Címkék: sajátélmény, test, lélek, család, alkoholizmus

Sajátélmény: alkoholista voltam, megálljt parancsoltam

Fencsik Tamás
2009. I április I 21.

A szenvedélybetegséget bemutató cikksorozatunkban már közöltünk olyan sajátélményt, amely az alkoholizmusról szólt, de akkor egy családtag mesélt, most pedig maga az ital rabja mondja el, milyen is ez a függőség. A 43 éves Zoltán történetét jegyeztük le, aki három éve nem iszik.

hirdetés

"A cigi megmaradt, mert azt mondják, ha leszoksz valamiről, akkor egy ideig ne szokj le másról, és túl nagy változás se jöjjön az életedben. Például ne költözködj, és ha lehet, ne válts munkát. Én már túl vagyok a másfél éven, harmadik éve nem iszom, pontosan 1140 napja, és érik, hogy leszokjak a cigiről is, amivel kapcsolatban ugyanazok a kérdések fogalmazódnak meg, mint anno a piával. Mit fogok csinálni nélküle? Hogy fogom kibírni reggel? Hiába mondják, hogy szokjak le, hagyjam abba, csak akkor fogok, ha ez az én fejemben véglegesen megfogalmazódott.

hirdetés

Megvoltak az előjelei

Nemrégiben leveleztem az egyik egyetemi professzorommal, aki huszonöt évvel ezelőtt tanított. Ő azt írta, hogy ennek az egész piás sztorinak már 1986-ban látta a jelét. Ahogy telnek a nemivással töltött napok, úgy hosszabbodik az az idő, amit bevállalok, hogy bajom volt az itallal. Befutottam azt a normál karriert, amit mindenki más. Gimnáziumi építőtáborok, egyetem, kollégium, folyamatos bulik. Huszonévesen nem vettem észre, nem is törődtem vele, hogy mindig én rúgok be legelőször a csapatból, és mindig én maradok a legtovább a kocsmában. Miközben mindenki más nekifeszült, és letette a vizsgákat, én már azt is hagytam. Kimaradtam az egyetemről, nem diplomáztam le. Valószínűleg már akkor sem ismertem a mértéket a piában. Persze mindig én bírtam a legjobban a bandából, de hát ugye huszonévesen berúghatsz, megrázod magad másnap, és mész tovább.

Aztán bejött az, hogy mindent itallal rendeztem el. Ha baj volt, beültem valahová, és ittam, ha öröm ért, akkor itallal ünnepeltem. Ahogy az Anonim Alkoholisták mondják, eleinte azért ittunk, mert jól éreztük magunkat, a történet végén pedig azért, hogy jól érezzük magunkat. Az egyetem után szellemi szabadfoglalkozásúként kezdtem dolgozni. Ez kötetlenséget jelent. Ha nekem lett volna egy rendes munkahelyem, reggel nyolctól délután ötig, akkor biztos kirúgnak. Szóval eljártam dolgozni, megcsináltam úgy a melókat, hogy abban nem volt hiba. Munka közben nem is ittam, lenyomtam a teljes napot, munka után pedig "na jól van, lazuljunk" felkiáltással elmentem inni.

Akkor már házas voltam. Huszonnyolc évesen házasodtam, harmincévesen már megszületett az első gyermekem, és később még egy. Egy ideig nem tartottam otthon piát. Aztán lett otthon bor. És akkor esténként csak egy pohár bor csúszott le. Aztán több. Aztán lett otthon tömény. Eleinte a feleségem nem szólt semmit. Ha buli volt, még bele is fért, hogy berúgtam. Amikor mindennapossá vált a dolog, szóvá tette. Elkezdtek sokasodni a bajok otthon, és mondtam is, hogy én tisztában vagyok a problémámmal, de nem tudok leszokni. Rendesen manipuláltam ezt a helyzetet, igyekeztem a lehető legnormálisabb módon viselkedni. Például, ha valamiben dönteni kellett, ráhagytam az asszonyra, mert ott volt az a zsarolási potenciál, hogy már megint be vagyok rúgva, milyen alapon van véleményem.

