Címkék: test, alternatívorvoslás, diagnózis, kínaidiagnosztika, teszt
A kínai diagnoszták már nem kóstolnak vizeletetNői Lapozó
Utolsó előtti fejezetéhez ért az alternatív állapotfelmérő módszereket összehasonlító sorozatunk: tesztalanyunk ezúttal a kínai diagnosztikát próbálta ki. Saját magáról itt sokkal kevesebbet tudott meg, mint az előző két helyen, viszont rengeteget tanult a test "szóra bírásának" kínai praktikáiról, amik közt a vizeletkóstolás is szerepel. Harmadik részéhez érkező alternatív állapotfelmérő sorozatunkat ezúttal az 1992 óta hazánkban praktizáló kínai orvosprofesszornál, dr. Yu Funiannál folytattuk. Bár a kínai gyógyászatról sok mindent megtudtam, várakozásommal ellentétben magamról - az íriszdiagnosztikán vagy a reflexológián szerzett információmennyiséghez képest - jóval kevesebbet. Lássuk, mire jutottunk.hirdetés Jin és jang Patinás budai épületben található Dr. Yu Funian hagyományos kínai magánrendelője, ahol egész kis csapat dolgozik a vezetése alatt. A rendelőben tisztaság és fegyelem: a recepciós arra hívja fel a figyelmünket, hogy amennyire lehet, hagyjuk kint az utcát, és ne csak a kabátunkat akasszuk fel a vállfákra, hanem a cipőnket levéve bújjunk bele a fehér papucsok egyikébe (a férfiaké barna színű). A páciensek közé ülve mi is várakozni kezdünk, az asztalon frissen lefőzött császártea gőzölög. Egy idősebb férfi, aki nem először jár itt - saját jó tapasztalatai miatt most fiát kísérte el a kínai doktorhoz - kedvesen arra biztat minket, igyunk a meleg gyógyteából, az szinte mindenre gyógyír, mert nem holmi utánzat, ezt egyenesen Kínából hozatják. "Igaz, hogy a rum hiányzik belőle" - viccelődik, mikor nyílik az ajtó, és sorra kerülünk. ![]() Dr. Yu Funian Arra kérem a doktort, magyarázza el, hogyan mérik fel pácienseik állapotát több évszázados módszereikkel, majd engem is vizsgáljon meg ugyanezen kritériumok szerint. A kínaiak szerint a természethez hasonlóan az emberi szervezetben is állandóan az ellentétes erők harca folyik, és attól függően, hogy melyik kerül ki győztesen, az határozza meg egészségünket vagy betegségeinket. A két fő erő a jin (passzív, hideg, nedves, nőies) és a jang (aktív, meleg, száraz, férfias). Ezek egyensúlya biztosítja az egészséget. "Érdemes már akkor elmenni állapotfelmérésre, mikor kicsit felborul ez a harmónia, még csak diszkomfort érzet van a testben, nem pedig fájdalom. A legjobb komputer ugyanis az ember, ő érzi a legjobban, mikor van szüksége orvosra" - kezd bele Dr. Yu Funian, aki a kínai orvoslás hagyományai szerint a műszerek nélküli diagnosztizálást négyfajta elemből állítja össze. Vizeletkóstolás? A diagnosztika második vizsgálata a páciens hangszínét figyeli, miközben az orvos az ízlelésére és a szaglására is hagyatkozik. Aki komoly szervi bajjal küzd, az gyenge, erőtlen hangon szólal meg, míg a magas vérnyomású ember erős hangon beszél. (Gyorsan végigfuttatom magamban a családtagjaimat, és be kell látnom, az alacsony vérnyomásúak mind csendes emberek). A szaglás-ízlelés viszont a háromezer éve fennálló hagyományos kínai orvoslásból is kezd kikopni, és nemcsak Magyarországon, de szép lassan Kínában is - hiszen a gyorsan elkészülő laboreredmények kiszorítják a diagnosztika e különleges elemét. "Több ezer évvel ezelőtt nem voltak modern gépek, az orvos ízleléssel és szaglással állapította meg például, ha cukros volt valakinek a vizelete, sőt, a széklet vagy a lehelet is szagmintául szolgált. Kínában még én is úgy tanítottam az orvoshallgatókat, hogy meg kellett kóstolniuk a vizeletet" - mesél a közelmúltról a Hagyományos Kínai Orvoslás Magyarországi Szövetségének elnöke. ![]() Az állapotfelmérés harmadik