Címkék: munka, pénz, gazdaságiválság, haszon, lista

Akik a válságból is nagyot szakítottak

Kovács Réka
2009. I június I 27.

10 komment Betűméret növelés Betűméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Minden éremnek két oldala van, így a világban tomboló recesszióval sem járt mindenki feltétlen rosszul, sőt. A szomorkodást félretéve mi ezúttal azokra koncentrálunk, akik hasznot húztak a bajból, méghozzá a legkevésbé sem szerényen. Kik ők, és hogy csinálták?

A pénzügyi válság fájó hatásait mindannyian a bőrünkön érezzük: ez bizony most a kőkemény takarékoskodások időszaka, amikor többször mondunk nemet egy-egy vágyott dologra, mint azt megszokhattuk. Persze ahogy mindennek, úgy a recessziónak is vannak nyertesei, akik vígan kacarásznak a markukba, és a hánykolódó gazdaságok romjain trónolva számolgatják egyre gyarapodó vagyonukat. Egy őket számba vevő összeállítás alapján a részletek nyomába eredtünk, hiszen - ki gondolná - nem csak a vak szerencsének köszönhetik "nyerteseink" a busás hasznot a nehéz időkben. Íme a válság császárai.

hirdetés



A tőke, a bohóc és a barack

Rögtön az első helyen kell megemlítenünk a szocializmus néhai, nagy szakállú atyját, Karl Marxot, aki már sokadik fénykorát éli. A német könyvkiadók legnagyobb meglepetésére újjáéledni látszik a marxizmus kultusza, hiszen az utóbbi hónapokban 300 százalékkal növekedett meg - az először 1867-ben kiadott - A tőke című Marx-mű iránti kereslet, ráadásul a kapitalizmus fő kritikusának szülőhelyére, Trierbe is csak úgy tódulnak az emberek. Berlin egyik vezető kiadójának ügyvezetője szerint az olvasók új generációját épp az osztályharcok nagymesterének gondolatai döbbentették rá, hogy a neoliberalizmus meglehetősen rossz irányba halad.

AFP
Karl Marx szobra a németországi Chemnitzben

A sajátos versenyen dobogós helyet kaparintott meg az egyik gyorsétteremláncot képviselő figura, vagyis a híres sárga-piros bohóc. A nem éppen egészséges ételeiről híres láncot sem kell féltenünk, garantáltan nem mostanában fog Ronald McDonald a felépített hálózat romjain zokogni. A világon végigsöprő nadrágszíj-összehúzásnak köszönhetően az emberek sehol sem engedhetik meg maguknak az eddig megszokott falatokat, így sokan az egyre kedvezőbb akciókat kínáló gyorséttermekben költik el mindennapi ebédjüket. Legalábbis ezt mutatják a cég profitmutatói: a tavalyi év egy vizsgált időszakához képest két millióval több vendég éhes száját tömték be, aminek köszönhetően 4000 új munkatársra volt szükségük.

A harmadik hellyel az Amerikai Egyesült Államok nemrég beiktatott elnöke büszkélkedhet, aki tanácsadói segítségével briliáns módon lovagolta meg a választási hajrá utolsó időszakával tökéletesen egybeeső gazdasági összeomlást. Az amerikai szavazókat tulajdonképpen csak kicsit kellett unszolni arra, hogy egy röpke pillantást vessenek a tragikus képet mutató tőzsdeindexekre, és aztán a választók ezrei érezték már: a Barack Obama által vezetett demokrata zászlóshajó majd szépen rendbe rakja a republikánusoknak köszönhetően feldúlt gazdasági csatateret.

A riadt szuperhős, az igazság és az idiótaképző

Lássuk be, az utóbbi időben nem áll túl fényesen az angol miniszterelnök szénája a szigetországban kipattant képviselőiköltség-elszámolási botrány miatt, így valószínűleg Gordon Brown lefekvés előtt szorosan magához öleli a szebb időket idéző New York Times egyik példányát, amelynek egyik szalagcíme épp őt dicséri, mint a bankok egyik megmentőjét. A jól átgondolt intézkedések akkor még a népszerűségi index csúcsára repítették az azóta sokszor elátkozott politikust, úgyhogy szívből reméljük, hogy a listánkon elért negyedik hellyel sikerül némileg kárpótolnunk Mr. Brownt.

AFP
Gordon Brown

Ahogy már a listánk legelején említettük, a válság egyes embereknek igencsak megdobta a fizetési mérlegét. Jól példázza ezt a londoni székhellyel rendelkező és a világ vezető nemzetközi ügyvédi irodáit tömörítő "Bűvös kör" egyre növekvő bevételi mutatója. A világszerte ismert és elismert Clifford Chance, Linklaters és Allen & Overy irodák tanácsadóinak asztalain persze eddig sem a kishalak aktái hevertek, a recessziónak hála azonban most már ügyfeleik között tudhatják a Lehman Brotherst is, vagyis az egyik leghíresebb globális pénzpiaci céget, ami nyilván nem egy mellényzsebbe csúsztatott egydollárossal köszöni meg a hathatós jogi segítséget.

A verseny természetesen nem lenne teljes, ha az igazi pénzügyi mágusoknak nem szántunk volna szerepet. Andrew Lahde, a spekulatív befektetési alapokkal foglalkozó kaliforniai menedzser 888-1000 százalékos profitot tudhatott magának nem is olyan rég egy jól irányzott pénzügyi manőverének köszönhetően. Ennek örömére aztán tavaly szeptemberben úgy döntött a híressé vált, harmincas évei végét taposó pénzügyi szakember, hogy itt az ideje nyugdíjba vonulni. A cégét felszámolta, és a nagyközönségtől egy szenzációs levéllel búcsúzott, melyben megköszönte az elit iskolákban kitanított "idiótáknak", hogy gazdaggá tették, valamint javasolta, hogy legalizálják a marihuánát. Hatásos kilépő, az egyszer biztos.

