Összes komment megtekintése! (94)

Az utolsó 20 komment:

Ott a pont:)))) Tényleg az a tuti:)))

Medko, Én is tanultam pszichológiát. :-) Amúgy meg az a legjobb, ha mindenki saját maga pszichológusa lesz. Ez a legjobb eszköz a cél eléréséhez. A cél meg az, hogy boldogok legyünk. Engem például azt tesz boldoggá, hogy tudom azt, hogy saját magam pszichológusa vagyok. Vagyis önmagam irányítom magamat :-) Ez egy új felfedezés magamban, és jól érzem magam ettől, sőt büszke is vagyok magamra, hogy erre rájöttem, és alkalmazni is tudom. :-) Zs.

Zsuzsi, nem kell védened tőlem egy pszichológust sem, van a családban is:)) A tanácsokkal viszont csak óvatosan...Tenni nekem kell, tehát én inkább a véleményt, tapasztalatot hallgatom meg olyantól, aki már volt hasonló helyzetben, és megoldotta, aztán ahogy én jónak látom, úgy cselekszem. bizonyos esetekben ez elég is volt. Más esetben pedig pszichológushoz, sőt, pszichiáterhez is fordultam, mert akkora volt a baj. Tehát, nem tanácsot kérek, hanem támogatást. Jómagam is tanultam pszichológiát, tehát elég sok ismeretem van e téren, és hidd el, a mások tapasztalatai nagyon tanulságosak tudnak lenni. Majd ha tanuljátok az esetleírásokat, megtapasztalod, hogy akkor is hasznos, ha nem kapsz mellé tanácsot, \"csak\" elgondolkodsz rajta.:)) Ezek a helyzetek nem a terápia kategóriások, az már más tészta. Amúgy jelöltelek barátnak, ha érdekel, priviben érthetőbben és bővebben is szívesen mesélek.

Medko, Még jobb olyantól hallani, aki ért is hozzá. És feltudja göngyölíteni a probléma mélyebb okait. Amúgy mi jó, hallgatni? Vagy tenni is valamit? Ha teszel is, és nem csak az a lényeg, hogy meghallgasd, akkor miért nem ezt írtad: \"jó, ha olyan tanácsát fogadod meg és lépsz, aki már túl van rajta...\" Itt nem a kibeszélés a lényeg, és nem is az, hogy meghallgasd mások történeteit, amik megestek vele. Hanem az, hogy van egy problémád (mondjuk hibáztál), és ennek vannak okai, amik lehet (!!!), hogy benned vannak, és lehet, hogy nem is tudsz róluk. Ezt egy pszichológus sokkal hatékonyabban ki tudja deríteni, mint egy olyan valaki, aki nem ért hozzá. Zs.

Zsuzsi, igen, a tapsztalat miatt, jó, ha olyantól hallod, aki már túl van rajta:)))

Egyszer már írtam: nem és nem mennék el soha pszichológushoz. (Lekopogom, nincs is rá szükségem.) Bár többen írták akkor, hogy segített, és mivel SZTK-alapon történt, még súlyos pénzeket sem kellett kicsengetni. De mindig eszembe jut az a kolléganőm, akit \"kedves\" férje otthagyott egy kis ribancért, és mindezt karácsony szent estéjén vallotta meg neki. Tapintatos ember, ugyebár. Az érthető, hogy a kolléganőm kiborult. De amikor kérdeztem tőle (gyakran ebédeltünk együtt), hogy mit csinál vele a pszichológus, azt mondta, hogy semmit, csak hagyja beszélni, el kell mesélnie az álmait, meg ilyenek, de még tanácsot sem ad, csak hallgatja - mindezt 1600 Ft-ért, több, mint 10 évvel ezelőtt, amikor ezen összeg nagyobb pénznek számított, mint manapság. Mondtam neki, hogy én ezt ingyen és bérmentve megteszem neki... A locsogás tehát csakugyan gyógyír. Már kisebb problémánál is nagyon jó tud lenni, ha az ember kibeszélheti magából. Egy kedves öreg barátnőm mindig azt mondja: \"cseréljünk rögeszmét\". :-DDDDD Azonkívül nem tudom, hogy tényleg díványra fekteti-e egy ilyen doki a betegeit, vagy ilyesmi csak a vígjátékokban fordul elő, de ha úgy van, akkor én ezt már eleve elutasítom, mert nem tudok fekve beszélgetni.

