Napi több óra sport, karbantartott férfiasság, kimeríthetetlen kreativitás és buzgó életöröm. Benkő Dániel látta vendégül a Női Lapozó delegáltjait, akiket kétórányi jókedv és kacagás után ajándék-CD-vel engedett útjukra a háziúr. Bor, muzsika és szexuális felszabadítás - figyelem, felnőtteknek szóló tartalom, tele elkerülhetetlen szemérmetlenséggel és trágársággal.

Hóban baktatunk a Benkő-rezidencia felé, van akkora szerencsénk, hogy jóféle házi interjút készíthetünk. Döme kutyája vidáman elénk szalad, Benkő Dániel a havas tájon át messziről kajabál, hogy merre vegyük az irányt. Odabent aztán megtölti saját préselésű olaszrizlinggel a poharunkat, a helyiségben mindenütt a festményei, ecsetek, könyvek és CD-k hevernek szanaszét, lakájos a rendetlenség. A női meztelenség leplezetlen, vaginasorozatot látunk közelről, fekete-fehérben, a polcon címkézett Dániel's Selection: a legkülönfélébb minőségi borok, a sort helyenként péniszszobrok törik meg. Mondanánk, hogy képzeljenek ide a kedves olvasók egy gyöngéd 18-as karikát: a művész úr se, mi se fogtuk vissza magunkat. De hát miért is tettük volna - Benkő Dániellel készítettünk interjút, mindenféle szemérmességet már csak a saját érdekünkben is célszerű volt a küszöbön kívül hagyni. Íme, amit cserébe kaptunk.
Női Lapozó: Magát mindenki Dánielnek szólítja?
Benkő Dániel: - Vannak, akik Daninak hívnak. Vagy csak úgy simán benkőznek.

És a kutyájával alszik még?
- Igen, persze. Meg a cicával. De írja meg, hogy szoktam nőkkel is!

Az a szép kollekció odafent, az saját?
- Abszolút! Az az én faszom, reggel, délben, este. Igen komoly projekt volt, egy kedves grafikus barátnőmet hívtam meg megörökíteni. Kellemes, hosszas munka emlékét őrzöm, meglehetősen sok rajz készült róla, aztán Ilona barátnőm, aki azóta már meghalt, a rajzok alapján készítette el a szobrokat.



És az arany-, ezüst- bronzbevonatot mi szerint kapták?
- Mondtam, hogy legyen egy ilyen nemes, dobogós hármas. Sőt képzelje: országos bronzgyűjtést szervezek, amolyan "gyűjtsd a vasat!" mozgalmat, mert szeretnék egy gyönyörű, nagy szobrot. A szerelem szobrát.

A saját fasza alapján?
- Bizony. A boldogság kék madara - ezzel a névvel. Valamelyik falunak a főterén képzelem el.

De már megvan, hogy hol? Vagy akár kiírhatunk itt a Női Lapozón - ezúton is - egy tendert, hogy lehet írni a pályázatot, rajzolni a falurendezési tervet, aláírásgyűjtésbe kezdeni?
- Én háromméteresre tervezem, és igen, lehet jelentkezni. Komoly versenyre számítok.

De kishitű. Mindössze három méter? Valami gigantikusabbat képzelnék, tisztességes utcabállal, díszes leleplezéssel, szép ünnepi szónoklattal.
- Most, hogy mondja… Egy hatmétereshez mondjuk már jó sok bronz kéne. De van alternatíva: a szilikon. Teljességgel időtálló, örök életű, masszív anyag, ezt kevesen tudják. Talán abból kéne. De higgye el, nem hülyeség: én faszt láttam már Tajvanon, amit friss házasok öleltek körül, láttam Veronában… Meseszép termékenységi jelkép.

És csak falvak versenyezhetnek?
- Dehogy, Isten őrizz! Városok jelentkezését is várom, igaz ugyanakkor, hogy ezek a nagy királyi székhelyek ódzkodnak az ilyesmitől. Ezzel számolni kell. De kísérjenek el engem bátran, képzeljék csak el, ahogy népszerűsítenénk, közgyűléseket tartanánk, megszavaztatnánk.



Népszerű maga vidéken?
- Persze, a kubikusok, a szántó-vetők kifejezetten szeretnek. Az entellektüelek nem.

