Címkék: szabadidő, életmód, táplálkozás, schobertnorbi, összeesküvés
Schobert Norbi: Látom a butítást, a ködösítéstBus András
Elég sok ellentmondásos hírt olvastunk mostanában Schobert Norbiról, gondoltuk hát, mondja el ő, mi a helyzet. A beszélgetés ennek megfelelően bulvártémákkal is indult, de hamarosan életmódról, testmozgásról, táplálkozásról beszéltünk - valamint az egykori személyi edző élelmiszeripari összeesküvéseket leleplező könyvéről és küldetéstudatáról. Schobert Norbert névjegyén csak annyi áll, "Norbi". Ugyanakkor szerinte ő maga már unalmas, és ennek örül is, mert inkább azt szeretné, ha a munkájára figyelnének az emberek. Sőt egyenesen úgy fogalmaz: küldetése van, és ennek jegyében most éppen egy könyvön dolgozik, amiben az egészségtelen életmód mögött álló gazdasági érdekeket akarja leleplezni. Közben persze üzleti ügyeit is egyengeti, és az elszántsága ezen a téren is nyilvánvaló: az interjút szentendrei éttermében adja, és semmilyen kifogást nem fogad el - ebédelnünk kell, mert meg akarja mutatni, mit tudnak, és megállapítása szerint egyébként sem vagyok épp túltáplált. A beszélgetés azért persze a kályhától indul, néhány bulvárhírrel.hirdetés Női Lapozó: Van itt négy hír az elmúlt hónapokból veled kapcsolatban: Norbi kiszámolta, mennyibe kerül egy gyerek felnevelése, és elhatározta, hogy nem gyarapítja a családját; aztán: Rubint Réka ismét terhes; továbbá: Norbi gyűlöli a plasztikai műtéteket; majd pár nappal későbbről: Norbi szívesen kifizet egy plasztikai műtétet Rékának. Milyen a viszonyod a bulvármédiával? Schobert Norbi: - Nem kell nyilatkoznom, hogy hírek szülessenek. Ebből a négy hírből egynek sincs nyilatkozat-alapja. És valóságtartalma sem. Hacsak nem annyi, hogy egy éve megkérdezték, akarok-e még gyereket. Akkor indult a gazdasági válság, 320 forint volt egy Euró, és én azt mondtam, hogy pillanatnyilag nem ez a legfontosabb dolog az életemben, majd hozzátettem, hogy most olvastam egy internetes portálon, hogy kiszámolták: 20 millió forintba kerül a létminimumon felnevelni egy gyereket. Nem én számoltam, csak idéztem, ebből lett a hír, hogy én kalkuláltam. A plasztikáról is kérdeztek, de arra is csak annyit mondtam, hogy nem támogatom, viszont ha egy nő akarja, nem is ellenzem, mert mindenki a saját életével rendelkezik. És ez igaz Rékára is. A terhessége is csak találgatás volt, de amikor kiderült, hogy nem vár gyereket, az már nem lett hír. Szóval nem volt konkrét nyilatkozat, cikkeket generálnak a nevemmel. De ez engem nem érdekel. ![]() Schobert Norbi és felesége, Rubint Réka Beletörődés ez a részedről, vagy soha nem is érdekelt? - Beletörődés. Volt, amikor nagyon megviselt az ilyesmi, de ma már nem ez a fontos. Annyi mindent csinálok, ami túlmutat ezen a celebvilágon. Nem is tartom magam celebnek, hiszen nem abból élek, hogy igyekszem állandóan a köztudatban tartani a nevemet. Az Update pékséghálózat a közeljövőben megjelenik Szlovákiában, Szerbiában és Dubaiban is, emellett a legkisebb gondom az, hogy melyik lap vagy internetes portál ír rólam vélt vagy valós dolgokat. Van az életemnek egy olyan része, ami számít, és van egy másik, ami az olvasottságot hozza. De nem nekem. Ugyanakkor elmentél például a televízióba nyilatkozni, amikor kiderült a szívelégtelenséged. Mi szerint válogatsz? - Amikor ez kiderült, nagyon betojtam. Elég sok ember él ezzel a veleszületett problémával, de annyira megijesztettek, hogy attól féltem, meghalok. Azért mentem el nyilatkozni a tévébe, hogy tisztázzam, ez mitől van, mert nem akartam