Címkék: munka, pénz, munkanélkülisegély, támogatás

Ha munka nélkül maradtál: ezt nem árt tudnod!

dr. Farkas Katalin
2010. I március I 09.

36 komment Betűméret növelés Betűméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Napról napra csak nő az állástalanok tábora, elhelyezkedni nagyon nehéz, így egyre többen kényszerülnek arra, hogy igénybe vegyék a hosszabb, rövidebb ideig járó állami támogatásokat, az álláskeresési járadékot. De vajon mire számíthatnak a szorult helyzetben lévők, ha ennek az ideje is lejár? Elmondjuk.


hirdetés


Aki eddig szerencsés volt és mindig is dolgozott valahol, annak az anyagi gondokon túl komoly lelki problémát is jelenthet, a ki tudja mennyi ideig tartó állástalanság. Ilyen bizonytalan helyzetben viszont, kénytelen az ember felkeresni az illetékes munkaügyi központot, illetve annak helyi kirendeltségét és regisztráltatni magát. Mivel köztudottan kevés álláslehetőséget tudnak kínálni és az azonnali elhelyezkedésre szinte semmi esély, állami támogatásért kell tehát folyamodni.

hirdetés

hirdetés


Álláskeresési járadék

Elsőként általában az úgynevezett álláskeresési járadékot állapítják meg a munka nélkül maradottaknak. Ezt az ellátást azok kaphatják meg, akik az elbocsátásukat - hivatalosan az álláskeresővé válásukat - megelőző négy éven belül legalább 365 nap munkaviszonnyal rendelkeznek, persze csak akkor, ha sem nyugdíjat (öregségi, rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjat), sem táppénzt nem kapnak. A táppénzen lévők annak megszűnése után viszont már kérhetnek álláskeresési járadékot. A nappali tagozatos tanulók, hallgatók szintén kiesnek a járadékra jogosultak köréből. A pénz folyósításának alapvető feltétele ezen felül, hogy a munkaügyi központ nem tud az állás nélküli számára megfelelő munkahelyet felajánlani.

MTI

Fontos kérdés az is, hogy mennyi lesz a járadék összege. Ezt fő szabályként az elbocsátást megelőző négy naptári negyedév keresete alapján, pontosabban a keresetből fizetendő munkaerő-piaci járulék alapjának az összegéből számítják ki havi átlagban. Ez az úgynevezett járadékalap. Hogy pontosan mekkora összegről van szó, azt az elbocsátáskor kiállított munkáltatói igazolásból lehet a fentiek alapján kibogarászni. Ha valaki a négy naptári negyedéven belül pl. táppénzen volt, így nincs a teljes időszakra figyelembe vehető keresete (járadékalapja), akkor nála az ennél rövidebb időszakban elért összegek havi átlagát veszik alapul.

Az első szakaszban (legfeljebb 91 napig) napokra lebontva a járadékalap 60 százalékát fizetik ki, ami azonban nem lehet kevesebb a minimálbér 60 százalékánál, viszont nem lehet több, annak 120 százalékánál sem. A második szakaszban ellenben mindenki egységesen a minimálbér 60 százalékát kapja meg napokra lebontva. Kivételt képez az, akinek keresete átlagos szinten a minimálbért sem érte el, nála a járadékalap 60 százalékát fizetik a második szakaszban is.

Három hónap türelmi idő

Ha valaki úgy vált munkanélkülivé, hogy ő maga mondott fel, vagy a munkáltató rendkívüli, azonnali hatályú felmondással küldte el (amit általában kirúgásnak szoktunk a köznyelvben nevezni), akkor a járadék folyósítására csak a munkaviszony megszűnését követő 90 nap elteltével kerülhet sor. "Büntetésként" tehát közel három hónapot várni kell. Utána viszont az ilyen helyzetben lévőknek is az általános szabályok szerint fizetik a kért járadékot.
 
Most már csak azt kell tisztázni, hogy meddig tart az első és a második szakasz, azzal mennyi ideig jár az álláskeresési járadék? Ezt a megelőző négy évben munkaviszonyban töltött idő alapján számítják ki, azzal, hogy öt nap "munkaviszony" egy járadékos napnak tekintendő, de a támogatás még így is csak 270 napig folyósítható legtovább. Ebből az első szakasz a teljes időtartam fele, de legfeljebb 91 nap. 

