Címkék: test, lélek, tampon, vagina, reklám
A "vagina" szó miatt tiltottak be egy tamponreklámotNői Lapozó
Egy reklámcég megelégelte a szépített és hamis tamponreklámokat, és valósághű verziót készített. Az amerikai tévécsatornák viszont nem osztották a lelkesedést, és elutasították a szpot sugárzását. hirdetés A tamponreklámokra általában az a jellemző, hogy csak a valódi tartalomra célozgatva, óvatosan körülírva próbálják bemutatni a terméket. Egy amerikai reklámcég azonban úgy gondolta, hogy elég volt a rébuszokban beszélő és furcsa kék folyadékokat mutogató tamponreklámokból, ezért hát lényegre törő kisfilmet készített egy márka népszerűsítésére. A nagy kereskedelmi tévék viszont nem osztották a reklámcég lelkesedését, és elutasították a reklám leadását, mivel abban elhangzik az, hogy "vagina". hirdetés hirdetés Amikor a reklámcég kicserélte a szót arra, hogy "ott lent", két tévécsatorna még mindig nem volt hajlandó sugározni a reklámot, ezért a cég végül kénytelen volt elállni a tervtől. Az eset többek között Amanda Hesst, egy szexblog szerzőjét is kiborította, aki így kommentálta a történteket: "Most a reklámban nincs egy olyan szó, amely megnevezné a női nemi szervet, tudod, ahová az átkozott tampon kerül". A tampont forgalmazó Kimberly-Clark egyik igazgatója mindezt azzal egészítette ki, hogy az amerikai tévécsatornák minden lelkiismeret-furdalás nélkül adják le főműsoridőben a különböző merevedési zavarokat kezelő szerek reklámjait, Merrie Harris, a reklámügynökség kereskedelmi igazgatója pedig egyenesen cenzúrát kiáltott az eset kapcsán. "Elég volt a szépített és hamis reklámokból, a tampon nem egy csúnya szó, és a vagina sem az" - fogalmazott a szakember. ![]() A "kijavított" reklámból egyébként végül egy paródia lett, amely az átlagos tamponreklámokat gúnyolja ki. "Azért szeretem a tévéreklámokat, mert azt a kék folyadékot használják bennük. Ezt nagyon bírom, mert pont így kellene történnie a valóságban is" - mondja a reklámban szereplő lány. Ezt érdekes módon már az összes tévécsatorna hajlandó volt leadni.
A hozzászóláshoz be kell lépned. Amennyiben regisztrálni szeretnél, megteheted itt! Hirdetés |
Belépéshirdetés HírlevélFriss kommentekBuktató rúzsnyomok- félrelépés pasiszemmel Gondolom felakasztotta magát azóta!... Andersen || 2010 || Júl || 31.Buktató rúzsnyomok- félrelépés pasiszemmel A megunás jeleit nem mutatta egyáltalán.... Elza || 2010 || Júl || 31.Legforróbb témaLegfrissebb cikkekSzavazásAjánlat
Receptajánló |
![[origo] Női Lapozó címlap](http://www.noilapozo.hu/templates/imgs/nl_logo.jpg)


Összes komment megtekintése! (48)
Az utolsó 20 komment:
xyzxyzxyzxyz I 2010. 03. 22. 09:41
48
A reklámokhoz még egy kis kiegészítés: - minden kisgyerek kedvenc játszóhelye a fürdőszoba, és a konyha - a háziasszonyok mindig sugárzóan fiatalok - a mosógépszerelők, és fogorvosok mind 30 éve ugyan azt csinálják - életed legnagyobb problémája a vízkő, mert minden csempe vízköves, minden mosógép vízköves, minden csap vízköves - a tampont erotikusan meg kell simogatni - ha reggel narancslét iszol, akkor mindig sütnie kell a napnak - csak akkor indul jól a napod, ha mogyoróvajat eszel reggelire - az arckrémedtől 10 évet fiatalodsz, és tutira olyan leszel, mint Claudia Schiffer, - a tusfürdődtől újabb 10 évvel fiatalabb lesz a bőröd, - a testápolódtól további 10 évet fiatalodsz, úgyhogy már meg se kell