Címkék: család, kapcsolat, rabszolga, csicska
Tehetetlenek a hatóságok a rabszolgatartókkal szembenSzabó Fruzsina
Hajléktalanszállókból és idősek otthonából csábítják magukhoz a legtöbb idős, szenvedélybeteg, magányosan élő embert a "csicskatartó" családok. Ők azok, akik rabszolgaként, embertelen körülmények között dolgoztatják a hozzájuk kerülő nőket és férfiakat. A hatóságok egyelőre nem tudnak mit kezdeni a jelenséggel. "Engem ő 2008 júniusa óta heti rendszerességgel… arcon ütött a tenyerével, amitől az arcom piros lett, de ezek a sérülések nem voltak komolyak, és az esetek után mindig bocsánatot kért tőlem…ezek a pofonok heti két-három alkalommal történtek… egy alkalommal arcon ütött, de ököllel, de az is csak könnyebb sérülést okozott, orvosnál egyik alkalommal sem voltam. Amikor idekerültem, önként átadtam nekik a személyi igazolványomat, azonban a nyugdíjamat mindig én vettem fel, mert ilyenkor mindig visszaadta a személyi igazolványomat. 2008 júniusától minden hónapban kölcsönkért belőle huszonötezer forintot, mert lovat akart venni. Én valamelyik nap mondtam neki, hogy hozza vissza a személyi igazolványomat és a bankkártyámat, valamint a TB kártyát és a lakcímkártyámat. Nem hozta." Ez csak egy a Magyarországon, rabszolgasorban élő emberek sokszor zavaros, "gazdáikat" felmentő rendőrségi vallomások közül.hirdetés Idén szeptemberben egy 68 éves férfi kért segítséget a Békés megyei Újkígyóson - azt állította, saját lánya eladta őt egy helyi családnak, amely rabszolgaként, ingyen dolgoztatta őt. Feladata az állatok gondozása volt, a hajnaltól késő estig tartó munkáért cserébe napi egyszeri étkezést kapott, valamint szállást - az istállóban, a lovak között. Hasonló a története annak a gyulai férfinak, aki néhány hete, egy lakodalom zűrzavarát kihasználva szökött el szarvasi fogva tartóitól. Az ötvenes éveiben járó férfit nemcsak ingyen dolgoztatták, hanem többször meg is kínozták. Jelenleg olyan helyen bujkál, ahol - reményei szerint - egykori gazdái nem találnak rá. Csak Szarvason százhúszan Csicska. Ezt a börtönszlengből átvett kifejezést használják azokra az emberekre, akiket tehetős vagy éppen kevésbé tehetős családok vesznek magukhoz, hogy aztán nyugdíjukat, szociális juttatásaikat elszedve tőlük, embertelen körülmények között dolgoztassák őket, sok esetben teljesen elvágva a külvilágtól, élelem nélkül. Szakemberek szerint országszerte több mint ezer ember élhet rabszolgasorban, Babák Mihály polgármester információi szerint csak Szarvason mintegy százhúsz olyan férfiről és nőről tudnak, akiket nagy valószínűséggel csicskaként tartanak. Az elmúlt pár évben erről a környékről tizenkét embert menekítettek ki, és helyeztek el hozzátartozóknál vagy szociális intézményekben. ![]() "Változó, hogy kit miért tart szolgaként egy család" - mondja Szebellédi Zoltán, Újkígyós polgármestere. A település vezetője szerint a csicskatartók nem csupán ingyen munkaerőt keresnek, fontos tényező az így elvehető nyugdíj és segély összege is. "Olyan esettel is találkoztam már, hogy egy férfival olyan papírt írattak alá, hogy megvették tőle a tanányáját, és ki is fizették az árát. Ezzel pár perc alatt mindenéből kiforgatták" - teszi hozzá. Így lett az elmúlt években óriási üzlet a csicskatartás: befektetés szinte semmi, viszont a testileg és lelkileg összetört emberek akár hosszú évekig biztosítják a munkaerőt, és persze a pénzt. Szarvason arra figyeltek fel a helyiek, hogy van, aki egyszerre több bankkártyáról vesz le pénzt a nyugdíjfizetés napján, máshol a szomszédok vették észre, hogy bizonyos házakhoz kétszer jön a postás. A magyarázat egyszerű: az illető által foglalkoztatott csicskák és a család idősebb tagjainak nyugdíja együttvéve olyan összeg, amelyet egyszerre nem kézbesíthet a postás. Könnyű behálózni az idős, magányos