A férfiak nagyfokú nemi aktivitását mindkét nem részéről elismerés övezi. Ha azonban egy nőről derül ki, hogy nagy a szexuális étvágya, betegnek bélyegzik, és a többség kerülni kezdi, ami súlyos önértékelési zavarokhoz vezethet. Pedig ha a libidója ellen hadakozó nő megtanul eleget tenni a vágyainak, akár még teljesebb életet is élhet, mint mások.

Míg a férfiúi bővérűség vállveregetésekkel és kisfröccs-meghívásokkal jutalmazódik a szűkebb közösségben, addig az igen gyakori és intenzív szexuális vágyat tapasztaló hölgyeknek keserűbb kenyér jut osztályrészül. Az óvodáskori maszturbációról szóló gyónást kidülledt szemekkel fogadó szentatya, vagy a "disznó ribanc" bélyeg a kitaszítottság jelképeiként kísérik a "hiperszexualitásukat" vállaló nőket. Egyes vélekedések szerint "nimfománok", vagyis betegek, mások szerint ellenkezőleg: ők azok, akiknek sikerül a szexualitáshoz való jogot elbitorolni a kizárólagos férfitulajdonostól, és - szerencsés esetben - összeegyeztetni a női identitással.
Rémisztő tud lenni

"A férfiakat teljesen megfélemlíti a szexuális étvágyam és tapasztalatom - meséli egy 43 éves nő. - Jobban rettegnek egy, a szex terén magabiztos nőtől, mint bármelyik másik nőtípustól. Az ész feleannyira sem ijesztő, mint a nemiség felől érkező, masszív öntudat." A macsó berzenkedésre a legjobb példa az intenzív vágyaikat vállaló nők patológiásnak címkézése. Eric Blumberg szexológus szerint azonban "a szexaddikció teljesen más. A függő páciensek egyrészt elveszítik a személyes kontrollt a viselkedésük felett, másrészt pedig kizárólag a nemiségre összpontosítanak, és csökken az érdeklődésük az élet egyéb területei iránt. Gyakran előfordul, hogy növelniük kell a pornográfiával töltött idő mennyiségét, vagy újabb és újabb dolgokat kell kipróbálniuk a sóvárgás csillapítása során." A szexet az "átlagosnál" gyakrabban kívánó nők a függőkkel ellentétben képesek fékezni magukat, és az sem igaz, hogy karriert, családot, szabadidőt vagy egészséget áldoznának a szenvedélyük oltárán. Talán a jó hírnév az egyetlen kivétel - ami viszont a "józan többség" sara.



"Kamaszkoromtól a negatív pletykák céltáblája vagyok, legyen szó iskoláról, irodáról vagy szórakozóhelyekről - mondja egy 35 éves nő. - A lányok korábban sem igazán barátkoztak velem, a kolléganőim pedig kimondottan kerülnek. Eleinte nagyon fájt, de ma már úgy gondolom, hogy ez szimpla irigység. Nem egyszerűen a szex miatt - inkább az a szívfájdalmuk, hogy velük ellentétben én harmóniában élek azzal, aki valójában vagyok." Ami az életútinterjúk tanúsága szerint igazán megbetegítő hatású lehet ezekre a nőkre, az a társadalom elvárásaival való össze nem illés. A szüzességüket általában a többieknél hamarabb veszítik el; gyakrabban igénylik a szexuális együttlétet, és előfordul, hogy nem érik be egyetlen partnerrel: "Tinédzser lányként magányos voltam és elkeseredett - folytatja az imént idézett nő. - Nem értettem, miért nem elégülök ki, ahogy a többiek is, egy sráccal. Miért kell még, még, még valaki? Úgy nőttem fel, hogy körülöttem mindenki azt mondogatta, hogy rossz vagyok. Hogy nem vagyok százas. Hogy egy normál csaj a szerelmén kívül nem kíván meg mást. Nem maszturbál, ha már van pasija - ha az önkielégítés egyáltalán szóba került lányok között. Nem sírom vissza az úgynevezett fiatalságomat. Harminc felett jöttem rá, hogy nem velem van a gond, de addigra túlestem pár pszichiátriai kezelésen depresszió és alkalmazkodási zavar diagnózisokkal."

Nem küzdeni kell ellene

Az intenzíven és gyakran jelentkező vágyaikkal birkózó nők - miután belekóstolnak a többiektől érkező megvetésbe - eleinte általában megpróbálják elnyomni a szexualitásukat (extrém erős edzésekkel, munkamániával, vagy bármi egyébbel, ami megváltoztathatná az érdeklődésük fókuszát). A próbálkozások ahhoz hasonló hatásfokkal bírnak, mint amikor homoszexuálisok "átnevelésével" kísérleteznek a derék polgárok, vagyis szinte teljesen eredménytelenek. Az elfojtás helyett, mint számos egyéb esetben, itt is a vágyaknak az Én szolgálatába állítása bizonyult működőképesnek. A feladat a sóvárgás és a szexualitás száműzése helyett a vágy integrálása, vagyis a személyes életvitellel és célokkal való összeegyeztetése. Blumberg három jellegzetes feladatról beszél.

A megbélyegzettséggel való megküzdésben, illetve az irigyek lefegyverzésekor nagyon fontos, hogy a nők belássák: azért, mert a kultúránk Szűz Máriákat, vagy a férfivágyakat korlátlanul kiszolgáló, Marilyn Monroe-típusú szexszimbólumokat helyez piedesztálra, a női öntudat semmiképp sem patológiás, sőt! "Mostanában kezdem elfogadni, hogy pozitívan is állhatok magamhoz - mondja egy 29 éves nő. - Ahelyett, hogy azon siránkoznék, hogy nem vagyok olyan, mint a többi vénkisasszony az íróasztal mögött, elkezdtem büszke lenni arra, hogy vállalom a vágyaimat, és számos olyan kalandban és gyönyörben van részem, amilyenben a többieknek talán majd a Paradicsomban lesz!"



Jóval nehezebb feladat ezeknek a nőknek megtalálni a megfelelő partnert, és meg is tartani őt. A "hiperszexuális" nők könnyen elbizonytalanítják a teljesítményszorongástól szenvedő, vagy túlságosan egoista férfiakat. A legjobb választás, ha minél nyitottabb és kreatívabb, kísérletező kedvű és a nőket egyenrangú partnerként kezelő férfit találnak, aki ahelyett, hogy megriadna a feminin mohóságtól, inkább energiát és inspirációt merít a társától. Ha pedig sikerült megtalálni az eszményi szeretőt - vagy a kapcsolat nyíltságától függően: partnereket -, akkor lassacskán kiépülhet a vágyakkal való összhang, magabiztosság és az egyre pozitívabb színezetű énkép is. Egy új, a korábbinál harmonikusabb személyiségstruktúra, amely egyben páncél a habzó szájú kritikusokkal szemben - akik talán éppen azok a nők, akik képtelenek elindulni a nyíltságnak és önmaguk vállalásának ezen az útján.