Címkék: pénz, tartásdíj, szabályváltozás, továbbtanulás
Jó hír a tartásdíjat fizetőknekdr. Farkas Katalin
Jövő januárban változnak a nagykorúakat érintő tartásdíj-fizetési előírások, mert tény és való, hogy manapság egy felnőtté vált gyereket is segíteni kell, a másik oldalon viszont neki is vannak kötelességei. Erre helyez nagyobb hangsúlyt a törvény. hirdetés Jövő januárban az új Polgári Törvénykönyvbe csomagolva lépnek hatályba a megújított családjogi szabályok, így ennek keretében változnak a nagykorúakat érintő tartásdíj-fizetési előírások is. Némiképp szigorodik, talán kissé nehezebbé is válik a különélő, elvált szülők helyzete, ugyanakkor több felelősséggel tartoznak majd irányukba a felnőtté vált gyerekek. Lássuk, hogy pontosan mit is jelent mindez! hirdetés hirdetés A tartásdíjjal kapcsolatban általában három fontos kérdés merül fel a gyakorlatban. Az első, és talán legfontosabb, hogy egyáltalán nem mindegy, mit is tanul az a gyerek. A közelmúltban bevezetett úgynevezett bolognai rendszer jelentősen átalakította a felsőoktatás helyzetét. Ezzel összhangban azokat a tanulmányokat kell a szülőnek az új előírások szerint támogatnia, amelyekkel olyan képesítést lehet szerezni, amely a gyerek önálló életpályájának a megkezdését - választott szakmájának, hivatásának megfelelően - lehetővé teszi. Ha nem a felsőoktatásban tanul tovább, akkor ilyennek tekinthetők a szakképzettséget adó képzések, vagy tanfolyamok. Aki ellenben a felsőoktatást választja, annál az egymásra épülő vagy egységes alap- és mesterképzés, illetőleg a felsőfokú szakképzés az, ami elengedhetetlenül szükséges lehet a választott pályán való elhelyezkedéshez. Ez azt is jelenti, hogy az alapképzés és a mesterképzés ideje alatt a szülőnek tehát fizetnie kell, a doktori képzés támogatása viszont már önkéntes, azaz kötelezően senkitől sem várható el. ![]() Eddig is fontos volt és a jövőben is fontos lesz a tanulás folyamatossága, magyarul, hogy ne legyenek indokolatlan megszakítások, kihagyások. Így például nem jár szülői támogatás akkor, ha az érettségi után évekig dolgozik a gyerek, és csak jóval később jön rá, hogy mégiscsak tanulnia kellene. Jár ugyanakkor a tartásdíj pályamódosítás, vagy rövidebb idejű megszakítás esetén, különösen akkor, ha az eredetileg választott szakmában, vagy a megszakítás ideje alatt nem sikerült a gyereknek az addigi végzettségével elhelyezkednie. Meddig kell fizetni? A másik, igen fontos kérdés, ami persze összefügg az előzővel is, hogy meddig, azaz a gyerek hány éves koráig kell a szülőnek fizetnie. A mai válságos helyzetben, amikor egyre nehezebb a megélhetés, talán még jobbal előtérbe kerül mindez. E körben nincsenek és nem is lesznek kőbe vésett szabályok, de az eddigihez képest valamivel talán kiszámíthatóbb lesz a helyzet. A bolognai képzés miatt a diploma megszerzése hosszabb ideig is eltarthat, a törvény éppen ezért azt írja elő, hogy a szülőt a huszonöt évet betöltött, továbbtanuló gyermekének a tartására már csak rendkívül indokolt esetben lehet kötelezni. Alaphelyzetben tehát huszonöt éves korig jár a tartásdíj, utána viszont, ritka kivételektől eltekintve, már nem. Azt ellenben, hogy mi minősül olyan rendkívüli helyzetnek, ami még a későbbiekben is indokolhatja a tartásdíjfizetést, a gyakorlat fogja pontosan kialakítani majd. Így is talán valamivel kiszámíthatóbb, tervezhetőbb lesz a szülők helyzete. A másik oldalon ott van viszont, ami némi szigorítást jelent, hogy a középiskolai tanulmányok befejezéséig, legfeljebb azonban húsz éves korig gyakorlatilag úgy kell fizetni, mintha még mindig kiskorú lenne a gyerek. Ez azt jelenti, hogy a huszadik születésnap betöltéséig a szülőnek akkor is fizetnie kell, ha egyébként maga is nehéz helyzetben van a megélhetését illetően. Később viszont nem köteles már a nagykorú gyermek eltartására akkor, ha a saját maga vagy a másik kiskorú gyermekének az eltartását veszélyeztetné ezzel. A főiskolással szemben is vannak szülői elvárások A harmadik, ugyancsak fontos kérdés, hogy miként kell