része az anamnézis felvétele, magyarul a kikérdezés. Mivel a kínaiak az embert a test-lélek egységében vizsgálják, a tünetekre mindig csak jelzésként tekintenek, kérdéseikkel célratörően mindig az okokat kutatják. Ezért néha furcsának ható dolgokat firtatnak, például azt, hogy mi a kedvenc étele, vagy hogy járt-e nemrég külföldön, például Afrikában? "Nem mindegy az sem, mióta van panasza, mert másképp kell kezelni az új és a régi betegségeket" - mondja a másfél évtizede magyarokat gyógyító orvos, aki szerint a gyógyítás szemszögéből semmi különbség nincs a kínai és a magyar ember között, hasonlóak a problémáik, a betegségeik, sőt az okok is. Ennek értelmében, ahogy az őshazában, úgy nálunk is sikeresen kezelnek különböző fájdalmakat, belgyógyászati, idegrendszeri, mozgásszervi betegségeket, nőgyógyászati panaszokat, gyermekbetegségeket, immunrendszeri problémákat és függőségeket. Végül, de nem utolsósorban következik a tapintás. Ezzel nem csak fájdalompontokat, hideg végtagokat, izzadást vagy a pulzust érzékelik, hanem csomókat vagy akár tumort is. "Ha én diagnosztizálok valakinél először ilyesmit, azonnal továbbküldöm műszeres vizsgálatokra, hiszen a kínai orvoslás sem mindenható, Kínában is a kórházakkal együttműködve dolgozunk." A pulzusvizsgálat viszont egészen különleges, a nyugatiaktól eltérő metódus, hiszen 28 fajtáját különböztetik meg, melyekből a szervek állapotára következtetnek. Mindezek után jöhet csak a gyógyítás akupunktúrával, köpölyözéssel, talpmasszázzsal, moxával, akupresszúrás masszázzsal és személyre szabott gyógynövénykúrával. Ön egészséges! Ezek után kíváncsian várom a doktor véleményét rólam, azt, hogy visszaköszönnek-e az előző két állapotfelmérésen hallottakkal az ő megállapításai. Azt mondja, mutassam az ínyemet, mert mintha kis sorvadást látna. Miközben felhúzom a szájszéleimet, biztosítom arról, hogy a fogaim a sajátjaim, és hogy csak a terhességem alatt vérzett néha fogmosáskor. Mindenesetre villámgyors trükköt mutat, amivel tíz évvel későbbre tolhatom fogaim elvesztését. Naponta kell a felső és alsó fogsoromat kis csattogtatással edzésben tartanom. Vadonatúj információ magamról. ![]() Aztán elkéri a jobb csuklómat, melyet kis párnácskán kell pihentetni, és három ujját rátéve percekig csak figyeli a pulzusomat. Közben ki kell nyújtanom a nyelvemet. "Kicsit vörös és kis lepedék is van rajta, de semmi komoly" - mondja rápillantva. Következik a bal csuklóm. "A két csuklón nem egyforma a pulzus, mert a test energiacsatornái, a meridiánok megoszlanak a két kéz között. Így más szerveket vizsgálunk a bal pulzussal, másokat a jobb pulzussal" - magyaráz Yu Funian doktor. Azt kérdezi, a szemem alatt elmosódott-e a festék, vagy önmagában sötétebb árnyalatú a bőr ott. Kérésére lehunyom a szemem, majd megnyugtat: némi energiahiány van a vesémben, de ha apámtól vagy nagyszüleimtől örököltem, semmi baj, és hogy megértsem, felhoz egy példát, ami nekem úgy hangzik, mint egy kínai mondás. "Ha egy fekete ember jön hozzám, nála nem probléma a fekete bőrszín, de ha magyar vagy kínai jönne fekete bőrszínnel, az már baj lenne." Rákérdez még a menstruációmra és a székletemre, aztán diagnózist mond. Megemlíti a pulzusom típusát - azt hiszem, kínaiul, mert semmit nem értek belőle -, ami kis feszültségről, a stressz jelenlétéről árulkodik, majd kiböki a bűvös szót: gyomor. Minden szervem rendben van, mondja, csupán a gyomromra vigyázzak kicsit jobban, mert a stressz elsőként ezt betegíti meg - ebben mintha összebeszélt volna az íriszdiagnosztával és a reflexológussal. A májamról, a tüdőmről és a légutaimról - azaz a további mumusokról - viszont semmit nem mond, pedig külön rá is kérdezek. "Gratulálok, ön egészséges!" - búcsúzik végül a kínai doktor, aki jóval kevesebb információval lát el, mint az előző két diagnoszta, viszont elsőként állít fel rólam igazán hízelgő diagnózist. Tapasztalata szerint egyébként kevesen jönnek hozzá így, állapotfelmérésre, mint én - inkább akkor jelentkeznek, amikor már baj van. Vagy ahogyan ő mondja: "Sajnos a legtöbben még mindig csak vezetik az autót, de soha nem vizsgáltatják meg szerelővel." (Köszönjük Dr. Yu Funian professzornak)
