Nincs olyan dohányos, aki ne akarta volna még abbahagyni káros szenvedélyét, de a dolog csak akkor működik, ha fejben is hajlandóak vagyunk abbahagyni. Sokszor éppen ez a legnehezebb, mert sokáig képesek vagyunk saját maguknak is hazudni. Folyamatosan.

"Még mindig nem tetted le a cigarettát? - kérdezik folyton a nagyszülők, ha hazalátogatunk, mi pedig egy aprócska szégyenpírral az arcunkon rázzuk a fejünket, hogy nem, még nem sikerült. Hát ez van. Pedig sokszor próbáltuk már. Legtöbbször különböző időpontokat jelöltünk meg a jövőben. Legoptimistább napjainkon a másnap reggelt, kevésbé bizakodó pillanatokban a soron következő hónapot, évszakot jelöltük meg, és persze ilyenkor, év vége felé előszeretettel ábrándoztunk azon, hogy január elsejétől hasznos tagjai leszünk a társadalomnak: abbahagyjuk a dohányzást.



Aztán ahogy közelednek ezek a kijelölt időpontok, egyre többet szívunk, mintha előre fel akarnánk tölteni a nikotinraktárainkat a nem dohányzó sanyarú időkre. És az időpont persze előbb-utóbb el is érkezik, amit mi kétféleképpen szoktunk megélni: elfelejtjük, hogy le akartunk szokni, vagy nem, mindenesetre valami nagyon fontos indok miatt későbbre halasztjuk a szabadulás időpontját. Indok pedig tulajdonképpen bármi lehet, egy aprócska magánéleti hullámvölgytől kezdve egy stresszes munkahelyi napig, a lényeg, hogy bármilyen kifogást viszonylag könnyen elő tudjunk húzni a kalapból.

Egy vérbeli dohányos ilyenkor kicsit szégyelli magát, de a következő napon újra - teljes szívével - hiszi, hogy majd jövő héten, jövő hónapban, jövő évben biztosan sikerülni fog, hiszen bármikor képes abbahagyni, csak még nem jött el az ideje. Utóbbiról szentül meg van győződve, de ha mélyen magába néz, maga is tudja, hogy csak a leszokástól való félelem miatt tartja a kezében újra és újra azt a szál cigarettát. Ezért is mondjuk: először fejben kell elkezdeni. Sajnos ez a legnehezebb.