tönkretenni, amit eddig felépítettem. Azt akartam, hogy ha történik valami, a feleségem tovább tudja vinni azt, amit elkezdtem, hogy ne mondhassák azt az emberek, hogy "na, egészséges életmód, tessék, semmit nem ér". Aztán telt-múlt az idő, és nem lett semmi baj. Járok a kontrollvizsgálatokra, és minden rendben van, vagyis nem rosszabbodik az állapotom. Most már nem is biztos, hogy kiállnék, és elmondanám, mi a helyzet, mert az őszinteségnek is vannak határai, de jobb volt így, mert ha esetleg meghaltam volna, nem lettek volna olyan álhírek, hogy például az életvitelem okozta ezt. Mert az biztos, hogy a bulvár kitalált volna valami ilyesmit. És ha nem tartod magad celebnek, miért vállalsz szerepet olyan műsorokban, amilyen a Celebműszak? - Először is a pénzért, mint mindenki. Ez egy kiegészítő jövedelem, ami ugyanolyan jól jön nekem magánemberként, mint bárki másnak. De a Celebműszakot részben azért is vállaltam, mert jó volt a feladat. Ha szemetet szedni küldenek, mint Schmuck Andort, azt nem vállalom el, mert felfordult volna a gyomrom a szagtól. De mivel rendőrnek hívtak, amit nyolc évig csináltam amúgy is, azt mondtam: ha ez poén, akkor szívesen megyek még egyszer. Erre a rendőri feladatra egyébként elmentem volna még ingyen is, és tudtak volna mást is mondani, amit szívesen megcsinálok fizetés nélkül. Meg tudtak volna mondani olyan unalmas dolgokat is, amiket csak pénzért vállaltam volna... Na, itt az étel, jó étvágyat! Nos, milyen? Hát, általában nem ilyet eszem keddenként. - (nevet) Ugye? Kíváncsi vagyok, találsz-e benne mócsingot. Arra gyúrunk a világbajnok séfünkkel, hogy benne legyünk az ország 10-15 legjobb éttermében. Ez most nagyképűségnek tűnik, de aki eljön hozzánk, az mindig visszajön, és ajánl minket az ismerőseinek is. Rájöttem már, hogy mi a lényeg. Egy évig hülyén csináltam, reklámokban gondolkoztam, de most már csak az érdekel, hogy az étel minősége legyen kifogástalan, és a személyzetre se lehessen panasz. Csak ez működik. Inkább legyen emiatt fél évig veszteséges a dolog, és szépen lassan induljon be. A minőség a lényeg, az egészség és az ízélmény. ![]() Schobert Norbi Meg tudnék én hízni ilyen ételeken? - Nem tudom, milyenek az étkezési szokásaid, milyen az életviteled, de úgy gondolom, hogy ha betartod a napi háromszori étkezést, figyelsz rá, hogy legyen benne rizs, hús, tej, teljes kiőrlésű gabona, és minden nap konzekvensen mozogsz is hozzá húsz-harminc percet - semmi nagy dologra nem kell gondolni, fekvőtámaszozol, felüléseket, meg guggolásokat csinálsz -, akkor menne. Viszont én azt mondom, hogy nem te vagy sovány, hanem a világ kövér. 100 éve senki nem szólt volna semmit az alkatodra. Sőt, ha megnézed, fiatalon a Komár Laci vagy a Fenyő sem volt nagyobb darab, mint te. Csak mára eljutottunk oda, hogy az átlag annyira elhízlalt, hogy aki alatta van, azt automatikusan betegnek bélyegzik. Ugyanakkor kinevetjük a kövér embereket is. - Na igen, ez a nagy paradoxon. Éppen erről írok most egy könyvet, az a címe, hogy Etetés. A szó összes értelmében. Nem ajánlok benne semmilyen fogyókúrás programot, arról szól, hogy az elmúlt 100 évben hogyan alakult át a világ úgy, hogy bár a fogyasztók száma nem nőtt, mégis több tőkét lehessen felhalmozni az etetésükből. Igaz, hogy egyre többen vagyunk, de nem a fogyasztók száma növekszik a földön, hanem az éhezőké. Hogy lehet így több hasznot termelni? Olyan ételekhez szoktatják őket a reklámokkal, amiktől aztán megbetegszenek, így el lehet adni nekik gyógyszereket is, és így tovább. Több