teljesítenie a tanulmányait a felnőtté vált gyereknek és hogyan kell viselkednie az őt anyagilag támogató, különváltan élő szülőjével szemben. Új szabályként került a törvénybe, hogy a továbbtanulási szándékról időben tájékoztatni kell a szülőt, nem engedélyt, vagy hozzájárulást kell kérni, csupán tájékoztatni kell. Eddig ilyen előírás nem létezett, éppen ezért gyakran előfordult, hogy azt sem tudta az elvált apa, vagy anya, hogy a gyermeke valahova felvételizett. Így fel sem mérhette, meg sem tervezhette előre, hogy vajon mennyi ideig kell még fizetnie. A tájékoztatás mellett elvárás az is, hogy a felnőtté vált gyerek, ha már egyszer iskolába jár, akkor rendesen tanuljon. Nem jár a tartásdíj ugyanis akkor, ha a félvállról veszi a továbbtanulást, a tanulmányi és vizsgakötelezettségének rendszeresen, önhibájából nem tesz eleget. A szülő mindezt gyakorlatilag ellenőrizheti is. Az iskolák ugyanis a kérésére kötelesek lesznek tájékoztatást adni arról, hogy egyáltalán oda jár-e még a gyerek. ![]() Újdonság az az előírási is, hogy eleshet a pénztől a nagykorú gyerek akkor, ha a tartásdíjat fizető szülőjével kellő indok nélkül nem tart kapcsolatot. Ezt a tételt egyébként a bíróságok már eddig alkalmazták, hiszen levezethető volt a törvényből annak, ellenére, hogy abban feketén-fehéren ilyen tartalmú szabály nem szerepelt. Fontos tudni tehát, hogy egy felnőtté vált gyerekektől elvárható, hogy, ha tartásdíjat kérnek, tartásdíjat kapnak a szüleiktől, azaz elvárják, hogy továbbra is gondoskodjanak róluk, akkor kötelességek is terhelik őket, azaz megfelelő családi kapcsolatot kell fenntartaniuk a tartásdíjat fizető apjukkal vagy anyjukkal szemben. Egy konkrét esetben éppen azért vonta meg a szülői támogatás a bíróság, mert kiderült, hogy a gyerek szinte teljesen megszüntette a kapcsolatát az apjával szemben. Az apa ugyan igyekezett, kereste a gyerekét, egyértelmű azonban, hogy a kapcsolatot kikényszeríteni nem lehet. Nem hívták meg például a ballagásra és a 18. születésnapján is csak úgy sikerült felköszönteni a gyerekét, hogy egy virágcsokrot hagyott a kapuban. Éppen ezért érdemtelenségre hivatkozással kérte, hogy szüntessék meg a tartásdíjat, mivel nem látott elfogadható indokot arra, amiért a felnőtt gyermeke nem hajlandó szóba állni vele. A bíróság szerint az a körülmény, hogy a gyerek a szülők közötti korábbi vitái során az édesanyja mellé állt, nem indok arra, hogy az apjával ne legyen hajlandó kapcsolatot tartani. A tartásdíjra való érdemtelenség ugyanis nemcsak cselekvésben, hanem passzív, elutasító magatartásban is megnyilvánulhat. Ezzel összefüggésben persze mindig alaposan megvizsgálják, hogy az ilyen magatartást milyen ok és körülmény váltotta ki. A lényeg azonban az, hogy a gyerek, főleg akkor, ha tartásdíjat kér, kap, indokolatlanul nem fordíthat hátat a szülőjének.
A hozzászóláshoz be kell lépned. Amennyiben regisztrálni szeretnél, megteheted itt! Hirdetés |
Belépéshirdetés HírlevélFriss kommentekBuktató rúzsnyomok- félrelépés pasiszemmel
Katkamanó || 2010 || Júl || 31.Buktató rúzsnyomok- félrelépés pasiszemmel Az ilyen pasik nem is képesek igazi intim kapcsol... lilith80 || 2010 || Júl || 31.Buktató rúzsnyomok- félrelépés pasiszemmel lilith ,ha konkrétan rákérdezel valamire,az má... yudi || 2010 || Júl || 31.Legforróbb témaLegfrissebb cikkekSzavazásAjánlat
Receptajánló |
![[origo] Női Lapozó címlap](http://www.noilapozo.hu/templates/imgs/nl_logo.jpg)



Röné I 2010. 02. 25. 17:16
6
Az én unokáim után sem fizet az apjuk, nem is látogatja öket. 7évet pereskedtűnk, kőműves feketén dolgozik igy nincs honan levonni. A lányom 65 ezer ft bol tartja el a 2 gyerekét, Az apuka Marozsán ferenc kisbéren él 50 km re 7 éve nem látta agyerekeit,
MaryShelley I 2010. 02. 24. 09:38
5
Ez az egész megint arra volt jó, hogy semmit ne lehessen ügyvéd nélkül elintézni. Szóval, ha valaki még előtte van akkor fektessen be a gyerek tanulmányaiba és legyen ügyvéd a csemete, mert itthon nem hogy egyszerűsödnének a dolgok, hanem minden csak bonyolódik.
