Címkék: szabadidő, szórakozóhely, teszt, bedbeach, chachacha

Körbemulattuk Budapestet: öt szórakozóhely tesztje

Bus András
2009. I július I 11.

20 komment Betűméret növelés Betűméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Hivatásszerű mulatozásra adta fejét a Női Lapozó. Kiválasztottunk öt népszerű budapesti szórakozóhelyet, felállítottuk szempontrendszerünket, és egy csütörtök este útra keltünk. A végére meglehetősen sápadtan festettünk, de a következőkben mindent megmagyarázunk.


hirdetés


Mulatni ment a Női Lapozó - természetesen szigorúan szakmai megfontolásokból. Öt népszerű fővárosi szórakozóhelyet jártunk végig rockkocsmától a nívósnak mondott diszkóig (az objektívebb értékelés és a nagyobb kihívás kedvéért egyetlen este folyamán), hogy megnézzük, kik hol és hogyan érzik jól magukat. Egy csütörtöki napot szemeltünk ki a nagy átvonulásra, és mindenhol előre megszabott szempontok szerint igyekeztünk több vagy kevesebb sikerrel jól érezni magunkat. Lássuk tehát, mire jutottunk.

hirdetés

hirdetés


Corvintető

Napóleonnal ellentétben mi ezúttal fent kezdjük. A város ilyenkor - főleg így nyári szünet idején - már bolydul, a Corvintetőn azonban még csak nem is pezseg az élet, de ez nem feltétlenül szemrehányás, sőt. A tető alatt kialakított (becézhetjük Corvinpadlásnak?) fedett programhelyszínt még ki sem nyitották - egyébként egy nagyon sötét és nagyon piros, hosszú teremről van szó, ahol belsőépítészet-történeti eseményként találkozik a szocreál és a hatvanas évek amerikai bárdivatja -, úgyhogy a teraszon foglalunk helyet. Majdnem minden asztal foglalt, már csak a pultnál akad hely, és innen nézve a vendégek meglehetősen egybeolvadnak a szürkülő égbolttal. Ha bántóan akarok fogalmazni, azt mondom, a Corvintető az átlagembereké, ha szépen, akkor azt, hogy mindenkié, és talán ez is a jobb megfogalmazás, mert azt tényleg mindenki tudja élvezni, ha alatta még nagyban dudál a város, míg ő már lassít a magasban.



Egyszóval a Corvintető hangulatába elég jól bele lehet süppedni, ha megfelelő az időjárás, és akkor már azt is el tudja felejteni az ember, hogy a székek kényelmetlenek, a dizájn meg en bloc rendszerváltás előtti. Az egy szinttel lejjebbi rész már kevésbé nyugodt és nem is annyira mindenkié: oda akkor kell menni, amikor olyan program van, ami érdekli az embert, mert "csak úgy" felnézni nem érdemes. Amennyiben viszont esemény van, akkor a maga homályos mivoltában szerethető a hely, bár ha már itt tartunk, kikívánkozik, hogy a koncertek hangzása rendre igen pocsék.

Csajok és pasik: Fentebb már megtörtént a jellemzés az égbolt színével, magyarul senki ne ide járjon vadászni - a vendégek amúgy is erősen védik a privát szférájukat, ha közeledni próbál az ember, akár csak olyan egyszerű indokkal is, hogy tüzet kérjen. Egy emelettel alább a felhozatal és az esélyek attól függnek, hogy épp milyen esemény van, de 30 fölött nem nagyon érdemes ott sem próbálkozni.
Almafröccs: 190 Ft. Átlagos.
Rozéfröccs: 250 Ft. Fejfájdító.
Zene: Jellegtelen háttérzümmögés. Brian Eno elkeseredetten csóválná a fejét.
Angoltudás: A pultban nincs vele probléma, és a közönség is jól boldogult, amikor fecsegni kezdtünk. De angolul sem szívélyesebbek.
Vécé: Önmagában is legenda. Ági mama titokzatos toaletthálózata működteti a mellékhelyiségeket, és ez meg is látszik rajtuk: a mosdók mellett hajlakkok és kozmetikumok, a bejáratnál cukorka, a falakon tucatnyi nyelven íródott üzenetek hívják fel a figyelmet a higiénia és a szeretet fontosságára. Ennek megfelelően a toalett ragyog, az otthoni sem lehetne különb - csak ott nem ül a vécésnéni az ajtó előtt, szinte mindent az emberbe fojtva.

