Összes komment megtekintése! (53)

Az utolsó 20 komment:

Még az entereket sem jeleníti meg, így egy bekezdés lett az egész, hát ember legyen aki elolvassa így. Ejnye-ejnye, ez így nem jó, régebben még tudtam tagolni. Többet se írok ilyen sokat.

(mégegyszer küldöm, mivel elveszett, szerencsére másoltam-ra kattintottam előtte) Itt a hsz-okban tényleg elég sokféle magyarázat, ok fel lett vázolva, hogy miért is tekintheti barátnak-barátnőnek magát egy szülő. És csak egyet tudok érteni azzal, hogy végső soron mindig egyfajta önzés az oka a szülő részéről. Akkor is ha magát akarja \"megfiatalítani\" ezzel, akkor is ha minta szeretne lenni anyaként és hibásan értelmezi ezt, hiszen igenis és megvonja a gyerekétől azt hogy legyen anyja, szülője. Egy jó gyerek-anya kapcsolatba soha nem férhet bele pl. a féltékenység, rivalizálás, hosszabb ideig nem beszélünk időszaka, netán a \"lecseréllek, mostmár más valaki a fontosabb\" - barátnőcsere. Minden gyereknek akár kicsi akár nagy szüksége van egy anyaölre, ami soha nem veti ki, aki adni akar, ahonnan az elfogadás soha nem hálával terhelt. És kell hogy éppen itt, a legnagyobb szeretetben megtapasztalja hogy a család felé kötelelessége van minden oda tartozónak, mindenki hozzájárul pl. a háztartáshoz, pénzügyi egyensúlyhoz (ki azzal hogy pénzt keres, ki azzal hogy ésszerűen beosztja azt, ki azzal hogy elfogadja hogy a szükségesen felül már csak akkor lehet költeni ha a többieknek is jut), és főleg hogy ha bajban van valaki akkor segítünk. Szóval szeretni és nevelni kell, és ez sokkal több mint amit egy akár igazi barátság adhat. De ha a túlféltés az oka a barátnői attitűdnek, annak is önzés az oka. A szülőnek elengedni is tudni kell, hogy maradjon a kamasznak \"szabad vegyértéke\" a kortárskapcsolatokra is. Lehet, hogy könnyebb valakinek a gyereke minden lépését figyelemmel kísérnie mint otthon várni őt és bízni benne hogy nem esik baja. És itt jön az, hogy ha nem önző valaki akkor igenis és kötelezőnek érzi a saját félelmét megvizsgálni és a gyerek jövőjét, boldogságát nézni. Mert boldogabb az a gyerek amelyik érzi hogy ezt is meg tudja csinálni, meg azt is, hogy boldogul anélkül is, hogy a szülő a nyomában lenne. És rá is fizet ha nincs meg a biztatás és elengedés, mivel a kamaszkorban és utána is a gyereknek a kortársaival való kapcsolata a fontosabb és ez akkor is így marad ha a szülő rátapad és helyettesíteni próbálja ezt. Ilyenkor látni fogja a gyerek hogy a többieknek is van anyjuk de nekik van ezen kívül sok-sok ismerősük, barátnőjük is, és hiányérzetük lesz, egyre kevesebb önbizalommal. És vannak szülők akik ilyenkor eszmélnek, mikor a gyerek már nem is gyerek, hogy olyan keveset foglalkoztak vele idáig, mostmár ezt a kis időt pótoljuk be, és hogy szorosabb legyen a kapcsolatunk, nevezzük barátságnak, hiszen ilyen korban már ez a menő kapcsolódási forma. Hát pedig-pedig a továbbiakban sem pótolthatja be így az elmulasztott feladatokat, bár a lelkiismeretfurdalását jelentősen csökkenti hogy mostmár a kellemes bulizásokat a gyerekkel együtt is lehet csinálni, a kedves szülő még jól is szórakozik. Miközben a gyerek meg ott áll megtévesztve: Most szülő vagy nem szülő? A \"jaj de jó hogy ilyen tuti, szupi anyám van\" érzése át fog váltani a \"sose volt, árva vagyok\" érzésbe, mihelyt mélyére lát a kölök a dolgoknak. Ezt sem kívánhatja senki a gyerekének. Az, hogy mit mondjon el egy szülő a gyerekének az intim dolgairól, magánjellegű, netán éppen az apával kapcsolatos problémáiról? Mindenki csak időben visszafelé empatikus, előre még nem. Nem értheti-láthatja senki tisztán a korosztályokkal előtte járók problémáit, mivel nem élte még meg, és nem is beszélgetett sok-sok olyan emberrel akik ilyen gondban voltak. Nem is kell megérteni ezt egy gyereknek, neki elég a saját gondja, azt kell átélnie hogy most X éves, mert ez az amit meg tud oldani úgy hogy közben ne roskadozzon a súlyos, számára nyomasztóan távoli problémák alatt. Az pedig a legaljasabb dolog, hogyha egy szülő \"leszedi a keresztvizet\" a másik szülőről, főleg ha némi \"előny\" érdekében teszi ezt, megfosztva a gyereket a másik szülőbe vetett bizalmától. A másik szülővel nemhogy normális kapcsolata nem lesz, hanem félni-rettegni fog tőle, mert elhiszi hogy rossz ember. Kamaszkorban még vissza is üthet a dolog, mivel a kritikus szemű serdülő már felfogja hogy mocskolják a szülőjét, és hogy az is sáros aki ilyet mond. Ilyen események után mindkét szülő iránt megszűnhet a bizalom. Mint a kártyavár, úgy omlik össze benne minden. Szóval egyetértek, nem barátság, más és több kell legyen.