eső I 2010. 02. 24. 08:38
4
... de! Sorry, benne van .. felháborodásomban csak átfutva olvastam - hiba volt. Viszont a kötelezettség akkor is kérdéses! Miért is tanul a gyerek középiskolában 20 éves koráig? Év-vesztes, és egyszer meghúzzák? Ám legyen. Sok okos diák fog rohangálni... Már nem is lesz szégyen a szülőnek, ha megbukik a gyerek, mert inkább ez, mint az, h. ne kapjon gyerektartást.. Ötletnek nem is rossz.
eső I 2010. 02. 24. 08:27
3
.. és arról nem szól a fáma, ha a gyermek nagykorú, s még mindig középiskolába jár, mert mondjuk 2X megrántották? Neki nincs kötelezettsége a gyermektartást fizetővel szemben, esetleg a társadalommal szemben?... Legjobb tudás szerint tanulni, nem linkeskedni, stb. Bár ez remélhetőleg ritka eset, de van!
más I 2010. 02. 24. 07:56
2
Örülök, hogy a törvényalkotók felfigyeltek a témára, annak ellentmondásos szabályozására. Biztos vagyok benne, hogy ezek az új szabályok sokakat segítenek majd . Azonban kérdezem én, hol van a gyermek érdeke?? Mit tehet az a gyermek, aki foggal, körömmel ragaszkodna édesapjához, de az passzív magatartást folytat, vagyis nem látogatja, ünnepnapokon (szülinap, névnap, karácsony stb.) nem hívja, a gyermek általi megkeresésekre nem reagál. Meghívás ellenére sem vesz részt a gyermek fellépésein. És hát természetesen nem érdekli az sem, hogy hol és hogyan tanul a gyermek. Ja, és fizetni sem hajlandó, mert jómenő vállalkozóból hirtelen nincstelen ember lett, letiltható keresete, vagyona nincs. Véleménye szerint az Anya nevelje fel a kölykeit. Az érdemtelenség nehezen bízonyítható, csak a hatóságok ( gyámhivatalok, bíróságok) eljárása nehezedik. Mi sem írjuk fel, hogy a gyermek újévkor küldött sms-t, vagy elvitte a meghívót stb. Évek múltán ezt nagyon nehéz bizonyítani. Az új szabályok nekem azt sugallják, hogy nem megnehezedik a tartásdíj fizetésére kötelezett helyzete, hanem egy újabb kiskapu, amire hivatkozva kibújhat a fizetés alól. Ki gondolt arra, hogy a gyermek milyen lelki sérülésen megy keresztül, ha mindig nemtörődömségbe, elutasításba ütközik. Mi már 4 éve mindenhová meghívjuk az apát, aki soha sehova még el nem jött, ezt természetesen nem is jelzi a gyermek felé, csak a csalódás éri a gyermeket, akinek ahogyan nyílik az értelme, úgy kezd tiltakozni a meghívása ellen, hiszen fél az újabb- és újabb csalódástól. Úgy gondolom, hogy a törvénynek elsősorban a gyermek érdekeit kellene előtérbe helyezni, annak testi-lelki fejlődését elősegíteni. Ez mindkét szülő kötelessége is egyben, ezt kellene erősíteni a törvény szigorával.
bili I 2010. 02. 23. 16:04
1
A korábbi törvény úgy szólt, hogy az első diploma megszerzéséig kell tartásdíjat fizetni. Ezzel most ezt annulálták, vagyis kiböjtölheti az ember, amíg a Master diplomát meg nem szerzi a gyerek? És ha 20 évesen kezdett neki az egyetemnek, akkor a Master diplomát nem szerzi meg 25 éves koráig. Akkor majd kell még fizetni vagy sem? És végül, de nem utolsó sorban, kinek kell fizetnem a rokontartást? A gyerek anyjának, vagy a gyereknek? Merthogy ő nem otthon lakik, és otthonról semmi támogatást nem kap?!