Címkék: amirőlbeszélünk, mikulás, karácsony, társadalom
Manapság nehéz a szülőnek fenntartani a Mikulás-legendátNői Lapozó
A fogyasztói társadalomban semmi sem szent: a cél, hogy vásárlásra ösztönözzék a fogyasztókat felülírja azokat a normákat és tabukat, amik régen még megkötötték a kereskedők kezét. Vannak azonban olyan finom problémák, ahol a túlbuzgó kereskedők igencsak megnehezítik az életet. hirdetés Manapság a szülőknek sokkal nehezebb dolguk van, ha fent szeretnék tartani a Mikulás-legendát, mint húsz vagy harminc évvel ezelőtt. Ez sajnos a fogyasztói társadalom számlájára írható, a kereskedők ugyanis mindent elkövetnek azért, hogy minél több pénzt húzzanak ki a zsebünkből. Általában az élelmiszerboltok járnak az élen, biztos, ami biztos alapon már október végén elkezdik kihelyezni a polcokra a csokoládé Mikulásokat, nehogy a szórakozott-túlterhelt szülők elfelejtsenek venni. Aztán jönnek a dekorációs kellékek, ma már szinte minden utcában lóg egy-két álmikulás az erkélyekről vagy énekelget egy-két Télapó az előkertekben, a jobb sorsra érdemes kerti törpék között. ![]() A végső csapást a november közepén megjelenő jelmezes mikulások mérik a gyanútlan gyermeki elmére. Mert ha még meg is tudtuk magyarázni eddig egy cserfes ötévesnek, hogy miért kapható mázsaszám csokimiki a boltokban (hogy a Mikulás mindenkinek eleget tudjon venni), vagy hogy miért lóg egy Mikulás a szomszéd erkélyéről (mert András bácsi már felnőtt, hozzá nem jár a Télapó, de biztos nagyon hiányzik neki, ezért vett egy dekorációt az erkélyére), az hogy egy bevásárlóközpontban minden sarkon eredetinek tűnő, hús-vér Mikulások osztogatják a szaloncukrot, nos, az már azért kicsit sok egy csöppnyi gyereknek. És jönnek a kérdések. A "Mikulás segítője" szöveg azért sántít, mert ha csak segít, miért öltözött Télapónak? Miért nem krampusznak? Vagy rénszarvasnak? Mit válaszolhat ilyenkor a szülő, hogyan őrizheti meg a csodákat a gyerekének?
A hozzászóláshoz be kell lépned. Amennyiben regisztrálni szeretnél, megteheted itt! Hirdetés |
Belépéshirdetés HírlevélFriss kommentekSzerintem meg nem a zsírral van baj. Hanem a zab... pgreta || 2010 || Sze || 03.Leteszteltük: Mit bír a körömlakkod? Gizi:))) Most már tuti fogok rendelni egy olyan s... Lylia || 2010 || Sze || 03.Gyermekkori önkielégítés - tabuk nélkül Ha a gyerek túl sokszor önkielégít, akkor ott ... Lucgizi || 2010 || Sze || 03.Legforróbb témaLegfrissebb cikkekSzavazásAjánlat
Receptajánló |
![[origo] Női Lapozó címlap](http://www.noilapozo.hu/templates/imgs/nl_logo.jpg)



Összes komment megtekintése! (59)
Az utolsó 20 komment:
Princess Fiona I 2009. 11. 26. 14:18
59
Érdekes, ezt én valahogy nem találtam... Mindegy, köszi szépen, még majd nézegetem! Lehet, hogy elsiklottam felette. Akárhogy is, furcsa, hogy így hívják, mert a cikk legelején rá lehet kattintani a Santa szóra, és ott van mellette, hogy \"női szent\". Santa Maria, Santa Lucia, Santa Monica, Santa Barbara - oké. De hogy egy férfit miért Santának neveznek, miért nem Saintnek... Jó, olyan is van, hogy Saint Nicholas. De akkor meg pláne furcsán hangzik. Persze, úgysem tudjuk megváltoztatni a nevét, így hívják, és kész. :-)
Nonci I 2009. 11. 26. 14:01
58
Fiona, nekem az jott le ( nem egyertelmuen), hogy egy kobor ujsagcikk volt az elso aki igy nevezte, es rajta ragadt...
