és a másikkal szembeni korrekt magatartásnak se híre, se hamva ezekben a metódusokban. Egy ilyen húzás jól jöhet, ha bosszút akarunk állni a korábban elszenvedett sérelmekért, vagy ha az agressziónkat szeretnénk levezetni. Csak éppen a párkapcsolat sérülésmentes, hatékony lezárása válik így totálisan lehetetlenné. Tippjeink segítségével most felkészülhetsz a humánus szakításra! 1. Zárd le magadban a kapcsolatotokat! |
Szánj egy kis időt arra, hogy le tudd zárni önmagadban ezt a viszonyt! Jobb, ha most nem hagyod, hogy az érzelmeid befolyásoljanak. Ne a legutóbbi veszekedéseteken hergeld magad, inkább fogalmazd meg (vagy írd le), mik azok az általános problémák, amik miatt élhetetlenné vált számodra a kapcsolat. Gondold át, hogyan tudtátok volna megoldani a közös konfliktusokat, és ahelyett, hogy kizárólag a partnered hibáztatod, értékeld a saját viselkedésedet is. Ez a kis önvizsgálat hozzásegít ahhoz, hogy vádaskodás nélkül láss neki a szakítás procedúrájának.
2. Tervezd meg a befejezést! |
Nem ajánlott, hogy egy agytépő veszekedés kellős közepén tálalj ki, hiszen ilyenkor sok minden kicsúszhat a szádon, amit nem gondolsz komolyan. Tervezd meg előre, hogy nagyjából mit mondasz majd, milyen okokra fogsz hivatkozni, amikor szakítasz vele. Értelmes, összefüggő érvekre lesz szükséged, hiszen el kell fogadtatnod a partnereddel, hogy számodra miért nem működik kettőtök kapcsolata. 3. Figyelj az időzítésre! |
Tévedés, hogy az időhúzással megkímélheted a társad a szakítás okozta fájdalmaktól. Ha számodra véget ért ez a viszony, akkor nem érdemes hetekig-hónapokig halasztanod a dolgot a karácsony vagy a házassági évfordulótok miatt. Ha végleges elhatározásra jutottál, keress egy-két napon belül egy olyan délutánt, amikor kettesben, nyugodtan beszélgethettek. A szakítás csak face-to-face történhet, úgyhogy ne bújj a mobiltelefon vagy a számítógép mögé - hacsak nem éltek távkapcsolatban.
 Kevés rosszabb dolog akad a kegyes hazugságnál, és a pongyola, kétértelmű fogalmazásnál. Mondd el őszintén, mit érzel, mi változott meg benned, milyen motívumok vezettek a döntésedig. Nem érdemes kertelni; mondd el neki, ha elhidegültél tőle, de azt is, ha mást szeretsz. Értesd meg vele, hogy a döntésed végleges, közben pedig koncentrálj a felnőtt-felnőtt kommunikációra. Hallgasd meg a véleményét, légy határozott, de ne személyeskedj, és ne okold kizárólag őt a szakításért. Ha egy mód van rá, törekedj végig a kedves, nyugodt hangnemre.
Akkor se hitegesd új eséllyel, esetleges újrakezdéssel, ha könnyes a szeme, vagy éppen torkaszakadtából kiabál. Ne menj bele a "csak még egy éjszakát aludj nálam" és a "még egyszer utoljára nyaraljunk együtt" jellegű kérésekbe. Hozd el tőle minél hamarabb a cuccaidat, és addig inkább költözz egy barátnődhöz, amíg új lakást találsz. Azzal, hogy alaposan elvarrod a szálakat, mindkettőtöket megkíméled az esetleges érzelmi viharoktól.
Franco Marco tollából: Férfias szakítás - pasiszemmel Zoltán reggel hétkor
dönt a válásról. Harmincas, jóképű, szőkésbarna, menedzserforma férfi.