Instant

Második körben még nem emeljük a fordulatszámot, hiszen az Instant is csak egy szeparált koncerthelyiséggel ellátott, nagyra nőtt ivó. Illetve hát nevezzük a nevén: romkocsma. A szomszéd vártól (Szimpla Kert) az választja el egy testhosszal, hogy még a tízedik nekifutásra is zegzugosabb, és hiányoznak belőle a jelmezkölcsönzőből érkezett, szegecselt bőrmellényt és bőr tányérsapkát, valamint rajzolt bajuszt viselő fiatal brit turisták. Nem tudom, hozzá kell-e tenni: ez előny.



Mi alapján választasz szórakozóhelyet?

  • Zene alapján
  • Árak szerint
  • Törzsközönség alapján
  • A hely hangulata szerint
  • Pasifelhozatal szerint
  • Nem járok szórakozni
Amúgy viszont a hasonló helyekről jól ismert foglaltházi hangulat leng be mindent, helyiségtől függően különböző mértékben: aki a fortyogóbb atmoszférát szereti, az leülhet az átriumnak és átjáróháznak is nevezhető gangra, aki inkább bujkálna, annak a fölső, lakószobából lett ivót ajánljuk (könnyű felismerni: a szobabútorok a plafonra vannak erősítve, fejjel lefelé). Akárhogy is legyen, nagyjából ugyanazzal a huszon-, esetleg harmincéves közönséggel találkozik majd az asztaloknál, és viszonylag sok külföldi szót is hall majd, de egy-két túl kedélyes turistától eltekintve senki nem fog az aurájába gázolni, és látszólag ezt is várja el mindenki a többiektől.

Csajok és pasik: Csajfronton egyértelmű az előrelépés az előző helyhez képest, bár a szerző nyála továbbra sem csöpög - fotós kolléganőnk véleménye viszont ugyanolyan lesújtó a másik oldalról, mint az előző helyen. Fintorát nem lehet iderajzolni, de végül is mindegy az egész: itt sem fog sok szerelem szövődni. Legfeljebb plátói, de az meg nem buli, úgyhogy inkább igyunk.
Almafröccs: 190 Ft. Szívószállal felkavarva mennyei, már amennyire egy almafröccs az lehet.
Rozéfröccs: 260 Ft. Az a tíz forintnyi különbség sem érződik rajta, amennyivel többe kerül, mint az előző helyen. Alakul a másnap.
Zene: Mint az előző helyen. A pincében viszont itt is láttunk már jó koncertet.
Angoltudás: A pultosokat nem kell ellenőrizni, mert hallottuk már őket angolul beszélni, a közönség egy jelentős része pedig nálunk is jobban ismeri a nyelvet.
Vécé: Szintén Ági mama az üzemeltetője, de arra gyanakszunk, hogy a hálózat valamiféle laza franchise-rendszerben működhet, mert a Corvintetőtől messze elmarad a toalett színvonala. Ettől viszont még bőven használható, és itt legalább a néni elég messze ül ahhoz, hogy hiába füleljen.


Wigwam Rock Club

Senki nem mossa le rólunk, hogy ezen fejezet miatt íródott az egész cikk, pedig tényleg csak a vak tyúk és a szeg klasszikus esetéről van szó. Már a bejáratnál gyanús, hogy a személyzet láthatóan furcsán néz ránk, aztán ahogy felérünk a lépcsőn, azonnal fény derül mindenre. Amire nem, azt megtudjuk távozóban: azért láttunk mintegy másfélszáz ötvenest szenvedélyesen rokizni Komár László és a többiek klasszikusaira, mert a Magányos Szívek Klubja című rendezvényre volt szerencsénk belépőt váltani.



