Összes komment megtekintése! (131)

Az utolsó 20 komment:

cateyes, azt tudod, hogy összességében egy méretes kétbites baromságot írtál...? szerintem te ne nagyon akarj szaporodni, vagy nagyon gondold meg. hogy valami konstruktívat is írjak, ne csak a bunkózást: természetesen borzalom az olyan anya, aki azért szül gyereket, mert az \'KELL!!!!!\', de aki mondjuk nem így gondolkozik (illetve nemgondolkozik), az is szülhet gyereket, és persze, hogy nem akarja rávarrni magát a családra, mert az senkinek se jó. egy csecsemőnek még jó, ha mindig ott az anyja, de egy idő után néha a apjára/nagyszülőre/bébisveszterre is rá lehet bízni, nem lesz attól normális esetben semmi baja. ha meg látni rajta, hogy bizonytalan, akkor többet foglalkozni vele. minden gyereknél más a szint. figyelni kell, hogy mit szól hozzá, ha nem a mama van vele. de az se pálya sztem amit az angolok csinálnak, hogy amint megvan a gyerek, belekerül a pólyába, mama már megy is melózni, és épp, hogy ellenőrzi, megvan-e a gyerek.

Cateyes,némi igazság van abban amit mondasz.Az viszont jó,hogy téged csak kellemes meglepetések fognak érni ha anya leszel.

Cateyes ! Ez a téma már egy kissé körbe lett rágva .Többszörösen .

\"felszínre törnek azok a bizonyos ösztönök a férfiakban, melyek arra késztetik őket, hogy a nőre elsősorban anyaként, a gyerek nélkülözhetetlen gondozójaként tekintsenek, \" rúgnám is seggbe a pasimat, ha egy fél másodpercig is így tekintene rám, ó uramisten!

Hahaha! Olyan jót lehet röhögni ezeken a nőkön. Az élet értelme a gyerek, addig nem nyugszanak, amíg nem pottyantanak egyet, és Apucit a sírba nem viszik a babaprojecttel. Utána rájönnek, hogy hoppá, mégsem akkora boldogság ez, mint gondolták, nem is olyan izgi otthon rohadni egész nap Benedekkével / Sárikával, egész nap csak a szaros pelenka, meg a büfögés, hányás, gyerekbőgés. Persze hogy vissza akar menni dolgozni, ki ne akarna. Mivel azt nem mondhatja, hogy unja a gyereket meg az egészt, ezért a pénzre hivatkozik, hogy az kell, pedig tudhatta előre, hogy mi mennyibe fog kerülni és elvileg úgy tervezett, hogy kijönnek majd a gyesből... De ekkor Apuci behány, hahahaha! :-) Bizony asszony, a konyhában van a helyed, te akartad a gyereket, akkor most már pesztráld! :-)

Nem baj, Muca, szeretjük a kisregényeidet:)) Ez így tetszik:))

Mutasd meg, mormyka! :) Leginkább önmagadnak: akarod, meg tudod csinálni, képes vagy rá! Maradva páromnál: előtte bő 20 évig vill.szerelőként dolgozott, jó és elismert szaki. Elsősorban azért költöztünk, mert nekem nem volt semmi munkalehetőség (érettségi, 4 szakma, angol nyelvvizsga -- Kelet-Mo. = kenhettem a hajamra....). Itt betanított munkásként a kezdő órabére több volt mindkettőnknek (páromnak is), mint odahaza kisfőnökként. A többi juttatásról nem is szólva (cafetéria, kaja, ingyen céges járat, egyebek).... Így albérletben is jobban kijövünk, mint odahaza saját lakásban, egy keresetből.... (a saját házunk amúgy eladhatatlan: nincs munkahely, hitelképes vevő, házat fenntartani képes új tulaj -törlesztőrészlet banknak+megélhetés-........ a vidék sajátossága....). Egyszóval a diploma lappang a fiókban, párom perpill angolul tanul, közben melózik (már feljebb lépett egyet a céges belső létrán, de ide sem kellett a diploma, csak az érettségi) és teljesen büszke magára és én is rá: képes volt anno véghezvinni, amit elkezdett, mert szerette volna megpróbálni. A legnagyobb haszna az volt a fősulis éveknek, hogy kikerült egy viszonylag zárt körből (lakhely, család, kollégák) és megismert egy másfajta gondolkodásmódot és életvitelt, mint amivel addig találkozott. És az efféle nyitás jót tesz mindenkinek: van élet a falun kívül is.... akár még nekem tetszőbb is lehet az eddig ismertnél... de ha nem tudok róla, eszembe sem jut kipróbálni, nemhogy megtenni... Nyitottabb lett, ennek az eredménye (többek között) az is, hogy elköltöztünk: nem a már ismert környezetben próbáltunk ismét, immár kismillió-sokadszorra előrébb vergődni (kismillió-sokszor pofára esve = kapcsolati tőke hiánya....), hanem új helyen. Ahol minden új volt. És ismeretlen. Addig, amíg meg nem ismertük. Ma már tudjuk, hol a bolt, posta, iskolák, vannak-lettek haverok és 1-2 barát is (nem feledve az eddigieket, hazalátogatáskor mindig felkeressük őket, plusz van telefon is...) ésatöbbiésatöbbi.... De ehhez merni kellett változtatni: ezt a merszet is a suliban \"szerezte\" párom. és ez többet ér, mint az egyébként szép eredményű diploma.... Amit vagy fog használni (mérnöki pozíció) vagy nem (angol-tudáshoz kötött, ezért most is tanul, most is munka mellett: ha sikerül, amit célul tűzött ki, jó, ha nem jön össze, az sem tragédia: a tudás az övé, a sikerélmény is, a nagyobb önbizalom, a merészség, stb). De a papírok mellett megszerzett egyebek jelentik az igazi \"hasznot\". Így nem diplomáját hasznosítani nem tudó embernek tekinti önmagát (és én sem őt), hanem folyamatosan tanuló-változó-formálódó embernek, aki mindig is kétkezi munkával szerezte a betevő falatra valót... (most tán kicsit többet is, és ez sem elhanyagolható.....:D) Szóval, hajrá, mormyka: önmagadért, a vágyaidért tanulj, ne a papírért! :)) Bocs az újabb fejezetért: szinte folytatásos regény lesz belőle.... :))))