Járadék után jön a segély


Ha az álláskereső legalább 180 napig kapott járadékot, akkor ennek lejárta után úgynevezett álláskeresési segélyt kérhet, feltéve, ha még mindig nem tudott elhelyezkedni. Ezt a járadék megszűnésétől számított 30 napon belül kell a munkaügyi központnál kérni. Az ellátást fő szabályként már csak 90 napig jár. Kivételt képeznek az ötven év felettiek, ők dupla ennyi ideig kaphatnak álláskeresési segélyt. (Jó tudni, hogy annak, aki járadékot egyáltalán nem kaphat, a munkanélkülivé válását követően azonnal segélyt állapítanak meg, persze, ha az erre előírt feltételekkel rendelkezik.) A segély összege egységesen a minimálbér 40 százalékának megfelelő összeg, amely jelenleg 29 400 forint. Ha valakinél ennél alacsonyabb volt az álláskeresési járadék alapja, akkor ő ezt az összeget kapja meg segélyként is.

Alkalmi munka és a járadék, illetve a segély

Ha a járadékon lévő munkanélkülinek sikerül alkalmi munkát találnia, ettől még a járadéktól nem esik el, csupán azokra a napokra nem kap pénzt, amelyeken az AM-könyv szerint munkát végzett. Éppen ezért az álláskereső köteles az AM-könyvét havonta a munkaügyi központnál bemutatni. Az álláskeresési segélyen lévőkkel szemben ellenben ilyen korlátozás nem érvényesül, ők szabadon vállalhatnak alkalmi munkát.

Szociális segély, rendelkezésre állási támogatás

Abban a szerencsétlen esetben, ha az álláskeresési járadék és az álláskeresési segély is lejárt, az önkormányzattól úgynevezett rendelkezésre állási támogatást, vagy szociális segélyt lehet igényelni. Ezeket az ellátásokat az "aktív korúak ellátásának" nevezik, amelyet akkor kérhetnek a munkanélküliek, ha a család egy fogyasztási egységre jutó havi jövedelme nem haladja meg a 25 650 forintot. (A fogyasztási egység ellenben nem az egy főre jutó jövedelmet jelenti, mivel a családtagokhoz bizonyos arányszámokat rendel a törvény).

MTI

Az aktív korúak ellátására vonatkozó jogosultság megállapítását követően a jegyző dönt arról, hogy a kérelmező rendszeres szociális segélyt, avagy úgynevezett rendelkezésre állási támogatást (RÁT) kap. A rendszeres szociális segély alapvetően az egészségkárosodottaknak, az 55 év felettieknek, vagy, további feltételek fennállása esetén, a 14 éven aluli gyereket nevelőknek adnak. A jogosultak körét azonban az adott önkormányzat rendelete tovább bővítheti.

A rendelkezésre állási támogatás havi 28 500 forintos ellátást jelent. A RÁT-on lévőknek azonban kötelező a munkaügyi központnál bejelentkezniük és a nekik felajánlott közfoglalkoztatásban (közmunka) részt venniük. A szociális segély kiszámítása eléggé bonyolult rendszer alapján történik. Erről az adott önkormányzatnál tudnak az érintetteknek pontos tájékoztatást adni. Jogszabály rögzíti ellenben, hogy a segély 60 236 forintnál több semmiképpen sem lehet.

 

Voltál munkanélküli segélyen?

 

 

Ajánljuk még:
Legolvasottabb cikkek:
Értékeld a cikket:  Szavazat

A hozzászóláshoz be kell lépned. Amennyiben regisztrálni szeretnél, megteheted itt!

     



Összes komment megtekintése! (36)

Az utolsó 20 komment:

muca I 2010. 07. 28. 17:14

36

Lylia: most láttam-olvastam a válaszodat :))))

