Összes komment megtekintése! (45)

Az utolsó 20 komment:

Sziasztok! Én egy közel 2éves kisfiú anyukája vagyok.Ami engem illet a játszótéren, gyerekes ismerősök között én is egy önző dögnek vagyok kikiáltva, mert időnként az apjára bízom a gyereket h heti 2-3alkalommal elmehessek edzésre.Ez idő alatt sportolok, kikapcsolódok és feltöltődöm.Bulizni a barátnőkkel 3havonta 1szer megyek.... Én úgy gondolom, h ha egy APA elmehet munka után kiereszteni a haverokkal a fáradt gőzt, akkor egy ANYÁNAK is jár pár óra kikapcsolódás, h kicsit feltöltődhessen.Állandóan csak adni nagyon nehéz és kimerítő!Ahhoz h adni tudjunk mi anyák a nap közel 24órájában, ahhoz néha fel is kell töltődni!

Mindenki másképp csinálja. A lényeg, hogy anya és ettől közvetve a gyerek is jól érezze magát a bőrében, no és apáról sem árt megfeledkezni. Az a baj, hogy nagyon sokan nem fogadják el, ha valaki másként csinálja, mert úgy érzik, azzal a saját elveiket, módszereiket írnák le. A gyermek egy éves koráig összenőve, 9 hónapos korától pár óra a nagyival, aztán szépen lassan, nagyon lassan eljutottunk oda 2 éves korára, hogy el tud tölteni 6 órát közösségben. Persze nekem volt lehetőségem szépen lassan beszoktatni, táv- majd részmunka mellett, ami hazánkban luxuscikknek számít. Kéthetente egyszer a másik nagyi altatja, ilyenkor a párommal közös program, a többi hétvégén meg felváltva járunk ide-oda. Boldog, kiegyensúlyozott gyermek és én is az vagyok, apa is az. A játszótéren olyan anyukának vagyok elkönyvelve, aki egy önző, rohadt karrierista dög, és tulajdonképpen a nagymamának szülte a gyermeket. Mindezt a nagyi fejéhez vágva. Nekem nagyon durván leszívta az energiám az első egy év, az igény szerinti szoptatás, az éjszaka átlag tízszer kelés, a babavilág. Beleőrülnék, ha nem dolgozhatnék, ha nem mehetnék el néha táncolni, moziba a párommal, ha nem lehetnék felnőtt emberek között napi pár órát. Amikor viszont a gyerkőccel vagyok, csak rá figyelek. Beülök a homokozó közepére, együtt építünk, sarazunk, kergetőzünk, csúszunk-mászunk, szánkózunk, hóembert építünk. Sok "hős" gyeses anya ül a padon, pletyizik és szarik a gyerekre, tízből hat-hét tuti ilyen, a többiek viszont szuper anyukák, akiken látszik, hogy tényleg élvezik az anyaság és az otthon töltött idő minden percét.

És a kistesóig vezető út még élvezetes is! :-)) :-)) :-)) Bár azt sem szabad elfelejteni, hogy a testvér sem mindig fenékig tejfel! Az én nővérem például egyszer smirglivel próbálta kifényesíteni a fülem, de tényleg! Viszont neki és barátnőinek köszönhetően köszönhetően meglehetősen tájékozott vagyok az akkori leányirodalomban, a pöttyös és csíkos könyvekben, a mai napig emlegetem a Cilike sorozatot \"Ah, Rudolf! Valóban nekem ajándékozza ezt a szivargyűrűt?\" :-))))))

Príma javallat a Breki-féle módszer is: megkapja a legtöbbet, amit szülő adhat a gyereknek: a testvért, akire egész életében támaszkodhat. És megszokja a megosztozást is: nem az enyém, hanem a mienk -szemléletet. Nem nekem, hanem nekünk. Lelki sérülés-mentesen leszokik az esetlegesen kialakulófélben lévő egoizmusról, a kistesó kedvéért, akinek ő lehet az okos-ügyes nagytesója, akire felnézhet a kicsi..... Másik út, eredménye ugyanaz: nem a világ van értem, hanem én adok a világnak. Ha tudok. De legalább megpróbálom.... :))))