Szintentartó

A gyerekeim nem tudom, hogy látták-e ezt rajtam, nem hinném, de hát kicsik voltak még, nem úgy élték meg. Most már kamaszok. A fiamnak nemrég elmondtam, hogy mi történt velem. Nem akartam, hogy ez olyan egzotikus dolog legyen, hogy apa miért volt fél évig kórházban. Szóval szépen lassan épültem le, az csak az utolsó három évben volt, hogy reggel is ittam. Sokféle ivó van. Van, aki gépszíjas. Az iszik néhány napot, de úgy, mint az állat, és utána hetekig, hónapokig egyáltalán nem, vagy csak alig. Én "szintentartó" voltam. Azaz állandóan innom kellett, így tudtam működni, ez vált természetessé. A vége felé viszont már kevésbé működsz, és mindenki látja rajtad. Mert mindig részeg vagy. Alszol, iszol, dolgozol. (Még hajnalban is fel kell kelni. De nekem nem csak akkor kellett, hanem éjjel is. Este tizenegykor eldőltem, aludtam két-három órát, ennyi idő alatt kiment belőlem a pia. Arra keltem, hogy izzadtam, remegtem, a gyomromban volt egy ilyen furcsa érzés. Ilyenkor megpróbálsz inni. De az első adagot kihányod, jó eséllyel a második is kimegy. A harmadik viszont bennmarad, azzal visszafekszel, és kihúzod hajnalig, a következőig. Reggel pedig megint kezdődik.)

A lányom mindig azt mondta, hogy apu folyton alszik. Voltam közben orvosnál, háromszor is. Azt mondták, hogy azonnal hagyjam abba. Ennyi. Kaptam három-négy receptet, különböző gyógyszereket, majd kijöttem a kórházból, kezemben a receptekkel, és beültem a szemközti kocsmába. Leültem, és megterveztem, hogy holnaptól hogy fogom abbahagyni. Egyszer sikerült három hónapra. És ezután jött az utolsó három év, az éjszakai ivásokkal, ami tényleg durva volt. Közben minden melót bevállaltam, nagyon sokat dolgoztam, az egzisztenciát a családomnak meg tudtam teremteni. Nem vertem magam adósságokba. Ha egy kicsit tovább húzódik, akkor lehet, hogy nem így ér véget. Akkor már nem számított, hogy hol iszom, lepattant pincékbe is jártam. A leállás pedig úgy jött, hogy kórház, összeomlás, fizikailag teljesen végem volt.

Szembesülés

A kórházba úgy mentem be, hogy sárga volt a bőröm, apró véraláfutásokkal voltam tele, a májam pedig olyan gyulladásban volt, hogy már tulajdonképpen inni sem tudtam. De azért még négy buszmegállóval az intézmény előtt letuszkoltam magamba valamit, mert már nem bírtam ki egy órát ital nélkül. Ekkor voltam negyedszer orvosnál, és ez az orvos mondta először, hogy segít, nem csak recepteket ad. Ottmaradtam a kórházban, majd utána egy többhetes terápián vettem részt. Kaptam a nyugtatókat, gyógyszereket, és ez elnyomta a fizikai vágyat bennem, de a mentális vágyat leküzdeni nehéz. Az első igazi lépés a leszokásban az volt, hogy itt az Anonim Alkoholistáknál beismertem, hogy tehetetlen vagyok az alkohollal szemben, és az életem irányíthatatlanná vált. Kimondtam, hogy "Zoli vagyok, alkoholista", és ettől a pillanattól kezdve ezt nekem senki nem róhatja fel.

Elfogadtam, hogy ez egy betegség. Előtte mindenki tudta a környezetemben, hogy bajom van a piával, de csak egy-két ember mondta. Ahogy elkezdtem leszokni, rájöttem, hogy újra meg kell tanulnom élni. Nem tudtam elképzelni azt, hogy beülök valahova, és csak simán iszom egy kávét, mikor régen azt mondtam, hogy aki csak egy kávét iszik, az nem jó vendég. A jó vendég egy deci töménnyel kezd. Olyan dolgokat kellett megtanulnom, amiket sosem csináltam józanul. Például rossz hírt közölni otthon. Amíg anno elterveztem, hogy ezt milyen módon vezetem elő, a tervezés folyamatában berúgtam. Azaz a pia volt az első. A hír a második. Valaha úgy terveztem meg egy napomat, hogy a kötelességeim elvégzése között hol tudok megállni inni, mert kérdéses volt, hogy egy adott feladatot képes vagyok-e pia nélkül megcsinálni. Ilyen már nincs. A leszokás egy önző program, magamért csinálom. Ha ebből persze bárkinek előnye származik a családomban, vagy az ismeretségi körömben, akkor annál jobb. De ha én ezt bárki másért csinálnám, és az engem esetleg cserbenhagyna, akkor lehet, hogy azonnal nyúlnék az italért. Nekem az ivás, mint problémamegoldó eszköz, utoljára egy hete jutott eszembe.

