Összes komment megtekintése! (104)

Az utolsó 20 komment:

Zizi, nem kellett volna mindjárt elrohannod. Előtte azért még lezuhanyozhattál volna... :)

Sziasztok! nekem több rohamom is volt és orvoshoz fordultam ott választhattam a gyógyszeres és természetes megoldás között az utóbbit választottam és nem bántam meg pár hónapig tartó kúra után ami főkén relaxációból állt sokkal jobban vagyok szinte teljesen elmúlt, néha vesz elő az a fura érzés de azt is le tudom gyűrni nekem is a figyelem elterelős módszer jött be:) lili

Sziasztok! Én is a betegek közé tartozom,nálam egy csúnya betegség idézte elő.Egyetértek evvel a cikkel nagyon is.Mert sokan vallják azt,hogy pánikbetegek,pedig nem,sokan a hisztire mondják,pedig a pánik nem hiszti hanem betegség!Az hogy valaki megijed vagy egyszer átéli az még nem az,de mikor minden nap többször kap rohamot,bezárkózik,nem megy utcára,nem száll buszra,kerüli a tömeget,áruházakat,örökös félelemben él a rohamok miatt na az az.Sajnos egy pánikbetegnél a meleg az szörnyű!Amúgy én is a hideg időt szeretem.Pszihiáter nekem is írt fel gyógyszert és csak azt értük el,hogy rá szoktam,pedig nem használt.A saját erőmből tettem le,és a természetesebb megoldásokhoz fordultam.Jobban vagyok.Tudom aki ebben a betegségben szenved nehéz bármi pozitívat is mondani,mert úgy sem hiszi hogy valaha is jobb lehet főleg gyógyszerek nélkül,pedig lehet jobb!Minden az agyban dől el!Akard,hogy jobb legyen!Sok más lehetőség is van a gyógyszereken kívül csak néhány:pszihológus,biorezonancia és a természetes gyógymódok,azokon kívül pedig TE magad!Vagy olvass pozitív könyveket,és filmet is nézhetsz ami segíthet pl.: The Secret (a titok),mi a csudát tudunk a világról?,pszihiátria a halálipar...Higgyetek a gyógyulásban,magatokban,mert meggyógyultok!Járjátok végig az utat mert a végén ott a gyógyulás!Az életnek a sötét oldalát ismeritek,ismerjétek hát meg a fényes oldalát is!A legfontosabb:Soha ne add fel!!!

Régóta ez a problémám, amit írtak gyógyszert attól csak rosszabbul lettem, még akkor is ha tudom az elején ezek fordítva hatnak kell kb 3 hét, de akiket ismerek és ilyen gyógyszereket szednek, egy idő után mind bipolárissá vált. Szal inkább erőt veszek magamon, ez nagyon nehéz. főleg a fülledt nyárban, nálam ilyenkor jön elő, és én s a hideget szeretem, a sötét időt az esőt, a telet az őszt.

Chic! Hazaértem! Igen kedves Chic, azért utálom én annyira a hisztis, beképzelt, öntelt és kivagyok,mi vagyok embereket, akik azt sem tudják mi az élet, csak jár a szájuk feleslegesen. De azért, hogy ilyen sok bajt rótt rám az élet nem vagyok sem hisztis, sem beképzelt, sem pedig besavanyodott öregasszony. Persze vannak nagyon rohadék napjaim, de mindent megcsinálok, amiért a férjem nagyra értékel, mert még ővele is, meg most a beteg apámmal is türelmes vagyok. Na ennyit a szomorúságról. Megint jön a vihar és készülök a búzaanálra, Szaniszló szavaival élve. Jó itt veletek! Köszönöm!!!!!

Kicsit más egy vidámabb sztori ha már a kórházakról beszélgettünk: (bár az eleje elég szörnyű) Édesanyám feküdt bent egy méh csípés miatt mert allergiás rá, és mellette feküdt egy 90 éves néni aki egész éjjel kint feküdt a kertben, összetörte magát és már az elmeállapota sem volt az igazi. Bementem látogatóba és nem bírtam róla levenni a szemem mert nyitott szemmel és szájjal aludt, olyan volt mint ha meghalt volna, és amikor fordultam oda Anyuhoz, hogy megkérdezzem hogy ez normális dolog e, hirtelen rám nézett. aztán odafordul Anyuhoz: \" Ez a lánya? Hát milyen ronda! Nem erre a világra teremtette a jó Isten, olyan korú lehet mint én, ugye?\" aztán újra belerévedt a semmibe. Hát köpni nyelni nem tudtam, anyu is csak nevetett, mondtam hogy ez akár életem legnagyobb sértése is lehetne :). Aztán amikor magához tért újra akkor meg már teljesen normális volt . Lehet hogy csak nekem vicces, de mégis szörnyű.

