Címkék: szex, jog, család, nemierőszak, afganisztán
Afganisztánban nincs ebéd, ha nincs szexNői Lapozó
Egy új afgán törvény szerint a siíta nők kötelesek alávetni magukat a férjük akaratának az ágyban - ha nemet mondanak a közeledésre, a férj nem köteles eltartani őket. Nagy a nemzetközi felháborodás, de a helyi asszonyok közül többen értenek egyet a szabállyal, mint ahányan tüntetnek ellene. hirdetés Afganisztánra továbbra sem a progresszió és az egyenjogúság első számú otthonaként fogunk tekinteni, az biztos, az országban ugyanis sikerült olyan törvényt előterjeszteni, ami a világ nagyobbik részén - teljes joggal - kiveri a biztosítékot. A friss rendelkezésben azt mondják ki, hogy ha egy nő visszautasítja a férje szexuális közeledését, akkor a hitvesnek jogában áll felhagyni az asszony ellátásával, szó szerint: "nem kötelező etetnie" a nejét. hirdetés hirdetés Bár a törvénytervezet "csak" a 15 százaléknyi síita lakosságot érinti, jókora nemzetközi felháborodást váltott ki, hiszen külföldi értelmezésben ez gyakorlatilag a nemi erőszak legalizálása - Barack Obama például szó szerint undorítónak nevezte a javaslatot. Kiskapu mondjuk kínálkozik, hiszen a tálib vezetés 2001-es bukása óta a nők helyzete sokat javult az országban, így például munkát is vállalhatnak, de a legtöbbjük így is eltartottként él, úgyhogy legfeljebb elméleti lehetőségük van kibújni a szabály alól. ![]() A nemzetközi felháborodás miatt az afgán elnök, Hamid Karzai a törvény felülvizsgálatát kérte, ugyanakkor Mohamed Aszef Johszeni ajatollah szerint értelmetlen volna változtatni rajta, mert akkor úgyis alkotmányellenes lesz. "Miért házasodjon össze egy férfi és egy nő, ha nincs köztük szexuális kapcsolat? Ez olyan lenne, mintha fivérként és nővérként élnének együtt" - mondta a vallási vezető a Reutersnek. A rendelkezés megítélése az érintettek körében sem egyértelmű: mintegy 300 nő a törvény ellen indult tüntetni Kabulban, végül azonban a barikád túloldalán többen lettek azok, akik a szabályzat mellett foglaltak állást, és nem kevesen közülük nők voltak. Egy 24 éves lány egyenesen azt mondta a sajtónak: "Nem akarjuk, hogy az idegenek beleszóljanak az életünkbe. Ők Afganisztán ellenségei." Kulturális különbségek ide vagy oda, nehéz erre bármit is mondani, bár egy régi mondás eszünkbe jutott, csak épp megfordítva: ilyen ellenségek mellett kinek van szüksége barátokra?
A hozzászóláshoz be kell lépned. Amennyiben regisztrálni szeretnél, megteheted itt! Hirdetés |
Belépéshirdetés HírlevélFriss kommentekmég annyi, hogy kis unokaöcsém azt mondta egysz... dr.tündibündi || 2010 || Sze || 03.Greta :) Ha valaki sokat nézi a lifetv-t szerinte... Lucgizi || 2010 || Sze || 03.Legforróbb témaLegfrissebb cikkekSzavazásAjánlat
Receptajánló |
![[origo] Női Lapozó címlap](http://www.noilapozo.hu/templates/imgs/nl_logo.jpg)



Összes komment megtekintése! (75)
Az utolsó 20 komment:
vitathatatlan I 2009. 10. 04. 19:37
75
nézzük a jó oldalát, a szex egészséges, ha már az emberek olyan gyökerek, hogy megfosztják magukat a világ legjobb dolgától, akkor legalább államilag is tesznek értük vmit. itt is be kéne vezetni...