A pofátlan, a jószívű és egy nagy kérdőjel

Ha egy kortárs rendező az üzleti élet szívtelen világát szeretné színpadra álmodni, mi mindenképpen John Paulsont, a New York-i pénzügyi szakembert ajánlanánk a főszerepre. Miután a menedzser a Wall Street teljes gárdájának eszén túljárva kétmilliárd dollárra tett szert, büszkén és az általa földönfutóvá tettek felé egy hangyányi megbánást sem mutatva nyilatkozta egy vezető üzleti szaklapnak, hogy ő bizony még sosem vett részt ennyire korlátok nélküli ügyletben, aminek ráadásul - véleménye szerint - nem igazán voltak buktatói.

AFP
John Alfred Paulson, a New York-i Paulson & Co. elnöke

Persze a pénz rideg világában is vannak valóban jószívű vezetők, akik nemcsak dagadó mellel nyilatkoznak saját sikereikről, hanem az alkalmazottaikról sem feledkeznek meg. Amerika legnagyobb befektetési bankjának, a JPMorgannek a vezetője, James L. Dimon erre a tökéletes példa, aki már eddig is mintegy 700 millió fontnyi jutalmat osztott szét dolgozóinak, de egyes nyilatkozataiból sejthető, hogy a cége alkalmazottaira nagyon baráti összeg vár majd a karácsonyfa alatt.

Listánkat egy számunkra némileg érthetetlen jelenséggel zárjuk. Tudjuk jól, hogy az ésszerű költekezés idején senki nem jár naponta étterembe, és a nagyobb pénzeket felemésztő szórakozási lehetőségeket is minimálisra korlátoztuk, de ugye a négy fal között senki sem takarít mániákusan - de legalábbis kevesen. Márpedig ha ez valóban nem csak egy általunk felállított tézis, képtelenek vagyunk megérteni, hogy vajon milyen extra pénzügyi manőver kellett ahhoz, hogy a világ egyik legnagyobb tisztítószergyártója 2008 utolsó negyedévében 373 millió fontnyi rekordnyereségre tegyen szert.

 

Ismersz olyat, aki hasznot húzott a válságból?

 

 

Ajánljuk még:
Legolvasottabb cikkek:
Értékeld a cikket:  Szavazat

A hozzászóláshoz be kell lépned. Amennyiben regisztrálni szeretnél, megteheted itt!

     

Ivibaba I 2009. 07. 04. 10:59

10

A mi politikusaink sem járnak rosszul.....mikor rengeteg család megy tönkre és elveszik a szocpolt a fiataloktól és családosoktól, megszavazzák egyidejüleg a költségtérítés módosítását.....ami pici hiba csúszott....biztosan véletlen nem vették észre,hogy egyes vezetők 600ezer ft helyett most akár 1millió fölött kaphatnak költségtérítést, de fideszes vezetők is jól jártak 260ezer helyett 800ezer ft! Hm! Ez az!! A magyarokkal mindent meg lehet tenni..............franciáknál meg 5%-ra csökkentette a min. elnök az adókulcsot!
Sajnos már nem lesz jobb.............

Lucgizi I 2009. 06. 29. 20:07

9

Én annak idején a sok kárpótlás közepette valami vigaszdíjra legalább számítottam volna... Hát vigaszdíj nem lett :) Azóta se :)

frida I 2009. 06. 29. 20:05

8

Soros gyuri bácsi azt mondta, hogy ő nagyon sokat nyert ezen a 2008ban kezdődött recesszión. Ő legalább megmondta a frankót.

zizi I 2009. 06. 28. 12:30

7

Mazsikám nem jó helyen voltunk!!!

chic I 2009. 06. 28. 11:54

6

:)))

mazsi01 I 2009. 06. 28. 09:17

5

A baj ott kezdődött, hogy a torta, amit osztogattak, nem létezett. :P

zizi I 2009. 06. 28. 09:09

4

Na a nagy kerek tortából ki kapott a legkisebb szeletet, mi az átlag emberek!!!!!!

mazsi01 I 2009. 06. 28. 09:00

3

Chic, hát ez egyértelmű: nagy pénzmosások voltak. :DDD

kismet I 2009. 06. 27. 17:05

2

Nem kell külföldiekkel példálózni. Nézzünk csak körül kis hazánkban, nem is kell sokáig keresgélnünk! Sajnos.

chic I 2009. 06. 27. 16:43

1

Az egész cikk jó, de a Tőke a kedvencem.
A tisztítószer-rejtélyt megfejthetné valaki...
:)


Hirdetés

hirdetés


Belépés
Friss kommentek

A nap fotója: 170 centivel született

Gyönyörű ez a "kicsi" állat, megérdemelt voln...

Gyurma || 2010 || Már || 10.

A szexmegvonással büntető nő maga felett is ítélkezik

Majdnem talált Fakki komám! Pilóta vagyok, utas...

jano || 2010 || Már || 10.

Ha munka nélkül maradtál: ezt nem árt tudnod!

Linzi - nézzen utána - kellett kapnia egy határ...

Gyurma || 2010 || Már || 10.

Legforróbb téma
Legfrissebb cikkek
Hírlevél
Szavazás
Ajánlat

 

Receptajánló