Te jó ég, Zizi, legközelebb légyszi írd a kommented felé, hogy csak erős idegzetűek olvassák... Erre a képre nagyon nem volt szükségem. Hihetetlen, hogy mi mindent kibírsz!

Mazsi01: ezt nem is tudom, miért írom le, csak nekem pont a nagymamám jutott eszembe: reggel ébresztgette nagypapát.. örökre elaludt (egész fiatalon, minden előzmény nélkül, csak leállt a szíve. Hihetetlen egy nő, ahogy viselte.. de sosem mertük boncolgatni a témát persze..

Zizi, elhiszem. Csak úgy értettem, hogy ha még ismered is...

Mazsika! Nekem is elég durva volt egy halott májával a pizsamámon!!!!!

Asztieszti! Ez így van, és sokszor 80 évesnek érzem magamat, nem pedig 47-nek!

Én nem egy olyan sztorit hallottam, hogy a feleség reggel felébredve azt vette észre, hogy a férje meghallt... és egész éjjel egy hulla mellett feküdt. Meg még olyat is, hogy akkor vette észre, amikor hozzá akart bújni, és érezte, hogy olyan hideg... Na, ezek szerintem még durvábbak.

Zizi már máskor is akartam írni, hogy rád a sors annyi dolgot mért amit normál esetben három külön emberre szokott.....

Asztieszti! Hidd el én velem már annyi szörnyűség történt és gyerekkoromtól folyamatosan, azért is tudok mindenhez hozzászólni, azért vagyok tájékozott, mert akár már le is doktorálhatnék, amennyit én kórházban, meg klinikákon voltam. Talán a sok baj edzett meg ennyire, sajnos! De még nincs vége!!!!!! Pedig már nagyon belefáradtam!

Szerintem ha egy halott ember mellett kéne feküdnöm nem három órát csak három percet, már kikészülnék és lehet, hogy kiugranék inkább az ablakon. Egyébként amit írtál, hogy a súlyos betegeket nem választják el a többitől......., egyszerűen nem találok rá szavakat, mondjuk ha mellettem feküdne egy haldokló akkor biztos azt hinném hogy rám is ez a sors vár. Na régen nem tudtam, mire mondják a szüleim, hogy az ember életében annyi szörnyű dolgon átesik, most már kezdem kapizsgálni.

Te jó ég.. Hát erre nem is tudok, mit írni. Én is elhúztam volna, az biztos..

Adele, hát szerintem nálamnál kevesebbet senki nem volt kórházban. Én már csúcsokat döngetek! Szerintem minden egyes kórházi bentlét tiszta trauma a lelkemnek. Két éve önkényesen hagytam ott a kórházat, angolosan távozta, miután egy haldokló néni felém fordult beüvegesedett szemeivel és rámhányta a máját, és azonnal meghalt. Na akkor inóc-kanóc-vakaróc, gyorsan összeszedtem a holmimat, odamentem a nővérpulthoz, és meg sem vártam a zárójelentésemet, hanem kiviharzottam a kórházból.

Egyébként életem legelső emlékei a kórházból valóak, kb 2 éves lehettem.. De a sok kellemetlen élmény mellett ott volt a már említett anyaszag a pizsimen, meg a barack és kakaó íz, amit minden nap szinte követeltem anyáéktól :)

Aszieszti, teljesen így van, amit a kiszolgáltatottságról írsz! Én a szüléstől is ezért rettegek... feldobnak egy asztalra, vágnak, varrnak brrr... Sokkal szimpatikusabb, amikor aktív résztvevője, nem csak elszenvedője vagy a dolognak. Csak nálunk ennek még nagyon nincs kultúrája. Pedig én sokkal szívesebben szülnék itthon, vagy születés-házban. Szerintem a baba is megérzi, ha az anya csupa görcs.

Asztieszti: És még az is borzasztó, hogy mondjuk téged csak egy szimpla kivizsgálásra visznek be, de körülötted ott van a Halál, más emberek nyomorúsága, szenvedése. A egészségügyi helyzet miatt egyszerűen nincs lehetőség arra, hogy a haldoklókat vagy a nagyon súlyos betegeket elkülönítsék a többi betegtől; azok meg józan tudatállapotban kénytelenek végignézni mások rettenetes kálváriáját. Legalább valami paravános megoldás lenne ebben az esetben. Az egyik barátnőmet nem rég vitték be trombózissal, most pedig nyugtatókat szed a pánikrohamai miatt, amiket nem a saját veszélyes betegségének tudata okoz, hanem az átélt katasztrófák, egy néni halálának emléke, akinek a testét ott hagyták még 3 óráig, és egy paravánt nem toltak volna elé...