A táncolókat már vagy negyedórája lenyűgözve - na jó, ne szépítsünk, bénultan - figyeljük, amikor színpadra penderül a Bolero Showtime Band, és innentől élő zenére megy a riszálás. A repertoár a Dire Straits-től a Beatles-ig terjed (mondani sem kell, utóbbitól nem a dagályos kései korszak, hanem a korai zsengék vannak terítéken), közben az akasztott cowboy csendben lengedez a rock- és metálkoncertjeiről híres, csupa fából összetákolt, western stílusú klub plafonján. Kerek szemmel bámulunk egymásra, aztán - bár senki nincs a környéken - halkan bevalljuk: zavarban vagyunk.

Csajok és pasik: Dohánytól cserzett bőrű, mégis fitt ötvenesek, akik álmukból felkeltve is hibátlanul jive-olnak. A farmering és bőrszoknya alapkövetelmény, és nagy megelégedéssel vesszük észre, hogy autóstáskákból sincs hiány. Magányos szívek figyelmébe ajánljuk, hogy akit ez vonz, az nehogy rossz napon menjen, mert pénteken vagy szombaton egy nagy csapat bakancsos fiatal fogja letaposni a lábát.
Almafröccs és rozéfröccs: Együtt 500. Az ízek között már kezdünk elveszni, úgyhogy annyit tudunk csak mondani: sokadik adagként megfelel.
Zene: Szívesen értekeznénk még róla oldalakon keresztül, de a hely nem engedi.
Angoltudás: A pultos rendesen ledöbben, de a sör nevét elsőre kiszűri a mondatból. Visszaadni nem tud, így riadtan a másik pult felé pillant, rámutat, majd megrázza a tenyerét, és azt mondja: "change", aztán már szalad is. Nem éppen elegáns, de hatékony megoldás, és a néma kommunikációt kísérő pillantás is szívélyes. A vendégeket akkor támadjuk le, amikor felcsendül a sok külföldi dal között az Azért vannak a jóbarátok. Kérdésünk egyszerű: ez meg miféle szám? A válasz tétova tekintet, de mikor másodszor is elismételjük, a hölgy végül kiböki: "Ungarische".
Vécé: A nőiben tehén-, a férfiben lónevek és -figurák vannak az ajtókra pingálva, a többiről inkább ne beszéljünk. Ki lehetne hozni belőle valamit, egyszer meg is próbálták - erről tanúskodik az üres folyékony szappanos tartály és kéztörlőtartó -, de nem nagyon bírta semmi a terhelést. Az amortizációért mondjuk valószínűleg nem a Magányos Szívek Klubja felel.

Bed Beach

Meglehetősen éles a váltás az előző helyszín után, hiába, hogy az egész várost át kell szelnünk. Belépve viszont azonnal törlődik minden korábbi élmény, mert ez a hófehér palota elég hamar rátelepszik az ember tudatára - mintha csak egy hollywoodi villa felnagyított nappalijában lennénk. Az ultraexkluzív szórakozóhely és az extrakietlen környék kontrasztja mondjuk így sem tűnik feledhetőnek, de ez valószínűleg "egyéni szocprobléma", mert körülöttünk mindenki határozottan és koncentráltan önfeledt. Nekik valószínűleg elég is, hogy ők meg vannak győződve a buli exkluzivitásáról.



