Ha harmincon túl is magunkénak érezzük választott foglalkozásunkat, érdemes körülnézni, milyen lehetőségeink vannak arra vonatkozóan, hogy a kor adta lehetőségeket kihasználva bővítsük tudásunkat. Nem egyszerű, de ha kézbe vesszük saját dolgainkat, eleget teszünk szakmai fejlődésünknek, és még a család sem látja kárát.

Reggel nyolctól délután négyig, ímmel-ámmal, teljes gőzzel, látástól mikulásig. Csapatban, egyedül, vezetőként, beosztottként. Megélhetés, szükséges rossz, szakma, hivatás. Miután felcímkéztük és körülhatároltuk, nézzük meg egy lépéssel távolabbról. Tetszik? Kell ez nekünk? Már hogyne kellene, nem véletlenül választottuk azt a tevékenységet, amely napunk nagyobbik részét kitölti.  
Bár szeretjük a munkánkat, mégis valami megváltozott. Eltűnt a lelkesedés, szűkre szabott határainkon belül otthonosan, egyúttal unottan mozgunk. Túlságosan ismerjük a ránk bízott feladatok csínját-bínját, rajtunk aztán nem fog ki semmi, és az alkalmankénti változásokat és kihívásokat is morogva fogadjuk. Bár mi vagyunk szakmánk királynői, tudásunk és tapasztalatunk örömei már rég megkoptak. Visszaszerzésükhöz  új területek meghódítására lenne szükség, de az olyan fárasztó, különben is, így szoktuk meg. Lassan, de biztosan őskövületei leszünk egykori szakmai önmagunknak, hacsak nem vesszük fel a kesztyűt és nem tartunk lépést a korral. Ha még mindig magunkhoz valónak érezzük választott foglalkozásunkat, érdemes körülnézni, mik a lehetőségek. A holtig tartó tanulást hírből jól ismerjük, de fázunk tőle: kinek van kedve hosszabbra nyújtani amúgy is terjedelmes munkaidőt, és a családtól és a pihenéstől ellopni a szakmai fejlődéshez szükséges időt.



Enikő kozmetikus, és nemrég állt újra munkába, másfél évvel  kisfia születése után, részmunkaidőben. "Az elején nehéz volt, mert elvesztettem az egykori vendégköröm nagy részét. Örökmozgó fodrász barátnőm tanácsára azonban új lehetőségek után néztem: az általam használt termékek gyártói időről időre egynapos továbbképzéseket szerveznek, ahol az új termékeken kívül új technikákat is mutatnak. Nem volt nehéz megszervezni, hogy egy napra elmehessek a kicsi mellől, szerencsére a nagymamák örömmel vigyáznak Zsombira. Amikor kiírtam a kozmetika ajtajára, hogy milyen új technikákkal dolgozom, a kíváncsiság becsalogatta az embereket, régi és új vendégeket egyaránt. Minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy ne csak a kíváncsiságukat, de igényeiket is kielégítsem. Hosszú folyamat volt, amely még mindig tart, de megérte, jobban élvezem a munkámat, mint az elején" - vallja mosolyogva.

Csak lassan, nyugiban

A változásnak nem feltétlenül kell eget rengetőnek lenni, sőt, hosszú távon kis lépésekkel messzebb jutunk. Dr. Csernus Imre vitatható stílusú könyve, A nő, vitathatatlan igazságot közöl, amikor azt állítja, csak úgy ismerhetjük meg magunkat, és csak úgy fejlődhetünk, ha új helyzetekben próbáljuk ki magunkat. A lehetőségek végtelenek, a megvalósítás viszont sokszor még kis lépésekkel haladva is bonyolult.  Zsófi harmincas éveiben járó gyógyszerész és anyuka, kislánya hatéves. Szelíd külseje mögött igazi láng lobog, kutat, szakképzésre és konferenciákra jár. "Igaz, nem egyszerű, abból áll ki a napom, hogy egyik helyről a másikra rohanok, és örülök, ha a napi teendők és a család ellátása után befordulhatok az ágyba, viszont amikor az elért eredményeimre és a jövő terveire gondolok, az feltölt és energiát ad a folytatáshoz. Ez az én utam, ettől vagyok önmagam. A férjem büszke rám, de egyben neheztel is, amiért szerinte túlvállalom magam. Ő is szeretne tovább fejlődni a szakmájában, és PhD-zni, de jelenleg nincs szabad kapacitásunk. Ha elvégeztem a szakképzést, mindenképpen találunk rá lehetőséget, én is szeretnék büszke lenni rá."