Lilla88 I 2009. 05. 11. 15:35
74
Hát jó, én nem ismerem Vámos Miklós munkásságát, csupán tetszett az idézet, meg az aki tényleg szívből gondolja ezt, férfi létére. de köszi a felvilágosítást:) Ennyi
igazino I 2009. 04. 29. 11:39
73
lehet egy nő szép bikiniben is, vagy egy szép ruhában! Az intim szféra nem tartozik mindenkire! Sokan hívják az ilyeneket ku*váknak. Pénzért árulja a testét. Sajnos nagy baj, ha ez a természetes.
mazsi01 I 2009. 04. 29. 08:17
72
igazino, csak az a baj, hogy sok nő ezt simán úgy veszi, sokakat ezzel is vesznek rá (meg persze a csekkel) a meztelenkedésre, hogy ha szép tested van, és büszke vagy rá, miért ne mutatnád meg? És sokan büszkék is joggal. Csak abba nem gondolnak bele, hogy ezzel ugyanolyan árucikké válnak, mint egy csomag rágó. Én alapvetően nem vagyok a meztelenkedés , csak az üzleti célú meztelenkedés ellen. Az emberi test szép tud lenni, még akkor is, ha manapság ezt már nehéz felfedezni amiatt, hogy minden sarkon rádvigyorog egy szétphotosoppolt plakát.
igazino I 2009. 04. 29. 08:16
71
bocs tudm nem a témához szólt az előző, tehát ezekbe a férfi újságokba azzal kellene foglalkozni: pl. -hogyan lehet egy nőt megtartani, foglalkozni, megérteni a nők lelkivilágát, házasságot jobbá tenni, stb. és nem azt, h a nők szexuális tárgyak és csak a du*ással kapcsolatosszól a cikk 80%-a
igazino I 2009. 04. 29. 08:11
70
Szerintem a Playboyba meg a CKm-be nem a nőt lealázni (meztelen csöcs-picsa) pózokba bállítani kellene!.. sőt! Engem kifejezetten írritál! És az is, h ezt a nők természetesnek veszik! !! A nőknek már nincs értéke ebben a világban!!! Olyan mint ha egy koszos mosgatórongyot néznék! Kérdem én mit lát ebből egy átlagpasi? Hogy a nő a testét árulja (ugye pénzért) és az miden álma h reggeltől estig ba**zák! Én személy szerint megszüntetném a női meztelenkedést! Rendkívül lealázó ! Ez is kurvaság, ha jól belegondolunk! Miért nincsenek a női lapokban meztelen pasik? Nem hinném, h a nők kíváncsiságból nem néznék meg! Sőt ha elmennek egy chippendale -show-ra a nők síkítoznak mint állat! Ne mondjátok, hogy a nőket ez nem izgetja... Csak a pasi nem olyan hülye hogy lealázza magát? Pedig olyan büszkék a fa*kukra, miért nem mutatják meg ország-világnak? É nem vagyok perverz, mielőtt még valaki visszaírna, csak sztem az lenne a helyes, ha a nők kissé szemérmesebbek lennének. Nem kell szentül élni, lehet szexelni, de ne tegyék ki a testüket az utcára és a újságosbódé címlapjára... tudom, hgy könnyű kereset, de jobban tisztelve lenne, ha mondjuk a szakmai karrierjét építené inkább, vagy fogjon egy pénzes pasit....
mazsi01 I 2009. 04. 28. 21:06
69
Már hogy ne gondolkodna így, mikor ő is tudja, hogy a fos könyveit úgyis nők veszik meg, plusz a Nők Lapja is rendszeresen tejel a cikkeiért. Bocsánat, de a médiakurvák mindig kihozzák belőlem a cinizmust. Meg persze az önmagunk bálványozása is.
Lilla88 I 2009. 04. 28. 20:44
68
Vki vmelyik témához írt egy idézetet (bocsi de nem emlékszem hol volt), tetszett, úgyhogy én megkerestem a forrást és a folytatást, így hangzik: \"Nők mozgatják a világot. Kétlem, hogy ők a gyöngébb nem, inkább a szebb és jobb igen. A rossz általában a férfiak műve, a jót majdnem mindig nőknek köszönhetjük. Ők szülnek valamennyiünket, ám amilyen balszerencsések, rendszerint ők is temetnek el.\" Vámos Miklós Na ilyen egy Igazi Férfi. Akire fel lehet nézni, a másik nemhez való hozzáállása alapján. Még akkor is ha nyilván ő is tudja h nem minden nő szent, vannak olyan \"nők\" akik szégyent hoznak az egész női nemre. Akkor is egy nagyon jóleső érzés, h van férfi aki így gondolkodik.