Az előítéleteket (nem titok, voltak) azért bizonyos fokig oldja a hely: aki a szerzőhöz hasonlóan nem Ibizában látja a kikapcsolódás Mekkáját, akár még kellemesen is csalódhat. Mondjuk annyira, hogy nem érzi rosszul magát, hanem egyszerűen csak nem érez semmit, vagy mondjuk unatkozik - merthogy kívülállóként az nem valószínű, hogy tíz perc múlva már egy vadidegen társasággal rázzuk a Dom Pérignont a táncparketten. Aki viszont szereti a fehér ruhákat, a monoton zenét, a Dom Pérignont és Ibizát - meg egy heti keresetét egy estére áldozni -, az ne is habozzon tovább.

Csajok és pasik: Hát igen, ez egy sarkalatos kérdés. Legyünk politikailag korrektek: sokan vannak, akiknek ez itt a luxusfelhozatal. Az álszentet persze nem kell játszani, ilyen női lábakat ilyen mennyiségben a hasonló helyeken kívül legfeljebb az interneten lehet látni, és a férfioldal is szépen gyúr rá, hogy hozza a kívánt szintet. Más kérdés, hogy vannak, akik ilyesmit inkább csak az interneten akarnak látni, vagy még ott sem.
Almafröccs és rozéfröccs: Már a kérdést is nehéz volt nem elröhögni, természetesen nincs. Bor csak üvegben, 2500 forinttól, ásványvíz 450-ért (NaturAqua) és 600-ért (Evian), lehet keverni. Meg számolni.
Zene: Hangos és egy DJ felel érte. A többit hagyjuk.
Angoltudás: Egy nagy kérdőjel. A zene annyira jól szól, hogy amúgy is csak azokat a kulcsszavakat hallja ki az ember a mondatokból, amik minden nyelven ugyanazt jelentik, legyen bár szó egy ellenkező neművel vagy a pultossal való kommunikációról.
Vécé: Parkettázott. Van kérdés? (Lábjegyzet: mellévizelni azért még itt is sikerül.)


Cha-Cha-Cha Terasz

Vert hadként érkezünk (alighanem érthető okokból), ennek ellenére egészen jól érezzük magunkat. Igazi "népek olvasztótégelye" típusú szórakozóhely ez ugyanis, ahol nagyjából mindenki jól tudja érezni magát (fröccsbarátok enyhe hátrányban, de erről majd később), akinek megfelel az ücsörgés-csevegés-iszogatás-csörgés menetrend.



Központi helyen van, mégis távol a várostól, a tömeg ellenére még a pulthoz sem nehéz odaverekedni magunkat, van elég ülőhely, a diszkrét bungaló-hangulat is szerethető, szóval optimális úgy, ahogy van. Vagy legalábbis sikerrel palástolja a gyengeségeit, mert azért azok is megvannak neki, mint az mindjárt kiderül. Sebaj, senki sem lehet tökéletes, úgyhogy ha jobbkor jövünk, maradtunk is volna még. De szoktunk is jobbkor jönni.

Csajok és pasik: Korrekt, elérhető, változatos felhozatal a 20 és 30 közötti korosztályból, mindkét oldalról. Se nem extrém, se nem átlagon aluli, nincs rajta mit magyarázni.
Almafröccs és rozéfröccs: Na, az nincs. Pedig annyira azért nem előkelő a hely. Feketepont.
Zene: Ebben a sarkalatos kérdésben is a Cha-Cha-Cha viszi a pálmát, a fentebbiekhez hasonló, egyszerű, de nagyszerű módon: öt számból három Michael Jackson volt, egy Jackson Five. Nem is kellett volna ennél jobban bonyolítani.
Angoltudás: A pult részéről rendben van - igaz, elsőre az angol nyelvű szóváltás után is magyarul hangzik el az ár, de a visszakérdezésre azonnal jön angolul is. A tömegben szintén sikerül elbeszélgetni, a téma természetesen a Pop Királya.
Vécé: Kerülendő. A szórakozóhely hátuljába van eldugva, és bár alapállapota még tűrhető, takarítani elfelejtették. Ne szépítsük, el van dugulva, na.

 

Sűrűn jársz bulizni?