szempontból nézem a dolgot: látom, hogy működik az élelmiszeripar, látom az üzleti részét a dolognak, és látom az emberek oldaláról is ezt az egészet. Írok a marketingről, írok az ízek manipulációjáról, a színek manipulációjáról, és arról is, hogy hogyan kapcsolódik össze az élelmiszeripar a gyógyszergyártással, hogyan építik a gyógyszertárakat a hipermarketek pénztársorával szemben. Elég érdekes könyv, és elég kemény is. Most épp a jogászaimmal egyeztetek róla. Ki adja ki? - Én. Nagyon fontos dolgok ezek. El kell döntenie az embernek, hogy az egész életét a saját maga érdekeinek szenteli, vagy tesz valamit másokért is. Sok eredményt értem el aerobik oktatóként, sokat értem el az élelmiszeriparban, de valami még hiányzik, és nem anyagilag. Engem ezek a dolgok sok ideje nyomasztanak. Annyira zavarnak, hogy éjjel fölkelek miattuk. Látom a butítást, a ködösítést, és személyes okokból is elhivatottságot érzek, mert a családomban is rengeteg kárt tett a cukorbetegség. Apámat két hónapja temettem el, anyám életéért évek óta küzdök, a nagymamám, a nagybátyáim is ebbe haltak bele ötven évesen. Mi történik, ha nagyot buksz ezzel a könyvvel, ha eljátszod a hiteled? - Az én személyes híreim már nincsenek összefüggésben az Update termékek megítélésével. Az bizonyított tény, hogy az én ételeim egészségesek. Életeket tudunk menteni. Az emberek ezért veszik őket, nem miattam. Ezen már túl vagyunk. Volt egy "norbis" időszak 2000 körül, akkor tényleg bármit el lehetett volna adni a nevemmel, de ennek már vége. Még összekötik velem, de már a Rékával is, és az Update kezd önállósulni. Én egyébként már önmagamnak is unalmas vagyok néha. Ez már nem rólam szól, hanem az emberekről. Örülsz ennek? - Igen, jobb így. Nem önmagamat kell értékké avatnom, hanem a munkámat. Vannak persze néhányan olyanok, akik azért nem vesznek Update-terméket, mert "a Norbi biztos egy öntelt seggfej". Csak az a furcsa, hogy amikor az emberek influenzásak, akkor C-vitamint szednek, és nem foglalkoznak azzal, hogy Szentgyörgyi Albertnek milyen magánügyei voltak. Amikor a multik tömik őket külföldi vacakkal, nem látják, hogy a pénzük kiknél landol. Karácsonykor Rubik-kockát vásárolnak, de nem érdekli őket, hányadik feleségével él Rubik Ernő. Lehet téged egy lapon emlegetni Szentgyörgyi Alberttel? - Nem, én soha nem leszek Nobel-díjas tudós. A jelentős tetteknek nem feltétele a Nobel-díj. - Ha így nézzük, akkor a péksüteményeim, a termékeim vannak akkora jelentőségűek, mint a C-vitamin. Világújdonságok. Csakhogy nem én találtam ki a 95 százalékban szénhidrátcsökkentett lisztet hozzá. A találmány megvolt, ott hevert parlagon. Én csak a termékfejlesztést és a marketinget találtam ki hozzá. A dolog azért jelentős, mert ahogy a C-vitamin előtt tömegek haltak meg skorbutban, náthában, most a cukorbetegség és az elhízás óriási probléma. Magyarországon 1 millió cukorbeteg él, és ez a szám tíz százalékkal növekszik évente. Óránként heten halnak meg az elhízás szövődményeiben itthon. De nem jobb a helyzet máshol se. Nekem célom is, hogy a termékeink megjelenjenek külföldön, többek közt azért is, mert bár vannak sokfelé ismert magyar termékek, én azt szeretném, hogy legyen egy magyar világmárka, amit tényleg mindenhol ismernek. De ez sem rólam szól. Külföldön nem én vagyok az arc, van már "szlovák Norbi", és lesz dubai meg szerb is. Valószínűleg a világhírig én magam nem fogok eljutni, de ez nem is érdekel. ![]() Még mindig tart órákat Mit csinálsz te most pontosan? Személyi edző, üzletember, közszereplő - te minek hívod magad? - Életmód-szakembernek. Az összes lehetséges területen igyekszem ott lenni. Még mindig foglalkozom jótékony célú fellépéseken aerobikóra-tartással, emellett üzletember vagyok, szerződéseket kötök, de dolgozom orvossal, dietetikussal is, olvasok, konferenciákra járok, mert nagyon érdekel a téma. Keresem az újdonságokat, azt, hogy a táplálkozás hogyan tud alkalmazkodni a megváltozott életmódunkhoz. Ezért is Update a termékeim neve. A nagyapáink még szalonnát, kolbászt ettek barna kenyérrel, és nem volt semmi bajuk, mert 10-12 órát intenzíven végigmozogtak. Ma viszont ezt már szinte senki nem tudja megengedni magának, így pedig nem tudja a szervezetünk hasznosítani azokat az anyagokat, amik 100-200 éve még megfelelőek voltak. Ma már senki nem mozog ennyit, és az utópia, hogy ez megváltoztatható. A lehetőség tehát ott van, hogy ne mesterséges, hanem újragondolt, természetes táplálékkal alkalmazkodjunk ehhez az életmódhoz. Sorsszerűségnek tartod, hogy odáig jutottál, ahol most tartasz? - Igen. Úgy gondolom, hogy kiválasztott az élet. Nem azt mondom, hogy én vagyok "a" kiválasztott, de hiszek benne, hogy valamiféle küldetésem van, különben nem lennék itt. Meg sem kellett volna születnem: apámnak nem kellettem, anyám észre sem vette, hogy terhes, miután abortált az ikertestvérem. Amikor megszülettem, a köldökzsinór a nyakamra tekeredett, besárgultam, aztán ahogy nőttem, meghíztam 104 kilóra. Az iskolában kettes tanuló voltam, nem voltam jó semmiből, a kötélre nem tudtam felmászni testnevelés órán. Aztán elmentem a középiskolába, ahol jött egy tornatanár, és azt mondta, hogy benned ennél sokkal több van. Ő volt az első ember, aki hitt bennem, én meg bekattantam, felhagytam az egészségtelen táplálkozással, és elkezdtem mozogni. Egy év múlva lábfogás nélkül felmásztam a kötélen, és majdnem kitűnő tanuló lettem. Ettől még persze nem kellett volna sikeresnek lennem, ezt más is meg tudta csinálni. De mi az oka annak, hogy 1986-ban elkezdtem ingyenórákat tartani, és hozzám jöttek a legtöbben? Nem volt mögöttem semmiféle támogatás, nem voltam ismert, sosem voltam aerobik világbajnok kétperces gyakorlatból. Utána elkezdtem filmet csinálni. Miért van az, hogy Magyarországon én adtam el a legtöbb filmet a mai napig? Se pénz, se politika, se maffia, se topmenedzser nem volt mögöttem. Nem csináltam drágább reklámot, mint a többiek. És így tovább. Itt a válság, és a pékségeink mégis növekszenek. Nem keresek partnereket, maguktól jönnek. Valami azt akarja, hogy sikerüljön, amit csinálok, és ez erőt ad nekem. Lehet, hogy őrültnek tűnök, de én hiszek benne, hogy van mit mondanom és van mit tennem. Segíteni jöttem, és nekem csak ez számít.
A hozzászóláshoz be kell lépned. Amennyiben regisztrálni szeretnél, megteheted itt! Hirdetés |
hirdetés BelépésFriss kommentekA nap fotója: 170 centivel született Gyönyörű ez a "kicsi" állat, megérdemelt voln... Gyurma || 2010 || Már || 10.A szexmegvonással büntető nő maga felett is ítélkezik Majdnem talált Fakki komám! Pilóta vagyok, utas... jano || 2010 || Már || 10.Ha munka nélkül maradtál: ezt nem árt tudnod! Linzi - nézzen utána - kellett kapnia egy határ... Gyurma || 2010 || Már || 10.Legforróbb témaLegfrissebb cikkekHírlevélSzavazásAjánlat
Receptajánló |
![[origo] Női Lapozó címlap](http://www.noilapozo.hu/templates/imgs/nl_logo.jpg)




Összes komment megtekintése! (50)
Az utolsó 20 komment:
andi56 I 2010. 01. 31. 17:10
50
Ha Norbi tényleg szeretne segíteni az elhízottakon, nem belőlük gazdagodna meg!!!