Mostanában már csak úgy jön be, hogy régen erre ittam. Mostanra már ugyanolyan jól tudom érezni magam nélküle. A leállás után folyamatosan temetésekre jártam. Több ismerősöm is meghalt, ráadásul olyanok, akiknek nem kellett volna. Én megtettem mindent azért, hogy megdögöljek, mégsem jött össze. Elgondolkodtató. Értelmet nyert, hogy kegyelmet kaptam. Ezt én tényleg így élem meg, és azért vállaltam ezt a beszélgetést is, mert szeretném, ha tudnák az emberek, hogy le lehet állni. Azért mondom el a történetem, hogy ha ezt valaki olvassa, és majd egyszer úgy gondolja, hogy változtatni akar, akkor tudja, hogy sikerülhet, ha Ő is úgy akarja. Az a baj, hogy biztosan sokkal érdekesebb a gyötrelmeimről olvasni, pedig arról mindenki tudhat, mert ha igazak a számok, akkor ebben az országban mindenki ismer olyat, akinek baja van az ivással.

Anonim Alkoholisták

Telefon: 06/1-251-0051
Postacím: 1536 Budapest Pf. 258
E-mail: info@anonimalkoholistak.hu

Sokkal kevesebb szó esik azokról, akik elszánták magukat és sikerült letenniük a poharat. Talán pont azért mert a többség számára az a normális, hogy mértékletesek. Én nem akarom elfelejteni az ivással töltött évek gyötrelmeit, mert ahogy mondani szoktuk: "fontos, hogy zölden tartsuk az emlékezetünket". Nagyon fontos ahhoz, hogy tudjam: honnan jövök, mi történik velem most, és merre tartok? Az Anonim Alkoholisták olyan közösséget biztosított számomra, ahol az újonnan megtalált őszinteségemmel nyíltan beszélhettem a félelmeimről, a szorongásaimról, a józanodás során engem érő ingerekről, és ami a legfontosabb, azokról a problémáimról, amelyeket csak egy sorstársam érthet meg. Itt nem az asztal túloldalán ülő szakemberrel kell megosztanom a gondolataimat, hanem olyan emberekkel, akik adott esetben már ugyanezeken túl vannak.

Itt semmi sem kötelező, a belátásomra van bízva, hogyan lépegetek előre. Kéretlenül nem adnak tanácsot, mindenki egyes szám első személyben a saját gondolatait mondja el, amikből leszűrhetem magamnak azt, amiről úgy gondolom, hogy nekem jó. A döntés felelőssége pedig csak az enyém. Itt nem számít, hogy milyen környezetből jöttem, hogyan élek, mi a végzettségem, mim és mennyim van. Az anonimitásomat olyan mértékig őrzöm, amennyire jónak látom. Itt az anonimitás más célt is szolgál, mert ez biztosítja, hogy az elvek előbbre valók lehessenek, mint az egyes személyek. Itt egyetlen célja van mindenkinek: józannak maradni. Ebben és ebben az egyben egyenlők vagyunk, minden másra való tekintet nélkül. Az anonimitás mellett fontos a függetlenség is, hogy nem tartozunk semmilyen szervezet, intézmény stb. felügyelete alá, hogy nem nyilvánítunk véleményt semmilyen külső ügyben. Én egyet tanultam meg: nem én irányítok!

Ha van olyan saját történeted, amit szívesen megosztanál másokkal, írd meg nekünk:
info@noilapozo.hu

