"Ha van kedved, megihatnánk egy kávét! Kijössz egy cigire?" Kérdések, melyeket sokunk naponta százszor hall a munkahelyén. És a válasz? Merünk ilyenkor nemet mondani, kockáztatva, hogy lassan teljesen kimaradunk a társasági életből? Vagy van esetleg alternatívája annak, hogy mi is füstölgőkké válunk? Szakembert kérdeztünk.

Kávészünet, cigiszünet. Szinte észre sem vesszük már a munkahelyek bejárata előtt dohányzó alkalmazottakat. Nem dohányzunk, nem kávézunk. Éljen az egészséges életmód! Igen ám, de mi van akkor, ha egy olyan munkahelyre kerülünk, ahol a csajok a ráérő perceikben cigizni mennek, jó esetben is egy kávé mellett beszélik meg a napi pletykákat. Menjünk vagy ne menjünk? Ha az utóbbi mellett döntünk, furdalja az oldalunkat a kíváncsiság, miről cseveghetnek a többiek, míg mi benn unatkozunk az irodában. Miután visszajönnek, a helyzet még rosszabb. Kiderül, hogy ők már mindent megbeszéltek a munkával kapcsolatban, ki kit helyettesít majd az ünnepekkor, mikor mennek aerobikra. Mi mindebből kimaradtunk. De mit tehetünk egy ilyen helyzetben? Könnyű a választás, ha szeretjük a cigit és kávét: velük tartunk. Ha viszont nem, akkor kicsit többet kell gondolkodnunk a megoldáson.
A szabadság szimbóluma

Pszichológusunk, Szijjártó Linda szerint a cigaretta sok esetben a szabadság szimbóluma, a csoportban dohányzás pedig - sajnos, káros hatásai ellenére - növeli az adott csoport összetartozását. Az, aki ebből ilyen-olyan okokból kifolyólag kimarad, előfordulhat, hogy a csoport perifériájára kerül, hiszen nem vesz részt ebben a közös programban. Ez automatikusan maga után vonja a csoporthoz tartozás előnyeinek elvesztését: nem kap meg fontos információkat, sokadik kézből értesül csak azokról a lehetőségekről, amelyek a többiek birtokában vannak. Megeshet, hogy a csoport tagjai, az általuk pozitív élményként megélt program visszautasítására negatívan reagálnak - a káros szenvedély elutasítását feléjük irányuló elutasításként értelmezhetik.

"Két éve munkahelyet váltottam. Az új közegbe nehéz volt beilleszkedni, senkit sem ismertem" - meséli Nóri. "Ha volt is egy kis szusszanásnyi időnk, a csajok - a főnököt is beleértve - rohantak cigizni. Eleinte még én is mentem velük, de a füst olyan elviselhetetlen volt, hogy majd megfulladtam, így én többnyire távol maradtam a kis szeánszokról. A többiek ezt elfogadták, még büszkék is voltak rám: milyen jó, hogy én nem vagyok nikotinfüggő. Egy idő után viszont feltűnt, hogy hozzám már alig szólnak. Nem haragudtak rám, de a közös "programokban", mikor mindent megbeszéltek, én nem vettem részt, így nem volt mit mondaniuk. Ezért szép lassan én is rászoktam a cigire. Még mindig jobb, mintha kiközösítenek." Az, hogy Nóri ezt a problémamegoldási stratégiát választotta, nem egyedülálló. Gyakori, és elsősorban a nőkre jellemző magatartásmód, hogy valaki megváltoztatja a viselkedését, a vélekedését, mert nem akar szembeszegülni a csoporttal. Ez a magatartás minden unszolástól függetlenül jelenik meg, a személy saját, belső késztetése miatt, a csoport összetartozása érdekében.
 


Ennek oka igen prózai: senki sem akar kilógni a sorból. Ha azok a személyek, akikkel sok időt töltünk együtt, közös programra hívnak bennünket, azt jelenti, hogy törődnek velünk, így egy ilyen gesztust több okból kifolyólag is nehéz visszautasítani. Fontos, hogy azokban a személyekben, akikkel naponta hat-nyolc órát is együtt töltünk, jó benyomást keltsünk, vagánynak, viccesnek, kedvesnek találjanak minket, és még véletlenül se unalmasnak vagy konzervatívnak. Hiszen ott a vágy mindegyikünkben, hogy befogadjanak, elfogadjanak minket, a nekünk szimpatikus személyekkel ne csak hasonlóan gondolkodjunk, de minél több közös tevékenységben is részt vegyünk, hogy pozitívan vélekedjenek rólunk. Ezek a tényezők növelik az önértékelésünket, és nagy önbizalmat adhatnak az amúgy feszültségekkel teli mindennapokban.

Az efféle közös tevékenység, esetünkben a dohányzás és/vagy kávézás számos előnnyel jár, hiszen egy team tagjának lenni mindig biztonságot nyújt - mintegy védőhálóként vesz körül minket a tudat: tartozunk valahova. Részesülhetünk a közös javakból, információkból, tudásból, bármikor megkaphatjuk a többiek támogatását, ha szükségünk van rá. Bizonyított tény ugyanis, hogy nagyobb valószínűséggel segítünk azoknak a személyeknek, akikkel gyakran végzünk közös, pozitív élményt nyújtó tevékenységet - állítja a Női Lapozó pszichológusa.

Ellenszegülés

Ha viszont valaki mégis ragaszkodik elveihez, szabotálhatja a közös programot. Évi is így döntött: "Tíz éve az oktatásügyben dolgozom. A kollégáimmal évekig együtt jártam cigizni a szünetekben, olyan kocadohányos voltam, mert amúgy nem kívántam, otthon soha nem gyújtottam rá. Aztán egyszerre elegem lett: nem akartam mindig füstszagú lenni, az udvaron pöfékelni, szép kis példát nyújtva ezzel a tanítványaimnak. Több kolléga- és barátnőmmel összefogtunk, és már jó ideje nem tartunk a többiekkel cigiszünetet. Úgy vettem észre, hogy ez semmiben sem befolyásolta eddigi viszonyunkat. Sok egyéb lehetőségünk is van arra, hogy tartsuk a kapcsolatot."



Szijjártó Linda úgy véli, ha valaki határozottan kitart az elvei mellett, nem feltétlenül ütközik falakba. Egy ilyen lépés, ha megfelelően van tálalva, énerősítő hatású lehet, segít megőrizni az egyediségünket, személyes identitásunkat, mégpedig anélkül, hogy ez a társaktól való eltávolodással járna. A lényeg hangsúlyozottan a megfelelő indokláson van: őszinteségre, nyitottságra van szükség, nem pedig félvállról odavetett szavakra vagy ironikus megjegyzésekre. Még egy ilyen egyszerűnek tűnő helyzetben is nagyon körültekintően kell eljárnunk, így elkerülhetővé válnak a későbbi sértődések, sérülések.

Ez a lépés természetesen könnyebb, ha a csoportban nem teljesen egységesek a vélemények, és van, aki mellénk álljon és segítsen változtatni. Nem feltétlenül kell azonban irigykedve ücsörögnünk a net előtt, míg a többiek vidáman pöfékelnek, hiszen számtalan egyéb lehetőség van még a csajokkal aktívan tölteni a lopott szüneteket. Jöhetnek a kreatív ötletek; szürcsölhetünk velük zöld teát, vagy süthetünk a kollégáknak csokis kekszet. Na, most ki akar inkább rágyújtani?