embereket Idősek otthonából, szociális intézményekből és hajléktalanszállókból csalják ki leggyakrabban leendő csicskáikat a családok - így rendszerint ötvenen felüli, család és munka nélkül élő, gyakran szenvedélybeteg férfiak és nők kerülnek a hálójukba. Kozma Zoltán klinikai szakpszichológus szerint ezeknek az embereknek a többsége már nem képes önálló életvezetésre, nem tudják megvédeni magukat, képviselni a saját érdekeiket. "Ezt használják ki a csicskatartók" - mondja a szakember, aki úgy véli, csak azok kerülhetnek ilyen helyzetbe, akik már elvesztették emberi kapcsolataikat, akik mögött sem rokonok, sem barátok nem állnak. "Számukra az egy reménysugár, ha jön egy család, amely munkát, élelmet és szállást ígér. Abban a helyzetben ugyanis ez tűnik a legjobb megoldásnak. Ezek a magányos emberek így ugyan szeretethez nem jutnak, de legalább mindennapi kapcsolatban vannak másokkal, úgy érezhetik, hogy tartoznak valahova" - magyarázza Kozma Zoltán. A közelmúltban elszökött emberek elmesélése szerint érkezésük után azonnal elvették tőlük személyi irataikat, aláíratták velük a nyugdíj átvételére szóló felhatalmazást, vagy csak egyszerűen elkérték a bankkártyájukat. Ezután dolgozniuk kellett napi tíz-tizenkét órát - a nők és az idősebbek háztartási, ház körüli munkát végeztek, az erősebb férfiak pedig az állatok mellett, építkezéseken vagy a mezőgazdaságban segítettek. Nem tudnak szabadulni "A feltehetően csicskatartó családok persze mindig azt mondják, hogy szánalomból, felebaráti szeretetből veszik magukhoz ezeket az embereket. Állítják, hogy nem szedik el a pénzüket, és hogy szó sincs kötelező munkáról" - mondja egy neve elhallgatását kérő szociális munkás. A férfi az elmúlt években három olyan asszonnyal is találkozott, akik szolgaként éltek. "Az általam ismert esetek többnyire apró, alig pár száz lakosú településeken történtek, ahol mindenki névről ismeri egymást, és azonnal feltűnik az idegen. Mindenki jól tudta, hogy mi folyik az egyik portán, mégsem szólt senki. Amikor utólag kérdőre vontam a szomszédokat, azt mondták, féltek feljelentést tenni" - magyarázza. Igaz, a feljelentés, sőt a csicskatartók elleni razzia sem vezet mindig célra: egy nyári szarvasi akció során huszonhat olyan személyt vittek be a helyi rendőrségre, akiknél felmerült annak a gyanúja, hogy nem szabad akaratukból tartózkodtak annál a háznál vagy tanyán, ahol megtalálták őket. A többség azonban ezt tagadta, sőt néhányan visszavonták korábbi terhelő vallomásukat. Ahogy az azóta kiszabadult, Újkígyóson és Szarvason fogva tartott két férfi sem tett feljelentést. A Női Lapozó által megkérdezettek több olyan esetről is tudnak, amikor a rabszolgasorban élő idős embert kimentették, és szociális otthonban helyezték el, betegségeit kezelték, ő azonban időről időre visszatért csicskatartóihoz. A hírek szerint Medgyesegyházán évekkel ezelőtt egy nyolcvanéves nő bukkant fel egy családban, és bár rendszeresen elvették tőle a nyugdíját, mégsem fogadta el az önkormányzat által felkínált helyet az idősek otthonában. Azt mondta, nem hozzá hasonló öregek között, hanem családban akar élni. Még akkor is, ha embertelen körülmények és bántalmazás várja őt. Modern kori rabszolgaság - másholA pszichológus szerint a rabszolgasorban tartott emberek egy része örül, hogy állandóság van körülötte, és nem is változtat a helyzetén. Vannak azonban olyanok, akik lelkileg kicsit erőre kapnak, és mivel elegük lesz a körülményekből, a bánásmódból, kitörnek ebből a világból. "Viszont ők rendszerint nagyon félnek a korábbi fogva tartóiktól, akik gyakran fenyegetik is őket, hogy ellátják a bajukat, ha bárkinek is szólnak arról, ami történt velük. Ezért ha nem elkerülhetetlen, nem fordulnak a rendőrséghez" - teszi hozzá a szociális munkás. Nem tudják büntetni a