Lylia I 2010. 07. 28. 17:12

35

Ági: bogarászd át ezt a honlapot, aztután pedig a munkaügyi központban célzottan kérhetsz tájékoztatást! http://a-munkaado-lapja.cegnet.hu/1998/11/munkanelkuliek-foglalkoztatasaval-kapcsolatos-kedvezmenyek

muca I 2010. 07. 28. 17:06

34

Ági: tudtommal nem automatikusan, tehát nem mindenki után. Ha valaki tartósan munkanélküli volt (meghatározott, hosszú ideig, pontos időt nem tudok mondani), kora miatt védett korú (középkorúak, idősebbek), az adott országrészben-régióban alacsony a munkalehetőség, stb, akkor a munkáltatókat azzal is próbálják rávenni a munkanélküli alkalmazására, hogy a munkáltató által a munkavállaló bére után az állam felé fizetendő járulékok egy részét/egészét meghatározott időre (max egy év) átvállalja az állam, vagyis lemond erről az összegről. Vagyis a munkaügyi központ semmilyen járadékot nem fizet egyetlen munkáltatónak sem, az állam mond le bizonyos időtartamra a számára fizetendő járulékokról (ill. valamekkora hányadukról. Hogy ez a variáció esetedben fennáll-e, az attól függ, hogy hol laksz és mennyi idős vagy. Hiszen ha a rendelkezésre állási támogatás nemrég szűnt meg esetedben, akkor nem lehetsz tartósan munkanélküli, pályakezdő sem (már dolgoztál valahaol valameddig). Bp.-en pl efféle motiváció nincs a munkáltatók felé, hisz van munkalehetőség, a MK-ok tudnak bőven munkát kínálni. Az, hogy valaki netán nem fogadja el a felkínált lehetőséget (anyagiak, végzettség, munka jellege, akármi ok miatt), más kérdés: marad a kapcsolattartás és a további keresgélés, tanácsadás, segítő programok. Kelet-Magyarországon viszont ismert módozat az általad említett dolog: vegye fel a munkáltató a munkanélkülit, biztosítson munkát-megélhetést (a minimálbér is több, mint a segély vagy a semmi, plusz TB-ellátottságot is biztosít, plusz csökken a munkanélküliség nehány emberrel... valameddig.... mert utána meg elbocsátják, netán eleve határozott idejű szerződést kötnek vele, majd egy másik-harmadik-sokadik emberrel szintén = munka elvégezve, céges járulékfizetés lecsökkentve, bérköltség is alacsony, meg jófiúk vagyunk, mindiga munkaügyi központból keresünk-veszünk fel alkalmazottat....), tehát nem mindegy, hogy helyileg hol laksz. Remélem, érthető és használható a bepötyögött betűkupac! :))

multis I 2010. 07. 28. 16:14

33

jó dolog a segély, azt viszont már nem szeretem, amikor vki csak segélyből él és esze ágában nincs már munkát keresni. mert sajnos van ilyen is :S

Ági26 I 2010. 07. 28. 16:07

32

Én segítséget kérek. Megszünt a rendelkezésre állási támogatás részemre, két éve munkát keresek. Ha most el tudnék helyezkedni,igaz az hogy a munkaügyi központ fizet utánam járadékot a munkáltatónak? Valaki tud segíteni ebben?

JON I 2010. 06. 17. 10:25

31

Segitséget kérek .Munkanélkülin voltam, de csak 1 hónapot utána munkába áltam.Kérdezném hogy a fentmaradó 8 honap munkanélkülit kifizetik e .9 honap letelte után? ki mit tud erröl?

zsuzska54 I 2010. 04. 28. 03:15

30

Ismét a segitségeteket szeretném kérni. Egyik barátnőm munkanélküli után talált állást és Munkaadói járulék kedvezményt kap utána a munkáltatója. Sajnos beteg lett,de nem mer elmenni betegállományba,mert nem tudja megvonják-e a kedvezményt a munkáltatótól? Ebben tud valaki segiteni? Köszi előre is!

Linzi I 2010. 03. 31. 08:17

29

Ha nagyon kevés a jövedelem akkor lehet kérni a polgármesteri hivatalnál hogy helyette fizesse ki a tb-t,amíg nem intéződik el a leszázalékolás.

zsuzska54 I 2010. 03. 30. 11:23

28

Köszönöm,hogy máris válaszoltatok.Az álláskeresési segély nem jár neki?Nem tudja valaki?