hmmm I 2009. 12. 11. 22:48
49
Ha ez egy PR cikk, akkor a Norbi profi, kinőtte magát kettes tanulóból. Ha nem PR van a háttérben, akkor én - aki szintén, mások által érthetetlen küldetéstudattal rendelkezem - megemelem a kalapomat előtte. Nem könnyű köldetéstudattal élni, higgyétek el nekem... Kezdem megkedvelni a fickót. Én azt javaslom, adjuk meg neki, és mindenkinek az esélyt, hogy bizonyíthasson, az ellenkezője, a pesszimizmus, magyar betegség. Szóval, lehet, hogy Norbitól néha hánytam a múltban, de jár neki AZ az esély. És nem csak neki, mindenkinek. A kritikusoknak is ott a lehetőség, tessék bizonyítani. Nem pofázni kell, hanem eredményt felmutatni. Én ezt teszem, és érdekes: működik. És igen, a pozitív visszajelzések erőt adnak, a negatívok pedig erősítik a dacot: úgyis megcsinálom. És megcsinálom! Hajrá Norbi! Lehet, hogy egyszer még lesz egy közös üzletünk. :)
cicalany76 I 2009. 12. 05. 19:30
48
Andersen! Nekünk tényleg van otthon palackozott szenteltvizünk. Olaszorszägbol. Csak nem ott ärulod? :-)
Amugy nem értem, hogy miért tämadjäk egyesek Norbit. A lehetöség mindenki elött ott van / volt, ö volt az aki élt is vele. Lehet szeretni, nem szeretni, ez mindenkine szive joga. Nekem sem szimpatikus sok ember, mégsem fikäzom öket.
Ha VIKTORIA az "a" Viktoria, akkor most kivételesen nem irt butasägot.(és még a helyesiräsa is rendben van :-) )
Még mielött elkezdenétek engem is tämadni, én nem veszem az Update-es termékeket (lehetöségem sincs rä), viszont van Norbitol és Rékätol is DVD-m, mivel a Mo-i piacon ök voltak az elsök akik "kapcsoltak".
Amugy meg itt a nagy Nyugaton(?) az egyik äruhäzlänc talälta föl a spanyol viaszt. (Coop, Weight Watchers) Amellett, hogy itt is rengeteg kicsi Norbi probäl megélni.
dorcikah I 2009. 12. 05. 19:01
47
Hallottam, hogy tervezik az instant Update ásványvizet! Csak hazaviszed az üvegben az instant cuccot, és felöntöd csapvízzel! Na ?! És kettes kóddal, mert a por miatt akármikor nem ihatjuk... xD
Andersen I 2009. 12. 05. 16:11
46
Én palackozott szenteltvizet árulok!
szupermami I 2009. 12. 05. 15:04
45
Medko, és ő miből adjon ebédet a családnak? Szerintem pedig nem Megváltónak képzeli magát, csak hisz Benne. Ő Az, Aki segít.
vöröskarom I 2009. 12. 05. 14:13
44
Szerinted kellene valakinek ingyen?
Medko I 2009. 12. 05. 14:07
43
"Valami azt akarja, hogy sikerüljön, amit csinálok, és ez erőt ad nekem. Lehet, hogy őrültnek tűnök, de én hiszek benne, hogy van mit mondanom és van mit tennem. Segíteni jöttem, és nekem csak ez számít."
Hogy hívják azt a mentális zavart, amikor valaki megváltónak hiszi magát? Ha meg annak, akkor adja ingyen, mint ahogy a tanítványoknak mondatott: ingyen kaptátok, ingyen adjátok.
Ha segítünk másokon, azt nem a suskáért tesszük!!!
milkacsoki I 2009. 12. 02. 20:21
42
ha tea nincs is meg majd lesz helyette update dobozos levego.... karton dobozba, mert ugye szuperzoldek vagyunk, kis szippantas es megtelunk. Szigoruan fogyozoknak de shobert rajongok is vehetik.... A kovetkezo majd a bubis levego lesz... de az komolyabb kod lesz.