Igyekszem arra koncentrálni, ami velem történik, és eközben nem a különbséget keresem a másokkal való kapcsolatomban, hanem az azonosságot. Nem akarok másokat megváltoztatni, hanem igyekszem őket elfogadni. A családi és a magánéletemben gyökeres változás állt be. A családommal ismét megtaláltam a hangot, a sérelmeinket igyekszünk nem hurcolni magunkkal, hanem megbeszélni, még ha sokszor fájdalmas is. Sokszor fáj az igazság, de attól kezdve, hogy kimondok vagy kimondanak valamit, már könnyebb kezelni. Nem lettem jobb ember attól, hogy nem iszom. A család talán a legnehezebben azt szokta meg, hogy nem is vagyok ugyanolyan ember, mint régen. Többet értem el, mint addig, amíg ittam. De már nem is arra koncentrálok, amire régen. Más értékek váltak fontossá számomra. Merem vállalni az érzéseimet, és minden egyes napot merek vállalni az elmúlt 1140-ből. Pedig nem mindegyik volt diadalmenet - de hát kinek az? Az viszont igaz, hogy az alkoholról mostanra végletesen gondolkodom. Már egy rumos csokit sem eszem meg. Vagy egy vörösboros marhapörköltet. Lehet, meg tudnék annyit enni belőle, hogy az már ártson."

Ajánljuk még:

Legolvasottabb cikkek:

32 komment

A hozzászóláshoz be kell lépned. Amennyiben regisztrálni szeretnél, megteheted itt!

Összes komment megtekintése! (32)

Az utolsó 20 komment:

bogáncs I 2009. 05. 17. 13:54

Sajnos az én apám is mára már mondhatom, hogy alkoholista, s én is nagyon haragszom rá sokszor, de be kell látni, hogy ez nem csak és kizárólag az ő hibája. Régen nem volt az, csak szerette megiszogatni a két deci borát, de attól nem volt még baj. Valami régebben nagyon elromlott, azt hiszem, leginkább ő és az anyám között, és azóta inkább az italba feledkezik, minthogy megoldanák együtt a helyzetet. Mindig kettőn áll a vásár, úgy gondolom, és ezért nem pártfogolom egyikőjüket sem, bár tény, hogy apám mindig passzív volt inkább, és sokkal érzékenyebb is mindenre.. Nagyon rossz ezt nézni egyébként, de azt is tudom, hogy ezt már neki(k) kellene leginkább megoldani, egymás segítésével..

Lujza I 2009. 05. 16. 13:17

zizi,örülök neki,hogy ha másképp nem is,de legalább így az éteren keresztül,rávezethettelek egy olyan útra,ami után nem lesz lelkiismeret furdalásod!Mondjuk ez rajtad is múlott,mert azt gondolom,hogy helyesen látod a dolgokat,és elfogadod a jó szándékot!Édesapádat csodálom,hogy igaz egy betegség miatt,de leszokott az alkoholról.Hidd el sok embert még ez sem tántorítana el!Sok sikert a megbékéléshez,a Te lelked is nyugodtabb lesz!Szintén baráti üdvözlettel: F.A.

zizi I 2009. 05. 03. 14:36

Lujza, teljesen igazad van. Köszi a bátorítást. Nem vagyok egy elvakult ember, de lehet pont egy bátorító szó kellett nekem, és azt te adtad meg nekem. Baráti üdvözlettel. kis zizi!

Lujza I 2009. 05. 03. 12:39

zizi!szia!Megértelek,h haragszol az Apukádra......,de had adjak egy tanácsot.Én is haragudtam rá,bár olyan voltam mint ő!Most itt vagyok,mert "Ő" elment,és annyira hiányzik!Addig bocsáss meg neki,amíg lehet!!!!!!!!

zizi I 2009. 05. 02. 11:47

Nekem az apám volt zug alkoholista. Soha nem járt kocsmába, de otthon mindent elkövetett, hogy ihasson. Dugdosta az életmentő üvegeit, hol ide, hol oda. A kívül állók, csak hüledeztek, amikor anyukám panaszkodott. De mi az anyuval bizony nagyon szenvedtünk tőle. Spiccesen még agresszívabb volt, mint a teljes alkohol mámorában. Ütött vágott, mi meg az anyuval volt hogy éjjel menekültünk tőle. A szép gyerekkoromat, teljesen beárnyékolta az örökös félelem. Talán a viselkedése miatt, soha nem kerültem hozzá közel. Nem mondom, hogy nem beszélgetek el vele, de ott van a múlt árnyéka, amit nem tudok neki megbocsájtani soha. Most már 7 éve nem iszik, mert olyan betegséget kapott, ami miatt le kellett szoknia róla, ha tetszett neki, ha nem. Édesanyám sokszor letérdelt előtte és úgy kérlelte, ne tegye ezt velünk. Még ő alázkodott meg előtte, holott apámnak kellett volna bocsánatot kérnie. Bennem ez olyan mély nyomott hagyott, amikor megismerkedtem a mostani férjemmel. már előre közöltem vele, ha iszol, azonnal mehetsz! De bebizonyította, ő nem alkoholista. Minden alkohol függőnek kívánom, hogy gyógyuljon ki belőle, mert csak saját magát, de a környezetét is tönkre teszi vele.