Süße I 2009. 04. 28. 20:33
67
Végre valaki leírta a nagy helyzetet - itt igazinore gondolok. A férfiak többsége rohadék, de tisztelet a kívételnek! Vannak jó emberek, a párom is ilyen, édesapám is ilyen. Kedves történet, de talán többen találkoztak már hasonló helyzettel, míg anyum dolgozott, én meg a házimat írtam, nem egyszer állt neki kimosni, persze eleinte nem volt belőle köszönet, mert a fehér alsóneműből rózsaszín lett :D
igazino I 2009. 04. 28. 13:10
66
Annyival még kiegészíteném, hogy a kenyérre kenhető nőből hogy lesz hárpia... nem mindig, de sokszor az önző, megnem értő férj is benne van...
mimu I 2009. 04. 28. 12:11
65
Így van igazinő, baromira nem vágyik egyetlen egy nő sem világuralomra, háborúkra. Miért is nem? Mert minden nő tudja milyen szerető feleségként elveszíteni a férjét... Szerető anyaként elveszíteni a fiait... Báttyait, öccseit... És milyen egy egész hadsereg által megerőszakoltnak lenni!!!! A nagymamák történetei tragikusak... Könny szökik a szemembe a gondolattól, hogy a nagyim báttyát lelőtték az oroszok, hogy a testvére három fiát, mind a hármat!, kihívták dolgozni, és hátulról az út közepén főbe lőtték őket és mikor az apjuk ment haza a lovaskocsival a fiait vérbe fagyva talált az út közepén... Egy nő sem indítana el ilyen szörnyűséget, erre igazán büszkék lehetnek a férfiak... És nem a nők vérengzenek katonaként, hanem a férfiak!! Nincs igazam??? A férfi katonák erőszakolnak meg nőket és ölnek meg embereket.... Primitívek.... Mert még ha háború van is, az a nép, akit leigáznak, ugyanúgy EMBEREKBŐL áll... No comment a tuadtlansághoz... Nem ítélem el őket, mert bennük meg munkálkodik a kissebsségi komplexus, a bizonyítási vágy, hogy ha már ő az uralkodó (vagy manapság a demokráciával megválasztott pl. miniszterelnök/elnök stb), vagy csak egy kiskatona fegyverrel a kezében, akkor is az egó érvényesül. Vagy egy családon belül a férfi a családfő - hozzátenném ez személyes véleményem alapján ÍGY VAN JÓL, addig amíg a nő is egyenjogú TÁRS ebben a kapcsolatban és a női szerepek nincsenek leértékelve (se túlzottan fel), hanem a helyükön vannak. Mert vannak férfiak, akik tisztelik a feleségüket, amiért az az ő gyermekeit kihordta, megszülte és felneveli! Mert látja hogy egy JÓ anya érték!!! Hány elcseszett gyermekélet van?? Hát nem véletlen, hiszen egy igazán jó anya érték... És aki rálel egy ilyen nőre, jó ha megbecsüli... Mert ezek a nők arra vágynak, hoyg szeressék őket, és őket is elismerjék azért, amit ők le tudnak tenni az asztalra, egy boldog családi háttér megteremtését!!! Hát nem érték az, hogy ha a férfi hazamegy egy IGAZI NŐ várja otthon? (nem azokra gondolok, akik hárpiák stb), hanem a boldog, egynesúlyban lévő kapcsolatokra. Csak hogy: ha a nő nem keres, mindenre a férfitól kell pénzt kérnie, kiszolgáltatott helyzet, és megalázó - én annak érezném. Hozzátenném, van olyan ffi ismerősöm, aki havi egy milliót ad a feleégének csak úgy ha kéri ha nem... És ez neki