Lucgizi I 2010. 03. 30. 10:48

27

Egyébként ha jól tudom, akkor a minimum tb-t be lehet fizetni, akkor is, ha nincs állása... Ezt viszont az OEP-nél kell megérdeklődni hogy is van. Mert mire a rokkantságit végigviszik, addigra egy vagyon lesz a kórházi költség... :(

őszike60 I 2010. 03. 30. 10:43

26

zsuzska54 http://www.onyf.hu/?module=news&action=list&fname=onyf_left_menu_ugyintezes_rokkantsag Másold át magadnak, további információkat is kaphatsz a honlapon. (Kórházi zárójelentés, orvosi javaslat, körzeti orvos, munkaügyi központ - együttesen és ezek alapján leszázalékolás, rokkantsági stb.)

zsuzska54 I 2010. 03. 30. 03:21

25

Kérlek benneteket,ha tudtok segitsetek.A férjem 2009.Októberében lett munkanélküli. November 18-tól kapja a járadékot. Decemberben sajnos infarktussal és szivizomelhalással kórhába került. Azóta is orvosi ellátásra szorul.Április18-án lejár az álláskeresési járadék.158 napig kapja összesen. Mondjatok valami tippet mit csináljunk,mert nem lesz TB-je viszont orvosi ellátásra meg szüksége van. Segitenétek?Köszönöm előre!

Linzi I 2010. 03. 29. 09:35

24

Olyan jó látni hogy nindenki próbál segíteni annak aki bajban van.Ha mást nem tudunk legalább egy jó tanács ami lehet ,hogy bejön,és egy pár megártő szó,ami szintén jólesik .Összetartó kis csapat ez !

őszike60 I 2010. 03. 24. 16:27

23

muca - Köszi, ezt fogom tenni (most tudtam elolvasni).

csupaszabo I 2010. 03. 22. 05:02

22

Muca, Te is már fenn kakukkolsz?

csupaszabo I 2010. 03. 22. 04:59

21

Irén56! Nem tudom, milyen területen dolgoztál, mihez értesz, illetve milyen munkát vállalnál el? Azt se tudom, Budapesten élsz-e vagy sem? Írok az e-mailcímedre, hátha.... Én hasonló cipőben jártam, nagyon átérzem a kétségbeesésedet. De fel a fejjel, közeleg a segítség!

muca I 2010. 03. 22. 04:58

20

őszike, linzi: időnként (főleg, ha hosszabb komment \"íródik\") \"elszáll\" a \"mű\": egyszerűen nem jelenik meg. Rendszerhiba.... magam is belefutottam párszor. Megoldás: mielőtt az elküldés gombra kattintanál, jelöljétek ki az egész szöveget és másoljátok ki (jobb gombbal a kijelölt szövegrészre kattintva), majd utána küldjétek el. Ha megjelenik, jó, ha nem, akkor a kommentíró helyen ismét jobb gombbal kattintva a beillesztés-t választva ismét \"beírható\" az elveszett szöveg egyetlen kattintással. Majd a küldés gomb: ilyenkor már megjeleníti.... :D Tehát (tapasztalatom szerint) semmi köze a tartalomnak az elveszéshez. Nálam bevált :))) Minnike: az utazáskor kapott jegyet a MK-ban le lehet adni, és kifizetik az árát: havonta, az addig leadott jegyeket, nekem postán érkezett az összeg, de kérheted számlára is. Regisztrált munkanélkülinek, az előírt kapcsolattartás betartása esetén. Ez nálad megvan: regisztráltak és tartod a kapcsolatot. A meglévő végzettség(ek) nem kizáró ok a tanfolyamnál: jelentkezni adott képzésre az adott feltételek megléte esetén lehet: végzettség (8 ált., középiskola, érettségi, felsőfokú: többféle képzés van, többféle előképzettségre épülve) alapján indítanak képzéseket, területi alapon. Lakhely alapján tartozol valamelyik MK-hoz, az ott kínáltak közül választhatsz, végzettségednek megfelelően. Ha a meglévő végzettségedre való hivatkozással nem fogadják be a jelentkezésedet, akkor panaszt lehet (és szerintem kell is) tenni az adott megyei MK-nál, ugyanis ez az eljárás szabálytalan. Ugyanakkor másik MK-nál, ami az adott megyéhez tartozik, is jelentkezhetsz, mivel egy megyén belül azonosak a képzések: akárhol jelentkezel, ugyanarra a tanfolyamra fogsz járni, mármint ha sikerül bejutni a túljelentkezés miatt (hogy van-e túljelentkezés, az általában a tanfolyam témájától függ). Jelentkezés után a képzést indító iskola tart felvételit (általában teszt, néha elbeszélgetéssel is kiegészítve) és ez alapján dönti el a suli, hogy felvesz-e. Tehát nem a MK-os ügyintéző dönt!!! Ő majd a suli által leadott névsorban szereplő emberkék papírjait intézi: szerződéskötés a tanfolyam idejére, mely tartalmazza, hogy kinek milyen kötelezettségei és jogai vannak. Általában: a tanuló kap valamilyen járadékot (állami, EU-s, attól függően, milyen támogatottságú az adott tanfolyam), utazási költségtérítést (ez általában bérlet, melyet a MK vesz meg és ad a tanulónak), viszont köteles megjelenni meghatározott számú órán (hiányzásokat igazolni kell, ennek elmulasztáa kizárással járhat, az ösze addigi költség visszafizetésével kiegészülve!), levizsgázni a kijelölt tárgyakból, a megadott módon, a vizsga sikertelensége esetén köteles ismét vizsgát tenni, saját költségén (vizsgadíj), stb. 3 szakmát és egy nyelvvizsgát sikerült beszereznem ezúton...... Tehát: jelentkezik, felvételizik, tanul, vizsgázik (netán pótvizsgázik.. nekem nyelvvizsgánál sikerült belefutni: elsőre nem jött össze.. :D). Így a meglévő végzettség(ek) nem kizáró ok, hanem feltétel: milyen tanfolyamok közül választhat valaki: ha van 8 általánosa, válogathat mondjuk, 10 tanfolyam közül. Ha van érettségi, akkor már mondjuk 15 közül, és olyat is választhat, ahol a 8 általános a feltétel, nincs szükség a magasabb végzettségre. Próbáld ismét, ha nem fogadják be a jelentkezésedet, tégy panaszt és menj át egy másik, ugyanahhoz a megyéhez tartozó MK-ba! Sok sikert!! :)))