Medko nem tudok mást mondani: ez így igaz, ahogy írod. Ismerek olyat, aki nettó 150ezres állást nem fogadott el, mert nehogymádiplomávaaal. Nekem a főiskola inkább a majd én megmutatom kategória. Áhh hosszú történet.

Ok, Tünci, Te akkor nem...:)) De akkor is, miért kell abból kiindulni, hogy azért nem vállalhatnak a nők gyereket 30előtt, mert nincs még meg a diploma? Szerintem azért nem 99% a diplomás nők aránya a 100%-ból, én 21 éves koromra szakmával a kezemben, munkahelyen dolgozva lettem várandós, és aki szakmát tanul akár 17-18 évesen is elkezdhet dolgozni, ők is - mi is benne vagyunk a képben, a \"mikor szülünk\" rámában. Vagyis úgy gondolom, a diplomaszerzés még nem magyarázza a szülési idő kitolódását.

muca nem baj, hogy hosszú, köszönöm.

medko...nem néz itt le senki senkit...a gyerekvállalás tologatásának a miértjeit elemeztük

Azért a nem diplomás is ember...nyugtassatok meg... Nem feltétlen buta, aki nem tanul felsőfokú oktatási intézményben...Jó szakit lámpával sem találni, mindenhonnan a diplomát nyomják, a kétkezi munka, szakmunka meg lenézett, büdös...

muca..nem baj, ha hosszú, mert néhányszóban úgy sem lehet leírni...és nagyon igaz, amit írtál, hogy ha van cél, akkor olyan leleményes, és beosztó, és áldozatvállaló tud lenni az ember

Nah, ez megint regényes lett..... (baromi hosszú......) :::::))))))))

mormyka: a diplomáról nem kell lemondani! Párom 29 évesen kezdte a gimit. Kiderült (számomra nem volt igazán meglepő, ezért beszéltem rá a gimire...), az eredményei alapján továbbtanulhatna. Rábeszéltem: próbáld meg! Nehéz lesz, (anyagilag is, meg idő, energia, stb), de biztos menni fog! Elkezdte (műszaki mérnök, gépész) és mit ád az ég (vagy inkább a szorgalom, ész, stb...), 4-es rendű diplomát kapott. Természetesen közben egy nyelvvizsgát is összehozott (76 %-os eredménnyel), mert anélkül nincs diploma, semmilyen. Eközben volz az ő fizuja (85-90 ezer ft) meg a családi pótlék (11700 ft), nekem meg néha pár hétig-hónapig minimálbéres munka, de leginkább semmi. Segélyre nem voltam jogosult, az egy főre jutó jövedelmünk 700 forinttal túllépte a megszabott határt. Ebből éltünk hárman. A gyerek zeneiskolába, művészeti iskolába, karatéra, drámára járt (önként kérve-vállalva, lehet, hogy hiperaktív volt és ösztönösen így \"kompenzált? vagy csak nyüzsgő, kíváncsi? olymindegy, csinálta és szerette), ezek anyagi vonzatát is megoldottuk. A rezsi, élelem, ruha, fűtés, iskoláztatás, főiskolai jegyzetek, útiköltség, nyelvsuli-nyelvvizsga, váratlan költségek (pld temetés), stb mellett. Így utólag visszagondolva nem értem magam sem, hogy hogyan tudtuk anyagilag megoldani mindezt havi 100-105 ezer forintból (ez volt a tuti bevétel, néha én is le tudtam tenni az asztalra 20-50 ezer forintot...)? De megoldottuk, mert van diploma, ettünk, megéltünk, a gyereknek is ott van jónéhány bizonyítvány a fiókban: mindez azt mutatja, hogy valahogy csak megoldottuk, akármilyen probléma merült is fel (anyagi vagy más). Úgyhogy ne tegyél le a diplomáról: sose késő! Tényleg egyszerűbb és könnyebb fiatalon, de később sem lehetetlen. Van, ami könnyebb is. Pld párom mesélte, hogy neki a szakrajz volt a mumus: rég csinálta, ráadásul a keze is elnehezült a fizikai munkától (eleinte szabályosan görcsbe rándult már a jegyzeteléstől is), míg a 18 éves évfolyamtársai a műszaki szakközépből kikerülve simán elkészítettek bármilyen rajzot. Viszont gyakorlati alaklmazása különféle fizikai törvényeknek, a mechanika tárgy megértése a gyakorlati tapasztalatai alapján és még néhány tárgy páromnak könnyű volt, a srácok viszont izzadtak, de nagyon... A diplomamunka szintén: párom a munkahelyének egyik fő (baromi nagy és összetett) gépét választotta és leírta annak a gépnek a működését-egyebét, amit naponta kezelt-javított, annak idején telepített, mint rendszert: egyszóval írt egy hosszú dolgozatot (75 oldal +képek...) a napi munkájáról... A srácok meg a témaválasztásnál elakadtak.... Van, ami könnyebb és van, ami nem. Minden korban. Ne add fel! Lehet (lesz) neked még diplomád, ha vágysz rá és nem adod fel! Hajrá, mormyka!! :)))))

