Címkék: étel, vegetáriánus, húsevő, csoport
Húsevők és vegetáriánusok felesleges csatározásaiSzijjártó Linda, pszichológus
Szapuljuk egymást, újabb és újabb bizonyítékok minket igazoló zászlóit lobogtatva, lassacskán kettészakítva az emberiséget. A vegák és a húsevők közti ellentét pedig örök, a vélemények rendíthetetlenek. De csak kevesen vállalkoznak a feladatra, hogy tisztázzák magukban érzéseiket. hirdetés Mikor az első ember úgy döntött, ő bizony nem vesz magához állati eredetű táplálékot, rengeteg kapcsolatot maga alá temető lavinát indított el. A vegetáriánusok nagy feladatot vállaltak magukra azzal, hogy saját elképzeléseiket megvalósítva a mások közül kirívó táplálkozási szokások mellett tették le voksukat, és önkéntelenül bár, de céltáblájává váltak az ellenkező tábornak. "Már évek óta nem eszem húst. Egyszerűen nem kívánom, és nem is tartom egészségesnek. A családom szerencsére imádja a vega konyhámat. Mégis, lépten-nyomon rajtunk gúnyolódó, minket szidó ismerősökbe botlunk. Mi baj van velünk, vegákkal? Szerintem azok élnek óriási tévedésben, akik nyakra-főre pörköltet és rántott húst esznek, csak mérgezik a szeretteiket - meséli egy vega anyuka. - A fejemhez vágják, hogy felelőtlen anya vagyok, csúfolják a fiam az óvodában. Elegem van! Hagyjanak már élni!" hirdetés hirdetés A közösség kovásza Nagy ritkán, ha homályosan is, de felötlik bennünk a kérdés és az önmaga után vonszolt kétség: lehet, hogy évtizedek óta csupán azon eddzük karmainkat, hogy másoknak mi van a tányérján? Szabad felfortyanni, dühödt, agresszív indulatokkal vagdalózni, énünket a tagadás pajzsával védeni, értelmet próbálva adni a már-már nevetséges csatározásnak, de lássuk be: mindez értelmetlen. Az egyik csapat lerágcsálózza, fűzabálónak és ostobának titulálja az őt éppúgy lenéző, tudatlannak és "öngyilkos" szokásokkal megáldottnak tekintő, valójában azonban tőle vajmi kevéssé különböző társait. Hiszen az alap, hogy előítéletekkel rendelkező emberek vagyunk, mégis közös. ![]() A rengeteg pro és kontra közt, az egymás felé dobált "nekem van igazam" típusú mondatok mögött az életben maradásért folytatott harc képe sejlik fel: mindenki menti a menthetőt, a saját nézeteit és a csapatot, ahová tartozik. Mert enélkül nem megy. Létünk sarkalatos pontja a valahova tartozás átélése, hiszen egy minket burokként óvó közösség tagjaként a biztonság érzése valósul meg. Evidens, hogy szerepeinknek megfelelően egyben vagyunk nők, feleségek, anyák és "húsevők" vagy éppen vegetáriánusok. Nem is lenne ezzel az égvilágon semmi gond, hiszen - szerencsére - különbözőek vagyunk. Természetes velejáró az is, hogy mindenki keresi azok társaságát, akik vele hasonlóan bizonyos élethelyzetekben közös elveket, nézeteket vallanak. Hogyne, hiszen sokkal könnyebb az iskolakezdésről beszélgetni kisgyerekes anyukákkal, mint egy kedves szinglivel, vagy - közelítve témánk centrumához - könnyebb egy "húsevővel" húslevesreceptet cserélni, mint a szójatej rejtelmeiről beszélgetni egy vegával, érdeklődő, de hozzá nem értő kívülállóként. Észrevétlenül befolyásolja hát, mintegy pluszidentitást adva hozzá jellemünkhöz, ha egy csoport tagjává válhatunk - alakítjuk a gondolatainkat, igazgatjuk az érzéseinket és egykor szilárdnak hitt elveinket a minket el- és befogadó csoport elképzeléseihez, így növelve az önértékelésünket, a magabiztosságunkat. A jelenség nem véletlen, ugyanis mindez szerves része társas identitásunknak, a tudatnak, hol is a helyünk ebben a zűrös, egyedül nehezen elviselhető világban. Eredménytelen viták Ha egy családnál legalább heti hét húsos étel szerepel az étlapon, ezt határozottan pozitívnak és értékes