születned - a fürdőszobád mindig legalább 20 négyzetméter, és a legújabb divat szerint van csempézve - a konyhád meg legalább 30, és természetesen az is vadonatúj - a nappalidról nem is beszelve, mert az minimum 60 nm - minden bank fut utánad, mert kölcsönt akar neked adni - minden pizzafutárnak, és ablakmosó fiúnak kockás a hasa - az arcvizet csakis szögletes állú szépfiúk használnak .... A reklámok 95%-a egy rakás szr... nem értem, hogy miért kell ugyan azt majmolni és miért ne lehetne valami normálisabb dologgal előállni néha. A sör reklámok (a jópofa ötletességeikért), illetve az autó reklámok (az igényessége miatt) azok, amik még jók szoktak lenni. De miből állna normális reklámokat csinálni? Ötletek, megvalósítás? Félnek valami újdonsággal előrukkolni, ezért van már az ezredik ugyan olyan reklám, csak más köntösben, más gyártótól... pedig eszméletlenül sok pénz van a marketingben. Bármerre nézek, mindenhol reklámokat látok, amikért milliókat fizettek. Vannak azok a reklámok, amik már irritálnak. Amikor a 25 éves modell csaj reklámozza a ránctalanítót. Vagy amikor egy nemtom\' hány éves gyereket debilnek mutatnak a reklámban, hogy majd ettől valakinek aranyos lesz. Vagy amikor pont a gyerekeket célozzák meg a reklámok... hát az a legundorítóbb dolog. Akkor már nem is beszélek arról, hogy miközben megvacsorázok, láthatok kisgyereket szrni, hogy milyen büdi van, emellett megnézek közben 1-2 hüvelygombás reklámot, meg végbélkúposat....stb..stb. De ha nem reklám van, az néha még szörnyűbb tud lenni... Lehet, hogy egyszer ott hagyom a mérnöki pályát és szerencsét próbálok reklámoknál.... meg csinálok filmet is (némelyik mennyire sablonos és gagyi)... meg .... áh... inkább megmaradok annak, ami vagyok. :-D
yudi I 2010. 03. 21. 10:36
47
Frakki újból hozta formáját! Na igen nagyjából ez a helyes hozzáállás egy reklámhoz! ...reméljük teafilter.......:)))))))))))))
Kriszcsike I 2010. 03. 20. 17:14
46
:-)
pgreta I 2010. 03. 19. 18:13
45
Bár nem kétlem, hogy szado-mazo körökben jobban elterjedt:)
Bona I 2010. 03. 19. 18:11
44
Tényleg olyan, mint az egérfogó.
frakki I 2010. 03. 19. 18:08
43
Ami még az előzőeknél is jobb. Átdorbézolt HB (esetleg IHB) után az egyik srác másnaposan, bambán bámul a fürdőszoba tükörbe. Észerveszi, hogy a szájából vékony fehér cérnaszál lóg ki. Felsóhajt: Istenem! Add, hogy teafilter legyen!
pgreta I 2010. 03. 19. 18:08
42
Aha, tehát a visszafelé álló tüskék akadnak bele! Csak mert azt írtad, hogy rácsapódik,nekem erről egy egérfogó jutott eszembe:) Köszi
Bona I 2010. 03. 19. 17:59
41
Itt van, kép kíséretében: http://tabu.origo.hu/20061219tuskes.html
pgreta I 2010. 03. 19. 17:44
40
Bona ezt hol olvastad? Elég bizarrnak tűnik... Hogy működik ez? Alagúttá tágítja a vaginát, méghozzá izgalom nélkül (feltételezem, ha erőszak ellen véd), különben hogy dugja be az illető? Másrészt ki visel ilyet? Még megérteném, ha mondjuk minden este a kiserdőn kellene átvágnom, de amúgy ki készül fel előre az erőszakra? Nem lehet, hpgy ez valami szado-mazo segédeszköz?:)
Bona I 2010. 03. 19. 17:30
39
Csillla, a dolog a következő módon működik: be kell rakni az eszközt, mint pl. egy tampont. Aki bedugja a farkát, arra rácsapódik a szerkezet, és rajta marad, tehát ha kihúzza a farkát, megy vele a készülék is. A vagina nem sérül. Amúgy ez tehát nem igazán a megerőszakolás ellen véd, hanem megbünteti az elkövetőt.