Itt volt ma az egyik barátnőm, mondta \"jöttem kezelésre\" - kávéztunk, beszélgettünk - ő sírt egy sort, majd röhögtünk, eltelt közben egy óra vagy kicsit több, és akkor felugrott és elkezdte sorolni miért kell rohannia, és már tudja mit mondjon a férjének, és mosolyogva ült be az autójába.......azt hiszem, hogy a \"hétköznapi gondokra\" egy ilyen \"locsogás\" is jó gyógyír lehet.........ha van kivel locsogni.

Medko, Igazad van, úgy emlékeztem 3+1 év.... Azért hiteles, mert hasonló? Zs.

Zsuzsi, akkor ne lepődj meg ha felvesznek, hogy 5évig tart:)))) és tudtommal egyetemi képzés... Amúgy igen, ez is \"szakma\" avagy hivatás... De néha jól jön az aki hasonló, mert hiteles, míg aki hintszékből osztja az észt, sokszor irritáló... Kivánok Neked sok sikert:))

Szia Muca! Sokszor kevés az, ha \"csak\" a barátnővel/baráttal beszéljük meg a problémákat. Illetve akkor jó, ha nem túl nagy a probléma, vagy nem tér vissza. Barátnővel való terápia az csak a \"kibeszélésről\" szól. De ez sokszor nem elég, mert lehet, hogy mélyebb \"helyen\" van a probléma... Egyébként amilyen önmaga valaki, olyanok a barátai is. Vagyis ha nagyobb problémád van, és ezt a barátoddal akarod megbeszélni, akkor nem hiszem, hogy használható tanácsot, segítséget kapnál, hiszen olyan mint te, és problémái is hasonlók lehetnek. Szerintem attól jó elfogadni tanácsokat, és segítséget, aki toppon van a saját életével kapcsolatban. Aki elmondhatja magáról, hogy mind egzisztenciálisan, mind érzelmileg harmonikusan él. És ért hozzá... Egyszerűbben: ha nem tudod rendesen megcsinálni a stake-et, akkor ne a kuktától kérj tanácsot, hanem a mesterszakácstól. Lehet, hogy ez most hülye példa, de jobb nem jutott eszembe :-) Amúgy meg azért is jó pszichológushoz fordulni, mert ők a lélekről sokkal többet tudnak, mint egy olyan valaki, aki nem tanulta 4 évig az egyetemen (de mondjuk ez is kevés - gondolom - mert érzék is kell hozzá, meg jó példamutatás) (Egyébként én is pszichológiát szeretnék tanulni, már be is adtam a jelentkezésemet az egyik főiskolára) :-) Üdv :-)

Viszont! :))))))

Muca, és ez az élet minden területére tökéletesen igaz! Énúcceretlek:)))))))))

Ezaz muca...ha minden kis piszlicsáré bajunkkal a picológushoz mennénk, akkor előbb-utóbb eljutnánk az önállótlanság állapotába...meg kell tanulnunk a hétköznapi dolgainkat egyedül megoldani, és felelősséget vállalni a hülye döntéseinkkért. Persze akadnak olyan traumák az életünkben, amit nem biztos, hogy egyedül fel tudunk dolgozni, és ha időben nem kapunk segítséget, akkor komoly következményei lennének. De én pl. már azon is csodálkozom, hogy ha betegségben meghal egy felnőtt ember, akkor azzal kezdik, hogy lenyugtatózzák az egész családot. Én nem állítom, hogy könnyű volt feldolgoznom az apukám halálát, de nem kellett hozzá nyugtató, megtanultam felnőtt ember módjára feldolgozni. Persze ez hosszú idő, de ezt a nyugtatók se rövidítették volna le. Ehhez azért hozzá kell tenni, hogy erős volt a család összetartása, támogattuk egymást, és persze megtanultunk megbékélni azzal, hogy aki egyszer megszületett, az meg is fog halni. Igaz, hogy ezt egy gyerek elvesztésénél már nem lehet így leegyszerűsíteni, ahhoz megértem, hogy szakember segítségére van szükség.