creative28 I 2009. 05. 02. 10:53

Az alkohol nem megoldás semmire. Érdekes módon az én anyám inkább ivott, mint az apám, aki nem. Szerencsére az apám volt a mintakép nem az anyám. Sajnos az emberen csak akkor lehet segíteni, ha Ő maga is akarja, sőt odáig igaz ez, hogyha egy ember akar, akkor magától szokik le az ilyen dolgokról, ha pedig van lehetősége, akkor pedig rá sem szokik, csak az a probléma, hogy ez sokszor, nem magán az emberen, hanem a szülein múlik. Sok sikert mindenkinek az ilyen betegségek leküzdéséhez. Nekem szerencsém volt, volt egy rendes apám, és szerencsém volt, hogy nem hagyta ott a nemtörődöm, anyámat. Pedig megérdemelte volna. Hiába NŐ, és hiába az anyám.

Zoliaa I 2009. 04. 29. 14:32

Lujza! Gondolni fogok Rád! Visszatekintve annyira simán ment. Elmész, köszönnek, megkérdezik hogy Neked van-e problémád, válaszolsz és azt mondják, hogy "akkor jó helyen jársz". Ennyi. Aztán meglátod, hogy ez a megoldás lesz-e ami Neked segít. Mindenesetre drukkolok. Zoli

Lujza I 2009. 04. 29. 09:11

Zoliaa!Az infonak írtam,de tegnap végre jött válasz.Már tudom hol vannak a gyűlések!Végülis erre voltam kíváncsi!Köszönöm szépen!Már csak a végső elhatározás maradt!!!!!!

Zoliaa I 2009. 04. 28. 09:11

Lujza! Nem kaptam semmit a zoltan.aa@gmail.com címre. Egyébként az a saját mail címem, ha az Anonim Alkoholistaknak akarsz írni, akkor a honlapjukon megtalálod az elérhetőséget, de az info@anonimalkoholistak címen nem biztos, hogy fogsz a saját egyéni történetedre tanácsot kapni. Ha arra a címre írsz, akkor abban biztos segítenek, hogy hol van legközelebb gyűlés. Az AA-ban nem adunk tanácsot. Én is csak a saját tapasztalataimat tudom megosztani másokkal és veled is. Ha konkrét információra van szükséged akkor hívd a telefonszámot, amit kicsit feljebb találsz. De ha írsz az én címemre, akkor megígérem, hogy válaszolok. Szép napot mindenkinek! Zoli

Lujza I 2009. 04. 27. 14:02

Zoliaa!Múlthéten valamelyik nap írtam az AA-nak arra az email címre,amit írtál,de még csak nem is válaszoltak!Hol itt a segítség!?

Evi I 2009. 04. 27. 13:36

Végigolvasva a hozzászólásokat, sokszor volt nekem is az az érzésem, hogy ezt mintha én mondanám, vagy én írtam volna. 3 évig ittam keményen, utolsó évben pedig azt lehet mondani, hogy folyamatosan alkohol hatása alatt voltam, éjjel is, ha kiment belőlem, újra innom kellett, mert ha nem, rosszul voltam. Én is már utáltam tükörbe nézni, elhanyagoltam minden teendőmet...szóval egy csomó minden ami másokkal is megtörtént, akik hasonló helyzetben voltak. Most már 1 éve, hogy vége van. Nem tudok elég hálát adni, hogy le tudtam állni, de nem tudom, hogy a nyomasztó szégyenérzettől mikor tudok majd megszabadulni. Örülök, hogy beszélni tudok végre valakivel erről az egészről, olyan valakivel, aki benne volt. Mert tökéletesen csak mi tudjuk megérteni egymást. Mi tudjuk, hogy milyen rettentő nehéz , mikor annyira szeretnél megszabadulni, de képtelen vagy. Azaz csak azt hiszed, hogy képtelen vagy. Bízni kell magunkban, és tényleg akarni, akkor előbb -utóbb sikerül. Én nagyon sokat imádkoztam is, és naponta hálát adok, hogy újra a régi vagyok.