 

 

Ajánljuk még:
Legolvasottabb cikkek:
Értékeld a cikket:  Szavazat

A hozzászóláshoz be kell lépned. Amennyiben regisztrálni szeretnél, megteheted itt!

     



Összes komment megtekintése! (20)

Az utolsó 20 komment:

bettyy I 2009. 12. 08. 11:52

20

Ha Budapesti szórakozóhely, akkor TAO!!! www.clubtao.hu

Giu I 2009. 07. 17. 10:34

19

Jó lett volna vagy jó lenne egy kifejezetten 30asoknak szóló összeállítás. Érdekelne pl. milyen az a Placc nevű hely a Műpa közelében.

Asztieszti I 2009. 07. 14. 15:34

18

vagyis nem kb hanem ugyan az:)

Asztieszti I 2009. 07. 14. 15:33

17

Nocsak Piroska Atomra változtatta a nevét? :D kb ugyan az a stílus

cicalany86 I 2009. 07. 14. 13:01

16

ha a valaki akkor én otthon vagyok a szórakozóhelyek világában... :) korrektek a megállapítások nagyjából. a kommenteket inkább hagyjuk! :) szerintem nem gáz a cikk, bár kicsit elitista, és szerintem kihagyni a Zöld pardont vagy riot, és a morssionst, és bele venni a a wigwamat, ahova a madár se jár egy kicsit gáz. a Romkertről nem is beszélve, ami jelenelg a legtrendibb szórakozóhely BP-n A Bed beach szerintem nagyon élvezhetetlen klón lányok és klón fiuk gyülekezete, nagyon rossz zenével, pedig a stílus híve vagyok - többek között. Én azt mondom CORONITA a király! :)

mya I 2009. 07. 14. 11:47

15

A cikkből süt az irónia, kár, hogy ezt sokan nem veszik észre, hanem sértésként élik meg, hogy az ő kedvencük nincs a Top 5-ben :D

ebihal I 2009. 07. 14. 11:39

14

Kicsit neztem a stiluson nehol, de vegulis szubjektiv a dolog, mindenki mast szeret ezert en nem kaptam fel a vizet :) De mehettek volna a Zold Pardonba :))) kicsit sztem tobben ismerik mint ezt a Chachachat peldaul, de mindegy. Az biztos proli hely, vannak sznob ismeroseim akik be nem tennek oda a labukat... azok jarnak Bed Beachbe stb :D Morrisons is valoban nepszeru. Nemtom Atomnak mi azzal a baja ha vki meg nem utotte meg a 30at egyebkent, 30 folott mar joval kevesebben jarnak eleve szorakozohelyre... ;) vagy csak savanyu neki a szolo?

Lucgizi I 2009. 07. 13. 23:26

13

Egyébként mitől ez az 5 legnépszerűbb szórakozóhely??? Van 1-2 kedvenc helyem, de ezek közül csak a Wigwamban jártam egyszer, akkor is koncertre mentünk :) Én inkább az extrémebb helyeket kedvelem, elvégreaz 5 legnépszerűbbe\" akárki bemehet... Igaz, be lehet menni simán a Dungeonba, az SMS-be, valamint a meleg szórakozóhelyekre is, de ahhoz már kell egy kis \"kurázsi\"...

atom I 2009. 07. 13. 15:19

12

firstnéni: a felsoroltakat nagyjából szeretem és járunk is ezekbe (ha másért nem, hát koncertezni) (kivétel: bedbics, vizovicki úr helyeire nem járunk) egyébként max én tiltok ki embereket bogánycs: egyetértek, de annyira bicskanyitogató volt a cikk, hogy muszáj volt adni nekik kapitanya: miből gondolod? szerintem elég jól nyomjuk... de még az is lehet, hogy nálunk költöd a pénzed barátocskám tehát hogy ki a barom, az a számlából derül ki :) mármint , hogy ki fizeti ...