Gizi szerintem is ez a legfontosabb, hogy mind a ketten akarjuk. Az a típus vagyok, aki fokozatosan jut el dolgokig, mondjuk úgy, most a fészekrakásnál tartunk.

Mormyka! Az, hogy mikor akarsz gyereket csakis kizárólag a Te döntésed (a férjed beleszólásával)! Eljön úgyis az a pillanat, amikor azt érzed majd, hogy MINDENKÉPPEN kell... Akkor össze is fog jönni és lehet, hogy nem lesztek akkor se gazdagabbak, de akkor mindketten igazán akarjátok.

Bona a véleményedet már akkor is osztottam, amikor még gimnazista voltam. tüncili jelenleg azon a határon lavírozunk, amikor dönteni kell, csekket fizetünk vagy gyümölcsöt eszünk.Leginkább csekkezünk. Cat igen nem olyan sok idő adatik meg egy nőnek, hogy megvalósítsa azokat a dolgokat, amiket szeretne. 10 éve még én is iskolás voltam, a szüleimnél laktam. munin a diplomáig sem jutottam el, kénytelen voltam dolgozni, kezdem azt érezni én már így maradok. muca a mának élés valóban gyakori, de nem mindenkire igaz még valami az áldozatokról: eddigi életemben mindig küzdöttem valamiért, mindig lemondtam valamiről, egy dologban voltam biztos: ha \"összejönne\" egy baba biztosan megtartanánk, hiszen felelősséggel tartozunk érte. És éppen az, hogy felelősek leszünk/vagyunk érte tart most vissza, hiszen látom ketten is nehéz. Biztos vagyok benne, hogy egyszer lesz gyermekünk, de nem most.

munin: 112-es hsz, utolsó mondat: igaz! De lassan ott tartunk, hogy az az egy szem gyerek sem születik meg, merthát a létbizonytalanság.... Tessenek mondani, mikor volt létbiztonság?? Úgy igazából?? Még a cacalizmusban sem, a háború után meg pláne nem... mégis születtek (jócskán!) gyerekek. És itt most nem a Ratkó-korszak muszáj-gyerekeire gondolok. Előtte és utána is volt népesség-növekedés. \'80-as évek második felétől kezdődött a stagnálás. Ma jó ideje csökkenünk... Aki megállíthatná ezt a folyamatot (\"ezek a mai fiatalok\"), nem nagyon akar szülni, inkább él a mának, megvárja, amíg minden tuti lesz (főleg anyagilag), különben is, annnnyira kiszámíthatatlan minden, inkább vár még...vár....él...vár...él...vár...vár... majd kifut az időből... néhányan ekkor mindent elkövetnek (40 körül, sacc), hogy ha rásegítéssel is, de legyen. Van, akinek sikerül és van, akinek így sem jön össze. A megszerzett anyagi javakat (\"legyen meg mindene majd a gyereknek!\") meg majd ráhagyják valamelyik rokon gyerekre. Saját gyerek híján.....

Az első gyerekünk úgy jött, hogy én épp diploma után, a férjem egyetemen, kölcsön lakás, második gyerek albérletbe a férjem egyetem mellett dolgozott. A kicsi 2 éves volt, amikor én is munkába álltam. Akkor kezdtünk építkezni, közben albérlet. Amikor beköltöztünk vállaltuk a harmadikat. Nem tudom hogyan csináltuk, de megvagyunk, nőnek. Kertes ház, 2 autó, a hiteleinket nagyrészt kifizettük, és senki sem segített. Nagyrészt mi raktuk össze. Igen 10 évig nem volt külföldi nyaralás. Most már az is van. A karrieremnek semmi baja. Szeretem a munkámat és elismerik amit csinálok. Pedig kihagytm pár évet és pályát is módosítottam. Még valami, amikor azt mondja valaki, hogy mindent megad annak az egy gyerkének, ne felejtse el, hogy a legfontosabbat nem adja meg : a testvért.