A fehér ing az a ruhadarab, amihez a legtöbbször nyúlunk, ha nincs ötletünk, hogy mit vegyünk fel, de pontosan ezért egy idő után unalmas lesz. Most olyan összeállításokat mutatunk, amiknek alapja a fehér ing, különböző kiegészítőkkel társítva azonban mégsem olyan sablonosak.
Mikor már nincs egy rongyunk sem, és tanácstalanul állunk a szerkény előtt, sokoldalúsága miatt rendszeresen húzzuk elő vészmegoldásként a fehér inget. Mindegy azonban, hogy alkalmi vagy lazább fazonú, egy idő után akkor is megunjuk - ekkor kerülnek elő a kardigánok, mellények és nyakláncok, hogy valamivel felrázzuk őket. A következőkben olyan összeállításokat mutatunk, melyekhez különböző szabású ingeket és különböző kiegészítőket választottunk, hogy megtörjük az unalmat.
A sokféle szabású ing közül kiválasztottunk egy sima, egyszerűt, egy mell alatt húzott, vékony anyagú, lezserebb darabot, egy mellnél ráncoltat és végül egy ráhajtással díszítettet. A legegyszerűbb fehér inggel kezdtük, amit a legkönnyebb feldobni néhány jól megválasztott kiegészítővel, mivel nem zavarnak meg ráncolások és egyéb díszítések. Ez a rózsaszín átkötős kardigán remekül ellensúlyozza az ing férfias ridegségét, és egy kis színt visz bele, aminek köszönhetően egy igazán nőies összeállítás jön létre, amire még ráerősít a szintén pink rózsakitűző is.
Fehér ing: Mexx
rózsaszín kardigán: Replay
rózsaszín rózsa: Bijou Brigitte
fekete nyaklánc: Bijou Brigitte
fekete-ezüst karkötő: Király Bizsu

Mindehhez választottuk a vékony, több szálból álló fekete kis nyakláncot, ami ellensúlyozza a túlzott csajosságot, és egy kis eleganciát visz az összképbe. Ebben a formában ezt az összeállítást fiatalos nőknek ajánljuk, akik nem riadnak vissza az erőteljes színektől, de természetesen nem ennyire feltűnő árnyalatban mindenkinek jó választás.
Franciás lett a lezser törtfehérEz az ing lenszerű anyagával, felhajtott ujjával és törtfehér színével kicsit kilóg a sorból, nyoma sincs benne az alkalmi jellegnek, éppen ezért sokkal lezserebb lányoknak ajánljuk. A mell alatti húzást egy velúr masnis övvel emeltük ki, ami egyben a melleket is kihangsúlyozza, hozzá pedig egy fekete-fehér
kendőt kötöttünk lazán a nyakba.
Vékony, mellben húzott ing: Springfield
fekete-fehér kendő: Bijou Brigitte
masnis velúr öv: Jackpot

Mivel a kendőhöz még az
öv is felkerült a derékról, ezért a nyaklánc már túl sok lett volna, így attól eltekintettünk. Összességében az egész összeállítás egyfajta franciás sikket sugároz, ami rövid felsőtestű lányoknak nagyon jó választás, mivel a mell alatti húzástól egyenesen bővül az ing egészen combközépig, megnyújtva ezzel az alakot.
Alkalmi a visszafogott fehérbőlIgen rendhagyó lett ez az összeállítás, aminek alapja a ráhajtásos fehér ing, ami az őszi trendek tükrében egy visszafogott, de igazán alkalmi darab. Ehhez a sima inghez egyszerűen vettünk egy nagyméretű kendőt, amit a hátunkra terítettünk, és a végeit hátul, a hátunkon megkötöttünk, ezzel olyan hatást értünk el, mintha egy bolerót viselnénk. A kendő ezüstösen csillog, ehhez jön még a virágfüzér-
bross - így együtt pedig igazán elegáns összeállítás.