yudi I 2010. 03. 19. 08:13
38
Frakki,36!!:))))))))))))
frakki I 2010. 03. 19. 08:10
37
És végül a kedvencem: Két óvodás beszélget: - Én egy villanyvonatot kérek a szülinapomra. És te mit kérsz? - Tampont. - Az mi? - Nem tudom, de lehet vele síelni, teniszezni és úszni is.
frakki I 2010. 03. 19. 08:09
36
Amit pedig a reklámok nélkül nem tudnánk: - Ha egy almát vagy barackot leejtesz, akkor az négy egyenlő cikkejre esik szét, és a mag szublimál. - A nők vére kék. - A gyerekek kéket pisilnek. - Ha kezdőként mini tampont használsz, jól fogsz röpizni. - A régi kocsid tuti, hogy sz@r. - Ha futóbolondot látsz az utcán, mosolyogj rajta és ne ijedj meg tőle. - Minden férfi szereti a sört. - Csak olyan termékeket reklámoznak, amelyek jobbak a hasonlóaknál.
frakki I 2010. 03. 19. 08:07
35
Ha ez itt egy tampon a fülem mögött, hol a picsában van a ceruzám?
frakki I 2010. 03. 19. 08:06
34
Ha már tréfálkozunk! Egy boltos magyaráz az inasának: - Az ember nem azzal csinál üzletet, amit a vevő akar, hanem azzal, amit azon kívül elad neki. Rögtön megmutatom a következő vevőnél. Bejön egy nő: - Jó napot, egy speciális függönymosószert kérnék. - Parancsoljon. És itt van hozzá egy flakon üvegtisztító. - Minek az üvegtisztító? - Ha már a függönyök tiszták, akkor az ablakoknak is ragyogniuk kell! - Teljesen igaza van, köszönöm szépen! A boltos az inasához: - Na látod, így kell ezt csinálni, most te jössz. Bejön egy nő: - Jó napot, egy doboz tampont kérek. Az inas kirakja a tampont az asztalra - és mellé rak egy üvegtisztítót. - De hát nem kértem üvegtisztítót, minek az? - Most úgysem tud dugni, legalább van ideje ablakot pucolni...
Gyurma I 2010. 03. 19. 08:05
33
Frakki (((::: köszi..........
frakki I 2010. 03. 19. 08:00
32
Gyurma! (17) Egyszerű! Mint a reklámokban. :))) Ha ezt használod, akkor 72%-kal dúsabb/selymesebb/fényesebb lesz a hajad, ha meg ezt, akkor 81 %-kal rugalmasabb a bőröd, aztán ha pedig ezzel mosod a ruhád, akkor 91%-kal tisztább/fehérebb lesz, míg ettől a szempillaspiráltól 59%-kal dúsabb hatású, vagy hosszabb lesz a pillád!
yudi I 2010. 03. 19. 07:58
31
Bocs Evijja,én sem személyeskedtem,csak gondoltam ha már férfi,akkor jobban ért a gumihoz,mint a tamponhoz,bár sosem lehet tudni!:)))))))
evijja I 2010. 03. 19. 07:51
30
Hogy Yesunak ez a véleménye az egy kicsit sem bántó...miért hiszitek azt...ez a véleménye...nem rólad vag rólam szólt!!!! Persze nincs olyan szó vagy mondat amit nem lehet kiforgatni...de azt sem hiszem, hogy arról szólt volna a véleménye, hogy lenézi azokat a nőket aki nem használ tampont!
yudi I 2010. 03. 19. 07:41
29
Yesu,talán jobb lett volna,ha a gumióvszer reklámjához szólsz hozzá máskor! Előre is kösz!:))