dolognak is tekintik, a felröppenő hírekből pedig csak a számukra "fontos", a húsevés pozitívumait kiemelő híreket szippantják be - ezzel párhuzamosan minden esetleges negatívumot szelektál a memóriájuk. Persze hogy ki ne hagyjuk a másik tábort: mindez fordítva is igaz. Azonban túl a fiziológiai tényeken, az egészséges életmód követésén, a neves statisztikákon, a kívülállók ebből a csatából már rég nem a jogosan felvetett alapvető fontosságú konfliktust és a kérdésre adott válaszokat, hanem az egymásba maró felek kilátástalan küzdelmét látják. Miközben mindkét tábor képviselőinek sajátos, határozott véleménye van a másik helytelen szokásairól, érveik sok esetben mégis logikátlanok, sértőek. "Ostobaság rágcsálóként élni, miközben húsevésre születtünk, legelni, mint az lovak. Nemcsak hogy íztelen, kalóriaszegény a táplálkozásuk, de még veszélyes is, nekik és a fejlődőben lévő gyerekeiknek is. A szerveztük nem jut elég vitaminhoz, fehérjéhez. Ők is érzik ezt a hiányt, ezért veszik azt a sok szóját, zöldségkolbászt meg gabonatejet, hogy legalább az érzés meglegyen. Nincs mit tenniük, nagy jó dolgukban" - meséli egy meggyőződéses húsevő. Gyakran lehetünk fültanúi egy-egy ilyen dialógusnak - elég csak egy kicsit tömegközlekedni -, aztán menetrendszerűen érkezik is a válasz a másik, e vélemény nyomán abszolút dühreakciót produkáló oldalról, a "te már sehol nem leszel, amikor én egészségesen élek majd a családommal", vagy a kevésbé cizellált "aki ilyen hülye, haljon meg!" típusú mondatok köntösébe bujtatva. ![]() Szégyen ide vagy oda, attól, hogy részei vagyunk egy népes tábornak, legyen az húsevő vagy sem, ez az állandó zsongásban élő embereknek önmagában nem elég. Csak akkor éljük meg önbecsülésünket növelő pozitívumként a csoportból való részesedést, ha az különbözik a többitől, jobb a másiknál, és ezt bizonyítani is tudjuk. Így aztán ezüsttálcán érkezik számunkra az etnocentrizmusként emlegetett jelenség, melyben saját csoportunkat túlértékeljük, innen pedig már csak egy kis kitérő a gyűlölködés, egymás szapulása, mások véleményének semmibe vétele. Így lehet, hogy míg kezdetben eszünkbe sem jutott volna bárkit is szidni, amiért a gyorsétteremben hús nélkül kéri a gyrost, mára már alapvető követelmény nemcsak az, hogy elkötelezzük magunkat valamelyik oldalon, de az is, hogy legalább csúnyán nézzünk a vegákra. Lépjünk már túl ezen Az utóbbi időben amúgy is megedzett minket a világ, kockázatvállalóbbak, harciasabbak lettünk, ezért akár agressziónk, eddig tartogatott frusztrációnk, főnöknek/irritáló szomszédnak oda nem mondott szó kieresztő csöve is lehet mások - jó esetben nem fizikai, csak - verbális támadása. Hamar elszaladhat velünk a ló, az egészséges, önértékelést és énünket védő csendes csoporttudatból könnyen válhat gyűlölködés, egymás szavába vágó habzó szájú viadal. Hiszen míg babusgatjuk valósnak vélt igazunkat egyik csoportunk érdekében, addig - jó ezt észben tartani - tagjai vagyunk egy tucatnyi más csoportnak is, ahol az ilyen jellegű kirohanásokkal jó eséllyel távolítunk el a lehető leggyorsabban minden eddigi szimpatizánst a környezetünkből, és keserítjük meg védtelen partnereink, kollegáink hétköznapjait is. A tolerancia, mint olyan, már rég elvesztette újszerűségét, mégis jó, ha felfrissítünk mindent, amit elfogadásnak, empátiának és a létezés szabadságnak nevezünk, mert túl a szalonnás kontra tofus rántottán való vitán, még mindig itt sertepertélnek a mindannyiunk életét alapjaiban beárnyékoló előítéletek, sztereotípiák, ahhoz pedig, hogy felelős felnőttként tudjunk élni, megfelelő értékeket adva át gyermekeinknek, ezeken már jó lenne túllépnünk.