Szakít, mert másra vágyik már. Megteheti. Mások is vágynak őrá. Nem áll
ellen a női akaratnak, melyet a kolléganő, Magdi testesít meg. A szó
szoros értelmében. Úgy érzi, megérdemli a friss vágyat és a változást. A
két egyetem és a rendszeres kocogás teszi magabiztossá. Kisportolt a
teste és a lelke, nem vitás. Döntése végleges: befejezi Eszterrel. A nő
feleségféle - három éve már -, bár nincs róla papír, de csak az nincs,
minden másban tipikus házasság ez. De most vége. Zoltánnak elég,
továbblép, mert összenyomja, kizsigereli, unja, fárasztja az egész. Nem
tudja, miért, de nem is akarja megfejteni az érzéseit. Vége, és kész. Minden
jelet elemez és értelmez, melyek igazolják: jól döntött. Megérti magát.
Mert már nem olyan a bőre, az illata, s erőltetett, az éjszakai program
is. Be kell fejezni. Tiszta sor. Az ágyban forgolódik, idegesíti maga
mellett a szuszogás, az odabújástól menekül manapság. A döntésétől aztán
megnyugszik. Fogat most, kávét iszik, elindul. Nem szól Eszternek, ne
legyen rossz a napja, hiszen szereti azért, csak már nem megy vele. Majd
este nyugodtan kitálal. Legyen béke addig. Ebédnél Magdi magyaráz a
munkahelyen, ruháját átfúrja mellbimbója, miközben gesztikulál. Zoltán
nézi kitartóan. Magabiztosan izgul fel rá. Megteheti, hiszen már szabad
ember. Fejben persze, de ez most nem számít. Kissé lesz csak zavart,
mikor a bimbó bámulását Eszter hívása töri meg. A nő a vacsorához rendel
uborkát. Zoltán dühösen ígéri, szállítja a savanyút. Magdi mosolyogva
áll tovább, viszi a látványt is magával. A hős férfi ereje elpárolog, de
nincs pánik, az utolsó vacsora jő, ennyit kibír még. Savanyúval is. Hat
felé érkezik haza, asszonya finom étellel várja, a vacsora kielégítő, később a
szex is az. Eszter dicséri férfiasságát, Zoltán pedig büszkén terül el,
asszonya ziháló feje megpihen mellkasán. Borítaná a bilit, de annak
tartalma koránt sem tűnik oly büdösnek, mint korábban mindig. Rádöbben: ő
nem olyan. Nem tudja megbántani, akit szeret. Elmereng. Megértő és
érzékeny férfi lesz belőle. Melegség tölti el a gondolattól. Lelke
megbékél, és elalszik. Arról nem tehet, hogy röviddel ezután Magdi feszes
melleivel álmodik, éjjel kettőkor felriad, és a paplan alatt maszturbál,
miközben rohadtul zavarja az az idegesítő szuszogás. Ez van. Attól ő még
szereti, és kész. Leginkább önmagát. |
Ha egy témában már hosszú ideje tanácstalan vagy, kérdezd Franco Marcót -
a maszkulin Férfit -, aki kendőzetlen véleményével téged is
felhomályosít. Marco a kérdéseitekre hetente egyszer a Női Lapozó oldalán válaszol! Marcótól itt kérdezhetsz!
|
Pszichológusunk további cikkei:4 fontos kérdés, mielőtt gyereket vállalszAmikor a tesód az ellenfél - Tippek konfliktuskezeléshez4 kérdés, amit fel kell tenned magadnak, mielőtt férjhez mész4 gyógyír, ha féltékeny a legjobb barátnődFelnőtt vagy, mégis nevelnek a szüleid? Tégy ellene!
Ajánljuk még:
|
Legolvasottabb cikkek:
|
A hozzászóláshoz be kell lépned. Amennyiben regisztrálni szeretnél, megteheted itt!