Firstlady I 2009. 07. 13. 14:32

11

atom vajon mit szeret?... vagy tán ki van tiltva mindenhonnan? :-)

bogáncs I 2009. 07. 13. 14:26

10

még részben lehet, hogy igaza is van, csak a stílus ölég vicces:) egyébként, engem nem érdekeltek sosem az ilyen jellegű kritikák, sőt, tulajdonképpen semmilyen médiás kritika, mert az úgyis teljesen szubjektív...

kapitany I 2009. 07. 13. 14:20

9

nem mintha igaza lenne

bogáncs I 2009. 07. 13. 14:14

8

atom,te aztán osztasz :-)))

kapitany I 2009. 07. 13. 14:13

7

atom! te mekkora atom nagy barom lehetsz! :) honnan szívtad ezt a sok baromságot?

atom I 2009. 07. 13. 13:44

6

működik e a cenzúra?

atom I 2009. 07. 13. 13:44

5

atyaég... hogy a vérbe lehet valaki morrisons párti? a butaság határtalan, de kinőhető gondolom még nem ütötted meg a 30at komám

atom I 2009. 07. 13. 13:42

4

te író meg a fotós barinéd, hát biza ölég nagy parasztok vagytok, ez derül ki az írásotokból. PL: Csajfronton egyértelmű az előrelépés az előző helyhez képest, bár a szerző nyála továbbra sem csöpög - fotós kolléganőnk véleménye viszont ugyanolyan lesújtó a másik oldalról, mint az előző helyen. Fintorát nem lehet iderajzolni, de végül is mindegy az egész: itt sem fog sok szerelem... stb stb... kik vagytok ti ekkora pofával? angelina&brad vagy mi a fene? egyébként írtózatos nagy baromságokat írtatok le... kíváncsi lennék ti hova jártok, mi az amit szerettek ezek után ??? (előre is kösz a választ) ??? mondjuk sokat sejtet, hogy leginkább a bedbícses férgekre gerjedtetek, tehát látatlanba valami igazi modoros hülyegyereknek képzellek el titeket. mindegy, majd kiderül fikagépek ha írtok további jónapot

adele84 I 2009. 07. 13. 12:48

3

A Szimpla Kerttel az a baj, hogy nagyon drága, és mindehhez papírpohárban adják a rossz minőségű löttyöt. Emellett már igencsak túl sok a külföldi, és 9 után nem találsz szabad asztalt sem. Az Instant Szimpla-koppintás, nekem nagyon nem jött be: már nem igen lehet rá azt mondani, hogy eredeti. A Corvin-tető nagyon retró, a lift meg Linch filmeket idéz:) A Bed beach kb. olyan lehet, mint a Holdudvar a Margit szigeten vagy a Rio; kihagynám..De aki a röpke kalandokat szereti, annak tuti bejön egy-kettő..

bogáncs I 2009. 07. 12. 23:34

2

Az instanthoz kicsit hasonló lehet a Szimpla kert, én szeretem azt a helyet a hangulata miatt. :-) A Wigwam meg a bakancsos korszakomban igenis nagyon ütött :))

godrenz I 2009. 07. 11. 14:29

1

én morrisons párti vagyok. jó a zene szimpatikusak a társaságés sok az ital akció.a legrosszabb tulajdonsága hogy zsúfolt és füstös is picit igaz elszívó megy.


Hirdetés
Belépés

hirdetés



Hírlevél
Friss kommentek

Leteszteltük: Mit bír a körömlakkod?

Gizi köszi, láttam, hogy 200 alkalomra elég... ...

pgreta || 2010 || Sze || 03.

Lehet egyszerre két pasit szeretni?

Érdekes dolog a genetika :)) Pl. meglepődtem raj...

Lucgizi || 2010 || Sze || 03.

Érzelmi horoszkóp szeptemberre

Amikor még kicsi volt a lányom nagy kedvence az ...

Lucgizi || 2010 || Sze || 03.

Legforróbb téma
Legfrissebb cikkek
Szavazás
Ajánlat

 

 

Receptajánló