A hozzászóláshoz be kell lépned. Amennyiben regisztrálni szeretnél, megteheted itt! Hirdetés |
Belépéshirdetés HírlevélFriss kommentekLeteszteltük: Mit bír a körömlakkod? Greta :) Azt hittem már Téged is felvilágosíto... Lucgizi || 2010 || Sze || 03.Szerintem meg nem a zsírral van baj. Hanem a zab... pgreta || 2010 || Sze || 03.Leteszteltük: Mit bír a körömlakkod? Gizi:))) Most már tuti fogok rendelni egy olyan s... Lylia || 2010 || Sze || 03.Legforróbb témaLegfrissebb cikkekSzavazásAjánlat
Receptajánló |
![[origo] Női Lapozó címlap](http://www.noilapozo.hu/templates/imgs/nl_logo.jpg)




Összes komment megtekintése! (40)
Az utolsó 20 komment:
Tompo I 2009. 07. 25. 23:18
40
Húsevő vagyok de zöldség nélkül az sem az igazi.Egy másik cikkhez már írtam amin érdemes elgondolkodni,hogy az állatvilágban is a vega teremtmények a legnagyobbak,a dínók közt is és abban is biztos vagyok,hogy a csak növént fogyasztó élőlények gyomra sokkal jobban meg van terhelve mint a mindenevőké.Az emberi szervezet is a mindenevők táborába tartozik tehát eszerint is rakta össze a Jó Isten.És erre figyelnünk kéne,hogy harmónikusan hús és zöldség is táplálja a szervezetünket,hiszen mindkettőre szükségünk van.A fanatikusoknak annyit üzenek,hogy majd 85 vesen koccintunk,itt vagy ott.
zizi I 2009. 07. 25. 01:08
39
Azért azt hozzá tenném, ha igazi szigorból kellene két diétát tartaniuk mint nekem, nem csinálnák végig egy életen keresztül.
Hedni I 2009. 07. 25. 00:52
38
Már a múltkor is volt valamilyen hasonló cikk ugyanitt. Szerintem a női lapozó csak gerjeszti a feszkót, igazából nincs semmiféle konfliktus. én majdnem teljesen vega vagyok, tejterméket eszem, néha-néha tojást, és nagy ritkán halat. de engem még a világon senki nem kritizált ezért, és nem volt konfliktusom belőle soha. sőt, inkább segítőkészséget tapasztalok magam körül.
Princess Fiona I 2009. 07. 24. 15:48
37
Ott volt Schirilla György, aki minden télen Vácnál úszta át a jeges Dunát. Ő is elkötelezett vegetáriánus volt, még egy verset is ír arról, milyen friss és egészséges a vegetáriánus ember. Nem sokkal volt több 60 évesnél, amikor meghalt... hm.
nyuszababa I 2009. 07. 24. 15:17
36
Több féle vega létezik.Van aki semmilyen állatieredetű terméket nem eszik,és van aki "csak" a húst nem eszi. Nekem van egy vega barátnőm,Ő borzalmas evési stílust fejlesztett ki:( napokig képes nem enni semmit,aztán,pedig édességet töm magába,aztán pedig nyavajog,hogy fáj a hasa stb.Ő a csak húst nem eszem táborhoz tartozik.Mind e mellett duci és állandóan valami nyavajája van.Megéri??? Mindenki úgy és ott rontja el az életét ahogy és ahol akarja!De mondjon bárki bármit is,a húsban igenis vannak olyan vitaminok,nyomelemek és egyebek amire szüksége van a szervezetnek!