csicskatartókat Így, mivel a szolgaként tartott emberek nem vallanak, a csicskatartók büntetlenül élhetnek tovább, pedig a személyi szabadság korlátozása ilyen esetekben büntetendő. "Erről az oldalról azonban nehezen lehet megfogni ezt a jelenséget, hiszen sokan azt állítják, hogy önszántukból költöztek arra a tanyára, abba a házba. Éppen ezért a hatóságoknak össze kellene fogniuk, mert például az adózás és a munkaügy felől könnyebben meg lehetne fogni a csicskatartókat, hiszen ilyen jogsértések bizonyíthatóan történnek" - mondja Szebellédi Zoltán. ![]() A polgármester szerint ugyanakkor a szociális ellátórendszernek és a családoknak is fontos szerepe lehetne a csicskatartás megfékezésében: "A családok ügyét kellene a középpontba állítani, anyagi és egyéb segítséget nyújtani nekik - mondja. - Hiszen ha minden család egészségesen működne, ahol lenne helye az idős, sokszor beteg nagyszülőknek, az elvált férfiaknak is, akkor nem kellene többé ezzel a problémával foglalkoznunk, és nem lennének többé olyan emberek, akiket ki kell menekíteni csicskatartóik közül."
A hozzászóláshoz be kell lépned. Amennyiben regisztrálni szeretnél, megteheted itt! Hirdetés |
hirdetés Belépés![]() Friss kommentekSzerintem érthető a történet. Először volt a... Szandiu || 2010 || Már || 12.Labancz Lilla, ha átmegy a hídon Huhh, én meg Budára nem megyek, ha nem muszáj. ... Szandiu || 2010 || Már || 12.Sandra Bullock nyilvános idétlenkedései Lehet, hogy használ botoxot, de az sem megoldás ... Szandiu || 2010 || Már || 12.Legforróbb témaLegfrissebb cikkekHírlevélSzavazásAjánlat
Receptajánló |
![[origo] Női Lapozó címlap](http://www.noilapozo.hu/templates/imgs/nl_logo.jpg)




Összes komment megtekintése! (49)
Az utolsó 20 komment:
cateyes I 2009. 11. 04. 14:20
49
"A hírek szerint Medgyesegyházán évekkel ezelőtt egy nyolcvanéves nő bukkant fel egy családban, és bár rendszeresen elvették tőle a nyugdíját, mégsem fogadta el az önkormányzat által felkínált helyet az idősek otthonában. Azt mondta, nem hozzá hasonló öregek között, hanem családban akar élni. Még akkor is, ha embertelen körülmények és bántalmazás várja őt." Na aki idióta, az meg megérdemli...
cateyes I 2009. 11. 04. 14:18
48
Hol lehet lovat venni 25.000 Ft-ért?
Linzi I 2009. 10. 24. 00:37
47
Az ilyen embereken a legtöbbet a család segithet ,de sajnos sokszor cserbenhagyják azt akivel sok gond probléma van.Én sajnálnám a tesómat ,nem tudnám megtenni.Ha nagy ritkán nemtudok elmenni ,akkor szólok a fiamnak ,és elmegy,megnézi minden rendben van-e .Sok idöt és energiát kell az ilyen sérült emberekre szánni,ha szeretnénk valamit elérni ,talán évekbe telik.Kell hozzá egy nagycsomó szeretet ,és olyan család aki megérti, hogy a tesómat nem hagyhatom még akkor sem ha elmult 50 .Evijja szorítok hogy minden rendben menjen.!
alenkis I 2009. 10. 21. 21:55
46
Ezer? Biztosan csak ezer?
Úgy tűnik, mintha naponta több sejlene fel.
Ezer?
Mamszi I 2009. 10. 21. 13:43
45
Már nagyon jár az agyam! Kert van ? Lehetne olyan kiskerti művelést csinálni, amiből az élelmezésüket is megtámogathatnák. Az is segítség, ha nem kell megvenni, nem ?
bara I 2009. 10. 21. 13:15
44
én biztosan valamilyen szervezetet keresnék fel,azzal kötnék egy szerződést,melybe belefoglalnám a felhasználhatóságot és egy végső dátumot.így elkerülhető,talán,hogy visszaélés legyen a dologból.majd,ha minden rendben,akkor a szerződést lehet hosszabbítani.
az nagy lutri,hogy az ember idegennek csupa jószándékból átadja az ingatlan használati jogát.sajnos,soha nem lehet tudni.
mi minden évben kétszer,tavasszal és ősszel selejtezünk.a kiválogatott ruhákat,ágynemű huzatokat,törölközőket elviszem a nagycsaládosok szervezetéhez.ők elsősorban természetesen a nagycsaládosokat támogatják,de aztán jönnek az idősek.biztos megtalálják a rászorulókat.