Zsuzsi: pihébúvárhoz nem járok, mégis harmóniában élek önmagammal. Lehet, hogy ez nem szakszerű, éppen ezért kellene megnézetni magamat szakemberrel? Mint alább írtam, részemről a lelki kezeléseket én barátnőmmel oldom meg: ez kölcsönös. Tán ezért is vagyunk barátok, igazán: nem csak a szebbik oldalunkról ismerjük egymást..... és mégis összetartunk... Aki nem tud vagy nem akar baráthoz fordulni, számára lehet megoldás a szakember. És éppen Medko (és még sokan) bizonyítja, hogy vannak jó szakik! De azt azért túlzásnak érzem, hogy mindennel menjünk a lélek-gyógydába! Épp a legfontosabbat nem tanuljuk meg így: önálló döntések meghozatala, következményeinek felvállalása. Ha mindenhez külső és szak-segítséget igénylünk....

Amikor idegösszeomlást kaptam, szorongásos depressziótól indulva, nem az volt a kérdés, hogy van-e barátnőm - volt, nem terheltem amikor még tudtam volna beszélni, aztán már nem bírtam kommunikálni - hanem hogy ne irtsam ki a családom... Most meg itt bohóckodok veletek, és jól vagyok - ezt a pszichológusomnak köszönhetem!

Sziasztok! Miért ne lehetne olyan természetességgel pszichológushoz/pszichiáterhez járni, mint pl. egy fogorvoshoz?? A testi bajok miért \"fontosabbak\"? Különben is a betegségek sokszor lelki eredetűek. Szerintem a lelkünket és a testünket is egyaránt karban kell tartani. Aki csak orvoshoz jár, ha problémája van, de pszichológushoz nem, az nem lehet harmóniában önmagával. Arról nem is beszélve, hogy oktatni is kellene. Biológiát is tanítanak, nem értem, hogy a lélektant miért nem. Pedig az is éppen olyan fontos!!! Zsuzsi

általában akkor van a gond, ha az ember még saját magával sem akar őszinte lenni..aki látja a problémáját, és szeretné megoldani, az előbb-utóbb segítséget is talál hozzá...de én amondó vagyok, hogy az nem feltétlenül jó, ha egy idegen ember, mert rövid idő alatt nem lehet egy egész élettörténetet felvázolni, míg egy barát rögtön érti/érzi, hogy hol a gond, mert ismeri a \"kórelőzményt\"

Szerencsém van, de tényleg! Bár a családom kb 1000 km-re van, és egy barátnőm szintén azért van a közvetlen környezetemben is olyan ember akivel meg tudok beszélni dolgokat. Nekem érdekes módon minden \' problémámra\' van emberem, mindenkivel más más dolgokat tudok jó ki és megbeszélni. Mondhatnánk úgy is hogy nem egy ember viseli el minden lelki vél és valós problémámat. Ha saját magamról kellene diagnózist felállítani azt mondanám hogy nagyon bizalmatlan és kissé paranoid ember vagyok, már ha azt vesszük alapul hogy nem egy ember tud mindent rólam hanem úgymond szétszorzom a titkaimat.

\"....., mert őszinték tudunk lenni.\" Ez a lényeg. A többi csak rajtunk múlik: akarunk-e, merünk-e őszinték lenni. Egy másik emberrel = barát, vagy a szakemberrel. Mert ezen az őszinteségen múlik a gondunk megoldása... Néha már az is elég, ha önmagunkkal őszinték vagyunk..... :)

muca...én a középiskolás osztálytársammal/barátnőmmel és a kolis szobatársammal tartom a kapcsolatot, és a fősuli/egyetem után mindketten másfelé mentünk...én haza, aztán 300 km-re férjhez...ő az ország masik felébe, aztán ott marad, mert ott talált társra...így most kb 120 km van közöttünk, ami nem nevezhető soknak, de ő 2 kisgyerekkel gyeden, és meg munka mellett és kisgyerekkel, tehát nehezen mozdulunk ki, de jobban meg tudok vele tárgyalni mindent, mint egy totál idegennel...és nagyon jól helyre tudjuk rázni egymást, mert őszinték tudunk lenni