Zoliaa I 2009. 04. 26. 19:55

Lujza! Olvasva soraidat - azt leszámítva, hogy akár én is írhattam volna őket, már ami a leszokástól való félelmedet illeti - két dolog jut eszembe a múltból meg a jelenből. A múltból az a mérhetetlen önsajnálat, ami bennem volt. A jelenből pedig az önbecsülés. Ez újfajta érzés számomra. Hamvas Béla, akire én a kórházban találtam rá, a következőket írta: „Tudjuk, hogy az életnek célja nincs, értelme van. Az értelmet pedig maga az ember helyezi el önmagában azzal, hogy milyen életet tart a maga számára méltónak. Ha az élet bizonyos mértéken alul marad, értelmetlen, ha a mértéket átlépi, az élet maga is mű kezd lenni”. Azt szoktuk mondani, hogy a szájunkon át betegedtünk meg, a szájunkon át tudunk meggyógyulni. Jó beszélni róla, jó ha van olyan, akinek tudsz róla beszélni. Ha nincs, akkor keresd erre az alkalmat. Csinálhatod azt, amit én, aki a hozzám hasonló alkoholistáknak beszél róla, de választhatsz más megoldást is, olyat ami Neked működik. Egyedül nagyon nehéz, ezért saját magad miatt hidd el nekem, hogy megéri segítséget kérni.

Anyu I 2009. 04. 25. 11:58

Kedves Zoltán! Örülök, hogy meg merted írni a történetedet, de van más segítség is. Ezt csak azért írom, hogy többen is tudjanak róla, s kinél mi válik be: Működik egy Kékkereszt Misszió is, ahol szintén segítenek a szenvedély betegeken, de főként az alkohol "rabja" jelentkeznek. Bp-en van a központjuk, az Alagi téren. S Dömösön a csodás Duna kanyarban pedig a gyógyító alkalmak. A honlapjukon megtalálhatóak a pontos címek. Sok szeretettel ajánlom mindenkinek: "Anyu"

Lujza I 2009. 04. 25. 09:47

Zoliaa és Kakukktojás!Én pont most árulom a házam,és munkát is keresek!Plusz még az italról való leszokás gondolata!Akkor ez most túl sok nekem!?A férjemet már 5 évvel ezelött elvesztettem,mármint elváltunk.Nemtudom mit tegyek,maga a gondolat,hogy soha többet nem ihatok,az furcsa,bár tudom,hogy nemtudok mértékletesen inni.Amit Ewvy írt,nálam is van azért még olyan,bár ritkán,hogy 1-2 napig nem iszom,de előbb-utóbb én is ingerültebb és feszültebb vagyok,olyankor már aludni sem tudok és a fejem is fáj.Viszont így,hogy iszom semmihez nincs kedvem....se háztartás se semmi.Mindíg az van bennem,hogy magamnak!?Minek?Ezért aztán iszom.Csak másnap tiszta fejjel,teljesen tisztában vagyok a dolgok súlyával,és azzal is,hogy se az egészségemnek,sem a gondolkodásomnak nem tesz jót,nembeszélve a pénztárcámról,ami így is már üres.Elkopnak mellőlem az emberek,amin egy cseppet sem csodálkozom.Én mégis azt gondolom,nehéz dolog ez!!!Szokták kérdezni,hogy mondj egy jó okot,hogy miért iszol!?Nemtudok rá válaszolni!:(

Jeffy I 2009. 04. 25. 00:27

A doki kérdéshez annyit mondanék, hogy én hiába mondtam, hogy higgye el, rendszeresen iszom is, semmit nem reagált. Nem vette komolyan, mert nem látszott rajtam... Az agykurkászok meg lehet, hogy tanulnak dolgokat, de valóban csak olyan tud érdemben segíteni, tanácsot adni, aki már átesett ezen. A kívülállók, tök mindegy, hogy orvosról van-e szó, inkább szemet hunynak, és baromságokat beszélnek.