Princess Fiona I 2009. 11. 26. 13:28
57
Nonci, köszi szépen a cikket, de valahogy nem találtam be azt, hogy Santa miért Santa - lehet, hogy nagyon gyagya vagyok... Pedig amúgy sok jó dolog van benne, de bevallom, ezt mégsem leltem....
szaniszló I 2009. 11. 26. 11:43
56
Piros- kék sálját mindenki lobogtatja, majd én megpróbálok mást is lóbálni, az legalább feltűnő lesz.
juli70 I 2009. 11. 26. 10:47
55
Akkor biztos láttalak már, legközelebb lobogtasd a piros-kék sáladat.
szaniszló I 2009. 11. 26. 10:45
54
Meccs előtt járok, de a perecesembernél szoktam megvenni a köpködnivalót.
juli70 I 2009. 11. 26. 10:43
53
Szaniszló és tényleg jársz a szotyi árus felé?
szaniszló I 2009. 11. 26. 10:40
52
Minden szinoníma tovább gazdagítja anyanyelvünket.
muca I 2009. 11. 26. 10:40
51
Mikulás-Jézuska-Télapó-Krampusz-Angyalka-Húsvétinyuszi márpedig van! Slussz-pász! Ha nem hiszed, gyere ki a hóra (ha lesz....), meggyőzlek! Onnan tudom ilyen tutira, mert mindig tesz a csukámba szaloncukrot-kismikulást-csokitojást (megyek az ombudsmanhoz, hátrányos helyzetű lévén: a 39-es csukámba kevesebb cucc fér, mint a lányom 42-es és a párom 44-es topánkáiba! :D), valamint a karácsonyfa alatt is mindig hagy nekem valami meglepit!! Tehát léteznek, irgum-burgum-mordizomadta!! Szezon után meg együtt velnesszelnek-fitnesszelnek-regenerálódnak, miközben szakmai továbbképzést nyújtanak egymásnak, élménybeszámolókkal........ :DD
juli70 I 2009. 11. 26. 10:39
50
Parsztdrazsénak ismerem nem baj?
szaniszló I 2009. 11. 26. 10:36
49
Egy kiló avas kolhozdrazsé (szotyi) megevése elég szigorú lenne.
juli70 I 2009. 11. 26. 10:33
48
Szaniszló milyen büntetést szeretnél egy szotyi árustól?
szaniszló I 2009. 11. 26. 10:22
47
Így jár aki nem olvas vissza. Kérem a büntetésemet!
macska I 2009. 11. 26. 10:15
46
A vállalati Mikulásnál én is felháborodtam amikor gyengéden meg fedett amiért még öt évesen stikában cumiztam öcsém cumiját .Elég hangosan akadtam ki :,Anyu !!! Ezt mért mondtátok meg neki ?!!!
juli70 I 2009. 11. 26. 10:14
45
Macska nem tudom, nem voltam még hústéti nyúl.
juli70 I 2009. 11. 26. 10:14
44
Szaniszló olvasd el a 15-öst.
macska I 2009. 11. 26. 10:12
43
Mér kockásat tojni könnyebb ? És a nagy képátmérő ?
szaniszló I 2009. 11. 26. 10:12
42
Kissrác az apjának: Két éve elmondtad nem a nyuszi hozza a pirostojást. Múlt évben hogy nem a mikulás hozza az ajándékot. Ha most az jön hogy dugás sincsen, inkább nem is akarom hallani!
Banya969 I 2009. 11. 26. 10:05
41
Na jó Gyurma megvígasztaltál, nem vonyítok tovább. :-)))
juli70 I 2009. 11. 26. 10:05
40
macska jó lesz húsvétra, nem kell a nyúlnak küzdenie vele:)))