Lucgizi I 2009. 10. 21. 13:12
43
Nem bizony! Sőt szerintem a ruhanemű is jól fog jönni! Valami ilyen megfontolásból pakoltam el egy zsáknyi ruhát, de nem igazán tudtam "kinek adni" :)
Gyurma I 2009. 10. 21. 13:09
42
Evijja - és akkor ez lesz a mi karácsonyi ajándékunk......nem is hangzik rosszul!
evijja I 2009. 10. 21. 12:58
41
Hoppá eltűnt a HSZ-em
Na újra! Rendben csajok, csak egy pár nap és az ügyvédem összerakja, milyen formában a legjobb, sajna ma már adakozni is nehéz, de nem lehetelen! Sok szervezet és magán személy is megkeresett már a felajánlásommal kapcsolatban...szóval most ezügyben van egy kis káosz, írok nektek, hogy hol tartunk, amikor már tartunk valahol, és biztosan jól fonak jönni a takarók ágyneműk...stb.
Gyurma I 2009. 10. 21. 12:23
40
Na lányok, akkor fogjatok össze, meg lehetne csinálni, mi adunk amit tudunk, ágyneműt, takarót, régi bútort......szerintetek?
Mamszi I 2009. 10. 21. 12:08
39
Evijja, most olvastam át, amit a házadról írtál ! Fantasztikus vagy ! Vannak lakóotthonok fiatalok számára, amire Te gondolsz, az is lakóotthon, de idősek számára ! A szociális szférában dolgozom, ha gondolod, nagyon szívesen segítek.
Mamszi I 2009. 10. 21. 12:04
38
Panelban lakom, a tizediken. Van egy kis vacok a liftház mellett. sok éve már, hogy ott lakott egy idős bácsi. Úgy ismerkedtünk meg, hogy mentem haza és leszólt a lépcsőről, elsőre szívbajt kaptam tőle, és elmondta, hogy keresett az egyik szomszédnőm és mit üzent. Annyira aranyos volt, hogy a maradék levest felvittem neki. A gondnoknőnek elmondtam másnap és azt is, hogy, ha az öreg akarna valamit segíteni a ház körül, akkor hagyja. Pár nap alatt teljesen bedolgozta magát. Apróbb dolgokat megtett, kukát húzott, havat sepert, kapott érte meleg ruhát, ételt ( szerintem az egyik özvegynél fürdött és.. , de, hát .. felnőtt emberek ). Szerintem nagyon jól működött a dolog, amíg a ház " előkelőségeinek " fel nem tűnt és ki nem tört a botrány. Kapuzár-csere, hatóság, minden. Amit én kaptam !! Ezek után indult be a narkózás nálunk, minden évben volt halott tini a lépcsőházban, volt úgy, hogy a lépcsőn elterülő belőtt srácok között lépdelve mentem haza, ez már sokkal kevésbé zavarta őket, mint az a szegény, aranyos öreg ember.
bara I 2009. 10. 21. 11:53
37
van az utcánkban egy alkesz,a józsi.elég romos a kecója.jövedelme nulla.viszont dolgos.a szemben lévő idős házaspár eteti,mos rá,fizeti a villanyszámláját és a vízet.józsi cserébe rendben tartja a veteményest és minden munkát megcsinál a ház körül.nálunk is szokott órabérért kapirgálni a kertben.nagyon bírom,mert jó ember,de ha az a család nem lenne,éhenhalna.
józsi nem kimondottan egy jóvágású legény.egyszer lányom kinézett az ablakon ,meglátta,és áhitattal a hangjában közölte,szeretem a józsit.
evijja I 2009. 10. 21. 11:43
36
Gyurma a felháborodás megvolt, de úgy maradt minden. A felajánlásom meg igen elhamarkodott volt ebben a formában, mert rengetegen jelentkeztek és nagyon elterjedt és már már nem is tudom mit tegyek és kinek adjam és ajajaj lett az egész...Na de majd csak kialakul...az ügyvédem is dolgozik rajta, hogy milyen formában a legjobb. Ugródeszkának szeretném felajánlani, nem azért hogy valaki beköltözzön örökre, hanem hogy többen kaphassanak lehetőséget! De nem egyszerű az biztos!