Pont a saját fajtája nem szereti.
- Nem. Csak a melósok. A saját fajtám a szemembe néz, és tudják, hogy mindent tudok róluk. Egészen egyszerűen nem érdekel a véleményük. Ugyanaz vagyok én is. De egy melós dicsérete… na, az valami! Tudja, épp a múlt héten vettem fel Chaplin Rivaldafény című filmjét, adták a tévében. Annak a végén van egy fantasztikus hegedű-zongora jelenet - ez az egyik példaképem. A 20. századi bohóc szimbóluma, egyszerűen minden bele van sűrítve. Ez maga a nagybetűs szórakoztatás. Hogy egyszerűen csak ott vagy, és szórakoztatsz. A puszta ottléteddel. Ha valaki, akkor ez én vagyok. Ez rólam szól. Persze nagyon sok mindent kéne még tanulnom, de ez a mérce. Csak ott vagy, és mellesleg, ismétlem: mellesleg épp nagyon jó zongoraművész vagy gitárművész vagy, de nem ez számít. Hanem hogy nem hiszed magadról, hogy világmegváltó művészember vagy. Tudja, én nem hiszek a szakmában, nem hiszek a hivatásban. A semmittevésben, a semminek a tevésében hiszek. Bennem is megvan ez a kettősség, ami az úgynevezett szórakoztatásból elágazik: a hochkultúr és a bohóc. Itt van Bakfark Bálint, tessék, a magaskultúra, amit egyébként leszarok, ha akarok, ugyanakkor meztelenül előadok valami isteni darabot gitáron, és közben lepucolom a lábujjamat. Ez is a szórakoztatás része.

Mégis mindenhol a neve mellé biggyesztik, hogy lantművész.
- Haha, na látja. Most, hogy bohóc lettem, most művészeznek. Azelőtt, amikor tényleg lantművész voltam, akkor csak egy nagyon szűk kör mondta, ha egyáltalán. Amúgy persze, mellesleg lantművész vagyok. Tessék, nézzen csak körül: itt ez a könyv, itt az állami kitüntetés, csak úgy ragyog, itt van egy rakás lemezem… Itt az életművem is, nézze, a Bakfark-összkiadás. Ezt én jegyeztem le, óriási munka volt. Ez az ember, Bakfark Bálint, I. Ferenc francia királynak volt az udvari lantosa, az udvari rajzolója meg Leonardo da Vinci volt.



Maga zeneakadémiai professzor?
- Tanítottam a Zeneakadémián, három évig. Aztán már nem érdekelt. De nagyon sokat tanítottam én, általános iskola alsó tagozatában kezdtem. Aztán a Zeneakadémián voltam óradíjas tanár, lantszak nem volt. De nem is akartam, hogy legyen. Én akkor lantozni akartam, járni a világot.

Azt hallottam, hogy nagyon jó tanár volt, ritka jó. Szerették. Miért nem folytatta?
- Bizony, nagyon jó tanár voltam. Tudtam, hogy egy gyereknek mindent meg kell mutatni, és hagyni kell játszani. Ezt úgy képzelje el, hogy egy órát tanítottam, aztán három-négy órát regenerálódtam. Nem folytathattam, értse meg, mert szétforgácsolt volna. Én akkor művész akartam lenni. Más dolgom volt. Később aztán festeni kezdtem, házat építettem, aztán elkezdtem végre élvezni az életet, és elkezdtem bohóc lenni.

Visszatérve kicsit a Chaplin-hasonlatra, én elég jelentékeny különbséget vélek felfedezni a maga szereplései és a chaplini figura között.
- Melyiket tartja többre?
 
Nem az a kérdés, pusztán csak merésznek érzem a hasonlatot. Amabban nagy adag tudatosság, megkomponáltság van, a miliő is egész más volt, tudott érvényesülni az a szomorú bohóc. A maga szerepléseihez, hiába a nagy volumen és magában a potenciál, középszerűek asszisztáltak. Hogy amit maga képvisel, az nem az a minőségű szórakoztatás.
- Igen, ők amatőr szereplők voltak. Hogy ez az én bohócságomat beárnyékolta-e? Nem tudom, talán, mindenesetre jó úton vagyok, és én ezeknek a műsoroknak minden pillanatát élveztem. A Benkő feleséget keres egyfajta megméretés vagy megmerítkezés volt, imádtam. Show-műsor volt, és a hölgyek iránti hódolatomról szólt. Nem egy franchise-műsor volt, hanem ízig-vérig eredeti produkció, és nem a feleségkeresés állt a középpontjában, a legkevésbé sem. Első próbálkozás volt, egyfajta minta, és nagyon összehangolt csapatmunka is egyben. De én magam voltam, nem színészi feladatot láttam el.



Sokan sok helyen a szemére is hányták, hogy a szórakoztatásból helyenként csak kínos pillanatokra futotta, holott maga ennél derekabbat is letehetett volna az asztalra.
- Ez egyáltalán nem baj. Bőven belefér, és így is minden szempontból sikeres volt. Ebben ennyi volt - most jöhet a következő lépés. Amúgy én kifejezetten ellene vagyok az olyasféle kínos szituációknak, amelyekről maga beszél, a saját életemben és a saját pályámon is pont ezeket szeretném kiiktatni. Hogy ezek a versenyhelyzetek, kínos pillanatok, bátorságpróbák végleg kiessenek.