Jeffy I 2009. 04. 25. 00:16

Gratulálok! Én gyógyszerfüggő voltam (antidepresszáns, nyugtató), amik mintegy mellékhatásaként elkezdtem inni is. Valamikor február végén láttam az m1-en egy műsort, amiben taglalták, és persze rejtett kamerás felvétellel bizonyították is, hogy mennyire könnyen kiírnak, gyakorlatilag bárkinek, és megalapozatlanul, hangulatjavítót és nyugtatót. Akkor gondolkodtam el azon, hogy tényleg így akarom leélni az életemet? Akkor, a műsor hatására fogalmazódott meg bennem, hogy leszokom a gyógyszerekről, és velük együtt az italról is. Senki nem ér annyit, hogy elmenjen mellettem az élet, és csak éljek bele a világba ahelyett, hogy megélném az életemet. Nehéz szembenézni azzal, amit az ember nem tud feldolgozni, és lezárni, de legalább túl kell lépni rajta valahogyan. A nehezén talán már túl vagyok, de ez még csak a 3. hetem tisztán, vagyis még nem ürült ki teljesen a szervezetemből ez a sok sz... Meglepő, hogy visszatért a magamban való hitem, olyan tisztán látok dolgokat, mint még soha. Tökéletesen igaz, hogy a leszokás önző dolog. Ha az ember valakiért csinálja vagy támaszkodik valakire, akkor pld. társfüggő lesz, és ha a valaki kilép az életéből, akkor az lesz az első gondolata, hogy a pohár után nyúljon. Tény, hogy tök egyedül iszonyú kemény végigcsinálni. Talán kicsit irreleváns a hozzászólásom, mert nem 100%-ig kapcsolódik a cikkhez, de azért vannak azonosságok. A gyógyszerekről iszonyú leszokni, rémálmok, amiknek minden egyes részletére emlékeztem, mikor felébredtem, hallucinációk, így ha felriadtam álmomból, nem tudtam, álmodom-e még vagy ez már a valóság, és attól rettegtem, hogy megőrülök. Most azt mondom, annál rosszabb talán már nem lehet. Fizikailag is nehéz, és munkám sincs... A lényeg, hogy az embernek magáért kell leszoknia, és csak úgy megy, ha ez felismeri, és megfogalmazódik az agyában a dolog, és biztos benne, hogy mindenképpen ezt akarja, mindenáron. Jobban, mint az életben valaha bármit is.

gézamacska I 2009. 04. 24. 15:59

Szi Ewvy, második (az előbb az írás közepén se kép, se hang, valamit nagyon mellényúltam) kísérlet egy pár kéretlen szóra: szóval, ha a háziorvosod még nem kérdezett rá alkoholfogyasztási szokásaidra, akkor vagy nem vagy az, vagy ő az. Neked inkább az elsőt kívánom. A rendszeres ivás orvosi értelemben nem egyenlő az alkoholizmussal, de a "legjobb" út ahhoz. Játszanak még, sok egyéb mellett: mióta rendszeres, mennyit, és miket paraméterek is. Ha viszont egy nap nem iszol, és minden nyavalyád támad, ha az otthoni feszültséget, konfliktusokat, problémákat akarsz rendszeresen az alkohollal leküzdeni, az már sajna közel van a nem kívánt státuszhoz - VÉSZCSENGŐ !!!! A legjobb megoldás, ha ki sem töltöd azt az ominózus poharat este (sem) - ja és bocs, nem iszol üvegből. Nálam bevált, hogy bár a feleségem megpróbálta eldugni előlem a háztartás üzemeltetéséhez szükséges pia készletet (pár sör, 1-2 jobb bor ha valaki beesik az ajtón, kis rum, konyak sütéshez-főzéshez stb.) de én kértem, hogy hagyjon mindent a helyén. Aki inni akar úgyis mindent megtalál, én viszont nem akartam inni, és tudtam, hogy nem azért nem fogok inni, mert nincs mit. Nekem bejött.. Vérnyomás: nekem is volt jó magas, mióta száraz vagyok a korábbi vérnyomásgyógyszerek elhagyása ellenére inkább az alsó határt verem lefelé. Igaz cserébe szednem kell egy-két mást a saját magam által éppenhogy megállíthatalanul lerombolt májam életben tartására. Ne juss ide !!! Kemény elhatározás, nincs alku (csak belenyalok az íze miatt, stb), és segítség (!!!) -egyedül sztem. tuti nem megy- leginkább a családtól, de ha az kevés: pszichológus, természetgyógyászat, jó szakorvos, Anonim Alkoholisták és biztos van még egy csomó egyéb intézmény. Az általam elért állapot olyan szintet ért el (pedig a szűk családom sose látott ezalatt részegen a szó klasszikus értelmében , a rokonság legszűkebb része nyilatkozta azt (persze utólag), hogy felfedezni vélték a szeszfüggőség nyomait bizonyos jelekből...), hogy az egyik orvos már a "gyógyulás folyamán" egyszer megjegyezte a legfrisebb laborértékek rohamos pozitív változásán való örömködésem kapcsán, hogy azt ne felejtsem el, a szó klasszikus értelemében ebből soha nem gyógyulhatok ki. Azaz a "soha többé egy kortyot sem" olyan szinten értendő, hogy ő "temetett" el olyan pácienst, aki húsz (!!) év szárazság után döntött úgy, hogy egy-egy pohár bort azért most már igazán megihat. Aztán lett kettő-három, négy-öt stb. és mivel a máj és az agy ezen része soha nem felejt, igen hamar sikerült a régi állapotot elérni a jól ismert végeredménnyel: temető. Azért addigra már sokat tudtam az alkoholizmusról (orvos-szakmai szemmel is), de ez megdöbbentett. NE JUSS IDE , ÁLLJ MEG MA , az -ezt még leküldöm, de holnaptól megfogadom- senkinek nem jön be !!! Légy erős, és a legjobbakat a harchoz, hidd el nem olyan nehéz, ahogy azt mindenki bebeszéli magának... Ezt akkor szoktuk, amikor eszünk ágában sincs abbahagyni, de felmentést keresünk. Írj pár sort, hogy alakul a helyzet. Szia !