Bona I 2010. 03. 22. 00:00

19

Irén56, próbáld meg a külföldi munkavállalást. Itt Magyarországon már alig van állás a fiataloknak is. Jóformán csak a protekciósok tudnak elhelyezkedni.

őszike60 I 2010. 03. 18. 13:07

18

Irén56.....Ha jól számolom, kb. 14 \"boldog\" évre van - a jelenlegi paraméterek szerint - előrejelzésed. (Nem vigaszként, de az én 15-öm sem volt rossz.) Eddig nem nagyon figyeltek rá az emberek. Most kezdenek felébredni (ha olvasom a megjelenő írásokat, most csodálkoznak rá a jelenlegi helyzetre). Remélem valakinek a \"szeme is ki fog nyílni\". Addig fel a fejjel. Mi nők, nagyon kreatívak tudunk lenni, tényleg a jég hátán is megélünk.

irén56 I 2010. 03. 17. 12:04

17

Sajnos egy éve megszűnt a munkahelyem és azóta teljesen kilátástalan a helyzetem.Egyedül élek,özvegy vagyok. Betöltöttem az 53-t.Már álláskeresési segélyen vagyok,ez kb 27000 ezer forint,kapok még lakásfenntartási támogatást. Akárhova megyek jelentkezni nem felelek meg mert már betöltöttem az 50-t.Az nem számít,hogy nyugdíjba csak 64 és fél évesen mehetek,ami nevetséges.Már közel 40 évet ledolgoztam.Augusztusban telik le az álláskeresési segély ,azután mehetek az önkormányzathoz.Ott majd kaphatok munkát valamilyen közmunkát,de csak 55 éves koromig. És azután mi lesz?Hiába van 3 szakmám is csak a fiatalok kellenek.Én ezt tapasztaltam.Sokszor elkeseredek és arra gondolok,hogy nem folytatom tovább,de a gyerekeimre gondolok és csinálom tovább.


Hirdetés
Belépés

hirdetés



Hírlevél
Friss kommentek

Buktató rúzsnyomok- félrelépés pasiszemmel

Remélem!...

Elza || 2010 || Júl || 31.

Buktató rúzsnyomok- félrelépés pasiszemmel

Gondolom felakasztotta magát azóta!...

Andersen || 2010 || Júl || 31.

Buktató rúzsnyomok- félrelépés pasiszemmel

A megunás jeleit nem mutatta egyáltalán....

Elza || 2010 || Júl || 31.

Legforróbb téma
Legfrissebb cikkek
Szavazás
Ajánlat

 

Receptajánló