Szerintem nem szabad egy szülőnek rátelepedni a gyerekére. A lány, fiú járjon csak a saját korosztályával bulizni. Nagyon furán veszi ki magát az ilyen anya-lány kapcsolat. Egy idő után a lány elveszíti a korosztályi kapcsolatokat és magányossá lesz. Én ismerek két ilyen esetet is a városomban.

http://www.kerdoivem.hu/kerdoiv/315983098/ Akiknek van pár perce, és házas ember, kérem töltse ki ezt a 6 kérdéses gyors kérdőívet, sokat segítene nekem vele! Köszönöm

Jó kis vegyestál:))) Egy biztos: a cikkbéli anya nem barátnő, hanem bulipartner... A barátságnak vannak oldalai, ami átvihető egy jó szülő-gyerek kapcsolatba: bizalom, tisztelet, szeretet közös örömök, élmények, ez azt hiszem belefér. Viszont bizonyos terhekhez még gyenge az ő vállacskájuk, míg egy anyáé sokat bír... Szép fokozatosan, úgyis egyre több kerül rájuk. Titkolózni, hazudni a gyereknek fő bűn, viszont az intim szféra egy pár dolga, ahhoz a barátnőnek sem sok köze van. A lányom és énközöttem sok vonása megvan a barátságnak, de ez nem mond ellent az egymás iránti tiszteletünknek, és annak, hogy neveljem őt - bár ez inkább már támogatás, iránymutatás egy 16 évesnél, aki az átlagnál kicsit felelősebb gondolkodású. De ha el tudunk együtt menni egy koncertre, amit mindketten szeretünk, hát miért ne érezzük magunk jól akár együtt: Úgyse iszom, kocsival megyünk...:DDD Katka, Nerma, Pukkancs veletek értek egyet.

Az anyukám nagy bánata, hogy ő azt szeretné, ha baráti viszony lenne közöttünk, én meg elzárkózok, nem vagyok eléggé nyitott (ez tény). A haverjaim, barátaim többsége azt mondja, hogy örülnének, ha olyan jó fej anyjuk lenne, mint az enyém, és hogy miért nem hagyom, hogy a barátnőm legyen stb. Viszont nekem nem barátnőre van szükségem, egy barátnőt viszonylag könnyű szerezni, de anyából csak egy lehet. Nekem anyára van szükségem.