igazino I 2009. 07. 24. 15:01
35
ja és még annyit hozzátennék, hogy aki zöldségen gyümölcsön és gabonaféléken él (tejtermék és tojás nélkül) az előbb -utóbb hiánya lesz a szervezetében és meghal!!!! Ez komoly, a Bicsérdisták is meghaltak, mert bizonyos esszencális aminosavakhoz nem jutott soha hozzá a szervezetük!!! És azzal hogy tejet iszol, vagy tojást eszel, nem ölsz állatot! Ennyire hülye meg álszent ne legyen senki!!!
igazino I 2009. 07. 24. 14:56
34
A sok férfi kevés ideig él (főleg Mo-n) -hosszú, egészséges élet titka: -kiegyensúlyozott táplálkozás főként vegetáriánus (esetleg ritkán kevés hús) -sok mozgás, sport -stressz mentes környezet (hááát ezt nehéz kivitelezni) -alkohol és dohányzás mentesség A férfiak hiánya a fizikai munka! És amit ki kellene küszöbölni: húszabálás és az alkoholfogyasztás! szvaccs hozzászólására annyit: remélem, az önző hím (domináns bunkója) hamar megdöglött.
igazino I 2009. 07. 24. 14:48
33
jól csinálod, rachel, a húst továbbra is mértékkel :)))
igazino I 2009. 07. 24. 14:47
32
A hús bomlástermékei toxikus anyagokat tartalmaznak pl. valeriánsav. Ez bekerül a keringésbe, felszívódik. Főleg ha napokig tárolódik a bélben. A sajt és a tojás ezzel szemben nem toxikus és viszonylag gyorsan emésztődik.
rachel I 2009. 07. 24. 14:46
31
igen,sok zöldséget gyümölcsöt ilyesmit kell enni,ebben egyetértek a vegetáriánus életmóddal,de szerintem a halevészet is fontos,bár én többnyire csak a lazacot eszem meg,de a húst nem kell feltétlenül számüzni én félig vegetáriánus vagyok mert csirkehúst azért eszem de a tofut nem vagyok hajlandó megenni...
igazino I 2009. 07. 24. 14:42
30
Sokkal egészségesebb a vega életmód! Én is voltam is, és vagyok. Sajnos volt időszak, hogy ettem húst, de beteg is voltam. Az biztos, hogy a vegák több energiával rendelkeznek, mint a húsevők. Sportteljesítményük jobb, és a tanulási képességük is gyorsabb. Az alakjuk is jobb, a bőrük is szebb. És egészségenek örvendenek! Nem mindegy, ki milyen vega. Vannak achips és egyéb csokizabáló vegák.... na, ott már nem az egészség kerül előtérbe. Az igazi vega táplálkozás: -összes gyümölcs, zöldség -növényi eredetű olajok, zsírok -állati eredetű termékek: tojás, és a tejtermékek nélkülözhetetlenek a vega életmódnák! -gombák -fehérjepótló: szója (teljesértékű és jól elkészítve finom!) -gabonafélék Lilla. az igazi vegák nem néznek le senkit. A húsevők nézik le a vegákat. Azt a sok takarmányt, amit húsnak tartott állatok etetésére használnak, az emberek jóllaknának tőle a világon. Én mondjuk a halevészetet nem tartom rossznak, mert tényleg egészséges, de amilyen szennyezettek a vizek (Hg, Cd...stb) ez nem túl egészséges, az emberi zsírszövetben akkumulálódhat.
Lilla88 I 2009. 07. 24. 12:46
29
Lehet h egészségesebb hús nélkül, ha megvannak a megfelelő helyettesítők (végül is, az vagy, amit megeszel, tartja a mondás) lehet h lelkileg is jobb érzés az állatok miatt, de én pl. nem tudnám elképzelni az életemet hús nélkül, bár biztos megoldható, végül is. Én csak azokat vegákat nem bírom, akik meg vannak győződve a saját erkölcsi felsőbbrendűségükről, h ők az állatok megmentői, miközben lenézik a húsevőket. Én sem nézek le senkit, azért mert nem eszik húst.