Lucgizi I 2009. 11. 30. 22:32
41
Egyébként asszem ez a víz olyan dolog, hogy nehogymá innivaló ne legyen a termékkörben :) Biztosan a kellő ásványi anyagok vannak benne... Update tea nincs? :))
Lucgizi I 2009. 11. 30. 22:11
40
Update hányas az ásványvíz??? Ha azt mondjátok most, hogy csak délelőtt lehet inni, akkor ünnepélyesen a kardomba dőlök!
milkacsoki I 2009. 11. 30. 22:07
39
:D :D :D :D
zizi I 2009. 11. 30. 20:41
38
Ej gyurma ennyi erővel mi is lehetnénk népbutítók! Még az lesz, hogy Norbi találta fel az ásványvizet. Fogalmam nincs mitől különbözik a rendes csapvíztől.Na de te tippeltél Csikóbörös kulacsba palackozzák. De csak a kulacs értékes!!!
Gyurma I 2009. 11. 30. 20:36
37
Csikóbőr kulacsba?
zizi I 2009. 11. 30. 20:34
36
Kezdem megfejteni az update ásványvíz fellelőhelyét. A hortobágyi gémeskúttal húzzák fel a föld mélyéből.Aztán meg két szamár viszi a hátán tömlőkbe, Norbi házáig, ott pedig palackozzák.
Gyurma I 2009. 11. 30. 20:20
35
Milkacsoki - ezen már én is gondolkodtam - de nem tudtam rájönni...............
milkacsoki I 2009. 11. 30. 20:12
34
Valaki elmondana hogy mitol update a norbi asvanyviz???
VIKTÓRIA I 2009. 11. 29. 13:15
33
Zizi.
Tudod mi a "Norbi titka"?=Lelkesedést tud kelteni az Emberekben!!
Olvasd el a könyveit, vagy /nézd/ meg bármelyik Dvd-jét, megfogod érteni!!
bezsu I 2009. 11. 29. 11:59
32
Rég óta figyelem Norbi tevékenységét, és tetszik amit csinál. Akik gusztustalan módon támadják azok vagy nem ismerik, vagy irigyek rá.
Rendszeres vásárlója vagyok a Norbi pékségeknek és mondhatom nagyon finom sütiket lehet kapni. Talán az árával nem vagyok túlzottan kibékülve, mert az utóbbi időben sajnos sokat emelkedett. 2 hónappal ezelőtt 219 Ft volt 10 deka addig mára ez 239 Ft-ra emelkedett. Biztos vagyok benne hogy nagyon jók, de sajnos ez nem az átlagemberek pénztárcájához van méretezve.
Többszőr rendeltem már ebédet is de az utóbbi időben olyan drága lett, hogy nem engedhetem meg magamnak, hogy 900 Ft-ot fizessek egy tál ételért, még akkor sem, ha tisztába vagyok vele, hogy jó.
Mindíg felhívják a figyelmet a mozgásra is Rékával együtt, amiben szintén teljesen igazuk van, de sajnos a napi 10-12 óra munka mellett ez nem jön össze. Legfeljebb nyáron amikor szabadságon vagyok. El is kezdem rendületlenül, és le is szoktam fogyni 5-6 kilót, de utána jön a szeptember és a 1-2 hónap múlva a fogyásnak híre hamva sincs.
Szóval így néz ki amikor valaki komolyan veszi a Norbi féle életmódot, de hosszútávon mégsem akar összejönni.
Ennek ellenére tisztelem és becsülöm Őket! És további sok sikert kívánok nekik.
Ja és kérem ne emeljék a sütiket tovább, mert akkor még azt sem tudom megvenni, pedig szeretném!
banya1 I 2009. 11. 29. 08:20
31
EZZEL CSAK AZ A BAJ H NAGYON SOK EMBER LEFOGYOTT EBBEN AZ ORSZÁGBAN NORBI NÉLKÜL DE NEM PROFITÁL BELÖLE MINT Ö PEDIG MEGTEHETNÉ .
ISMIM MESÉLTE H CSAK AZ UPDATE "FELIRÁS"ÉRT MILLIOKAT KÉR A SHUBERT HÁZASPÁR
ENNEK VALYON MI KÖZE A FOGYOKURÁHOZ ÉS AZ EMBEREKEN VALO SEGITÉSHEZ??????????????