A hozzászóláshoz be kell lépned. Amennyiben regisztrálni szeretnél, megteheted itt! Hirdetés |
hirdetés BelépésFriss kommentekA nap fotója: 170 centivel született Gyönyörű ez a "kicsi" állat, megérdemelt voln... Gyurma || 2010 || Már || 10.A szexmegvonással büntető nő maga felett is ítélkezik Majdnem talált Fakki komám! Pilóta vagyok, utas... jano || 2010 || Már || 10.Ha munka nélkül maradtál: ezt nem árt tudnod! Linzi - nézzen utána - kellett kapnia egy határ... Gyurma || 2010 || Már || 10.Legforróbb témaLegfrissebb cikkekHírlevélSzavazásAjánlat
Receptajánló |
![[origo] Női Lapozó címlap](http://www.noilapozo.hu/templates/imgs/nl_logo.jpg)




Nonci I 2009. 11. 27. 15:16
13
persze...csak az jutott eszembe, hogy nehany eve meg nevettem anyamon, hogy sehova sem mert elindulni folyougyei miatt...mostmar en is hasonlo cipoben jarok, a multkor majdnem sirva fakadtam tehetetlensegemben, az ugyeim intezve Bp-n sehol sem volt lehetoseg pisilni...es hat eleg gaz, hogy mostmar ugy kell terveznem az utjaimat nekem is, hogy x idonkent beszervezzek egy-egy noi toalettet :)...es akkor ez meg csak egy aprosag...:(
zizi I 2009. 11. 26. 10:28
12
Nonci! Nem! Rugalmas vagyok! 37 éve csinálom. Éppen úgy élek mint bárki más, csak jobban oda kell figyelnem magamra. Semmiről nem maradok le, semmiben nem hátráltat a betegségem. Egyszer elképzeltem milyen lenne nem így élni, lehet elszaladna velem a ló,mert ez az állapot számomra egy örökös önkontroll, ami más helyzetekben is fegyelemre int!
zizi I 2009. 11. 26. 10:24
11
Figyelj Nonci! Nekem ez már az életem részévé vált. Én nagyon fegyelmezett cukorbeteg vagyok. De vannak olyanok is akik le....ják az egészet, aztán meg csodálkoznak, hogy megvakulnak, meg bekómálnak, stb. Azért ne legyünk már saját ellenségeink!! Szép napot!!!!
Nonci I 2009. 11. 26. 10:20
10
raadasul igy neked mindig kell egy biztos pont/hely a nap folyaman, ahol intezheted ugyeidet...
Nonci I 2009. 11. 26. 10:17
9
nem ertek hozza, de akkor neked eleg gazos lehet a cukorbetegseged....:(...nagyon sajnalom ( az ujjadat ;) )
zizi I 2009. 11. 26. 10:15
8
Igen Nonci ötször szúrom meg az ujjamat, hogy lássam mikor mennyi inzulint kell magamnak beadnom.
Nonci I 2009. 11. 26. 10:12
7
otszor?
zizi I 2009. 11. 19. 16:19
6
cateyes. Nem csoda ha nem érted. De én igen.Figyelj minden inzulinos cukorbetegnek van egy vércukormérő készüléke. Ahhoz vannak a tesztcsíkok. Én is mindennap ötször megszúrom az ujjamat, azt a kis vércsöppet rácsöppentem egy tesztcsíkra, majd behelyezem a készülékbe, és öt másodperc alatt kimutatja a vércukor szintet. Na erre ugye szaniszló kománk nagy bölcsen visszajelezte, hogy ugye testcsíkja a zebrának van.
Gyurma I 2009. 11. 19. 15:52
5
Szaniszló ((:: Édes élet..........
cateyes I 2009. 11. 19. 15:25
4
... micsoda? :-D
szaniszló I 2009. 11. 19. 13:21
3
Testcsíkja a zebrának van Édesem.
zizi I 2009. 11. 19. 13:17
2
Szaniszló Kománk, én saját magamat kóstolgatom!!! Hmm. sokszor nagyon édesnek tűnök, mármint a testcsíkom alapján.
szaniszló I 2009. 11. 19. 12:25
1
Diabetes mellitus. A mellitus latin szó, magyarul mézédes. Vajon miért?
Igen azért. Európai orvosok is szorgalmasan kostolgatták.