Fehér ing: Gas
ezüst kendő: Jackpot
ezüst-szürke bross: Bijou Brigitte
ezüstös köves karkötő: Furla

A bross mérete és fenti elhelyezése miatt helyettesíti a nyakláncot, karkötőnek pedig egy visszafogott, kevésbé feltűnő, de igazán szép darabot választottunk. Nagyon oda kell figyelni arra, hogy milyen kendőt választunk, ugyanis könnyen öreges hatást érhetünk el velük, ezért inkább az egyszínű vagy csillogó anyagokat keressük.
Klasszikus a ráncosbólAz egyik legklasszikusabb összeállítás ez a mellnél ráncolt ing, ami alá egy vékony bordó topot vettünk. Arra kell figyelni ilyenkor, hogy ha az ing alá veszünk egy felsőt, gomboljuk ki mell alattig az inget, mert különben úgy fog tűnni, mintha véletlenül lógna ki a top. Hasközépig sem szabad azonban kinyitni, mert akkor olyan, mintha nem öltöztünk volna fel rendesen.
Fehér ing: Espirit
bordó top: Mexx
fekete köves nyaklánc: Furla

A mellnél ráncolt ingek kihangsúlyozzák a melleket, mindazonáltal nagyon nőiesek, ezért választottuk hozzá a csipkés szegélyű bordó topot, ami még jobban ráerősít erre. Ezekhez nagy méretű, fekete, kétsoros nyakláncot társítottunk, ami illik a nőies összképbe és feltűnőségével ellensúlyozza az apró kis részleteket. Idősebb nőknek jó választás, hiszen alapjában nincs benne semmi merész - persze ez attól is függ, hogy milyen nyakláncot és mennyire dekoltált felsőt veszünk fel hozzá.
Összes komment megtekintése! (20)
Az utolsó 20 komment:
szupermami I 2009. 11. 04. 16:09
20
daya, téged jó olvasni :)
szupermami I 2009. 11. 04. 16:07
19
Bevallom, egyetlen fehér ingem sincs. Azért olvastam bele a hozzászólásokba, mert azt hittem, csak én vagyok elégedetlen a cikkel. Bocsi...
Mamszi I 2009. 10. 28. 23:14
18
Kedves Cat, eléggé öreg vagyok már, de ezeket kikérem magamnak ! A betűrést főként az alkalmiként aposztrofáltnál nem értem, szerintem eléggé stilustalan. Na, nem, mint, ha többi annyira stilusos lenne !
Cat I 2009. 10. 28. 23:00
17
Hát, ezek elég öregesek és unalmasak. A fehér amúgy sem a szívem csücske.
dittikee I 2009. 10. 28. 22:19
16
Reméltem,hogy találok olyat is,amit az én munkahelyemen is föl lehet venni,de sajna nálunk csak a fekete gatyó,fehér felső,ing(blúz) a megengedett.A színes mellények valahogy nem.De azért már megint ezt a vékonyka,fejnélküli modellt használták szemléltetésnek.Nem a legjobb. :))
Abdab I 2009. 10. 28. 16:08
15
Nagyon szokatlan nekem az ingek betűrése, bár lehet, hogy csak én vagyok földönkívüli. Tény, hogy egyre gyakrabban látom az utcán. Szerintem nem szokom rá, az én felsőtestemet nem feltétlenül kellene tovább rövidíteni optikailag. :)
Lucgizi I 2009. 10. 28. 15:16
14
Köszi Daya! Még nyáron elvagyok, de ahogy hűl az idő, egyre bénábbnak érzem magam :) Legalább tudatosan tudok választani a tanácsaid alapján :) Nem kell divatbemutatót tartani magamnak a tükör előtt. Köszönöm!