Hirdetés
|
Belépés
Hírlevél
Friss kommentek
Legforróbb téma
Legfrissebb cikkek
Szavazás
Ajánlat
|
Összes komment megtekintése! (138)
Az utolsó 20 komment:
lilith80 I 2010. 08. 04. 12:28
138
Elkaptam a gigáját.Ez a tapló nő amúgy mit keres a médiában?
ilike1 I 2010. 08. 04. 12:18
137
Ha vége akkor vége. Nincs kíméletes, magyarázkodás Magyarázkodásnak a vége mindig könyörgés fogadkozás sajnálkozás, Majd pár hónap vagy év múlva esetleg ha találkoznak akkor lehet magyarázkodni akkor már úgy sem fog számítani.
sas70 I 2010. 07. 30. 10:13
136
Ha vége, akkor vége! Oda kell állni és ki kell mondani, ha pedig kimondtad, akkor nincs visszatáncolás! Ez a legtisztább, legkorektebb és elég nehéz. Csapó, vége!
River I 2010. 07. 28. 22:20
135
Nem vagyok én betongerenda....! Nőies gyengédség és lágyság jellemez, egy-két szőke tincs és decens smink :-))).
Medko I 2010. 07. 28. 22:16
134
Áhh, River, olyan gyengéden csináltad, hogy észre sem vettük:DDD
muca I 2010. 07. 28. 21:07
133
Kell ám a provokálás is meg az irónia is.... tudod, a szivárvány... és akkor szaniszló még nem is szólt.... :)))
River I 2010. 07. 28. 20:59
132
Muca, nekünk kellenek józan szavaid, mert nagyon klasszul megtalálod mindig a lényeget. Én meg néha ironizálok a magas röptű szellemiséggel, ha annak érzem idejét :-)))). Asszem, szoktam provokálni....
muca I 2010. 07. 28. 20:51
131
Nekem a szex az dugás: ösztönök, vágyak, kielégülés, netán szaporodás. A szerelmeskedés az \"valamivel\" több: érzések, érzelmek, a partner személyének megválasztásába már az értelem és a tudatosság is beleszól, mint ahogy abba is, hogy most kölcsönös (!!) testi örömszerzés a cél, nem a szaporodás, tehát van fogamzásgátlás is. Mindez lehet, hogy illúzióromboló a magasröptű filozófiai eszmefuttatás mellett, viszont a tapasztalataim ezt adták ki, mint végeredményt... :))
DrBeth I 2010. 07. 28. 20:45
130
Jó éjt, és minden jót... maradj meg ilyennek...:))
mykonos I 2010. 07. 28. 20:43
129
:) megyek dolgozni vár még kis programozás jó éjt
pgreta I 2010. 07. 28. 20:39
128
Beth na meg a partneré:)
DrBeth I 2010. 07. 28. 20:37
127
Az már a Te bajod..:)))
mykonos I 2010. 07. 28. 20:36
126
nem de ezen elgondolkodtam: a szex nem filozófia...az dugás... ellenben a filozófia az valóban szex....:))) nekem a szex több mint dugás ..............
DrBeth I 2010. 07. 28. 20:32
125
Még nem verted ki???
DrBeth I 2010. 07. 28. 20:31
124
Nem, Mykonos... a szex nem filozófia...az dugás... ellenben a filozófia az valóban szex....:)))
mykonos I 2010. 07. 28. 20:28
123
ezzel most kiverem a biztosítékot az biztos :):) miért a szex az nem filozófia :):):) pusztán állatias ösztönök ............. mert ugye a filozófia = gondolkodás eszmeiség érzékiség ...........= tantrikus szex
DrBeth I 2010. 07. 28. 20:25
122
A szex az szex... a filozofálgatást meg kell hagyni a filozófusoknak... hadd rágódjanak rajta...:)))
DrBeth I 2010. 07. 28. 20:23
121
Hát... én megyek is, a párom már türelmetlen...:)))
mykonos I 2010. 07. 28. 20:23
120
első napon itt és tessék palota forradalmat gyártok..........:(:(:(:(:(:
pgreta I 2010. 07. 28. 20:23
119
River de jó lesz, csak ne felejtsd el, hogy nekem már az is magas volt, amikor Mulder közölte, hogy az igazság odaát van:D Mykonos és nem kell annyit beszélni:)