TERMÉSZETES!!! Sőt az előző feleségét is több százezerrel pénzeli havonta.... Visszakanyarodva: Ezért a nő is elmegy dolgozni, és kevesebb ideje jut a gyerekre, meg a háztartás is a nyakába szakad. A gyerek elmegy bandázni, a neten lóg és azt hisz az a helyes, amit a média, tv...bele súlykol. Régen az anyák mellettük voltak, élettörténeteikkel tanították őket, figyeltek rájuk, tanultak velük... Ma erre nincs idő. Hazaér a nő, és takarít meg főz estére. A gyerek meg addig elvan. Este vacsora, egy körkérdés: mi volt a suliban? mi volt a munkahelyeden? és kész. ennyi a családi élet. JOBB esetben. Van olyan, hogy beülnek a tv elé, mert annyira fáradtak, hogy nincs energiájuk már egymásra, sem a gyerekre. Mert így megy ez. A gyerek felnő, és milyen mintát látott?? Mit fog leképezni a saját életében? A női és férfi szerepeket egyáltalán nem tudja majd helyesen megítélni! Torz világképe lesz, és eszerint fogja elb%szni az életét. Szóval, lenézhetjük a nőket az anyaszerep miatt, de ha visszamegyünk, ha nem is többet, de 100 évet, az akkori korokban még volt illem, udvariasság a nőkkel szemben (IS). Ha egy fekete-fehér régi magyar szerelmes filmet megnéztek, mit láttok? Igaz szerelmeket (ilyenek tényleg megtörténtek, a nagyijaim elbeszéléseiből látom!!!). Manapság ilyen film nem készül hisz aki ezeket írja, az is a saját családi hátteréből és tapasztalataiból táplálkozik. Ez van. Baromira nehéz itt igazi nőnek vagy férfinak lenni.
igazino I 2009. 04. 28. 08:07
64
MI NŐK NEM URALKODNI AKARUNK (NE MAGATOKBÓL INDULJATOK KI) SZERESSÉTEK ÉS TISZTELJÉTEK A NŐI NEMET!
igazino I 2009. 04. 28. 07:58
63
Gondoljatok bele: a férfiak a világon mindig mindent és mindenkit leakarnak győzni és uralkodni (ami ugye egy rohadt undorító tulajdonság). elnevezték magukat, teremtés koronájának (azért mert nagyobbat tud ütni), a nőt magához láncolta oly módon, hogy semmibe vette a jogait, egy tehetséges, értelmes nő sem birtokolhatott semmit, nem tudta magát fenntartani, nem végezhetett magasabb (v semmilyen) iskolát.. Tehát szegénybe már azt sulykolták tizenéves korában, hogy neki az a dolga hogy férjhez menjen. Szegény kislány mit csinált? Azt hitte, ez a normális, hogy a férjének és a családjának éljen, mert ő egy alacsonyabb rendű \"asszonyállat\" (hozzáteszem, nem nők nevezték el magukról, hanem az intelligens férfiak!!). A nőnek uramnak kellett szólítania (mint az Istent, tehát a hím Istenítette magát, ami ugye a Biblia szerint tilos!!!Meg amúgy is milyen ember az, aki magát nagyobbnak képzeli). A férfi mindig is beteg volt, ezt a hajlamát még napjainkban sem tudja legyőzni. (a nők nem szeretik a háborút, mégis őket gyalázzák). A nőt összeismerették egy hímmel, akit nem ő választott ki, sajnos azt sem tudta, hogy mi a szerelem (azt tudjuk, hogy a nőnek fontosak az érzelmek, lehet, hogy azért alakult ki a nőknél, hogy olyan pasival neveljenek közös utódokat, akiről tudja hogy szereti s a ffi is viszont, és ez biztonságot ad ). A pasik egyszerrűbben vannak megalkotva, ő akkor is tud közösülni, ha egy öregasszonyt kell megd**ni), a nő csak álmodozott, hogy egymásba szeretnek, és élte a leányálmait... ugye ebből jött ez a mondás, hogy az élet nem egy leányálom!!!! Mert amíg a lány nincs férjnél, addig álmodozik, milyen szép is lesz, és utána jön a csalódás..... na ez már nem leányálom, ez a valóság volt. És ebben mekkora igazság van!!! Rájött, hogy a házasság számára nem is olyan jó: először az ágyban derült ki a \"rossz\": a nő semmi jót nem talált benne, sőt, egyenesen ciki volt, ha véletlenül valaki is élvezte, sőt r*ngyó volt, persze ezt is a férfiak erőlették a nőkbe, mert az élvezés csak az ő előjoguk....(manapság pont az ellenkezője a ciki) az állandó házimunka, az évről-évre teherbeesések, és az állandó erőszak, testi-lelki, nagyon igénybevették a nőt.... szóval a nő nagyon erős volt, valljuk be. Miért volt előnyös a nőnek a házasság? dolgozott ingyen, szolgálgatott, kiszolgáltatott volt, használták a testét, mindig felk*rták, ha kellett, ha nem, ---- mi előnye volt? Semmi. Az égvilágon semmi. csak nem engedték, hogy a nő szabad legyen és független, és magától boldoguljon. Miért volt előnyös a hímnek a házasság? ingyen szex, bármikor, egy ingyen naprakész cseléd, volt egy szerencsétlen, akin kiélhette a gyengeségét, a férfiatlanságát, ő meg tündökölt, tanult, okosodott, pénzt keresett, ő volt volt az \"isten\", de bölcsességre nem jutott (azt nem adott a jóisten, nem jól forgatták a Bibliát), ja, és bordélyházakba jártak és ők voltak a nagy szentek. Volt egy jó kis könyv: Nagy Olga, Az asszonyok könyve: népi elbeszélések, interjúk 100 évvel ezelőttről, asszem Erdélyből: a nők elbeszélései panaszosak, nagyon rosszak, boldogtalanok, kiábrándultak. A pasik elbeszélése boldog, happy end-jellegű. Alényeg a lényeg: Szerintem a ffiak a gyengék, és ők vannak rászorulva a másik nemre, nem a nő, csak úgy állították be, hogy a nők ragaszkodnak... mit csinálhattak volna, ha minden nő agymosást kapott? Neki ez nagyon jó volt, mert a nőben csak a tárgyat, és a testet látták, az embert nem. ez nagy hiba. Most annyira odavannak a nők lázadásáért (basszus! rabszolga-lázadás is volt! Kiérdemelték a szabadságot, nem????). Pedig a nők nagy része csak szabad és boldog szeretne lenni és EMBER. Bocsi fiukák, remélem, megengeditek, hogy dolgozhatunk (de nem csak takinéni, és mosogatónéniként, ami ugye nem túl kreatív munka, és meglehetősen monton és fárasztó). Ti is segíthettek a mosogatásban otthon, nem okoz impotenciát, és nincs benne a tízparancsolatban, h egy ffi nem végezhet házmunkát... bár tudom, hogy a ffiak ezt megalázónak tartják, azért, mert a nőt is lenézik. A LEÍRTAK NEM MIDEN FÉRFIRA VONATKOZNAK, AKI NEM ILYENNEK GONDOLJA MAGÁT ÉS TISZTELI A TÁRSÁT, AZ NE ÍRJON VISSZA, MERT Ő AZ IGAZI FÉRFI.
igazino I 2009. 04. 28. 07:15
62
Lilla 28 köszi, hogy Creative28-nak lefordítottad a mondataimat, amit nagy dühében félreértett!