tower13 I 2009. 07. 24. 10:28
28
Enni vagy nem enni az it a kérdés? nos az ember mindenevőnek van teremtve. csak figyelni kéne az arányokra. a cikk írójának meg figyelmébe ajánlanám, hogy nem egy vega mondja nekem hogy én egy idióta vagyok amiért eszem húst. Mert ő csak tojást eszik, vagy csak halat, vagy egyiket se.. nos, aki tojást vagy halat eszik az eszik állatot akár tetszik akár nem, onnantól ne hívja magát vegának. (különböző nevek vannak rá) Én meg eszem mindent. sok gyümölccsel és zöldséggel. az orvosom csak akkor lát ha meglátogatom, hogy megkérdezzem hogy van. nem vagyok gazdag. de igyekszem tényleg egészségesen táplálkozni, egyensúlyban tartani a dolgot. nem vagyok se ragadozó se legelésző. nem szedek vitaminokat se, nem kell.
cristinachiara I 2009. 07. 23. 13:11
27
szvaccs, azert ugye azt is megnezted, hogy mennyi volt az atlageletkor? ;-) En ugy gondolom, hogy minenbol kell enni, foleg amig a szervezet fejlodik, ennek viszont kemenyen ellentmond a finoman szolva is tulnepesedett India, ahol ha nem tevedek kokemeny vallasi okokbol nem eszik senki sem hust....szoval nem tudom.. Sajnos lattam mar vega eletmod miatt megbetegedni es leepulni embereket, de ugyanez ervenyes a ragadozokra is, annak is lehetnek komoly kovetkezmenyei ha valaki mellozi a zoldevest. Szoval megiscsak arany kozeput. En mindent megeszem, kiveve a zellert, a bazsalikomot, a rucolat, a romai komeny-gumot, a pacalt, a tudot es a csigat...azt hiszem, mindent felsoroltam :-) Kriszti
apoteka I 2009. 07. 23. 12:26
26
Nem értem, minek vitázni? Jómagam nem vagyok vegetáriánus, de nem is eszek húst hússal, és gyakran próbálok ki vega kajákat. Épp tegnapelőtt készítettem szejtánból fasírtot, és nagyon ízlett! Azt, hogy bárkit is bántsak, amiért vegetáriánus, soha eszembe se jutna, és ugyanígy, elvárom, hogy engem se illessen rossz szóval senki, amiért húst is eszem. Egy biztos: manapság nagyságrendekkel több húst, (illetve gyanús összetételű húskészítményt) eszünk, mint amennyit generációkkal ezelőtt ettek, és ez nem jó, egyre több betegség vezethető vissza erre. Jó lenne az arany középutat tartani. Persze, ha valakinek egyáltalán nem szimpatikus a hús, de úgy állítja össze étrendjét, hogy szervezete nem szenved hiányt a szükséges tápanyagokban, akkor szíve-joga úgy étkezni. Igaz, olvasmányaimból úgy tudom, hogy az ember emésztőrendszere alapvetően a vegyes étrendre van berendezkedve, de erről már régen olvastam, elképzelhető, hogy már megdőlt ez az elmélet is,mint annyi más.
szvaccs I 2009. 07. 23. 11:44
25
14 éve vagyok vega, de sokan észre sem veszik, mert nem csinálok belőle nagy dolgot, nem verem a tam-tam dobot, nem ez határoz meg engem. Soha nem tápláltam negatív érzelmeket a húsevőkkel szemben. Mindig azt sulykolták belém, hogy beteg leszek, ha nem eszem húst, és eleinte én is tartottam ettől. Néprajztanulmányaim során viszont meglepetten olvastam, hogy a parasztság szegénységéből eredően alig jutott húshoz: inkább csak az ünnepekre került hús az asztalra, akkor is inkább csak csirke, (disznó csak ritkán, marha tulajdonképpen nem volt jellemző), és akkor is nagyon kevés, sőt! egyes tájegységeken hierarchia szerint vehettek a húsból, a férfi családfő ehette meg a csirke javát, utána a többi férfi, a nőknek és a gyerekekenek maximum a far-hát és a nyak maradt. Ezek a parasztgyerekek úgy nőttek fel, hogy alig ettek húst, anyáik pedig úgy gürcöltek látástól-vakulásig. Ezen rengeteget gondolkodom mai napig, mikor cseszegetnek a húsevéssel. Csak a XX. század második felétől kialakuló fogyasztói társadalom, és a jólét tette lehetővé, hogy bárki akár minden nap egyen húst És kb. ekkorra tehető, hogy megnőtt a mindenféle emésztőrendszeri és érrendszeri problémákkal küzdők száma is. Véletlen egybeesés? Amíg a régi kor embere igazi kukoricán és gabonán hízlalta a szabadban kapirgáló tyúkot vagy disznót, addig ma azt sem tudjuk, hogy milyen adalékokat kevernek bele az eledelükbe és milyen injekciókat kapnak.
