Címkék: étel, desszert, keksz, zabpehely, lime
Zabpehelyből is lehet finom kekszet gyártaniWittner Lilla
A Női Lapozó szakácsnője nagyon egyszerű, lime-krémmel töltött kekszeket sütött. És ahogy ismerjük, biztosan elkészíti majd ennek a rágnivalónak a különböző verzióit is. Házilag, tejfölből előállított sajtkrémet használtam, mert sokkal sűrűbb, mint a boltiak, és simán elbírta a lime levét, sőt anélkül valószínűleg túl sűrű lett volna. Érdemes a kekszeket csak fogyasztás előtt megkenni a krémmel, hogy ne puhuljanak meg (nem mintha ez a mennyiség túl hosszú életű lenne, pikk-pakk el lehet tüntetni).HozzávalókA vajat keverőtálba teszem és kis teljesítményen, mikróban megolvasztom. Belekeverem a zabpelyhet és a cukrot, és pár percig állni hagyom, hogy a zabpehely megpuhuljon. Hozzáadom a tojást, a sütőport és a lisztet, majd simára keverem. A sütőt 180 fokra előmelegítem, és két tepsit kibélelek sütőpapírral. ![]() Egy teáskanállal halmokat teszek a tepsibe - eléggé szétfolynak, úgyhogy én csak 9-et raktam egybe, és kb. 12 perc alatt megsütöm őket. A megsült kekszeket rácsra rakom hűlni. A krémhez összekeverem a krémsajtot a cukorral és a lime levével, és megtöltöm vele a kihűlt kekszeket. 27 darab keksz lett belőle, jó sok krémmel.
A hozzászóláshoz be kell lépned. Amennyiben regisztrálni szeretnél, megteheted itt! Hirdetés |
hirdetés Belépés![]() Friss kommentekAnyósomnak most vettem ki egy könyvet a könyvt... Elza || 2010 || Már || 14.Egy másik topikban ezt írtam Lyliáról,amikor m... yudi || 2010 || Már || 14.Nagyanyáinkénál is jobb éléskamrát rendezünk be Egy másik topikban ezt írtam Lyliáról,amikor m... yudi || 2010 || Már || 14.Legforróbb témaLegfrissebb cikkekHírlevélSzavazásAjánlat
Receptajánló |
![[origo] Női Lapozó címlap](http://www.noilapozo.hu/templates/imgs/nl_logo.jpg)



zsebdög I 2009. 11. 23. 10:35
2
csocsesz, ha már állati eredetű dolgok (megfejelve a kristálycukorral) is vannak egy kajában, akkor csak nem olyan nagy baj az, ha egy egészséges hozzávalót is belecsempészel. meg lehet így is enni.
ezt a receptet simán lehetne fitnesz-módon is elkészíteni, aki odafigyel erre, az már a recept elolvasása közben "lefordította", hidd el.
csocsesz I 2009. 11. 20. 18:03
1
Mi értelme a zabpehelynek? A többi összetevő sem igazán fitnessz termék. A vaj 80%-a állati eredetű zsiradék. A cukrot, tojást és a lisztet azt hiszem nem kell bemutatni