Lilla88 I 2009. 04. 27. 22:10
61
(ja igen a szüléses résznél azt akartam írni h \"bár nincsen személyes tapasztalatom\")
Lilla88 I 2009. 04. 27. 22:08
60
(ja igen a szüléses résznél azt akartam írni h \"bár nincsen személyes tapasztalatom\")
Lilla88 I 2009. 04. 27. 22:03
59
Szeretném felhívni a figyelmet arra h ha lehet ne tegyünk egyenlőségjelet az iszlám világ, arab világ, iszlám fundamentalizmus, terrorizmus stb. közé. Afganisztánban pl nem is arab etnikum él (sokféle népcsoportból áll össze az ország, főleg pastuk lakják) bár a vallásuk szinte kizárólag az iszlám. Viszont iszlám (meg arab) országokból, emberekből is nagyon sokféle van, ahogy pl keresztényekből is van egyfolytában templomba járó meg olyan aki egyáltalán nem gyakorolja a hitét. Afganisztánban a szeptember 11 után megdöntött tálib rezsim volt az (amely azóta kezd újra erőre kapni, sőt Pakisztánban is) mely az iszlámnak az ottani radikális változatát képviseli, viszont ez az ősi törzsi (pastu) szokásjogból is táplálkozik, amely ha lehet még szigorúbb, szóval nem kell mindent az iszlámra fogni:). Arról most nem tudok megbízhatóan nyilatkozni, h mit mond a hivatalos, nem elvadult iszlám a nőkről, de azt nem hinném h semmibe veszi őket. Azt hiszem h a baj csak az h ezek az országok megrekedtek egy évszázadokkal ezelőtti szinten. Az iszlám sztem csak másként tekint a nőkre, úgy mint akinek az egyetlen feladata a családi fészek rendben tartása. Csak annyi történt h ezt mi az ún. Nyugaton már meghaladtuk, és itt \"megkérdezik\" ma már a nőket h mit akarnak, és sokan választják azt h tanulni, dolgozni szeretnének, mert érdekli őket egy szakterület v csak h csökkenjen a kiszolgáltatottság. Emellett persze a legtöbb nő anya is akar lenni. Nem az a baj ha egy kultúrában a Nőre úgy tekintenek mint az élet bölcsője, mely fontos eleme a társadalomnak, mert a családi fészek melegét csak ő tudja igazán megteremteni, amíg a Férfi előteremti erre az anyagiakat, és ezért az a legjobb ha otthon marad. A \"baj\"-t a következő idézettel tudnám szemléltetni (eyg Afrika történelméről szóló színvonalas könyvben akadtam rá): A háttér: botswanai női mozgalom, mely a politikában való egyenlő részvételért küzd, 90-es évek. Az idézet: \"A csoport törekvése óriási ellenállásba ütközött. A kormányhivatalnokok azzal vádolták meg a tagjait, hogy \"megpróbálják megvétózni a férfiak istenadta jogát a kormányzáshoz, s ahhoz, hogy felette álljanak a nőknek.\" \" Mondanom sem kell h nőként kissé kinyílt a bicska a zsebemben. Mert ez nem azt mondja h valamit vmiért (eltartalak, de te végezd el a házimunkát és nyújts szexet is) hanem azt h nem vagyunk egyenlőek. Pedig sztem mások vagyunk, sok mindenben máshogy gondolkodunk, sok a konfliktus, de EGYIK NEM SEM FELSŐBBRENDŰBB A MÁSIKNÁL. (és ez igaz a vallási, etnikai, életkori, vagy épp szexuális beállítottság alapján történő kijelentésekre is) Vhogy olyan érzésem van h ilyenkor (lehet az etnikai gyűlölködés is) azok akik a hatalmas felsőbbrendűségüket hangsúlyozzák, csak a saját gyengeségüket akarják eltakarni. Milyen alapon tartom én kollektíve magasabb rendűnek magam egy másik embercsopornál?! Igen a feministák meg soxor átesnek a ló túloldalára, és egyrészt azt hirdetik tudtukon kívül is, h a nők igenis felsőbbrendűbbek, pedig csak egyes emberek vannak, akik jobbak, okosabbak, ügyesebbek stb. Másrészt tudtukon kívül mégis aférfiak felsőbbrendűségét ismerik el azzal h olyanokká akarnak válni mint ők. Azzal, h be akarják bizonyítani h egy nő is képes olyasmire amire a ffiak (versengő munka egy multinál, veszélyes munka a rendőrségnél) ugyanúgy képesek öltözködni, rombolni az