Miért nem készít saját műsort? Azt csinál már, amit akar, nem?
- Én nem saját műsort csinálok, én maga vagyok a műsor. És lehet, hogy itt fog műsor születni, itt ni, ezzel a hagymával, ezzel a pohár borral. De vigyázzon: nem tehetünk meg bármit, alázat nélkül semmi nem megy.

Na, most hazugságon kaptam. Két éve a Csernusnak még azt mondta a bevállalós műsorában, ismeri az alázatot, de köszöni, nem él vele.
- Ilyet mondtam volna? Nem is tudom, hogy vállalták be azt a beszélgetést annak idején. Mintha mindenképpen fogást akart volna találni rajtam. Látja, erről beszéltem az előbb, az ilyen típusú figurák nagyon akarták a saját műsort, a képernyőt. Én viszont magam vagyok a műsor, ha van képernyő, ha nincs. Ha megszólalok, legyek friss, naprakész, érdekes. Se a múlt kesergéseivel nem akarok törődni, se a jövő hiú ábrándjaival - a pillanatnak kell megszólalni. Itt. Most. Amit én képviselek, az megfertőzte a világot. És ez a legfontosabb: fertőzze is meg, főleg a tizenéveseket. Imádják ezt a szabadságra való törekvést. A nyilvánosság, higgye el nekem, az mellékes. Hasznos eszköz. De rám figyeljenek, én meg tudjak élni ezzel a figyelemmel.



Dániel, de maga is az alapján ítéltetik meg, amit a média mutat.
- Nem. A média azt mutatja, amit én produkálok. Ne higgye, hogy a média kezében a gyeplő. A divatot én diktálom.

A Csernus pendítette meg azt is, hogy maga fél az öregségtől, fél a haláltól, és túlkompenzál ezzel a hepiséggel, ezekkel a direkt provokációkkal.
- Ugyan már. Úgy nézek én ki, mint aki be van szarva az élettől?

Kinézhet úgy, mint egy jó játékos.
- Akár. És akkor mi van? A jó játékos, az nem olyan, mint a valóság? Az álom, az nem a valóság része? Az nem én vagyok?

És nem unja ezt a szerepet, Dániel?
- Jajj, dehogy. Sőt, most épp vízválasztó van, a legszerencsésebb időben csinálja velem ezt az interjút. Már csak olyan dolgokat csinálok és vállalok el, amelyekkel száz százalékig egyetértek. Nem érdekel, hogy ki forgat, hogy milyen a műsor, legyen kerek, amit csinálok. Legyen szórakoztató. Eddig erre nem figyeltem eléggé. Az volt fontos, hogy meglegyen az ismertség, benne legyek a forgásban, hogy megteremthessem magamnak a közeget, és magamra összpontosíthassam a figyelmet. Azt a figyelmet, amelyre szükség van ahhoz, hogy a mondanivalómat közöljem. Érdekesnek, fontosnak kellett lenni.



De miért gondolja, hogy ezek után magára más, mondjuk "magasabb" minőségben is kíváncsiak lesznek?
- Az nem érdekes, hogy lesznek vagy nem, azt úgyis én diktálom. Én mondom meg, mire kell kíváncsinak lenni. Arra, amit épp alkotok. És ha én úgy döntök, hogy most nem a faszomat verem, hanem Bakfark lantművészetével foglalkozunk, akkor azzal. Én nagyon szuggesztíven tudom megfogni az embereket. És annak a típusú bohóckodásnak, amelyről eddig beszélgettünk, annak éppen most van vége. Képzelje, nemsokára például a Himnuszt fogom háromszáz lánnyal, gyönyörű aerobikos csajokkal végigfütyülni, illetve ellantozni, ülésben. Tudja, az hogy szólal meg például lanton és gitáron? Hallgassa meg, megmutatom, gyönyörű. És miért ne lehetne mellé, csak úgy, fütyörészni vagy dúdolni? Szóval vannak terveim, bőséggel. Az Andreával például nyilvános baszást szeretnék, de az egy következő projekt. Meg itt van több mint kétezer festményem, most fotózták le épp. Sőt a pápalátogatásról sem tettem le. Nem baj, hogy hétszer letartóztattak és bevittek, amikor fel akartam keresni - zenéltem az ablaka alatt, a bort, amit vittem, megittam egyedül, de az üzenet végül is átjött. Talán a dalai lámát kéne legközelebb meglátogatni.

A lelkemre kötötték, hogy kérdezzem meg: a pornófilmje a Kovival, az végleg ígéret marad?
- Nem, olyan nem lesz, arról nem is volt szó. Viszont szexiskolát, azt gründolnék idefent a hegyen. Szerintem nagy sikere lenne.