Bárány: jó anya vagy, mert jót akartál a gyereknek. Az eredmény más tészta. De ne kezdj el kételkedni magadban: nincs rá okod. Sőt, aki felismeri-belátja, hogy tévedett, az az igazán jó anya-társ-dolgozó-ember-bármi: önostorozás helyett önkritika. Ritka kincs, vigyázz rá:)) Lehet menekülni, vagy inkább elkezdeni az \"újrabútolást\". Nem egyszerre mindent átforgatni (mert az sokk lenne a gyereknek), hanem tudatosan és következetesen elkezdeni a változtatást, előre közölve a gyerekkel: mától új házirend lép érvénybe, mely a következőket tartalmazza:........ És aztán betartani-betartatni. Akkor is, ha a gyereknek nem tetszik, ha segítségül hívja (netán) a nagyit-keresztszülőt-nagybácsit-akárkit: panaszolja, hogy hirtelen milyen mostohán bántok vele (anno ismerős család gyereke megtette, 9 évesen a nagyit kezdte el bevonni a szülők elleni harcba = a gyerek kicsi, de nem hülye, érdekeit ismeri és bárhogyan is, de megpróbálja érvényre juttatni...). Házirend tartalma: (nálunk): mindenkinek van saját feladata és mindenki minden munkát elvégez: boltba megy, sepreget, mosogat, kiviszi a szemetet, régebben a kertes házban járdát söpör, falevelet gereblyéz, kutyát-macskát etet, stb. Mindenki. Nincs férfi és nincs női munka: munka van, amit az végez el, akinek eszétől-erejétől-idejéből kitelik. Pld volt rá példa, hogy én fűnyíróztam, a 8 éves lányom gereblyézett, a férjem főzött. Ma pld voltam boltban, főzni fogok és mosogatni, valamint mosni is fogok. Párom takarítani fog a nagyszobában, majd az étkezőben. Leányzóm mára korizást és nadrágvásárlást tervezett be a barátnőjével, ezért tegnap kitakarította a szobáját és a fürdőszobát. Nem könnyű elkezdeni bevezetni, de pár hónap következetesség után ezt is meg lehet szokni. És a dicséret el ne maradjon, ha valamit (még ha nem is tökéletesen, főleg eleinte) elvégez a gyerek. Megszokja, aztán egyiket-másikat tán meg is szereti. Így megtanulja, hogy munkamegosztás van, nem kiszolgálás, megtanulja elvégezni az adott feladatot (egyik munka sem magától értetődő módon végződik, meg kell mutatni, mit hogyan lehet-kell), önállósodik. Ez a lényeg. Szerintem. Ha megpróbálod, akkor sok erőt és kitartást hozzá. Nálam működik, azért merem ajánlani. :))))

Feketebárány, a menekülési útvonal az ágyon keresztül vezet (vagy a konyhaasztalon)! :-)) Egy csábos fehérnemű, igéző pillantások, egy kis simogatás, csókok.......... És akkor már csak kilenc hónapot kell várni a felmentő seregre. Addig pedig van idő felkészíteni az egykét, hogy már nem sokáig lesz egyke. :-)) Nem lesz könnyű, de megéri. :-))

Muca! Nagyon érdekes amit írtál. Tükröt tartottál elém. És én még tényleg azt hittem jó anya vagyok. Persze, egyre jobban érzem, hogy a fejemre nő. Úgy látszik, apjával karöltve, együtt rontottuk el. Most 11 éves, egyke. Lehet ebből még menekülni?

Általános nézet (már ha megszületett egyáltalán az a gyerek, merthát gyermektelen \"mindenttudelméletbenéstutiúgyfogjacsinálnihaleszgyereke!\" -ha lesz!...- hölgyektől is lehet ám olyan tanácsokat kapni, hogy ihaj!....), hogy \"legalább annak az egynek-akármennyinek adjak meg mindent!\" Amibe beletartozik a kölök maximális körülrajongása, \"ilyen a jó anya!\"-jeligére. Aztán eltelik 1-2-3 év, a gyerek feszt csak anyuval volt, jön az ovi (legkésőbb 5 évesen, a kötelező iskolaelőkészítő miatt), ahova beszoktatni targikusan nehéz lesz: gyerek ordít, hetek múlva is, mert nem érti, hogy anyu miért \"dobja el\", aztán az iskola, ahol nincs ott anyu, jön a \"sokhülyetöbbigyerek\", a \"hülyepedagógus,mitképzelez, mitmerkérniagyerekemtől!\", aztán a követelőző kamasz, aki abban nőtt fel, hogy ő az egyetlen és a legelső, naná, hogy nem mond le erről a státuszról, a szülő nem érti: \"miért ilyen velem-mással?? hiszen én mindent megadtam neki!\", aztán fiatal felnőttként is elfogadja, mi több, elvárja a mama-hotel kényelmét. Lett egy egoista, fullkényelmes, önálló életvitelre képtelen-szándéktalan fiatal felnőttünk...... Hurrá. Miért is nem alapít családot? Vállal gyereket? Áll a saját lábára? Há\'mér\' tenné? Anyuci mindent megad, amit csak tud, meg akár erején felül is: \"kinek, ha nem a saját gyerekemnek??\" Önálló személyiség kialakítása nevelés kérdése. Azt meg apró kortól kell elkezdeni. Akár azzal, hogy a köldökzsinórt előbb nyújtjuk, majd lassan elvágjuk. A gyerek érdekében. És a saját érdekünkben is. Az önfeláldozó mártír anya figurája kinek jó?? Természetesen egyéniek és így erősen eltérőek az igények és a lehetőségek is. Lehet, hogy nincs nagyi, nincs bébicsősz, akikre rá lehetne bízni a gyereket. De van apa! Akár ő is képbe kerülhet, mint anyut pár órára \"szabadságoló\" felvigyázó: anyu sétál, akár egyedül, akár barátnővel, de nem \"gyerekezik\". Amelyik baba ettől lelkileg sérül: nos, ott gond volt a neveléssel... A mai 30-35 éves generáció és az idősebbek nem lettek lelkisérültek. Pedig nem voltak furtonfurt a mamival. Mert mami dolgozott. A gyerek meg nagyinál-bölcsiben-oviban-suliban. Slussz. Kár túlspilázni.

