Címkék: kabbala, ezotéria, bölcsesség, élet, víz
Kabbala: szerelmet hoz a Skorpió a hétreSteiner Kristóf
"Madonna megőrült!"- harsogta a bulvárasjtó, amikor kiderült: az 53 éves díva kizárólag Kabbala-vizet hajlandó szürcsölni, sőt ha teheti, főzéshez is "szentelt vizet" használ. Bármily hihetetlen, szó sincs sztárallűrről vagy hóbortról: tudományos eredmények igazolják, hogy a víz minden testi és fizikai betegség gyógyszere, és ezt annak az egyedülálló tulajdonságának köszönheti, hogy kristályai szavakkal programozhatók. hirdetés
Egy neves japán tudós, Dr. Emoto volt az első, aki bizonyítékot talált arra, hogy a víz nemcsak a kémiai szennyezésre, hanem hang- és képhatásokra is érzékenyen reagál. Kísérletei során két hangfal közé tett egy pohár vizet, és különböző zenéket játszott le. Amikor klasszikus zene szólt, a víz kristályai szabályos csillagokká rendeződtek. Ez után egy matricára pozitív szavakat írt - szeretet, hála, köszönöm -, majd felragasztotta egy pohár szennyezett vízre, melyben mindenki megdöbbenésére gyönyörű kristályok alakultak ki. Mikor a kísérleteket zajos punkzenével vagy negatív értelmű szavakkal - sátán, ostoba vagy megöllek - ismételte meg, nem képződtek kristályok, csupán sötét, alaktalan formák. Mivel testünk több mint 70%-a víz, a mi felelősségünk, hogyan programozzuk a bennünk rejlő kristályokat. Minden negatív tettünk, a bíráskodás, a gonoszkodás, a pletyka és a káromkodás zavaros, amorf alakokká változtatja őket, és ugyanez történik akkor is, ha horrorfilmeket nézünk, dübörgő, zavaró zenét hallgatunk, vagy akár akaratlanul egy tragédia - például egy közúti baleset - szemtanúivá válunk. ![]()
Mivel a mindennapi
életünk során számtalan kellemetlen élmény ér minket - a szomszéd házaspár már
megint veszekszik, a főnök beolvasott nekünk, valaki melegebb éghajlatra küldött
el minket a dugóban állva -, meg kell tanulnunk, hogyan varázsolhatjuk vissza
a testünkben tárolt roncsolt vizet kristálytiszta energiaraktárrá. Korábbi írásainkból megtudhattad, hogyan működik a kabbalista
meditáció, vagy hogyan használhatjuk a Proaktív Formulát. Ezek mind segítenek, hogy
a testünk háromnegyedét alkotó víz újra olyan érintetlen legyen, mint babakorunkban. Az ok, amiért a kabbalisták meditáció során megáldott vizet isznak,
valójában nem babona vagy fanatizmus, hanem Mr. Emoto kutatásainak leképzése a
hétköznapi életünkre. A Kabbala bölcsességének egyik legfontosabb könyvében, a
Zoharban ugyanis ott áll mindez feketén-fehéren. Hihetetlen, de igaz: a Biblia
titkainak magyarázatait és alapvető életvezetési tanácsokat tartalmazó kötet
évezredekkel a mikroszkóp felfedezése előtt ismertette a világgal a víz emberi
testre gyakorolt varázslatos hatását.
A következő napokban kitárulnak a szerelem és szeretet
energiáinak kapui, amelyek segítenek abban, hogy kibontakozó és meglévő
kapcsolataink magjai kivirágozzanak, és csodás gyümölcsöket hozzanak. A mottó
erre az időszakra: "Mutasd ki, hogy szereted Őt, és elfogadod úgy,
ahogy van!" "Jó hír, hogy a Hold a Skorpióba érkezett, ez pedig rendkívüli
megérzésekkel ajándékoz meg minket az anyagiak tekintetében. Hallgass az
ösztöneidre a munkahelyeden és az üzleti ügyekben!" - tanácsolja kabbalisztikus
asztrológusunk, Yael Yardeni. Ha pedig az intuícióidnak köszönhetően sikerült
szert tenni egy kis plusz pénzre, ne hagyd, hogy az egoizmust felturbózó
Oroszlánba érkező Nap rád erőltesse a költési kényszert és a vásárlási mániát.
A hozzászóláshoz be kell lépned. Amennyiben regisztrálni szeretnél, megteheted itt! Hirdetés |
Belépéshirdetés HírlevélFriss kommentekMennyibe kerül az iskolakezdés? Mátisné - egy darab mintás füzetet nem vettem.... Gyurma || 2010 || Sze || 06.Makogó zsűri - Megasztár vs. X-Faktor Végre egy igazi cikk! Többé-kevésbé egyet is ... Nala || 2010 || Sze || 06.Mennyibe kerül az iskolakezdés? Greta - én is annak érzem, azért is vagyok felh... Gyurma || 2010 || Sze || 06.Legforróbb témaLegfrissebb cikkekSzavazásAjánlat
Receptajánló |
![[origo] Női Lapozó címlap](http://www.noilapozo.hu/templates/imgs/nl_logo.jpg)



Összes komment megtekintése! (63)
Az utolsó 20 komment:
Medko I 2010. 07. 27. 16:55
63
Jujujuj, nagyon félek, hogy megemelik a fizumat, jajajaj, rettegek, hogy a triplájára, hú de félek tőle!!!:DDD
jano I 2010. 07. 26. 20:50
62
Ne félj semmitől, mert amitől félsz az bekövetkezik!