daya I 2009. 10. 28. 15:10
13
Lucgizi: Én csak 5-tel:) De pici és vékony vagyok... és csak annyit értek hozzá, amennyire van szemem és szépérzékem (nem tanultam). Tipp ilyenkor, hogy felsőtestet optikailag nyújtani kell, de vigyázva arra, hogy a lábakat ne rövidítse túlságosan:) Vagyis kicsit nyújtott fazonú felső, ami sötétebb színű, mélyen V kivágású... amit egy alá vett garbóval, toppal lehet diszkrétté tenni. Rövid ujjú kifejezetten szélesít, helyette japán ujj, háromnegyedes vagy hosszú. A felső váll része attól függ, hogy széles, csapott vagy mellhez képest keskeny-e. Ha nyújtott fazonú a felső, de nem hosszú a láb, akkor magassarkúval vissza lehet rakni, ami el lett csalva a felsőtestnek.
Lucgizi I 2009. 10. 28. 14:59
12
Daya: Tanácsot kérek, mert ezek szerint értesz hozzá... mit vegyek fel? Mindig NDK-s úszónőnek érzem magam, felül 15 cm-vel erősebb vagyok, mint csípőben :S
zizi I 2009. 10. 28. 14:00
11
Nekem az első fotón a fehér mályvaszínű összeállítás tetszik, de akkor még jobban tetszene, ha látnánk a viselőjét is.Ezek a fantomfotók, miért nincs fejük, itt nincs semmi olyan dolog, amiért rejtegetni kellene az arcot. Nem értem.
daya I 2009. 10. 28. 13:54
10
Lucgizi: A fehér ing eleve erősít... Az itt bemutatottak közül csak az utolsónál nem dobtak rá erre még eggyel... A kendős kifejezetten csapott vállakat csinál és növeli a melleket... A többi egyébként olyannak állhat jól aki relatív nagyseggű és vékonyka felsőtestű. Őket arányossá teszi.
Lucgizi I 2009. 10. 28. 13:50
9
Daya! Azt hittem csak engem csap be a szemem, amikor a javasolt ingviseletet kifejezetten \"kövérítőnek\" láttam.
daya I 2009. 10. 28. 13:25
8
Nem igazán tetszenek az összeállítások. Az első ing még jó lenne, de a választott puffos rövid ujjú kardigán miatt iszonyúan szélesít optikailag mell részen. Én mellényt választottam volna hozzá. A másodikról nekem egy növekvő pocakú kismama ugrik be... A harmadik elmegy, bár nekem nem stílusom és az így megkötött kendőben mindent lehet csak mozogni nem. A negyedik egész jó lenne, csak sokallom a toppot és a vastag láncot együtt, valamint a fehér ingek 90%-án átlátszana a piros topp, ami meg kifejezetten ronda.
Lucgizi I 2009. 10. 28. 12:37
7
Nem szeretem felhajtva a blúzok (ingek) gallérját :)
sayadina I 2009. 10. 28. 12:25
6
A legutolsó modell - mármint csak a blúz! - egészen jó. Fazonban passzol az ízlésemhez. Az a nagyszemű gyöngysor viszont nem kellene, egy vékony és rövid aranyláncon kívül semmit sem viselek el a nyakamban...
Lucgizi I 2009. 10. 28. 11:59
5
hehe :))) Azért most megjelent lelki szemeim előtt a kigyúrt pasi nyakában a többkilós vastag aranylánc helyett bizsuval :)))
Firstlady I 2009. 10. 28. 11:55
4
Reméljük, hogy még csak nem láttad, és mi sem! :-)
Lucgizi I 2009. 10. 28. 11:48
3
Firstlady! Metroszexualitás ide vagy oda: azért a férfiak még nem hordanak nagyszemű bizsu nyakláncokat (vagy még csak nem láttam?) :))))
Firstlady I 2009. 10. 28. 11:42
2
Gizi, mivel nem látjuk a fejét (ismét), így nem tudjuk biztosan, hogy nő-e az illető. :)
Lucgizi I 2009. 10. 28. 11:41
1
Én azt hittem, hogy inget a férfiak hordanak... nőknél nem blúznak hívják?