egészségüket. Mért van erre szükség? Változatlanul csak azt tudom mondani h a hosszú elnyomásból most így törnek ki. Pedig sztem egy igazi női egyenjogúságért küzdő embernek nem azért kéne küzdenie h mi is tehessük azt amit a ffiak - vagyis elismerni h \"csak a ffi az ember\", hanem azért kéne küzdenie, h a nőiességet, hagyományos női feladatokat ugyanúgy megbecsüljék, mint a férfias tulajdonságokat vagy a fizetett munkát. (sajnos jelenleg a női fizetett munkát sem becsülik meg ugyanannyira, nemhogy ha vki \"csak\" azt tudja felmutatni, h gyereket nevel és háztartást vezet.) Ugyanakkor mivel az ember kíváncsi lény, és jó érzés többet tudni a világról, vagy vmi hasznosat csinálni, alkotni, és a gazdaság is jobban fejlődik ott ahol a nők is dolgoznak, ezért sztem mindenkinek meg kell adni a lehetőséget h tanuljon, dolgozzon, ha akar. De egy ideális társadalomban, azt a nőt is megbecsülnék aki \"csak\" gyereket nevel (de azt jól!) ill. a munkában nem kéne férfivá alakulnunk, állandóan versenyezni, mert abban a ffiak jobbak, a nőtől meg kissé idegen. Édesanyám szokta mondani h lassan már csak férfiak vannak a világon: nőnemú ffiak és hímnemű ffiak. (persze mindig voltak ffiasabb nők is pl. Artemisz a görög mitológiában v Jeanne d\'Arc stb., de azt hiszem ha egy nő igazán érvényesülhetne úgy is a mai világban h igazán NŐ marad akkor kevesebben vágynának erre, de lehet h csak én látom így.) Szóval egyenlőek vagyunk, maximum azt mondhatjuk el h a ffiak fizikailag erősebbek, de ez a mai világban már nem elsődleges szempont és a szülésnél pl a nő is óriási fizikai megerőltetésnek van kitéve mégis megcsinálja (bár személyes tapasztalatom). Ma már a \"Nyugaton\" bebizonyosodott, a nők ugyanolyan jó agyi képességekkel rendelkeznek, (csak esetleg részleteiben van amiben a ffiak, van amiben a nők ügyesebbek), ugyanúgy képesek elvégezni egy egyetemet, képesek gondolkodni, eltartani magukat, megállni a saját lábukon. Egyes elmaradottnak ítélt helyeken sztem pont ennek a tagadása a baj a ffiak részéről (lásd idézet), sőt néha ún. \"fejlett országokban\" is előfordul ilyen reakció. (ennek ellenére h ma már egyedül is megy, a legtöbb embernek mégis Társra van szüksége, és sztem félre kéne tenni ezt a ffiak v a nők a felsőbbrendűbbek dolgot azoknál akiknél vannak ilyen gondolatok, és elismerni h kétségbeesetten szükségünk van egymás szerető társaságára...)
Lilla88 I 2009. 04. 27. 21:06
58
Creative28-nak néhány gondolat, reakció: 1. \"Azzal gondolom semmi baj nincs, hogyha nem az van amit a nő akar akkor elválunk\"- Mondd Te komolyan gondolod, h az összes válásnak az az oka h vmi nem úgy volt ahogy a nő akarta? 2.\"itt meg a nők 70 nem dolgozik, bezzeg követelőzni, na azt igen.\" - sztem most ne menjünk bele a családpolitika, meg a foglalkoztatási politika hiányosságaiba, hogy minek köszönheti Magyarország azt h ilyen az aktivitási ráta, h sok nő ha akarna sem tud dolgozni, mert létezik munkahelyi diszkrimináció, vagy mert nincs elég álláshely stb. (és ne mondd h sajnáltaom magam nőként, m látom ám h ez az egyik kedvenc kifejezésed, sajnos Igazinonek igaza van amikor azt írja: \"Nőnek lenni szar ebben a világban. Ha még nem vetted volna észre.\" Azt hiszem ahogy a ffiak szoktak azzal érvelni ha félrekefélnek, h a nőnek el kéne gondolkodni a azon h ő miben hibás a kapcsolat megromlásában, a ffiaknak is el kéne gondolkodniuk azon - ha már mindig okokat keresünk- h vajon miért estek át a nők a ló túloldalára a nagy egyenjogúsításban? Mert igen, sokan átestek, de erről majd sztem írok egy másik kommentet. Igenis el voltak nyomva a nők évszázadokon át, ne szépítsük. Most így próbálnak kompenzálni.) 