Katkamanó I 2010. 07. 26. 20:34
61
Beth...Vízjegyű az egyik anyósom és a nagyobbik lányom, de őt én neveltem, szóval nem vészes, csak nagy ritkán..., szóval tudom miről beszélsz...:DD
Katkamanó I 2010. 07. 26. 20:32
60
Mormy...Te pozitívan lökött vagy, na de mindezt a pvctől?? Na ide egy csövet!! :)))))
Medko I 2010. 07. 26. 16:38
59
Én az unokahúgomnak mondom: Szórakozz a nénikéddel! Vagy ugyanez lánykámnak, Anyáddal szórakozzá\'!. Erre ők: Azt csinálom....Nálunk nagyi is helyben, ő meg bekajabál: Ne szidd a lyányom! :DDD
Lylia I 2010. 07. 26. 15:18
58
Beth (47) Majd inkább priviben:-)))
Lucgizi I 2010. 07. 26. 14:41
57
Medko :)) Nálunk még időnként \"anyázással\" is fokozzuk a helyzetet... Én: Anyád! - Lányom: A tiédet! - Én: Mi bajod a nagyival??? (Már kolléganőm is átvette :D)
szanti12 I 2010. 07. 26. 14:36
56
Régi vicc. Haldoklik az öreg székely, és papot kér. Megdöbben a családja, mondja neki a felesége: - Na de apjuk, te egész életedben istentagadó voltál! - Mire a székely válaszol: - Persze, de gondolkodtam. Kiebb baj az, ha én hiszek Istenben, de amikor meghalok, kiderül, hogy mégsem létezik. Nagyobb baj, ha nem hiszek benne, és kiderül hogy bizony létezik!
Medko I 2010. 07. 26. 13:43
55
Giziiii, nem mindegy, hogy katakana, hiragana, vagy kandzsi:DDD nálunk a \"te hülye vagy?\" kérdés járja valszin ugggyanolyan hangsúllyal:DDDDDDDD
Lucgizi I 2010. 07. 26. 13:41
54
Medko (37) Előre borítékolva a reakciót: Te nagyon idióta vagy, azt ugye tudod??? :))) De mindezt nagyon kedvesen és a hozzá járó leereszkedő stílusban közli velem... Esetleg segít némi japán Írásjellel, hátha a víz japánul jobban érti :)))
Medko I 2010. 07. 26. 13:34
53
Legutóbb a Rémálom az Elm utcában összest néztük meg egyhuzamban........A végére tökre megszerettük Freddyt:DDD River, úgy látom, reformpedagógia híve vagy Te is:DDD
Lucgizi I 2010. 07. 26. 13:30
52
Horror: ha jót akartok röhögni, ki ne hagyjátok az \"óriáspókok támadása\" c. filmet... Állítólag horror, de annyira gagyi megoldások vannak benne, hogy a lányom ovis volt, amikor először láttuk együtt és már akkor sikítoztunk - a röhögéstől :))) Azóta is emlegetjük időnként, pedig már több, mint 10 éve láttuk utoljára egy ismétlését.... :)))
DrBeth I 2010. 07. 26. 13:30
51
Bohr, a fizikus a bejárati ajtó fölött tartott egy szerencsepatkót. Amikor megkérdezték, hogy fizikus létére, hogyan hiheti ilyesmiben, azt mondta: hát... ártani nem árt...:))) Ergo: Én szeretek hinni a pozitív energiákban.... nem iszom, nem dohányzom, nem drogozok., alig (van) eszem.. :))) valami kell nekem is, nem?:)))) (Persze, a szexen kívül...:)))
River I 2010. 07. 26. 13:29
50
Akkor padlóztam le, mikor drágaszépfiam nyugodtan falatozgatva nézte a bonctermi jelenetet... Ez asszem, a 3. rész volt. Mikor következő körben csatlakoztam hozzájuk, valahol ennél a jelenetnél dobtam fel én is a popcorn ötletét :-)))). De egyedül nem nézek horrort, csak velül!!! Igaz, a kiscsaj utána tuti velem alszik, de akkor még örülök is neki :-)))). Na, tudunk gyereket nevelni....
Medko I 2010. 07. 26. 13:26
49
Beth, ja ki veszít többet, aki nem hisz, aztán téved, vagy aki hisz, és esetleg nincs tovább?
Medko I 2010. 07. 26. 13:25
48
Gyerekjáték:D A fűrész még nincs meg:)) Az a legmókásabb, hogy régen falnak mentem a horrortól, a lyányom nevelt félre... Mondtam, minek féleszteni magunkta? Hát mert lehet valódi veszély nélkül, és az olyan izgi- mondta, aztán, jó, leültem vele. nos nálunk aránylag hamar komédiába torkollik, végigröhögjük, morbid poénokkal dobálózunk, amikor meg tényleg befosibbá válik, időnként jól megijesztem - szóval nálunk onnan lehet tudni, hogy horrort nézünk, hogy ő sikítozik, én meg röhögök:DDD
DrBeth I 2010. 07. 26. 13:22
47
Lylia:)) Hogy vagy...:))) Én egyébként meghagyok mindenkit a saját hitében... ha valakinek jobb úgy, hogy nem akar hinni a pozitív energiákban, hát tegye... Azt szoktam mondani, hogy sokkal jobb, ha valaki hisz a túlvilágban...legfeljebb utólag kiderül, hogy nem volt igaza...hát az meg már pech...:)))))
River I 2010. 07. 26. 13:20
46
43: csak nem a Fűrész volt???????
River I 2010. 07. 26. 13:19
45
Lefújtuk vesemedence, nátha, H1N1, veszettség és egyéb veszélyek miatt, így egy nappal előbb estem neki a lakásnak.....
River I 2010. 07. 26. 13:18
44
Vagy elég, ha leszakadok az NL-ről....? ;-)