Én minden tekintetben családpárti vagyok, de egy babánk is sokkal jobb, ha kipihent, testileg lelkileg feltődött anyukájával tölti az időt, mint egy agyonharcolt, lestrapált, mindig fáradttal. Amit hozzátennék: " a lényeg az, hogy ha úgy érezzük, megvisel minket az anyaszerep" nem kell megvárni, hogy megviseljen az anya szerep. Nyugodtan élvezd az anya szereped, amikor a babával vagy és akkor is amikor épp kikapcsolódsz a pároddal, a barátaiddal.

tüncili-másfél évet laktunk sopronban.messze a rokonoktól,baátoktól.nem nagyon fogadtak be.olyan magányos voltam.még jól is jött,hogy csődbe ment a kis vállalkozásunk,téptünk vissza ezerrel.

Tünci - az egyik barátnőm akik akkor még panelban laktak így mesélte -az volt a döntő a falusi ház mellett mikor második nyáron jártam vele a játszótérre , én nem bírtam azt a \"legeltetést\", hozzá az okosabbnál -okosabb anyukákat...... Viszont nálunk a baba-mama kör nagyon jól működött-működik már vagy 10-12 éve.....nálunk is volt a gond az alvás miatt, ezt ott megbeszéltük és áttettük egy olyan időpontra ami viszonylag mindenkinek optimális volt.

cat...én sem ültem le az anyukák közé..amikor a fiammal sétálgattam, láttam, hogy egy kis mag alakult ki azokból, akik évek óta ott laktak a környező lakásokban, és nekem nem volt szimpatikus a csapat viselkedése, még a köszönésem se fogadták, így aztán nem erőltettem a későbbiekben...Mi a plébániára jártunk be hetente egyszer baba-mama klubba, de ugye ott sem ismertem senkit, így csak teljesen általánosságban beszélgettünk mindenről. Viszont egy idő után abbahagytuk, mert pont olyan időben volt, hogy a gyermekem minden alkalommal iszanyatosan nyűgös volt, mikorra hazaértünk, és olyankor aztán alig lehetett elaltatni.

Hát bizony, egy kis gyerekmentes kikapcsolódás minden szülönek jár(na), de nem mindíg jön össze...... Sajnos, a mi nagymamáink bizony nem törték össze magukat, hogy az unokákkal bíbelödjenek. Na mindegy, elmúlt, de nagyon örültem volna egy-két szabad órának annak idején.

Amikor első gyerekes anyuka voltam a gyermekorvosunk egy idősebb, nagyon remek doktornő volt. Ő figyelmeztetett arra, hogy, ha játszótérre megyünk, akkor ne álljak be az anyukák karába, mert csak megsebeznek. Ezt mondta akkor is, amikor a akkor még aktiv férjem nagyapja látványosan nekem ajándékozta Pikler Emma: Mit tud már a baba című könyvét. Azzal indokolta, hogy nézzem át és felejtsem el. Minden gyermek fejlődése egyedi, természetesen a kóros eltérések most nem ide tartoznak. A cikkhez visszatérve szerintem teljesen alkati kérdés, hogy ki hogyan éli meg ezen időszakát. Van, akinek igénye van erre, van, akinek nincs. Nem ettől jó illetve rossz anya valaki.

Cat, Nem kell játszótérre menni :) Vagy ha mégis, nem kell feltétlenül beszélgetni az anyukákkal. Komolyan. Lehúztam 7 évet anélkül, hogy ismeretlenekkel beszélgetésbe bonyolódtam volna a játszótéren.

\"Amikor erről meséltem a csajoknak a játszótéren, nekem esett az egyik anyuka, és azt kérdezte: milyen anya vagy te, hogy így magára hagyod a gyereked?\" Áhh. Nem valószínű, hogy mostanában szülök, de ettől a játszótéri pszichoterrortól már előre rosszul vagyok.

\"Amikor erről meséltem a csajoknak a játszótéren, nekem esett az egyik anyuka, és azt kérdezte: milyen anya vagy te, hogy így magára hagyod a gyereked?\" Áhh. Nem valószínű, hogy mostanában szülök, de ettől a játszótéri pszichoterrortól már előre rosszul vagyok.

Tüncili, a család védőhálója sokat számít: se barát, se rokon, az irtó rossz lehetett...

Tüncili : Ez nálunk úgy oldódott meg, hogy mondtam : azt a pénzt amit elkölt egy ilyen estén lerakja nekem is. Én elteszem, és ha itt lesz az ideje én is elszórakozom. Pár alkalom után igencsak megcsappantak az ilyen sörözős, bulizós esték. : )))

gz..nálunk a párom 2-3 hetente elment a haverokkal sörözni ugyanúgy, mint amíg nem volt gyereke, én viszont sosem mentem sehová, mert itt a barátai feleségein kívül nem ismertem senkit