Mamszi I 2009. 10. 21. 11:42
35
A kórházban az van, hogy, akit a bácsi legközelebbi hozzátartozóként jelöl meg, az megtilthatja az orvosoknak, hogy bárkinek bármit mondjanak. Mi sem figyelünk már a bácsira, mert senkinek sem hiányzik, hogy az utcán nekitámadjon mindenféle rágalmakkal. Azok, akik régebben még főtt ételt is vittek neki, most már a köszönését sem fogadják, mert ilyen jelenetek után inkább kikerülik. A nő nagyon okosan manipulálja őt. Tudtommal nem vette el, de neki ajándékozott mindent, a pénzét pedig közösen vették fel és azután eltűnt. Mivel nincs gyámság alatt azt csinál, amit akar. Eleinte próbálkoztunk a családsegítőnél, de észbe kapott a nő és a meghallgatáskor a bácsit toppon volt, tehát nem volt indok korlátozó intézkedést hozni. Van egy természetes időskori paranoia, ami kis mértékben nem zavaró, ezért gyanakvóak általában az idősek. Ez a nő remekül tudja ezt befolyásolni.
Gyurma I 2009. 10. 21. 11:30
34
Mamszi - a bácsi ha nem vette el a nőt, akkor a nőnek nincs joga semmit letiltani, ha igen akkor baj van. De látod, Ti is figyeltek erre a bácsira, és nem néztétek tétlenül mi történik. Persze akarata ellenére senkit nem lehet megmenteni.
Mamszi I 2009. 10. 21. 11:22
33
A hatóságok védelmében mondom el a házunkban folyamatban lévő történetet. Adva van egy idős házaspár, gyermek nélkül. Van egy távoli unokahúga az asszonynak, évek óta nem látni. Az asszony meghal. A 80-on túli bácsit a környezete segíti, de ő távolságtartó. Egyszer egy fiatal nővel érkezik haza, aki ott is alszik időnként. A bácsi agresszívvé válik a környezetével, gyanúsítgatja őket, kiderül, hogy eltűntek az értékei, a több bankban lévő számláiról felvették a pénzt. A bácsi mindenkit vádol, csak a fiatal nőt nem. A közös képviselőnek valami nem stimmel, ezért utánajár és kiderül, hogy a lakás már a fiatal nő nevén van. A bácsi azóta hol kórházban van, hol otthon, ha kórházban van, akkor a fiatal nő minden infót letilt. Például nem jól zárta be az ajtót, csak a rácsot. Az ajtó kinyílt és egész hétvégén csapkodta a huzat. Ez többször megtörtént. ilyen helyzetben - régen - a közös képviselő intézkedett. Most nem tud, mert a nő miatt nem adnak a kórházak felvilágosítást. A bácsi, ha még él, valamelyik elfekvőben végzi, mert már többször azért volt kórházban, mert kiszáradt, elszédült és elesett - vagy nem.
Nos, ki szólhat abba bele, hogy egy teljes jogú felnőtt állampolgár hogyan teszi tönkre az életét ?
A hajléktalan rabszolgákra egy mondatot : a biztos rossz még mindig jobb, mint a bizonytalan jó.
Gyurma I 2009. 10. 21. 11:03
32
Azért van egy pont szerintem amikor már a fásultságtól nem nagyon keresik a kitörési pontokat, és segítség nélkül nem boldogulnak. Pár hete a tv-ben láttam egy hasonló esetet, a bácsi azt mesélte, hogy hogy úgy megszokták verni, hogy meg sem merte volna kockáztatni a szökést. Nem tudom, biztos nem fekete és fehér, de, hogy nagyon nehéz az biztos. Én még mindig megkérdezem, hogy a környezet miért nem érzi felelősnek magát kicsit sem?
szaniszló I 2009. 10. 21. 10:07
31
Nem tartják láncon őket, legalábbis gondolom nem ez a jellemző. Azért nem szöknek el mert nincs jobb lehetőségük.
Gyurma I 2009. 10. 21. 10:00
30
Szaniszló - amit írsz érdekes, de a koszt+kvártély az rendes ételt és szállást jelent - nem kenyéren, vízen a sufniban vagy az ólban meghúzva magukat.