Bonánál a pont! Valóban a gyerekkor utáni, jócskán idejétmúlt kontroll és túlzott részvétel a lánygyermek életében a fő motiváció. Sajnos én nagyon megszívtam ezzel, mert a túlzott kötődés a mai napig problémát jelent anyámmal, de sajnos annyira, hogy nélkülem egyszerűen nem tudja elképzelni az életét, és személyes sértésnek, visszautasításnak veszi, ha próbálom tartani a határokat, és hiába kérem finoman és kedvesen, hogy ne hívjon fel napjában háromszor, ne vegye már tragédiának, ha elvagyok nélküle is, egyszerűen mintha a falnak beszélnék. Iszonyú jelenetek voltak akkor is, amikor odaköltöztem a fiúmhoz, de pláne akkor, amikor elköltöztem a fickótól albérletbe, mert azt akartam, hogy magánéletem is legyen. Azt a drámázást! Na, mindez úgy kezdődött, hogy tízéves koromtól kezdve velem beszélte meg még az intim dolgait is, tőlem kért tanácsot. Egyszerűen egészségtelen a kapcsolatunk, bár ő ezt úgy éli meg, hogy a lányom a legjobb barátnőm, nekem meg rettentően sok ez a \"barátság\", és ha ezt jelzem, akkor rögtön azt kapom, hogy nem szeretem őt, és hogy majd megtudom én is...

munin van erre egy jó mondás: ha kurvának öltözöl ne csodálkozz, ha úgy is kezelnek :)

Gizikém, tegnapelőtt nekem is elszállt egy jó hosszú. Javasoltam már, hogy javítsák meg a szervert (szerintem ott lehet a hiba, nem a hozzászólók ellen megy a dolog).

Hozzászóltam, de elszállt... most csak kíváncsiságból írok, hogy ide megjelenik-e a kommentem....

Soha többé nem veszek kölcsön mondatokat. Bocs Katka! Nem úgy szántam.

muca...Természetesen a szülő dönt ha valamit nem lát helyesnek, ezt nálunk sem vonja kétségbe senki...:))))

munin...Nem értem a burkolt feltételezésed...Az én lányom sem hord ilyesmit, viszont mondhattam volna a most nagyon divatos és elegáns cicanadrág szerű pamut sztrecs nadrágot bő , de csípőben feszes miniruha jellegű tunika felsővel...Fogadásokon, és munkában hord ilyet a lányom, viszont én már nem vehetném fel, mert akkor bizony nem azért néznének meg mint eddig...Amit említettem azt viszont nem egy negyvenesen láttam..Gondolom nem mondok vele újat. :(((((

Ilyen törekvést gyakran a túlféltés motivál a szülő részéről. Különösen olyan kamaszoknál, akik nem bulizós típusúak, beindulhat egy olyan félelem a szülő részéről, hogy idővel a \"gyerek\" olyan programokat csinálhat, ahova ő már nem lesz bejáratos, nem tudja ellenőrizni, mit csinál, kikkel barátkozik, stb. Ha ő lesz a legjobb barátnő, akkor nem kell attól tartania, hogy valaki \"elcsalja\" az ő kislányát, és mondjuk megerőszakolja. Azt nem veszik észre az ilyen anyák, hogy egy bizonyos kor után nem az a megoldás, hogy állandóan a gyerek sarkában legyenek, hanem az, hogy megtanítják vigyázni magára.

Anya mint barátnö? Na ez nem megy, már csak azért sem, mert a barátnöjét ugye már mégsem nevelheti az ember.

