Kukkolni ma már sokféleképpen lehet, hiszen aki valóságshow-t vagy pornófilmet néz, éppúgy leskelődik, mint aki előveszi a katonai távcsövet, és átnéz a szomszédba. De hol húzódnak a határok, meddig egészséges vágy, és honnantól béklyózó kényszer a voyeurizmus?

A Reality TV-k, Való Világ-játékok és a két klikkel elérhető netpornók világában könnyen őszül a pszichiáterhalánték, amikor a szakember szeretné kijelölni a normál leskelődést a beteges voyeurködéstől elválasztó határmezsgyét. Egyelőre csapnivaló az eredmény: ha valóban patológiásnak tartjuk azokat, akik "intenzív szexuális késztetést élnek át, amikor gyanútlan, meztelen, vetkőző vagy szexuális aktivitást folytató személyt lesnek meg", akkor a bolygóra kiragaszthatjuk a zárt osztály címkét.
Egy régi távcsőtől a pornófilmekig

"Találtam otthon egy régi, katonai távcsövet - meséli egy harmadéves, egyetemista lány -, és amikor már a Red Bull-os kávé sem térített magamhoz a vizsgaidőszak közepén, éjszakánként elkezdtem figyelni a szemben lakó férfit. Egyedülálló, ötvenes pasi lehetett, semmi extra, mégis olyan hihetetlen izgalmat éreztem, valahányszor előkaptam a messzelátómat, hogy sokszor azon voltam, felcsengetek hozzá. Pedig sohasem láttam szex közben, meztelenül is ritkán. A teste egyáltalán nem vonzott, viszont a helyzet, a titkolózás, a "kilesés" annál inkább!" A "voyeurgeneráció" titulust, azt hiszem, kár volna megtagadnunk: miközben listákat gyártunk az előttünk tornyosuló feladatokról, ahelyett, hogy valóban élnénk az életünket, vitathatatlanul jólesik néha elájulni a fotelben, és bámulni, hogyan reagálnak a kiélezett, izgalmas szituációkra mások (például egy tévéshow résztvevői egy lakatlan szigeten, elkényeztetett milliárdoslányok egy tanyán és így tovább). Érdekes módon minél reálisabbnak, életszerűbbnek tűnik egy műsor, annál könnyebben megteremtődik az illúzió, hogy eltespedt "jómagunk" is részesei vagyunk vagy lehetnénk az átélt kalandoknak.



A szexfilmekkel hasonlóképpen: bár ritkán kerülünk olyan szituációkba, hogy az uszodába csak jóképű férfiak térnek be vasárnap délután, akik csodák csodája, mind készen állnak, és velünk szeretnének, a képsorok segítségével könnyen beleélhetjük magunkat olyan helyzetekbe is, amelyekben a valóságban sohasem vennénk részt. Az "amatőrpornók" épp azért hatásosak, mert azt sugallják, hogy az átlagember számára sincs tabu és lehetetlen. Hogy a normalitás határai jóval nagyobb területet ölelnek körül, mint azt eddig hittük: "Eleinte utáltam a házi videókat - mondja egy harminckét éves nő. - Kiábrándító volt a technika meg a szereplők hétköznapisága. Aztán később pont ezért szerettem meg őket: ha az a könyvtáros külsejű nő képes önfeledten szeretkezni egy másik nővel a férje előtt, akkor én miért szégyellném megkérni a barátomat, hogy hadd használjam egyszer vele együtt a vibrátoromat? A hitelesség szintén tetszik: az ordítva élvező színésznőkkel ellentétben itt gyakran láthatsz valódi orgazmust, aminél, azt hiszem, nincs is izgalmasabb!" A film persze térben és időben távolságot teremt a kukkoló és a meglesettek között.
 
A falakat lebontandó egyesek a csoportos együttlétek - orgiák, swingerklub-látogatások stb. - során inkább a kívülmaradást és az oldalpillantásokat választják. Mások továbblépnek, és a kifigyelt felek tudomása nélkül - mondjuk a hálószobaablaknál meglapulva - nézik az eseményeket. Előfordul, hogy a látottakról videofelvételeket is készítenek, amiket visszajátszva némiképp újraélhetik a leskelődés eredeti izgalmát. Csakhogy: míg mások szexuális együttlétének figyelése a sarokból megegyezés, beleegyezés kérdése - sőt a meglesettek izgalmát növelheti is akár! -, addig a valóban titkos voyeurködés bűncselekmény, hiszen durván sérti mások intimitáshoz való jogát. A kérdés persze továbbra sem csak az, hogy a távcsövező diáklány mekkora vétséget követ el a Btk. szerint, hanem az is, hogy "egészségesnek" mondható-e a felfokozott érdeklődése a gyanútlan szembeszomszéd éjszakái iránt.

Csak pótlék

"A férjem egyszer bevallotta - mondja egy, a negyvenes évei elején járó asszony -, hogy gyakran kölcsönöz ki pornófilmeket, amikor éjszaka dolgozom. Régóta vágyott már arra, hogy egyszer úgy legyünk együtt, hogy közben egy ilyen szexfilmet nézünk. Belementem, engem is izgatott a dolog. Azt kell mondanom, hogy hihetetlenül jó volt: aznap sokkal többször voltunk együtt, mint előtte bármikor. A problémák ott kezdődtek, hogy ettől kezdve a férjem film nélkül nem szeretkezett velem többé. Ha nem ment valamilyen pornójelenet a képernyőn, képtelen volt hozzám érni. Elmaradtak a csókok, az ölelések. Mindaz, ami számomra korábban nagyon is a szexhez tartozott!" Úgy tűnik, hogy a problémát ritkán okozza maga a voyeurködés: mivel a legtöbben élvezzük, ha megleshetünk másokat - akár azért, hogy beleéljük magunkat az általuk megtapasztalt élményekbe, akár hogy összehasonlítsuk a saját szokásainkat a többi emberével -, az alkalmi leskelődés kimondottan izgalmas lehet.



Ugyanakkor a pótlék sohasem helyettesítheti az életet magát. Nézhetünk valóságshow-kat, de nem árt, ha mellette ellátogatunk a munkahelyünkre is, és a barátunkat megölelgetjük az évfordulónkon. Kisajtolhatunk némi intimitást mások kukkolásából, hiszen a leskelődés során tagadhatatlanul megteremtődik valamiféle "álbizalmas", egyoldalúan közeli viszony a leső és a kilesett között. Azonban ha képtelen vagyunk valódi, kölcsönös intimitás átélésére, igazi adok-kapokra, akkor a kukkolás ahelyett, hogy kiegészítené és izgalmasabbá tenné a szexualitást, az eredeti élmény helyére furakszik. Persze továbbra is kérdés, hogy ha az életünket egyre inkább a Second Life-szerű virtuális terekben éljük, az egészséges szexualitás szempontjából számít-e még a "valódi" aktus leváltása az érzelmi és kapcsolati szempontból jóval veszélytelenebb kukkolásra.