Zoliaa I 2009. 04. 24. 13:17

Kakukktojás! Remélem a két leszokásodból a második tartósnak bizonyult!! :-) Nem a környezetváltozás nem jó, hanem másik jelentős, az életedet befolyásoló változtatás nem jó (tehát nem az életmód változtatásra gondoltam). Ez persze nem mindenkire érvényes, de nagyon kevés olyan józanodót ismerek, aki felhagyott az ivással és ráadásul lakhelyet, munkahelyet is tudott váltani. Ha vannak is ilyen terveim, azokat későbbre hagyom. Azzal egyetértek, hogy a hangsúly a változáson van, hiszen ha ugyanolyan maradsz, akkor előbb-utóbb inni fogsz megint. Változnom kellett magamnak és pontosan ahogy Kakukktojás írta, az életmódomnak. Ezt úgy tudnám megfogalmazni, hogy egy adott élethelyzetben a régi énem ivott, a mostani "változóban lévő" már nem nyúl semmilyen problémamegoldó szerhez. Pusztán csak arra szoktam gondolni, hogy attól, hogy iszom, a probléma nem fog elmenni. Azzal is egyetértek, elhatározás kérdése is lehet, vagy simán annyi történik, hogy az ember felteszi a kezét. Az én esetemben már korábban megvolt az elhatározás, de igazán csak a mélypont hozta az első tényleges lépést. Úgy gondolom, hogy már az is örvendetes ha valakiben egyáltalán megfogalmazódik az igény, mert akkor már felismerte, hogy baj van....de azért onnan még hosszú út tud vezetni az első 24 óráig. Minden amit Kakukktojás említett hasznos lehet. Az biztos, hogy nekem visszajött az étvágyam, tudtam aludni, egy idő múlva örülni apró dolgoknak, hogy süt a nap, meg ilyenek... minden játszik, csak nem a pohár. Zoli

Zoliaa I 2009. 04. 24. 12:58

Ewvy! Nem nagyon szerettem volna itt publikálni ezt a címemet, de ha így hozta a sors, akkor ide írj: zoltan.aa@gmail.com Szép napot mindenkinek! Zoli

Ewvy I 2009. 04. 24. 10:10

Szia Zoliaa! Sajnos nem sikerült a címedhez jutnom, pedig azt tettem amit javasoltál. Amit szerettem volna megtudni Tőled, az főleg azzal kapcsolatos, hogy ha valaki nem kerül kórházba, csak a háziorvos kezeli magas vérnyomással, mire figyeljen az első napokban, ha abbahagyja az ivást? Már többször próbáltam 1-2 napig nem inni, nagyon ingerült voltam, harapos és néha elkezdett a fejem fájni, hát ittam végül újra, mert a "verklinek mennie kell": munka, család, főzés, stb. Ha tudsz erre javasolni valamit megköszönném! És arra is, hogy ha estére elfáradva a sok mindentől amit egy nap hoz, kitöltöm az első pohárral, mit csináljak, hogy ne igyam meg? Előre is köszi! E.