Bona: az egyik lehetséges magyarázat az általad vázolt. A másik a cikkben is említett fiatalság-megőrzési vágy. Ha úgy öltözöm, viselkedem, szórakozom, stb, mint a lányom, mi több, vele és kortársaival teszem ezt, akkor nemhogy nem öregszem, de kimondottan fiatal maradok. Nem fiatalos, hanem fiatal. Önbecsapás.... de van, aki komolyan hiszi ezt... pld elvált kolléganőm, aki 25 éves fiával együtt jár konditerembe, diszkóba, együtt rendelnek kaját (főzni nem nagyon tud és nem is szeret egyik sem...), isteníti a srácot, aki maximálisan kihasználja anyuka szabadidős pörgését... már amikor van szabadideje, merthogy van másodállása is: hogy legyen miből fedezni a lakást, rezsit, kaját, bérleteket, szórakozást. Mindezt egyedül, az igényesség jegyében (nem jó ám akármi, sem neki, sem az egyetemista srácnak, aki tanul, oszt annyi...): anyuka széthajtja magát, amikor néha van ideje-ereje, akkor meg együt diszkózik a sráccal... lassan 50 évesen.... hát nem semmi felállás ez sem.... :) vagy inkább (: ?

Bocsánat, a lány gyerekkorában voltak összenőve, hiszen nem egyszerre voltak gyerekek.

Lehetséges, hogy sok anya azért törekszik a legjobb barátnő titulus elérésére, mert így akarja megőrizni a befolyását a felnőttkorhoz vészesen közelítő gyerek felett. Hiszen ha eléri, hogy ő legyen a főbizalmas, minden programra elkísérheti barátnői minőségben a lányát, akkor uralkodni is tud felette. Akár olyan mértékben, hogy el is marhatja a többi barátnőt a lánya mellől, a lány párválasztásába is erősebben beleszólhat. Valószínűleg sok ilyen barátság titokban erre megy ki. Ismerek egy ilyen anya-lány párost, már gyerekkorukban is össze voltak nőve, és most is a lányt árnyékként követi az anyja mindenfelé. Ők ezt \"különleges kapcsolattal\" magyarázzák. Az, hogy a lány már elmúlt 30 és se férje, se barátja, szerintem összefügg ezzel.

Azt mondják a pszichológusok,az a kamasz,aki nem lázad az nem normális.Tehát,valamilyen szinten ezt minden szülőnek át kell élni.Egyetlen szeretet feltétel nélküli,a szülői szeretet.Akkor van baj,ha a gyerek visszaél ezzel.Ezért nagyon fontos a tiszteletet időben kialakítani,még kisgyerekkorban.Szerintem az a boldog gyerek,akinek időben megtanították a határait.Ettől még lehet baráti a kapcsolat.Olyan értelemben,hogy a szabadidejét is szívesen áldozza az anyjára,mert egyszerűen jól érzi magát a társaságában és nem érzi kötelezőnek a heti egy \"pofavizitet.\"

Katka: az biztos, hogy nem mindegy, milyen korú a gyerek. Én pld (15 éves a lányom) nem szóltam bele, hova menjen továbbtanulni, kikkel barátkozzon. De abba igen, hogy igenis hét közben nincs du.-ként haveri traccspart egész du (kb egy hónapig minden du hol egyik, hol másik, hol több barátnő-haver-ismerős volt nála, a tanulás kimerült a táska bepakolásában), ez maradjon hétvégére, beleszólok, hogy hova és milyen gyakran, mennyi ideig mehet szórakozni. A szabad akaratot meghagyom neki, viszont hogy az akarata érvényre jut-e, azt én döntöm el (párom és én). Mert lássuk be, életkortól függetlenül mást akar egy gyerek (nyilván eltérő, hogy konkrétan mit 5-10-15-20 évesen) és netán mást lát jónak a szülő. A vélemények hasonlósága-különbözősége családonként változó, de alapból szerintem az a helyes, ha a szülőé az irányítás. Mert övé a felelősség is, amelyet nem kerülhet ki: vállalta a felelősséget akkor, amikor vállalta a gyereket. Hogy aztán melyik családban mely témába ki mennyire szólhat bele, mekkora szava van az adott döntés előkészítésében, az változó. De ha a szülő és a gyerek szándéka-véleménye-akarata az első perctől kezdve tökéletesen egyezik is egy adott területen (bármi legyen is az), nem azért fog megvalósulni a dolog, mert a gyerek akarta (szabad akarat), hanem azért, mert a szülő jónak látta. Övé a döntés joga.... még ha ezt időnként nehezményezik is a kamaszok... :))))