3. \"De a legtöbb nő elhiszi, amit a média sugall, és ezt mi férfiak szívjuk meg..\" Kérlek ezt fejtsd ki mert én női szemmel elfogultan pl úgy látom, h \"a legtöbb nő sajnos elhiszi amit a média sugall pl h csak tökélestes, mindig szexis és fiatal külsővel lehetsz valaki, és egy csomó ffi is sajnos elhiszi h a nőknek ilyennek kéne lennie- és ezt mi nők szívjuk meg.\"- ez egy női szemszög, de fejtsd ki bővebben h Te mire gondoltál? 4.Végezetül felhívnám a figyelmedet vmire: \"inkább akkor szexszelek amikor kedvem van (és a pasimnak is), így nem fogok megcsömörödni...\" Erre Te azt írtad: \" Ez egy baromság, ha Te nem akarsz, akkor a pasi alkalmazkodjon, ha pedig, a pasi nem akar, akkor elválunk.\" itt baromira félreérted az eredeti üzenetet- ott van a zárójelben, h ÉS A PASIMNAK IS. Vagyis nem arról van szó h ha a pasi nem akar az baj, ha a nő nem az meg van bocsájtva, hanem h akkor jó a szex, ha mindkettőnek kedve van hozzá. (Vagy pedig az egyik fél szereti annyria a másikat h vmilyen módon akkor is kielégíti ha neki nincs annyira hangulata, de nem kényszerből, hanem szeretből)
creative28 I 2009. 04. 27. 20:54
57
igazino: Csupacsabó!: Te nem vagy túl okos, és nem is érvelsz értelmesen. Én tanítok nőket is, és rengeteg nővel van, nem szexuális, mint inkább lelki kapcsolatom, annél is inkább mert menyasszonyom van. És ki nem találnád nem és szoktam kezdeményezni, ha valami lenne, és azért írom a lenne szót, mert szerencsére nincs. Szóval Te adod itt ezt a szemét női képmutató bunkó viselkedést, csak rajta reméljük ezt is kapod vissza. Nem kell sajnáltatni magad? Senki nem sanál téged, nem is kell nem vagy annyira okos, hogy fel is fogd. Ki akar nőkről több bőrt lehúzni a nők maguk. Mert a nőknek főleg a nem túl tapasztaltnak, nem a szexhez, hanem az élethez, mint Te, okosabban kellene gondolkodni, nem csak követelőzni. És akkor nem lenne itt semmi probléma. Fel kellene nőni az olyan nőknek is mint Te az élethez, és akkor lehet, hogy nem élharcos lennél hanem NŐ, amiből egyre kevesebb van, és azt ne mond hogy ezért is a férfiak a hibásak. Minden nő k***va, szerintem nem, sőt nagyon kevés, de tudod, mindenki magából indul ki, Te is! Ez neked ment, nem csupaszabonak.
creative28 I 2009. 04. 27. 20:23
56
mimu: Teljesen egyetértünk. Nagyon sok realitás van abban ami t írsz. Csak tudod, azaz undorító, amikor egy ilyen bármilyen lapocskában, mindig a nőket sajnáltatják. Nekem van menyasszonyom, és a legaranyosabb lány a földön. De a legtöbb nő elhiszi, amit a média sugall, és ezt mi férfiak szívjuk meg és ez akkor is így van, ha a nő nem értenek ezzel egyet. Csupacsabó!: Te nem vagy túl okos, és nem is érvelsz értelmesen. Én tanítok nőket is, és rengeteg nővel van, nem szexuális, mint inkább lelki kapcsolatom, annél is inkább mert menyasszonyom van. És ki nem találnád nem és szoktam kezdeményezni, ha valami lenne, és azért írom a lenne szót, mert szerencsére nincs. Szóval Te adod itt ezt a szemét női képmutató bunkó viselkedést, csak rajta reméljük ezt is kapod vissza. Nem kell sajnáltatni magad? Senki nem sanál téged, nem is kell nem vagy annyira okos, hogy fel is fogd. Ki akar nőkről több bőrt lehúzni a nők maguk. Mert a nőknek főleg a nem túl tapasztaltnak, nem a szexhez, hanem az élethez, mint Te, okosabban kellene gondolkodni, nem csak követelőzni. És akkor nem lenne itt semmi probléma. Fel kellene nőni az olyan nőknek is mint Te az élethez, és akkor lehet, hogy nem élharcos lennél hanem NŐ, amiből egyre kevesebb van, és azt ne mond hogy ezért is a férfiak a hibásak. Minden nő k***va, szerintem nem, sőt nagyon kevés, de tudod, mindenki magából indul ki, Te is!