Princess Fiona I 2009. 07. 23. 11:06
24
Valószínűleg javarészt embere is válogatja ezt. Hallottam már olyanról, aki azért nem evett húst, mert azt állította, hogy fáj tőle a gyomra, és a hús elhagyásával megszűntek a panaszai. Olyanról is hallottam, aki azt állította, hogy a zöldségektől rendesen rosszul van. Lehet, hogy tényleg van, akinek a szervezete nem igényel és nem is bír bizonyos dolgokat. Bár állítólag a hirtelen jött húsundor ráknak is lehet a jele - ha igaz. Nem tudom, nem akarok riogatni senkit, bár lehet, hogy máris megtettem... Viszont érdekes, hogy én A vércsoportú vagyok, ami növényevő. És nem bírnék növényi koszton élni. Mert úgy vagyok vele, hogy ha nem hús, akkor viszont tejtermék. Imádom a túrót, a kakaót, a tejfölt, a sajtokat! Ezért sem bírnám magamat kizárólagos réparágásra kárhoztatni. Mert ahogy már mondtam, lehet, hogy nagyon lefogynék így, de az életkedvem a kilóimmal egyenes arányban tűnne el... Inkább választom a szobabiciklit.
sh I 2009. 07. 23. 10:23
23
Szóval lemaradt a sztori vége a gyerekeimről. 6 éves kislányom 134 cm és 25 kg, 3,5 fél éves fiam pedig 115 cm és 18 kg. Pedig csak rizsen tésztán és tejen és joghurton élnek! Husi csak heti-kétheti 1 rántotthusi! Kislányom úgy néz ki mint az Egerszegi 12 éves korában, és hasonlóan imád úszni is és rengeteg ereje van. Hát mindentől lehet , csak az biztos hogy NEM a HÚSTÓL!
neelybaby I 2009. 07. 23. 09:56
22
Köszi Kriszti:) Majdnem hasonló a helyzetünk, a vőlegényem családjának pékségei vannak... ez amolyan sors iróniája:)
cristinachiara I 2009. 07. 23. 09:36
21
neelybaby, fogadd el azt, amit az anyospajti ad :-) max a legkozelebbi kukaban landol...nekem olajlebontasi problemaim vannak, nana, hogy a ferjem csaladja olajfaligetekkel rendelkezve evente par szaz liter csodalatos minosegu olivaolajjal lat el minket. Mar mindent csinaltam vele, halomban allnak az aromasitott olajok (rozmaringgal, zsalyaval, oreganoval, stb) es ha fozok, akkor egy picit mindig hasznalok,de tenyleg csak az ize miatt. Es a szuleimnek is szoktunk vinni, mert ok nagyon szeretik. Multkor az aposom kozolte, hogy esze agaban nincs megenni a foztomet, mert o csak termeszetes dolgokat eszik (gondolt o az olaj-paradicsom-pasta triumviratusra), erre a ferjem elkuldte a susnyasba. Az oreg rendszeresen kozli velem, hogy ez az olajlebontasi mizeria nyilvanvaloan csak egy hobort, en meg jokat derulok rajta. Meg sem probalom vele megertetni...szoval tudd, hogy az idosebbek nem feltetlenul akarnak rosszat, csak van olyan, amit nem fognak fel esszel. Nehogy megharagudj ra!!! Na szep napot, fel a fejjel, es igen, TOLERANCIA (bar en sem latom boxmeccs jeleit) Kriszti