Megint a kommunikáció a lényeg

A pszichológus szerint tiszta elvárások és határok mellett kevesebb lehetőség adódik a konfliktusokra. "Írjuk össze a teendőket (bevásárlás, a gyerekek fuvarozása különórákra, vacsorakészítés), és beszéljük meg, ki mit tudna közülük elvállalni, a gyerekek is segíthetnek egy-egy aprósággal. Beszéljük meg, milyen nehézségek adódhatnak az újonnan választott feladatunk kapcsán, hallgassuk meg aggodalmaikat. Fontos, hogy menet közben is résen legyünk, beszélgessünk, kérjünk visszajelzést, és szükség esetén korrigáljunk."

Margó lassan a nyugdíjazásához közeledő nyelvtanár, de negyvenötnél senki nem mondaná többnek. Fiatalon tartják a fiatalok - mondja. Képben van az iwiwről, tudja, hogyan kell msn-ezni és fotót feltölteni a netre. "Az internet a világ új keringése, és nem csak a fiataloknak szól. Az egyik európai uniós honlapon találtam rá egy olyan pályázatra, amely új távlatokat nyitott a munkámmal kapcsolatban: külföldiek angolul tanításával foglalkozó tanfolyamokat szerveznek Angliában. Mindig is szerettem volna utazni, de kétgyermekes, egyedülálló anyaként sokáig nem engedhettem meg magamnak. Most viszont, hogy a lányom már elköltözött, a tizenhét éves fiam pedig örül, ha övé a lakás, úgy éreztem, ezt nekem találták ki. Igaz, már abban elfáradtam, mire a végére jártam, hogyan is kell pontosan pályázni. Estéket görnyedtem a számítógép előtt, majd' kifolyt a szemem, volt, hogy a pokolba kívántam az egészet, főleg amikor megszakadt az internetkapcsolat, és minden addigi munkám a semmibe veszett. Amikor kibosszankodtam magam, újra nekiültem és csakazértis megcsináltam. Már akkor nagyon büszke voltam magamra. Amikor pedig kiderült, hogy bekerültem, és részt vehetek a kéthetes brightoni tanfolyamon, egyenesen kiugrottam a bőrömből. Óriási élmény volt, újra fiatalnak éreztem magam. Napközben örömmel ültem be újra az iskolapadba, délután bebarangoltuk a környéket a tanfolyam többi résztvevőjével, este pedig jóleső  fáradsággal zuhantam az ágyba. Az utazás óta ugyan eltelt másfél év, de tervezem, hogy nyáron elvégzem a tanfolyam második részét Budapesten, majd szétnézek, melyik országban taníthatnék évente két-három hónapot. Oroszország felé kacsingatok, hiszen az egyetemen ez volt a másik szakom, de már több, mint tíz éve nem használom, ideje lenne újra elővenni. A gyerekeim támogatnak, nagyon vagánynak tartják, hogy az anyjuk nem egy begyöpösödött nyanyusz."



Ha úgy érezzük, megrekedtünk, pedig többet, újat szeretnénk, üljünk le magunkkal. Mik a lehetőségeink az adott szakmában? Ezek közül melyek egyeztethetők össze jelenlegi életünkkel? Ha kitaláltuk, hogyan lépjünk, üljünk le a családdal. Mondjuk el, mit szeretnénk, és miért fontos ez nekünk. Ha szeretnek, támogatni fognak. Fogadjunk el minden kínálkozó segítséget, nagymamát, barátnőt, bébiszittert. Attól senki nem lesz rossz anya és feleség, ha pár órára másra hagyja a családot és a háztartást, hosszú távon ők is jobban járnak egy tevékeny, izgalmas, pezsgő nővel, mint egy pedáns, de fásult háziasszonnyal, aki mindig ugyanabban az időben tálalja a vacsorát. Merjünk belevágni, és örülni sikereinknek, ez mindenkinek jár, sőt, örömünk a család többi tagjára is átragad majd. És ez nem mesebeszéd.